jún
Önbizalom tréning
Kedves Soma! Elég későn kerültem közösségbe, és van egy igen különös természetű nővérem, aki együttélésünk 18 esztendeje alatt azt sulykolta belém, hogy én hülye és buta vagyok, és számtalan alkalommal megszégyenített társaságban. Sajnos ennek még most is iszom a levét, és emberek között nemigen merek megszólalni, ha hozzám szólnak, rögtön zavarba jövök és lángol a fejem. Bizonyos szituációktól anny...
jún
Hogyan segítsek magamon?
Kedves Soma! 30 éves nő vagyok, és volt pár hosszabb távú kapcsolatom, de mindeddig sikerült kitérnem az elől, hogy igazán komolyra forduljanak a dolgok. Most viszont belépett az életembe egy olyan fiú, akinél jobbat nem kívánhatnék, pedig úgy érzem, meg sem érdemlem. A gond csak az, hogy annyira rettegek a kötöttségtől, az igazi családtól, hogy képtelen vagyok örülni neki. A családi hátterem valósz...
jún
Hogyan lehet egy pasit egy életen át megtartani?
Kedves Soma! Biztos sokan kérdezik ezt tőled, de én tényleg kíváncsi vagyok rá. Nagyon sok mindent kipróbáltam már, és eddig egy sem jött be. Pedig nem vagyok mai csirke a negyvenhez sajnos közelebb állok már, mint a harminchoz. A sajnos csak a párkeresés miatt van, hiszen próbálok pasik nélkül is teljes életet élni... már ha ilyen lehetséges, hiszen az ember lányának igenis szüksége van férfira...
jún
Mellplasztika
Kedves Soma! Rendszeres olvasója vagyok az írásaidnak, úgy gondolom, sokat lehet tanulni belőlük. A következő problémával fordulok most hozzád: 25 éves lány vagyok, és régóta fontolgatom, hogy megműttetem a melleimet. Az az igazság, hogy zavarnak. Fogalmam sincs, honnan örökölhettem ekkora kebleket. Tulajdonképpen 12 évesen elkezdtem érni, és 17 éves korom körül már az F-es (80) kosarat kellett...
jún
Nem akarok szingli lenni
Kedves Soma! Kiléptem egy rosszul sikerült párkapcsolatból. Megtanultam és megszerettem az önállóságot, az egyedüllétet. Úgy érzem, nagy tetteket vittem véghez – persze a saját világomban. Helyrepofoztam a lehúzott önbecsülésemet, elfogadtam magamat olyannak, amilyen vagyok. A rossz (két évig tartó) kapcsolatomban egy évig étkezési és önértékelési zavaraim voltak. Ma már teljesen tárgyilagosan...
jún
Társfüggő vagyok
Kedves Soma! Ma találtam rá a Nők Lapja Cafén a rovatodra, elolvastam néhány leveledet, és nagyon hálás lennék, ha nekem is tudnál tanácsot adni. Ha konkrétan szeretném megfogalmazni a problémámat, szerintem a kapcsolatfüggőség lenne rá a megfelelő szó. Tizenhat éves korom óta folyamatosan párkapcsolatban élek. Először egy ötéves kapcsolatom volt, és amikor annak vége lett, másfél hónap múlva má...
jún
Félek, hogy nem felelek meg a szüleimnek
Kedves Soma! Én egy 18 éves lány vagyok, és nem merem élni az életem. Szó szerint, ahogy leírtam. Félek, hogy mit szólnak majd mások, leginkább a szüleim, barátaim, akik szintén "visszafogott" életet élnek. Túl sokat agyalok mindenen és mindenkin. Barátnőimmel lógok, néha elmegyek bulizni, de ez nekem nagyon kevés! Érzem, hogy sokkal többre vágyom. És sokszor rossz dolgokra is. Például megtenném ...
jún
Létezik női kisugárzás?
Drága Soma! 21 éves, a világot kritikusan, de annál érdeklődőbben figyelő, magamat elég racionálisnak tartó lányka vagyok. A férfiakhoz nem nagyon értek, ez könnyen levonható az eddigi, újra meg újra kudarcra ítélt szerelmeimből. Tudod, az a típus vagyok, aki meglátni és megszeretni alapon őrülten szerelmes tud lenni, de mindig sikerült kiválasztanom a legelérhetetlenebbeket, s a csalódásokat lassan...
jún
Mivé lettem?
Kedves Soma! Az írásodat olvasva világosodott meg az agyamban, hogy én már évek óta "Mamagésa" szeretnék lenne, de nem tettem érte. 16 évesen szerettünk egymásba a férjemmel, ennek már 14 éve. Engem hirtelen ért a felismerés, hogy igen, ő az igazi. A mai napig így érzem, de időközben történt velem valami. Elvesztettem magam. Amíg csak udvarolt, igazi démonnak éreztem magam mellette. El tudtam bűvö...
jún
Nem vágyom társra
Kedves Soma! 23 vagyok, és csak rövid, futó kalandjaim voltak. Komoly kapcsolatom sosem, de nem is vonz a dolog. Lehet, hogy csak azért nem érdekel, mert még nem tudom, milyen egy normális kapcsolatban élni? Persze próbálkozik az ember, hátha... de mindig rájövök, hogy nem pezsdít fel a dolog, és igazából csak azért ismerkedek, keresek, mert a "normális" emberek is ezt teszik, és akkor biztos ez a ...
jún
Minden a nőn múlik?
Kedves Soma! 24 éves lány vagyok. Mérleg. Évek óta próbálom kitalálni, milyen egy jól működő kapcsolat. A környezetemet vizsgálgatva arra jutottam, hogy minden a nőn múlik. Ha a nő eléggé nő, eléggé simulékony, eléggé türelmes, eléggé önálló, akkor partner lehet egy olyan kapcsolatban, ami esetleg évekig (a sírig?) működőképes. Törekszem is erre, amennyire tudok. Sajnos, úgy tűnik, ki is fogom sorra...
jún
Erős nők, gyenge férfiak
Kedves Soma! Arra bíztatod a mai nőket és lányokat, hogy merjenek önmaguk lenni, legyenek saját váruk királynői, legyen önbizalmuk. Legyenek vágyaik, álmaik, céljaik, és igyekezzenek megvalósítani azokat. Tudatosan éljenek, szeressék és ismerjék magukat. Igazságérzetüket ne nyomják el, és merjenek véleményt nyilvánítani. Én is igyekszem ilyen életet élni. Ha ősi energiáinkat felhasználva éljük ...
jún
Félek a szüléstől
Kedves Soma! Olyan problémával fordulok hozzád, amely kezd egyre sürgetőbbé válni számomra. Kamaszkorom óta menstruációs cikluszavarokkal küzdök. Kiderült, hogy a betegségem oka egyfajta pszichés fogamzásgátlás, amely megakadályozza, hogy teherbe essek, vagy ha ez mégis megtörténne, nagy lenne a vetélés kockázata. Orvosom tüneti kezelésként fogamzásgátló szedését javasolta, amit majd akkor lehet f...
jún
Meddőség és a környezetem
Kedves Soma! Nagyon szeretnénk gyereket. Túl vagyok egy méhen kívüli terhességen, két lombikbébiprogramon. Rajtunk csak ez segíthet, mert az egyetlen ép petevezetőm el van záródva. Voltam már kineziológusnál és természetgyógyásznál is. A legrosszabb azonban a környezetemmel megbirkózni. A szűk családon kívül senkinek sem mondtam el a problémámat. Irtózom a sajnálkozó tekintetektől. Mindenki ezzel...
jún
Félek negyven fölött gyereket vállalni
Kedves Soma! Negyvenéves múltam pár hónapja, van egy tizennyolc éves fiam, és egy barátom, aki babát szeretne. Nálam teljes a bizonytalanság. Nem tudom, hogy mit csináljak… Szeretném is, meg nem is azt a pici kis jövevényt. A kedvesem nem erőszakos, de tudom, hogy nagyon boldog lenne, hisz neki még nincs gyermeke. Viszont én aggódom. Negyvenéves vagyok, tudom, hogy kockázatos ebben a „korban” babát...
máj
Apás szülés vagy hagyományos?
