Kedves site-omra látogatók! Hónapok óta terveztem az új oldalamat, (több szintű megújhodásom részeként), végre eljött az ideje. Ráadásul épp akkor, amikor Londonban vagyok. Néhány hónapja jött a sugallat, hogy ki kell jönnöm nyelvet tanulni, es  itt most ismét visszajelzést kaptam arról, hogy a megérzéseinkre hallgatni kell. Ami belülről jön, azaz utunk része. Nap, mint nap tapasztalom, nem is dönthettem volna jobban, mint hogy hallgatok magamra. És nem csupán a nyelvtanulás miatt. Érzem, ahogy elkezdtem a bemerevedett szokásaimból kibomlani. Szó szerint érzem, ahogy nyílok. Több féle félelmem, aggályom volt az úttal kapcsolatban, igazan erőt adó, hogy ebbe belementem. (Pl. hogy én leszek az egyik leggyengébb a csoportban a gyermekeimmel egykorú, tanulásban edződött fiatalok között, vagy, hogy megszokott, kényelmes életformámhoz képest most többet kell alkalmazkodnom  másokhoz, és ez kényelmetlenségekkel járhat.)

Mivel mertem arra menni, amerre a belső hang hív (mindenkinek csak ezt tudom tanácsolni) azt érzem, hogy egész utamon támogatva vagyok. Nagyszerű itteni rendezvényszervezőket vonzottam be (már most tudom, hogy sokszor vissza fogok jönni a Stage in London szervezésében), izgalmas, szeretetre méltó új emberekkel ismerkedtem meg, bevonzottam egy minden túlzás nélkül fantasztikus angol tanárt, amit meg az itteni magyaroktól kapok...csak szuperlatívuszokban tudok beszelni. Tenyerén hord a város!

Érdekes, mert éppen nyár elején merült föl bennem, hogy van az életemben egy egyensúlytalanság az adok-kapok terén. Úgy éreztem, dolgoznom kell azon, hogy merjek kapni. Tudatosan kellett nyitogatnom magam ennek. És azóta nap mint nap kapok. (Nyilván adok is.)

Az itt töltött bő két hetem alatt a hátam mögött van egy sikeres előadás, és két remek önismereti hétvége. Hétfőtől péntekig pedig minden délután iskola. Ráadásul a belváros szívében, az Oxford Circustól a 4. utcában. Néha csak kiülök egy kávézó teraszára, és nézem ezt a varázslatosan sokszínű, hömpölygő tömeget, szívom be a tolerancia, elfogadás. sokféleség, szabadság levegőjét, amitől újfent érzem, hogy tágulok, lazulok.

Érzem az újat, és bizserget. Eszembe juttatja az ősbizalmat, ősbiztonságot, hogy ne csak elhiggyem, hanem meg is tapasztaljam, sőt, emlékezzek rá, hogy minden értünk való.

Soma Mamagésa