Szeretettel várok minden új jelentkezőt Nyári önismereti és belső erő fejlesztő táboraimba!
Aki volt már táborban, tudja, hogy feledhetetlen élményben részesül. Most is sokat fog adni ez a pár nap a jelenlevőknek.
Már várom… Arra különösen kíváncsi vagyok, hány férfi lesz. Ahogy már írtam, ez nem párterápiás tábor, hanem csoportterápiás, tehát valójában nem számít a jelenlevő neme, mégis bízom abban, hogy jönnek a férfiak is.
Idén a négy turnus más-más segítőkkel, társterapeutákkal indul, azért, hogy ebből a széles választékból minden erre érdeklődő megtalálja azt, ami/aki igazán vonzza.
A szisztéma emellett ugyanaz marad: hétfőn és kedden délelőtt csak velem lesznek a résztvevők, kedd délután már bemutatkoznak a társterapeuták, szerdától pedig kétfelé oszlik a csoport. Amennyiben teljes lesz a létszám, úgy 40 résztvevő lesz a táborban.
Ez azt jelenti, hogy szerdán és csütörtökön 20-an velem, majd 10-en, 10-en a másik két terapeutával lesznek, ők felváltva, a két napból egyszer az egyiknél, másszor a másiknál. Pénteken csere, a másik 20 fő jön 2 napra hozzám, illetve a 10-10 fő itt is cserélődik.
A 4. turnus az egyetlen, ahol rajtam kívül csupán egy társterapeuta lesz, akivel szerdától felezzük a csoportot, tehát ettől a naptól kezdve két napot vele, két napot velem lesznek a résztvevők.
A célkitűzés továbbra is: „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás!” – hűen a zánkai egykori stílushoz…
Hiszen nem „csak” fejlődni, tanulni, információkat szerezni jönnek a jelentkezők, hanem pihenni, töltődni, barátkozni is.replica rolex
További részleteket és a JELENTKEZÉSI LAPOT a NYÁRI TÁBOROK menüben találjátok! Minden eseménynek küldön oldala van, azon tudtok rá jelentkezni!
Mindenkit szeretettel várok:
Soma Mamagésa