Kedves Soma! Idén leszek 26 éves, párommal első babánkat várjuk. Nagyon vágytunk már kisbabára, ezért nagyon boldogok vagyunk. Csodálatos dolog ez az áldott állapot, élvezzük minden percét, most tartunk a 30. héten. Apás szülést tervezünk, valahogy mindkettőnk számára az elejétől fogva természetesnek tűnt, hogy együtt éljük át életünk legfontosabb eseményét. Nagyon szoros lelki kapcsolat van közöttü...
máj
Félek, hogy képtelen vagyok a boldog házasságra
Kedves Soma! Nem kezdem leírni, hogy mennyire jó a rovatod és mennyi embernek segítesz, mert ezt már megtették rengetegen előttem, így belevágok a közepébe, miért is írok. 26 éves vagyok, két éve élek teljes harmóniában a párommal. Igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat: mindketten vezető pozícióban dolgozunk, csinosak és a barátok szerint jó fejek vagyunk. Olyan igazi nyerő páros. A kapcsola...
máj
A párom már szeretne babát, de én még nem
Kedves Soma! Imádom a cikkeidet, nagyon tanulságosak, de az én problémámra még nem találtam meg bennük a választ. 30 éves vagyok, hét éve élek együtt a barátommal, akivel egy hónapja össze is házasodtunk. Kapcsolatunk tökéletesnek mondható, imádjuk egymást, rengeteget nevetünk, minden problémát közösen oldunk meg, remek a szexuális életünk. A probléma ott kezdődik, hogy a barátom minél előbb szeretn...
máj
Féltékenykedik a férjem
Kedves Soma! Nem is tudom, hogy hol kezdjem, de gondolom, sokan vannak ezzel így. Szóval 32 éves vagyok, van egy 12 és egy majdnem 4 éves gyermekem. A lányom nem várt gyerek volt, de amikor terhes lettem, összeházasodtunk az apjával, holott talán már akkor is tudtuk, nem vagyunk egymáshoz valók egy életre. Nem is tartott sokáig a házasság, 3,5 év múlva szép csendben elváltunk. Sokáig duzzogtunk egy...
máj
Túlságosan karrierista vagyok?
Kedves Soma! 25 éves, kicsit elkeseredett lány vagyok. Az egyetem elvégzése után elkezdtem a közgazdászdoktori képzést, mellette egy társadalmi-gazdasági folyamatokkal foglalkozó kutatóhelyen dolgozom, és tanítok is a felsőoktatásban. A jövőben szeretnék az egyetemen maradni tanítani és mellette a kutatóhelyen dolgozni, úgy érzem, ez az a munka, amit mindig is csinálni szerettem volna, mert imádok t...
máj
Terhesen nem kíván a férjem
Kedves Soma, 28 hetes kismama vagyok, és nagyon boldog, hogy gyermekem lesz. Sajnos a terhességem elején volt egy kis bevérzésem, amitől nagyon megijedtünk, és félni kezdtünk a szextől. A probléma talán itt kezdődött. A szexuális életünk a terhességem előtt fantasztikus volt, mindig örömteli, szégyenkezések nélküli, és minden belefért. Aztán a terhességem harmadik hónapjától kezdtem észrevenni, hogy ...
máj
Szex hármasban?
Szia Soma! Férfiember volnék, mégis olvaslak, mivel a figyelmembe ajánlottak. Többször is. Úgy közelíteném meg a kérdést, hogy egy lelkes-hűséges Soma-olvasó barátja, párja vagyok. Azóta elég sűrűn olvasom a cikkeidet, és próbálom megérteni ezen keresztül (is) a Nő (úgy általában...) gondolkodásmenetét. Lényegében arról lenne szó, hogy, bár kerestem, de vagy nem voltam eléggé kitartó, vagy nincs ...
máj
Szeretném élvezni a szexet
Kedves Soma! Tizennyolc éves vagyok, úgy gondolom, a mai lányok többségéhez képest későn kezdtem a nemi életet – tizenhét évesen. Előtte egy fiúval sem volt komoly kapcsolatom, legmesszebb a csókig jutottunk. Ő (volt) az első „nagy” szerelem, és úgy gondoltam, ő érdemli meg azt, hogy neki adjam oda a szüzességem. Ennek már több mint egy éve, de a szex – úgy érzem – még most sem az igazi. Nem vagyok ...
máj
Lankadó férfiasság
Szia, Soma! Először is gratulálni szeretnék ehhez a rovathoz, bár túl sok időm nincs olvasgatni, azért sokszor megnézem a válaszaidat az aktuális problémákra. Én olyan dologgal fordulok hozzád, ami valószínűleg több párnál is előfordul, de én ebben a formában még nem találkoztam vele, és bár elképzeléseim vannak, hogyan lehetne megoldani, mégis szeretném kérni a segítséged. A történet másfé...
máj
Versenyben a szexbombával
Drága Soma! Nagyon szeretem olvasni az írásaidat, egy kicsit minden kérdezőben felismerem magam. Tiszteletreméltóan bölcs vagy, és a szó nemes értelmében (is) szép. Van egy nagyon jól működő kapcsolatom. Nem túl régi, de nem is annyira friss már fél éve vagyunk együtt, szerelmesen, boldogan, meghitten. Nekem számos bajom volt már a nőiséggel, amiket fokozatosan küzdök le kineziológusi és s...
máj
Szexfantáziák hármasban
Kedves Soma! Olyan problémával fordulok hozzád, ami nem mindennapi. Legalábbis nekem nem. A párom szex közben mindig azt kéri, hogy úgy izgassam fel, hogy meséljek neki perverz történeteket. Ezzel még nem is lenne probléma, de a témája rendszeresen az kell, hogy legyen, hogy hármasban szexelünk. Mindig két fiú és én felállásban. Őt ez nagyon felizgatja. Sőt, tulajdonképpen erre tud csak elélvezni...
máj
Kevés a szex
Kedves Soma! A páromat három éve ismerem. Szeretjük egymást, de a szex… A családjában minden hölgy túlsúlyos, így a kedvesem valószínűleg hízékonyabb. Sajnálatos módon sikerült is felszednie néhány kilót. Nem tehetek róla, de már nem kívánom annyira. Meglátva a narancsbőrös hátsóját, az erekciómnak annyi. Szinte csak akkor szexelünk, amikor már nagyon hiányzik. Próbáltam finoman, a női hiúságára apel...
máj
Korai magömlés
Kedves Soma! Igazán sokat tanulok a leveleidből, úgy érzem, már elindultam azon az úton, amelyről leveleidben beszélsz, amelyet mindenkinek ajánlasz. Alapvetően derűs, vidám csaj vagyok, mióta igyekszem tudatosan élni, pozitívan gondolkodni és kicsit másként látni a dolgokat, sok-sok jó dolgot „bevonzottam”: megváltozott az életem, sok mindent megértettem a szüleimmel és a saját életembe áthoz...
máj
Ha túl kicsi a méret...
Kedves Soma! Jó olvasni megértő, továbbgondoló és támogató írásaid. Sosem veszed le a döntés terhét a másik válláról, miközben tükröt tartasz a helyzet elé, amiben él, így segítve, hogy megtegye a számára megfelelő lépést. S bár minden tükör ferde, nekem szimpatikus a te ferdeséged. Az én helyzetem a következő: pont azon a napon, amikor kimondtam magamban, hogy sosem fogok már igazán vonzódni...
máj
Gyereket, de kitől? A páromtól vagy a szeretőmtől?
Kedves, drága Soma! 28 éves vagyok, dolgozom, főiskolára járok. Van egy párom, akivel tíz éve együtt élünk. Az igazság az, hogy úgy érzem, sosem szerettem őt igazán. Nagyon fiatal voltam, szinte gyerek, mikor összebútoroztunk, és mindig tudtam legbelül, hogy valami nagyon hiányzik. Sok mindent megéltünk együtt. Meghalt az anyukája, az apukája, a nagymamája – nagyon fiatalon maradt „árván”. Gyakorlat...
máj
Vagina monológ
Kedves Soma! Szívesen olvasom az újságok, magazinok "az orvos válaszol” rovatait, de az enyémhez hasonló problémával soha nem találkoztam még... nem is könnyű belefogni, mert hát mondjuk ki: 24 éves múltam, és tény, hogy soha életemben semmi nem volt még a vaginámban, sőt, a puszta gondolattól is kiráz a hideg, hogy valami legyen. Négy nőgyógyász próbált eddig számos alkalommal megvizsgálni - ...
máj
Maszturbálás titokban
Kedves Soma, Tíz éve vagyunk együtt a férjemmel. Van egy tündéri, gyönyörű kislányunk, aki nyáron lesz kétéves. Van egy óriási problémám, amelyet senkivel sem merek megosztani, és teljesen el vagyok keseredve… A problémám az, hogy ritkán szeretkezünk. Ez persze nemcsak a férjem hibája, hanem az enyém is, de nap végére teljesen elfáradok (kislányunk aktivitása két kisfiú aktivitási szintjével vet...
máj
A méret a lényeg?
Szia Soma, Három éve van barátom, de egy ideje nem működik a szexuális életünk. Azt tudnod kell, hogy nekünk az elejétől fogva nehezebben ment, mert hogy is mondjam.... az õ nemi szerve hozzám képest nagy, vagy én vagyok túl szűk. Ezért már az elejétől kezdve használunk krémeket, zseléket, hogy könnyebben be tudjon csúszni. Olyan nagy probléma nem is volt ezzel, de már egy ideje így sem működik...
máj
Se vele, se nélküle
Kedves Soma! A Nők Lapja Cafén rendszeresen olvasom a tanácsaidat, amelyek sokat segítettek nekem. Most azonban mégis úgy érzem, kezd kicsúszni a lábam alól a talaj. Történetem kicsivel több mint fél éve kezdődött. A párom egyik napról a másikra közölte velem, hogy vége. Indok nélkül, öt év után. Ekkor indult el a lavina! A „közös” otthonból albérletbe költöztem, sajnos a munkahelyem is megs...
máj
Minden pasi hűtlen?
Szia kedves Soma! 27 éves vagyok, volt több kapcsolatom. Volt egy barátom 2 és fél évig, fűvel-fával megcsalt (amit persze szakítás után tudtam meg), és utólag nem is csodálkozom nagyon, hiszen egyáltalán nem voltunk egymáshoz illők. Aztán jött egy nálam 15 évvel idősebb családos ember, akivel a szexről szólt ez egész nagyon sokat tanultam magamról, hogy mennyire szenvedélyes tudok lenni, és menn...
máj
Elvesztettem a szüzességem
Kedves Soma! Én egy 17 éves lány vagyok, és 6 hónapja van kapcsolatom egy olyan fiúval, akivel tökéletesen megértjük egymást, minden nagyon jó köztünk. Elhatároztam, hogy lefekszem vele, és ezt közöltem az édesanyámmal is, ugyanis azt szerettem volna, ha előbb nőgyógyászhoz megyünk, és íratunk gyógyszert (ugyanis az óvszerekben nem bízom, és nem szeretnék teherbe esni). Ő először beleegyezett ebbe, ...
máj
Fej vagy írás, nem merek dönteni
Kedves Soma! Régóta rendszeres olvasója vagyok a rovatodnak, sőt, az idei karácsony elhozta nekem a könyvedet is, amit azóta is előszeretettel forgatok, és bevallom, rengeteget változtatott az életszemléletemen. Az ott olvasottak alapján döntöttem úgy, hogy veszem a bátorságot és írok neked, hátha te mint sokat tapasztalt Mamagésa az orromra koppintasz, vagy ellátsz némi útravalóval. Huszonháro...
máj
Nem tudom megbocsátani a hűtlenséget
Kedves Soma! Elég komoly párkapcsolati krízisben vagyunk a párommal. Hat éve vagyunk együtt, van két gyönyörű gyerekünk. A gondot az okozza, hogy mindkét terhességem alatt megcsalt. Először megbocsátottam, de most nem tudok. Szeretem őt, de mégsem tudom túltenni magam ezen. Nem is tudjuk megbeszélni, mert ő elzárkózik előle. Ami a legjobban fáj, hogy hazudott. Természetesen mindent tagad, amit ne...
máj
Segítség, betegesen féltékeny vagyok!
Kedves Soma! Nagyon nagy tisztelettel figyelem a munkásságodat. Igazán különleges, intelligens embernek tartalak. Szeretném, ha megtisztelnél bölcs tanácsaiddal. Én egy 34 éves nő vagyok. A férjem igazán hűséges, imádnivaló, igazi „papucsférj”. Csak nekem él, figyelmes, nem panaszkodhatom rá. Talán ez okozza ezt az őrült féltékenységet, amelyre már a kapcsolatunk is rámegy. Annyira csak magamnak ak...
máj
Kísért a régi szerelem
Szia, Soma! Sokszor olvasom, ahogy tanácsokat adsz másoknak. Kérlek, segíts nekem, mert magamon már, úgy érzem, nem tudok. Harmincéves értelmiségi nő vagyok, gyermekem még nincs. Három éve vagyok a jelenlegi párommal. Nagyon jól megvagyunk, és szeretem őt. Előtte hét éven keresztül szerelmes voltam egy másik férfiba, akit nem tudok elengedni. Már nem szeretem őt, de nem tudom elfelejteni, hiába e...
máj
Mit tegyek, hogy ne csaljanak meg?
Kedves Soma! Állandó olvasója vagyok a leveleidnek a Nők Lapja Cafén, és nagy érdeklődéssel vettem kezembe a könyvedet is. Most a saját dilemmámat szeretném megosztani Veled: szerinted mi számít hűtlenségnek, mi az, amit egy nő meg tud bocsátani? Azért érdekel, mit gondolsz erről, mert sok férfi véleményét hallottam már, és eléggé sajátosan kezelik a hűség kérdését. Egyesek szerint az a megcsalás, h...
máj
Zaklatom a barátnőmet?
Kedves Soma! 31 éves vagyok, a férjemmel élek már 7 éve boldog házasságban. Ezt csak háttér-információként írom, mert valójában a legjobb barátnőmmel való kapcsolatomról szeretnék írni. Tudni kell rólam, hogy egy vidám természetű, pozitív beállítottságú, őszinte ember vagyok. Nálam a barátság szónak elég fontos jelentése van. Általános iskolás korom óta mindig volt az életemben egy legjobb barátnő...
máj
A nő verve jó?
Kedves Soma! Párommal hat éve élünk együtt. Egy messzi városból költöztem hozzá egy kisebb településre. A korkülönbség köztünk tizenhárom év. Időközben rájöttem, hogy milyen foglalkozásban, munkában tudom magam kiteljesíteni, ezért kiléptem az általa vezetett cégből, amelybe érkezésemkor léptem be (akkor még álmodozó kislány voltam, s csak sodródtam). Ezt ő úgy vette, mintha hazudtam volna nek...
máj
Házasság vagy szabadság?
Szia, Soma! Nagyon szeretem olvasni a Nők Lapja Cafén a válaszaidat, tetszenek a tanácsaid, mindig van, amiből tanulni lehet. A barátommal 10 éve vagyunk együtt, nagyon szeretem, szeretjük egymást, boldog vagyok vele, igazi társnak érzem. Nemrég volt a kerek évfordulónk, és megkérte a kezem. Igent mondtam, annak ellenére, hogy mindig is úgy éreztem, nekem nem hiányzik a házasság. Féltem tőle, min...
máj
Nem beszélget velem a férjem
Kedves Soma! Kérlek, adj tanácsot, merre induljak? A húszas éveim végén járok, hat éve vagyok együtt a férjemmel. Szépen, szerelmesen indult minden, megtaláltuk egymásban az igazit. Tényleg olyan harmonikus volt a kapcsolatunk, amire mindig is vágytam. Az utóbbi időben viszont nagyon egyedül érzem magam. Amilyen gondoskodó és figyelmes volt, most annyira nem az. Ha beszélek hozzá, látom rajta,...
máj
Biszex a férjem
Szia, Soma! Dettinek hívnak, 26 éves vagyok, és nagyon nagy tisztelőd vagyok. Azért írok neked, mert nem nagyon tudom, hogy kihez forduljak, és úgy gondoltam, hogy ha tanácsot adni nem is tudsz, talán valami iránytűfélével segítesz majd. Májusban volt az esküvőnk, és januárban lesz 2 éve, hogy együtt vagyunk a férjemmel. Róla annyit, hogy 32 éves, nagyon rendes és rettenetesen makacs (Kos) ember. N...
máj
Titkos szexhobbi
Kedves Soma! Olvasom az írásaidat a Nők Lapja Cafén, és úgy éreztem, Te tudsz nekem igazán tanácsot adni! Nagyon vagány és nyitott nőnek ismertelek meg! A történetem a következő: kétgyerekes családanya vagyok, a férjemmel jó a kapcsolatunk, de ő iszonyú elfoglalt, így a szexuális életünk igen sivár, rutinszerű, nem túl izgalmas. A férjem zárkózott, konzervatív típus. Ő is sokszor érzi úgy, hogy kifu...
máj
Hogyan csípjük fel a pasit?
Kedves Soma! Tanácsért fordulok hozzád. Januárban elköltöztem egy négyéves kapcsolatból. Nyáron kezdtem igazán helyrejönni, végre híztam, megnyugodtam, elkezdtem varrni, folyamatosan dolgozom, rendszeresen kimozdulok, barátkozom, nemrég vettem új autót, nem panaszkodom az életemre. De van egy problémám. Két hónapja megismertem egy férfit, aki a zsánerem. Külsőleg és most néhány randi után annyit l...
máj
Utál a sógornőm
Kedves Soma, Kétségbeesve írok neked: a sógornőm megmérgezi az életemet! Az irigysége, féltékenysége megölte a kapcsolatunkat, már a családi összejövetelekre se tehetem be a lábam, de a legrosszabb, hogy a férjem sem áll mellém, nem ért meg. Férjemmel 4 éve vagyunk házasok, ikreink révén három gyermekünk van. Sógornőm 8 évvel fiatalabb, ő is családanya már, de engem nem tud elfogadni! Eleinte a húgom...
máj
Gyűlöl a párom gyereke
Kedves Soma! Sokáig töprengtem, míg eljutottam odáig, hogy megkérdezzem a véleményedet a megoldásra váró problémámmal kapcsolatban. Lassan két éve találtunk egymásra a mostani párommal, és mindketten hosszú idő óta rosszul működő házasságainkból léptünk ki, ámde nem egyedül, hanem két-két gyerekünkkel. Nálam a tíz- és kilencéves fiaim mind a válás tényét, mind az új férfi jelenlétét jól fogadták, ig...
máj
Beavatkozhatok-e anyukám életébe?
Drága Soma! Olyan sok mindenkinek segítettél már, remélem, tudsz valami hasznos dolgot mondani nekem is. A problémám igazából nem is az én problémám, bár közvetve engem is érint. Az anyukámról van szó. Nagyon nehéz, makacs természetű és zárkózott nő, de én ennek ellenére nagyon szeretem, és segíteni szeretnék rajta. A problémák elég régóta kezdődtek, nem is tudnám megmondani, mikor. A szüleim ...
máj
Nem tudok higgadtan szeretni
Kedves Soma! Már eddig is nagyon bírtalak, mert mindig mosolyogsz, árad belőled a boldogság. Szabadon, nyitottan és őszintén beszélsz mindenről. Most, hogy abban a bizonyos reggeli műsorban is lehetett téged hallgatni, elhatároztam, hogy utánanézek Somának. A Nők Lapja Cafén szerencsére megtalált a rovatod. Ahogy a többiek leveleit és a te válaszaidat olvasom, látom, hogy érdekes, különlege...
máj
Babát szeretnék abortusz után
Kedves Mamagésa! Nem is tudom, hogy hol kezdjem, és hogyan! Nagy volt a szerelem, fiatal voltam, 13 éves. Nem futó kaland volt, három évig tartott. 2000-ben lett vége, mert terhes lettem, 15 évesen. Nem tarthattam meg a gyereket, mert édesanyám halála miatt gyermekotthonban voltam. De a mai napig nem tudok mit kezdeni a fájdalommal. Félek, hogy ha újra terhes leszek, nem lesz egészséges a kicsi, ...
máj
Utál a párom anyja
Kedves Soma, 16 éves vagyok, iskolába járok, minden rendben van az életemben, kivéve a barátommal való kapcsolatot. Jobban mondva a családjával. Négy éve ismerjük egymást - a volt barátom barátjaként ismertem meg -, jövő hónapban lesz, hogy két éve járunk. Vagyis próbálunk. Mert nem szeret a családja. Az anyukája, ahogy csak tud, keresztbe tesz nekünk. Uszítja ellenem. Próbálok kedves lenni, megfelel...
máj
Otthon meztelenül
Szia, Soma! Minden héten várakozással tekintek az NLCafe-hírlevélre, mivel mindig élvezettel olvasom az engem esetleg nem is érintő témájú leveleket, melyeket hozzád írtak. Nekem is lenne hozzád egy kérdésem: a kisfiam nemrég múlt két hónapos. Mivel még építkezünk és egy szobánk van, nincs saját szobája, bár ennyi idősen, azt hiszem, egyébként is velünk lenne egy szobában. A férjemmel a meztelenség ...
máj
Beteges a gyerek, nem szeretem eléggé?
Kedves Soma, Két gyermekünk van, egy fiú és egy lány, ikrek. Négyévesek lesznek ősszel. A kislányom már a kezdetektől beteges volt, az utóbbi egy év pedig maga volt a rettenet. Asztmát diagnosztizáltak nála, mellette állandó hörghurut, középfülgyulladás, most – júniusban (!) – is arcüreggyulladás. Egy hétig tünetmentes, azután megint elölről kezdjük. Februárban kezdtem újra dolgozni, ha nem lenne éde...
máj
Rémisztő házasság
Kedves Soma, Az én gondom nem olyan komoly, mint sokaké, de nekem mégis rossz. Huszonegy éves vagyok, és már két éve férjezett. Van két gyerekem is, egy kétéves kislányom és egy egyéves kisfiam. A párommal három éve vagyunk együtt. Egy hónappal az összeismerkedésünk után már teherbe is estem. Szerencsés vagyok, mert nem hagytak el, de ahogy telt az idő, egyre inkább úgy éreztem, hogy kevés időt...
máj
Engedjem, hogy a barátjával aludjon?
Kedves Soma! Nehéz döntés előtt állok, a 17. évében lévő lányom szerint maradi vagyok, mert egyelőre nem engedem meg, hogy néhány osztálytársnőjéhez hasonlóan az én lányom is együtt aludjon a fiújával. Általánosságban is úgy gondolom, hogy első a tanulás, elég kell hogy legyen hétvégén meg hét közben egy-egy találkozás, de ettől a fiútól meg különösen féltem. Mindig azt mondom neki, nem kell a dolgo...
máj
Rossz helyre születtem?
Kedves Soma! Egy jó ideje teljesen megváltozott az életem, mégpedig egy teljesen ismeretlen ember hatására, akivel az utcán futottam össze, és nagyon jól elbeszélgettünk. Szóba jött az is, hogy ő jó ideig/je külföldön dolgozott/ik, mégpedig Mexikóban. Akarva-akaratlanul is összehasonlítgattuk a két országot. Sajnos lesújtó volt a végeredmény Magyarországra nézve. Az, amit már eddig is tudtam: a...
máj
Ugye, nem ez a karma?
Kedves Soma! Sokat olvastam Tőled, és a magamra vonatkoztatható élethelyzetekre szóló tanácsaidat mindig átgondoltam és kipróbáltam. Bízom benned és a világlátásodban. Kérlek, segíts most nekünk. Van egy kifejezés, amivel mostanában túl gyakran találkozom ez a karma. Nagyon sokat adott nekem ez a szó, amikor először találkoztam vele, hatására sok dolgot átgondoltam és újraértelmeztem az éle...
máj
Bőrkiütés
Kedves Mamagésa! Először is szeretnék gratulálni a munkádhoz, amely szellemi és érzelmi töltetekben gazdag. A bajom igencsak kellemetlen, de nem fordulhatok vele bőrgyógyászhoz – mert sejteni vélem, hogy karmikus oka van. A bőrömön néha égető érzés jelentkezik, pár napig tart, majd magától elmúlik. Általában ugyanazon a helyen, a karomon jelentkezik. Hozzáérni is nagyon fájdalmas, pedig külsőleg ...
máj
Hájpáncél és férfinadrág
Szia Soma, Nagyon örülök, hogy még mindig dolgozol az NLcaféban. Mindig érdeklődve olvasom a válaszaidat. És mostanra összegyűjtöttem a bátorságom, hogy segítségedet kérjem, de legalább is kíváncsi vagyok a véleményedre. Nos, amióta az eszemet tudom mindig is kövér voltam, ennek minden stigmatizáló hatásával együtt. Azonban nemrég el kezdtem kutatni ennek a lelki okait. Erre a hájpáncél szó i...
máj
Lenéz a pasim, mert szegény vagyok
Kedves Soma, A barátom sikeres harmincéves vállalkozó, én huszonnyolc éves tanárnő vagyok. Szegény családból származom, az õ szülei orvosok. Nekem otthon azt tanították, hogy jó legyek...neki azt, hogy gazdag, hiszen pénzből él az ember. Én nagyon keveset keresek a munkahelyemen, mellette magántanítványokat vállalok, mégis szinte minden nap (ez nem túlzás!) megkapom, hogy "tróger" vagyok. Azt mondja,...
máj
A férjem, a párom vagy a gyerekem?
Kedves Soma! 28 éves vagyok, hét éve házas a férjemmel. Szeretjük egymást, két gyerekünk van. A párom nagyon ragaszkodó, kedves, jó apa. És mégis... Sokszor érzem, hogy az anyja vagyok. Duzzog, megsértődik, ha valamit szeretne, és én nemet mondok. Néha azt érzem, azt játssza, hogy szegény én, engem nem szeret az anyukám. Együtt is dolgozunk, de nekem van egy külön projektem: iskolába járok. Ezt nagy...
máj
Visszautasít a párom
Kedves Soma! Én 19 éves vagyok, a párom 10 évvel idősebb, a kapcsolatunk két éve tart. Szerelmesek vagyunk egymásba, a kedvesem megértő, türelmes, őszinte, figyelmes, minden, amit csak egy nő kívánhat. Egyedül a szexben vannak gondok. Az első hónapokban még minden rendben volt, utána azonban az együttléteink száma vészesen csökkenni kezdett. Most már ott tartunk, hogy kéthavonta szeretkezünk - őt...
máj
Jó nőnek lenni
Kedves Soma, Kedvellek. Ha kellene egy szobrot csinálni a Nőrõl, jó eséllyel indulnál. Ezért is kérdezem, Te hogyan hitted el, hogy jó nő vagy?Tudod, nekem azt kellene elhinni, hogy jó pasi vagyok. Haladgatok szépen, de hátha pont te löksz rajtam egy jó nagyot. Tibi Kedves Tibi! Mára konkrét képem van arról, hogy ki a jó és szép nő. (És férfi.) A LEGFONTOSABB: a belső fény, a sug...
máj
Miért szorongok? Rámegy a kapcsolatom!
Kedves Soma! 30 éves vagyok, és tulajdonképpen nem értem, mi van velem. Megkeseríti az életem a szorongás. Nem állítom, hogy rendben vannak a dolgok körülöttem, a szüleimmel a viszonyom sosem volt jó, az egyetlen normális ember a családban a nagymamám, őt karácsonykor elvesztettük, anyuék válnak, anyu összeomlott, szívritmuszavarai vannak, és csomót találtak a mellében. A munkámat szeretem, kihí...
máj
Unom a munkám!
Sok helyen írod, mennyire fontos, hogy valakinek olyan munkája legyen, ami kielégíti őt. Nekem most sajnos nincs ilyen, sőt olyan munkát végzek, amit nagyon unok. Teszem ezt azért, mert ez a munka a lakóhelyemhez közel van, és így több időt tudok tölteni az elsős kislányommal, valamint tudok koncentrálni az építkezésre. Lelkileg nem vagyok kiegyensúlyozott, de megbeszéltem magammal, hogy most legal...
máj
Nyomaszt a családom: menjek már férjhez!
Kedves Soma, 25 éves lány vagyok. A család és a környezetem - ha finoman is, de - egyre inkább jelzi, hogy "benne vagyok a korban" Én nem akarok csak azért járni valakivel, hogy legyen mellettem valaki. Eddig csak egyszer volt barátom, kb. másfél évig. És egyre jobban nyomaszt, hogy előbb-utóbb tényleg gondolnom kell a családalapításra. Ez a gondolataimban úgy ötlik fel, mint egy börtön. Pedig a ...
máj
Mi az életem célja?
Kedves Soma! A kihívásokat kell keresni, hogy legyőzzük önmagunkat, mert ez a legnehezebb. A jó, kellemes élmények csak ellágyítják, lustává teszik az embert... Most, hogy leírom ezeket, annyira nevetségesnek érzem magam. Hagyjuk. Mit akarok egyáltalán? Azt, hogy megcáfolj, vagy azt, hogy valaki azt mondja, ez nem is hülyeség? Inkább azt, hogy valaki megértsen! Próbálok őszintén mindig azt tenni, ami...
máj
Nem érzem nőnek magam!
Kedves Soma, Ajánlottál ezoterikus irodalmat, A sors mint esélyt. Nagyon megtetszett, persze kiborultam rajta rendesen, hiszen ez a könyv szembesített önmagammal. Rámutatott, hogy változtatni kellene végre, mielőtt túl késő lesz. Csak egyáltalán nem érzem azt, hogy merre lépjek. 26 éves vagyok, mérnök, egészségügyben dolgozok. Szeretem a munkatársaimat, bírom őket, s ez elfeledteti azt, hogy nem iga...
máj
Szeretem, de nem bízom benne
Kedves Soma! Kérlek, adj tanácsot egy fájó ügyben! Szeretném rendbe hozni a kapcsolatom a párommal, akivel már lassan 4 éve vagyunk együtt, és együtt is élünk. Kapcsolatunkat nagyon lerombolta, hogy egy nő belenyúlt ebbe a románcba, mert jókor volt jó helyen. Azóta is vissza-visszatért és csábítgatta a kedvesem, aki, mi tagadás, hajlott volna a kapcsolatra. Végül sok vita és fájdalom után szak...
máj
Nem kellek, de tervei vannak velem
Kedves Soma! A problémám már öt éve tart, és sajnos nem is nagyon akar megoldódni. 20 éves lány vagyok, és szerelmes. Egy 24 éves srácot szeretek. Igazából legtöbbször úgy érzem, hogy Ő is szeret engem. De nagyon sokszor pont az ellenkezőjét bizonyítja a tetteivel. Nem tudom, hogy csak én vagyok-e így ezzel, de nálam ez úgy működik, hogyha szeretek valakit, akkor azzal minél több időt szeretnék eltö...
máj
Depressziós a párom?
Kedves Soma! A párom két éve vált el, a gyerek az anyjánál maradt - ez vezethetett ide. Én ezt értem, de nagyon nehéz elviselni. Mert állandóan szidalmaz, minden rossz, amit csinálok, ráadásul állandóan velem szeretne lenni, nem engedi, hogy egyedül elmenjek több napra a szüleimhez (ill. cirkuszol miatta). Ha munkahelyi buliba megyek, szintén baj van, főleg, ha később megyek haza, mint amiben előre ...
máj
Rájöttem: leszbikus vagyok
Kedves Soma, Olyan dolgok történnek velem az utóbbi időben, amikre egyáltalán nem számítottam így a negyedik X táján. Van két gyermekem, 20 és 12 évesek. Ezenkívül egy romokban heverő házasságom, ami nem újdonság, hiszen szinte az elejétől fogva romokban hevert. Viszont a remény, és talán a gyávaság mégis itt tartott, álltam a sarat, és most úgy érzem, nem bírom tovább. Hirtelen elfogyott a kitartás...
máj
Átmeneti frigiditás – női impotencia
Kedves Soma, Huszonnyolc éves múltam, egy hónapja vagyok férjnél. A szexuális múltam: sok mindent kipróbáltam, sok szeretőm volt, élveztem is! Nem vagyok prűd, talán még perverznek is mondhatom magamat. Mégis, évről évre előjön egy problémám, ami néha elmúlik magától, de mostanában tartósan befészkelte magát az életembe. Egyszerűen nem kívánom a szexet. Ez már más kapcsolatomban is jelentkezett, ...
máj
Harminc múltam, és még nem volt senkim
Kedves Soma, Sokszor olvastam már a neked írt leveleket, és az azokra adott válaszok alapján nagyon szimpatikusnak tartalak. Ennek ellenére nem könnyű írni a problémámról. Azzal kezdeném, hogy még soha életemben nem volt egyetlen randevúm sem, pedig már elmúltam 30. Olyan az egész, mintha semleges nemű lennék, vagy láthatatlan: senki nem kezdeményez nálam. Nem mondhatom, hogy olyan undok lennék, hog...
máj
Önkéntes magány? (nem vágyom társra)
Kedves Soma! Szerinted léteznek olyan emberek, akiknek egyszerűen az a jó, ha egyedül maradnak? Nem tudom, rajtam kívül van-e még más, aki így gondolkodik, de nem vágyom társra. Mit lehet ez ellen tenni, vagy kell-e tenni valamit egyáltalán? 23 vagyok, és csak rövid, futó kalandjaim voltak. Komoly kapcsolatom sosem, de nem is vonz a dolog. Lehet, hogy csak azért nem érdekel, mert még nem tudom, m...
máj
Mindenki utálja a férjemet
Szia, kedves Soma! A problémám igazából teljesen egyszerűen hangzik, de valahogy mégsem tudom helyére tenni a dolgokat. Én az az igazán befelé élő emberke vagyok, aki jól megrágja a dolgokat. Az emberek gyorsan a bizalmukba fogadnak, mert átérzem a gondokat, és nem is jelent problémát másoknak lelki erőt adnom. Van egy-két ember, aki ismeri a gondjaimat, mondhatjuk, hogy nem is értem, miért kötötten...
máj
Nem kellek a fiainak
Kedves Soma! Eredeti, bátor, vidám és egyedi jelenség vagy. Nagyon tetszenek a válaszaid, és hihetetlen veleszületett érzéked van a pszichológiához. Tanácsodat és véleményedet kérem most én is, mint annyian. Olyan jó lenne valaki kívülállótól és objektív személytől hallani kritikát a helyzetemről. Túl a harmincon két apró gyerekkel maradtam egyedül, férjem megtalálta az igazit. Ezen már túl vag...
máj
Szerelemfüggő vagyok!
Kedves Soma Mamagésa! Létezhet-e, hogy valaki magába a szerelem érzésébe szerelmes? S, hogy miért rágódok ezen? 26 éves vagyok, és bizony jó néhány párkapcsolat áll már mögöttem. Csinos vagyok, még eszem is van, így nem panaszkodom, sok udvarlóm akadt. De még mindig az igazit keresem. Mindig óriási hévvel vetettem bele magam a kapcsolatokba, majd amikor az langyosabbá vált - leléptem. Sokszor ...
máj
Látszatházasság a gyerekekért?
Kedves Soma! A férjem tizenéve ismerem, nagy szerelemmel kötött (amolyan "mindenki által irigyelt"), hét éves házasság a miénk. Három gyönyörű gyermekünk van. A párom kiváló apa és férfi, még mindig nagyon szeretem, ő viszont azt mondja, már nem. Nincs senkije, nem is akar elhagyni, viszont nap mint nap érezteti, hogy már semmit nem jelentek neki. Azt mondja, a gyerekek átvették a helyem a szívében,...
máj
Okos szerelem?!
Kedves Soma! Mindent megtettem érte, mégsem becsül, mégsem szeret. Ugye, tízszer-százszor hallottuk már ezeket a mondatokat? A barátnőnktől, munkatársunktól, a szomszédunktól, tán már magunk is kiejtettük néhányszor. Miért van ennyi zűr a szív körül? Miért nem elég, ha valaki őszintén ragaszkodik, ha fenntartás nélkül rajong a másikért? Vagy talán szeretni is okosan kell? Okosan szeretni? Nem ...
máj
Házisárkány lettem?
Kedves Soma! Már halogatom egy ideje, hogy problémámmal segítségért folyamodjak hozzád, mert úgy éreztem, mi az én kis piti bosszankodásom más nők komoly lelki válságaihoz képest. Valóban, nem dőlt össze a világ körülöttem, nem sírom minden este vizesre a párnámat, nem fogytam le vagy híztam el nagy lelki bánatomban, mégis úgy érzem, hogy sajnos valami még hiányzik teljes boldogulásomhoz és boldogsá...
máj
Levegőnek néznek!
Kedves Soma! Van egy problémám már régóta. Az osztálytársaim többnyire jó fejek, elvagyok velük, nem piszkálnak mint egyeseket, csak mintha nem is léteznék, levegőnek néznek. És ezen szeretnék változtatni! Az sajnos hozzátartozik a dologhoz, hogy alapból nem vagyok nagydumás, inkább csendben maradok. Lehet, hogy azért, mert hallókészülékes vagyok, így az átlagnál egy kicsit rosszabbul hallok...
máj
Együtt vagy külön?
Kedves Soma! 26 éves lány vagyok, (kis)városban élek. Kedvesem 29 éves, ő falun lakik a szüleivel. (A két település kb. 35-40 km-re van egymástól.) Párommal nagyon szeretjük egymást, őszinték az érzelmeink, és úgy vélem, hogy nagyon hasonlóak vagyunk, sok mindenben közös a véleményünk, hasonlóképp vélekedünk nagyon sok mindenről. Igaz, hogy még csak egy éve lesz, hogy ismerjük egymást, de komolyak...
máj
Nekem nem elég egy élet
Kedves Soma! Ne haragudjon, hogy levelemmel (levél?) zavarom Önt. Egy olyan kérdésben szeretném tanácsát kérni, amely a túlnyomórészt boldog kis világomat néha igencsak feldúlja. Hogyan lehetek egyszerre minden, amivé válni szeretnék? Tudom, hiszen mindenki mondja: előttem az élet. Melyik élet? Én rengeteg életet szeretnék, külön-külön. Az egyikben sok-sok gyerek anyukája lennék, ez a legfontosa...
máj
Külföldön magányosan
Kedves Soma! Külföldön élek. A férjemmel érkeztem az õ hazájába. Kalandor voltam, és nem gondoltam át, hogy mivel jár a külföldön élés. Öt év után most kaptam meg a munkavállalási engedélyemet. Öt év után most kaptam meg a munkavállalási engedélyemet. Az öt évet a nyelv megtanulásával töltöttem, és elvégeztem egy egyetemet. Írni is próbáltam (www.merengo.hu - Napraforgó írásai). A legtöbb m...
máj
Miért kerülnek a férfiak?
Kedves Soma! Azért fordulok hozzád, mert azt látom, hogy Te a mély spiritualitással vegyes racionalitásoddal jól belevágod az ember képébe a véleményedet. Lehet, hogy nekem most éppen erre volna szükségem. Számomra megfejthetetlen titok, hogy miért kerülnek a férfiak. Mi lehet az a kisugárzás, jelzés, ami miatt úgy tűnik, nem mernek engem bevállalni? Jó néhányszor véltem már azt hosszabb-rövide...
máj
Barátok nélkül
Kedves Soma! A problémám gyerekkorom óta elkísér. Nem tudok igaz, mély barátságot kötni senkivel. Lehet, hogy nagyok az elvárásaim. Egyáltalán lehetnek elvárásaim az igazi baráttal szemben, vagy csak feltétel nélkül kell őt-őket elfogadni és szeretni? Kislány koromban volt egy-két barátnőm, akikkel jó volt együtt játszani, csacsogni, és azt gondoltam, ezek a barátságok felnőttkoromra is megmaradnak. ...
máj
Lepattannak rólam a pasik
Kedves Soma, A környezetem mindig is rám akarta kényszeríteni a naiv kislány szerepét, de csak ideig-óráig sikerült és általában az lett a vége, hogy óriási robbanással - néha tudatosan, de legtöbbször tudattalanul - leállítottam őket. Hiszek a Fentiekben, tudom és érzem, hogy a dolgok miért alakulnak úgy, ahogy alakulnak... Rengeteg feladatot kaptam és kapok az életben a fejlődésemhez, és megjön...
máj
Feláldozni a családot a boldogságért?
Szia Soma! Hadd kérdezzek valamit: szerinted lehet évtizedeket úgy leélni egy házasságban, hogy bár szereted azt az embert, a párodat, de nem vágyod az érintését, sőt, sokszor el se tudod viselni, idegesít, mint férfi? Mégis, ezer kapocs fűz össze vele. Mondjuk a közös gyerekek. Mondjuk a közös rokonok, az ő anyja, akit sose bántanék meg azzal, hogy szomorúságot okozok neki, mert szeretem. Összeköt ...
máj
Miért kerülöm az embereket?
Kedves Soma! Nem otthon élek, hanem külföldön. Otthon sok barátom van, itt inkább ismerőseim vannak. Van egy kettősség bennem, amivel mindig szembesülnöm kell. A vad bulizós és az embereket kerülő. Otthon a jó embereket vonzottam, itt meg az önzőket. Otthon mosolygósnak ismernek, itt komolynak. Itt is lehettek volna barátaim, de nincs kedvem az egészet az elejétől kezdeni. A férjem az igaz baráto...
máj
Félek az élettől
Kedves Soma! Elsősorban nem a problémám miatt írok neked - amit persze szeretnék veled megosztani (hiszen eldőlt, mit tegyek), csak egy kis lelkierőre lenne szükségem. Dióhéjban annyi a történetem, hogy 29 éves vagyok, férjnél, házzal, kutyával, szerető családdal, stb. A külsőségek adva vannak egy boldog élethez. A férjemet nagyon szeretem. Amolyan testvéri kapcsolattá alakult a mi szerelmünk, ...
máj
Segítség, nem vagyok tökéletes!
Kedves Soma! Az a baj, hogy míg másoknak mindent elnézek, magammal szemben borzasztó szigorú vagyok. Alighanem gyerekkoromban kezdődött, a szüleim, a tanáraim, a zenetanárnénim folyton agyondicsértek, én voltam az osztály szemefénye, akit el lehetett passzolni minden rajzoló-, éneklő-, versmondó-, helyesíró-, stb. versenyre. Sokszor megkaptam, hogy én nem csinálhatok hülyeséget, nem szúrhatom el. No...
máj
Segítség, szeretethiányom van!
Kedves Soma! 18 éves végzős gimnazista lány vagyok. Mindenem megvan, amit egy korombeli lány kívánhat. A családom jólétben él, kitűnő tanuló vagyok, vannak barátaim - igaz nem sok -, de sajnos, amire a legjobban vágyom, azt nem adta meg a sors. Ez pedig a szerelem és a párkapcsolat. Még soha nem volt barátom. Persze akartak már járni velem többen is, egyszer-kétszer el is mentem velük randizni, d...
máj
Nagyon szőrös vagyok
Kedves Soma! Még soha életemben nem volt szerelmem. Elég nyitott vagyok, nem vagyok annyira csúnya sem, és mégsem kellek senkinek. Egyébként van egy betegségem, sajnos, nem tudják mi okozza, és külsõ elváltozásokban nyilvánul meg. A testem oly területeken is szőrös, ahol nem kéne, vagy nem ilyen mértékben. Nem nagyon tudok tenni ellene, bár ma már sok eszköz áll rendelkezésemre, de a bőröm érzéke...
máj
Hiányzik a pezsgés
Kedves Soma! Néhány éve úgy éreztem, álmaim hercegét találtam meg. Tavaly összeházasodtunk. Az idő múlásával persze jobban megismertük egymást - vannak hibái neki is, nekem is, de alapjában véve jól megvagyunk, szeretjük egymást. Elégedett lehetnék. Mégis előfordul, hogy rám tör a felismerés: az életem olyan, mint a langyos víz. Közeledem a harminchoz, és ahelyett, hogy gyereket vállalnék, újr...
máj
Félrelépett a feleségem
Szia, Soma! Mindketten 30 évesek vagyunk, öt éve vagyunk együtt, abszolút harmonikus kapcsolat volt a miénk (gondoltam én), a feleségem szuper anya és társ volt (már a hugira "gyúrtunk"), egészen addig, amíg ez év elején el nem kezdett dolgozni a gyes után. Viszonya lett az egyik kollégájával, augusztusban véget ért a kapcsolatuk, majd újra folytatódott, így a nyár végén külön költöztünk. Pár héttel...
máj
Megőrültem? Fiatalkorút szeretek
Kedves Soma! A harmincas éveim közepén járok, a kislányom 13 éves. A történet szempontjából fontos elmondanom, hogy általában jóval fiatalabbnak gondolnak, és úgy tapasztalom, a férfiak elég vonzónak tartanak. Ezt nem érdemként említem, csupán genetikai adottság, és valószínűleg ez is lehet az oka annak, hogy ilyen helyzetbe kerültem, amiben most vagyok. A férjemet tisztelem és becsülöm, nagyon...
máj
Nem bízom benne, pedig ő az igazi
Kedves Soma! Te sokat írtál a társfüggőségről, nos, azt hiszem, ebbe a hibába estem! 33 éves elmúltam, két éve élek egy férfival, akiben soha nem tudtam megbízni, mégis vele akarok élni. Kiderült, hogy megcsalt (én egyről tudok). Azt mondja miattam van, mert elhanyagoltam. Lehet benne valami. A lánnyal felvettem a kapcsolatot, elbeszélgettünk, nagyon jól elvoltunk. Persze, ő nem tudott rólam. A b...
máj
Egy pasival egy életen át
Drága Soma! Az én történetemben nincs semmi szomorú, sem bonyolult dolog, egyszerűen csak elgondolkodtató. 19 éves vagyok és már 15 hónapja együtt vagyok a mostani párommal. Ő egyébként 24 éves. A kapcsolatunk szinte tökéletes, csak ritkán vitatkozunk kisebb dolgokon, képesek vagyunk tolerálni egymás rigolyáit, hülyeségeit. A lángolás pedig csak egyre erősebb lesz az idővel. Nagyon kiegyensúlyoz...
máj
A feleség munkakör
Kedves Soma! Néhány évvel ezelőtt úgy éreztem, csak azért kell nőiesen öltözködnöm, mert a férfiak ezt igénylik. Magamtól teljesen idegennek éreztem, legszívesebben pólóban és nadrágban szaladgáltam, és nagyon zavart, ha valaki felfigyelt a melleimre. Erre mondta Diós Kati a Nők Lapja iskolában a szemembe, hogy antinő vagyok. Ma már néha előbújik belőlem egy érzés, és ez az érzés más ruhadarabok vise...
máj
Szerepjáték az életünk?
Kedves Soma! Vagány dolog lehet mamagésának lenni, üldögélni valami kellemes kis helyen, nézegetni a leveleidet, tanácsokat adni, amik a nőiességed legmélyéről fakadnak, és akkor is boldognak-kiegyensúlyozottnak érezni magad, amikor más nem lenne az. Hát, nagyjából ennyi a gondom. Hogy én még akkor sem vagyok az, amikor más az lenne. Itt vagyok, majdnem tizennyolc évesen, nagyjából tehetségesen...
máj
Öntudatos nő társ nélkül
Kedves Soma! Nem azt mondom, hogy kiismerhetetlen lennék, csak azt vettem észre, hogy szeretik az emberek leegyszerűsíteni a másikat, felaggatni egy-egy jellemző tulajdonsággal, és akit nem lehet, az furcsa, más. Sokáig nem tudtak teljesen elfogadni, nem szerettek tömegek, amire mindig vágytam. Viszont van és volt egy-két ember, akik hasonlóak voltak, mint én, és velük valahogy mindig sokkal szo...
máj
Verve jó a nő?!...
Kedves Soma! Édesanyám negyven éve él édesapámmal, aki ma is állandó jelleggel megveri. A nővérem húsz éve él a férjével, aki szintén rendszeresen veri. És most itt van egy barátnőm, aki öt éve ismeri az élettársát, kéthavonta összeverekednek, aztán kibékülnek. Megpróbáltam megérteni édesanyámat. Elzárt kis faluban, ósdi szokások között nem volt szokás a válás, tűrni kellett. Tűrni. Olyan helyen ...
máj
Tartsam el a mostohámat?
Kedves Soma! A szüleim 13 éve elváltak, én édesapámmal maradtam. A válás után édesapám megismerkedett egy nővel, aki nem sokkal azután a házunkba költözött, hogy édesanyám elköltözött. Nekem már akkor is problémám volt a "hölggyel", hisz húsz évvel fiatalabb, mint édesapám, nálam pedig csak hét évvel idősebb. Soha - a mai napig - nem tudtam elfogadni. Itthon semmit nem csinál, nő létére még fő...
máj
Hogyan legyek Gésa?
Szia Soma! Én egy nagyon életvidám, jó fej csajszinak tartalak. Az egyéniségedhez mennyire járult hozzá az, hogy gésa vagy? Hogyan lehet ma valakiből gésa? Mármint nem az olyan japán gésákra gondolok, akiket kislánykoruk óta erre nevelnek, hanem az olyan nőkre, akik ezt az egész életfilozófiát képesek a mindennapjaikban megvalósítani. Vannak ilyen iskolák Magyarországon? Kell hozzá valami különleges ...
máj
Menjek prostihoz?
Kedves Soma! 25 éves vagyok, és még nem voltam nővel. Miért? Sorolhatnám az okokat, de most nem ez a lényeg. Már sok minden megfordult a fejemben, még az is, hogy elmegyek egy profihoz, aki beavat. Nem azért nem volt még szexuális kapcsolatom, mert ronda vagyok, többször lehetett volna már, de én mindig visszamondtam. Utólag belegondolva nagy MARHA voltam. Szerinted??? Például kövér volt a csaj, ...
máj
Miért bénák a negyvenes pasik?
Kedves Soma! Kíváncsi lennék a véleményedre a következővel kapcsolatban: miért ilyen bénák a negyvenes pasik? Nem értem, miért gondolják azt az emberek, hogy egy 20 és 30 közötti nőnek csak az lehet az egyetlen célja, hogy férjet fogjon lasszóval, és gyorsan gyereket csináltasson magának, biztos, ami biztos. Na, én nem ilyen vagyok. Olyan férfit keresek, aki ott van, amikor szükségem van rá, h...
máj
Hol az a fránya G-pont?
Kedves Soma! Én már mindenütt kerestem azt a bizonyos G-pontot. Még az ágy alatt is. Talán csak nagyon elbújt, és még van esélyem megtalálni, de inkább úgy sejdítem, lemaradt a barlangban a születésemkor. Grazie Kedves Grazie! Megnyugtatásképpen elmesélem a saját történetemet. Gimnazista voltam, amikor megtisztelte látogatásával városkánkat Dr. Veres Pali bácsi. Évtizedekig ő volt kis h...
máj
Nem bírok hűséges lenni
Kedves Soma! Két éve jegyeztük el egymást a párommal. Úgy érzem, Õ életem párja, vele szeretném leélni az életemet, és - úgy hiszem - õ is velem. De ez az érzés és tudat nem gátol meg abban, hogy (hm...) élvezzem az életet... Élvezem a szexet másokkal is, és ráadásul teszem ezt mindenféle bűntudat és lebukásveszély nélkül, hiszen a párom sokat tartózkodik munkájából kifolyólag külföldön, így hát ...
máj
Vibrátor – áldás vagy átok?
Kedves Soma! Mi a véleményed a vibrátor használatáról? Nem káros, ha az ember már úgy érzi, hogy férfi nem képes ilyen gyönyöröket okozni egy nőnek, mint ez a csodálatos találmány? 30 felé közeledem, több tartós kapcsolaton (3 év, 5 év) és több kalandon túl vagyok, jelenleg nincs társam. Hogy tarthatom egyensúlyban a férfiak és a vibrátorom után érzett vágyakozást? Pöttöm Hello, Pöttöm!...
máj
Konzervatív szexpartner
Kedves Soma, A párom szexuális téren nagyon konzervatív, semmi újdonságra nem tudom rávenni. Mindenről tudunk beszélgetni, kivéve a szexuális vágyaimat.Nem hajlandó erotikus kazettát sem megnézni velem, külső segítségről pedig hallani sem akar. Nekem nagyon fontos a szex, és félek, hogy elveszítem a páromat, mivel már kezd unalmassá válni a konzervatívsága. Anikó Kedves Anikó! Nek...
máj
Mindig elvetélek
Kedves Soma! Nagyon szeretem a rovatod, bárkinek írsz bármilyen témában, mindent elolvasok, és mindig segít rajtam is, amit írsz. Most a fő gondomról szeretnék írni neked, a gyermektelenségről. Aki nem tapasztalta, nehezen tudja megérteni, milyen érzés minden hónapban szembesülni azzal, hogy megint nem sikerült, és ki tudja, mikor fog. Mert ha valaki megmondaná, mennyit kell várni, akkor várnék a...
máj
Kell-e gyerek?
Kedves Soma! Már megint veszekedtünk a kedvesemmel a gyerek téma miatt. Egy éve együtt élünk, egy hónapja eljegyeztük egymást, õ 28 éves, és én is. Tavaly decemberben vált el, de február óta külön van feleségétől. A hölgy kirúgta miattam, mert úgy gondolta, hogy köztünk több van, mint barátság, pedig szexuális kapcsolat nem volt köztünk akkor. Van egy két éves lánya is. Az exhölgy azt írogatja, h...
máj
Én már örökre szűz maradok?
Szia Soma, 26 éves vagyok, kifejezetten szépnek tartanak, sporttal tartom karban a testemet és a lelkemet, tehát az alakomra sem lehet panasz. (Huhh... na, ennyire nem vagyok önimádó... sőt... az önbizalmam egyenlő a nullával, de szeretném vázolni neked az esetemet). Egyetemet végeztem, ledoktoráltam, és jelenleg is intellektuálisan magas szinten ténykedem. A probléma az, hogy még soha nem volt...
máj
Miért nem jön a baba?
Kedves Soma! Idestova tizennégy hónapja nem védekezünk. Nekem három éve két műtétem is volt, és kivették a - már teljesen elrohadt egyik - petevezetékemet. Tavasszal a megmaradt petevezetékemet átfújták, egyébként minden rendben van. A szexuális életünk is egyre jobb, csak nem értem, hogy miért nincs baba, hisz úgy várjuk. Menstruációkor fokozottan azt élem meg, hogy nem vagyok teljes értékű nő...
máj
Féltékeny vagyok a kisbabámra
29 éves, újdonsült anyuka vagyok. A kislányom három hetes. Furcsa problémával fordulok hozzád. Az a helyzet, hogy féltékeny vagyok a saját lányomra! Kezdem ott, hogy nagyon sokat szenvedtem, sokan rászedtek, mire megtaláltam a nagy Őt. Mikor ráakadtam, határtalanul boldog voltam. Rögtön éreztem, hogy mindig őt kerestem. A harmadik hónapban összeköltöztünk, tudtuk, hogy együtt éljük le az életünket. Má...
máj
Egy panaszos leszbikus lány
Kedves Soma! Én egy leszbikus, 28 éves lány vagyok. Van agrármérnöki diplomám, német alapfokúm, számítógép kezelői tanfolyamom, kutyatenyésztő-kutyakiképző tanfolyamom, valutapénztáros tanfolyamom, és most egy gyárban dolgozom, betanított csomagoló-szállítóként. Eben a városban, ahol élek a barátnőmmel, egyetlen munkahely van, ott dolgozunk mind a ketten. Rengeteg pályázatot írtam állásokra, és minde...
máj
Anyaság és karrier
Kedves Soma! Örülök, hogy akár csak virtuálisan is, de kommunikálhatok Önnel! Nem tegezek senkit elsőre, csak ha az illető nem kéri, mivel huszonkettedik évemet taposom, így nézze el nekem a magázást:-)) Kíváncsi lennék a véleményére egy témával kapcsolatban: anyaság a mi világunkban. Mennyire legyen ma egy nő anya, és mennyire foglalkozzon a karrierjével? Mennyire lehet összeegyeztetni a kettőt? A...
máj
Csődtömeg az életem
Kedves Soma! 23 éves vagyok, és jelenleg Kanadában tartózkodom. A szüleim 25 év után válnak, mire hazaérek, le is rendeződik a dolog. Nem ért váratlanul a hír, mégis rettenetesen kiborultam, mikor anyu közölte a dolgot. Amióta az eszemet tudom, problémák voltak otthon, de anyu mégis apuval maradt sajnálatból, és miattunk, gyerekek miatt. A szüleim mindketten értelmiségiek, egy helyen dolgoznak, apu m...
máj
Végső lökés a döntéshez
Kedves Soma! El kellene döntenem, mi leszek, ha nagy leszek. Kicsit késői pályaválasztás, de már annyira feszítenek a belső késztetések, vágyak, kirobbanni készülő energiák, hogy valaminek történnie kell. A történetem prózai: gimnázium, egyetem, jogi diploma, jogi munka hat éven keresztül. Nem utáltam a munkámat, de én, az ember, és a többiek sehol nem voltak benne; nem volt benne élet, semmi vérpezs...
máj
Hercegkisasszony a várból
Kedves Soma! Ezúton köszönöm, hogy vagy úgy, ahogy vagy! És leírod, és elmondod, és folyamatosan bombázod a köztudatot a lényeddel, a gondolataiddal, az életeddel, hogy lássák: így is lehet! Magam is látom, tapasztalom nap mint nap, hogy ez a mai, olykor meglehetősen zűrzavaros kor milyen izgalmas is egyben, hiszen valahol egy alapvető paradigma- és értékrend váltásról van szó többek között az emb...
máj
Szeretőként megalázva
Kedves Soma! Nemrég olyan helyzetbe kerültem, ahonnan nem volt kiút. Úgy éreztem magam, mint aki beleesik a jeges tóba, megpróbál kijutni, de fölötte bezárul a jég. Látja a fényt, de a jeget áttörni nem tudja. És kétségbeesetten várja a segítséget. 29 évesen élve temettem el magam. Mindent feláldoztam a családért, a két gyerekemért és a férjemért. De eljött a pillanat, amikor úgy éreztem, meghalok. S...
ápr
A nő, mint zsákmány
Kedves Soma! Ellentmondások között vergődöm. Arra vagyok kíváncsi, hogy szerinted valóban léteznek-e a férfi, mint vadász, a nő, mint zsákmány szerepkörök? És lehet-e bármi létjogosultsága felébredt, felnőtt emberek között? Ezer helyen olvasni (éppen a Nők Lapja Cafén volt nemrég egy cikk, A nő legyen dáma, akit meg kell hódítani” címmel..) és hallani, barátok hivatkoznak rá, mint jó tanácsra, a férf...
nov
Félelem a közös élettől
Kedves Soma! Kíváncsi lennék a véleményedre a problémámmal kapcsolatban. Huszonöt évesen most élem át az első, igazán nagy szerelmi válságot. Párommal két éve vagyunk együtt, és már az egymásra találásunk sem volt egyszerű, sokáig kerülgettük egymást. Bár mindketten éreztük, hogy összeillünk, és vonzódtunk is egymáshoz, a barátom nem akart egy újabb komoly kapcsolatot. Ő tíz évvel idősebb nálam...