Kedves Soma!

Én 19 éves vagyok, a párom 10 évvel idősebb, a kapcsolatunk két éve tart. 
Szerelmesek vagyunk egymásba, a kedvesem megértő, türelmes, őszinte, figyelmes, minden, amit csak egy nő kívánhat. Egyedül a szexben vannak gondok. Az első hónapokban még minden rendben volt, utána azonban az együttléteink száma vészesen csökkenni kezdett. Most már ott tartunk, hogy kéthavonta szeretkezünk - őt egyszerűen nem izgatja a dolog, nem hiányzik neki. Nem csal meg, abban biztos vagyok. Már rengeteg mindent próbáltunk, szexi fehérneműk, tejszínhab, különleges helyszínek, különleges pózok, de semmi. Beszélünk a dologról, próbálunk megoldást keresni, együtt. 

Idáig eredménytelenül. Mit tehetnék, hogy kelthetném fel az érdeklődését a szex iránt? A visszautasítások nagyon megnehezítik, hogy kezdeményezzek, de azért nem adom fel.

Tudom, hogy nem elégedett a testével és számos gondja van (anyagiak), és ezeket meg is értem, mert biztosan nagy szerepet játszanak, de ha ez így marad, akkor erre rámegy a kapcsolatunk, amit nagyon nem szeretnénk.
Ha van valami jó tanácsod, kérlek segíts!

Egy bizakodó lány

 

Kedves Bizakodó lány!

Bizony a te korodban kéthavonta szeretkezni valóban igen ritkás! Viszont a hosszú távú párkapcsolatban - csakúgy, mint a természetben - megjelenik a "periodicitás". Apály és dagály váltja egymást, csakúgy, mint a kilégzés és belégzés. Töltekezés és kiáradás, pihenő és cselekvő időszak. 
Én magamról azt gondolom, hogy bőséggel kaptam libidót, mégis vannak olyan időszakaim, amikor hónapokig nem kívánom a szexet. És úgy gondolom, ez így is van rendjén. (No, persze el kell, hogy mondjam, az első ilyen időszak már 30 fölött, 2 gyerekes anyaként jelentkezett).

Viszont a "pihenő" időszakot mindig egy nagyon intenzív szexuális periódus előzte meg, majd követte. (Hát ez az az "aranyközép", amit én csak érintek, amint épp átszáguldok az egyik végletből a másikba... No de én ilyen vagyok...)

Mindenesetre sok asszonytársammal beszélgettem már erről, és mindegyik mesélte, hogy neki is vannak időnként aszexuális periódusai. Ez több minden miatt lehet. Túl sok, ráadásul kreativitást igénylő munka, amikor is a szexuális energia szublimálódik, vagyis az alkotó energiát az ember magasabb szinten éli meg (hiszen a szex is egyfajta "alkotás" style="margin: 10px;" 
De természetesen az aszexualitás oka lehet a stressz, depresszió, önértékelési és más egyéb problémák következménye is. Erről végül is leveled utolsó részében te magad is írsz. Mivel annyira fiatalok vagytok, és a kapcsolatotok is viszonylag friss (bár tudományos kutatások szerint az adrenalin-termelődés a párok több mint kétharmadánál 2 év után csökken a felére, de ez természetesen nem mindenkire ráhúzható szabály), szóval nálatok az ok, úgy tűnik, a párodban keresendő.

Írod, hogy számos gondja van. Bizony, ezeket mind magunknak gyártjuk, és magunk is tudjuk őket megszüntetni, amitől ráadásul még fejlődünk is! A mai maximalista, szépségipar által manipulált és presszionált világban nagyon kevesen elégedettek a testükkel. Mint tudjuk, a panaszkodás ostoba, elfecsérelt energia, mely úgy a panaszkodót, mint az őt hallgatót lehúzza. 

Helyette konstruktívan kell föltenni a kérdést magunknak, vagyis: mit tehetek azért, hogy csinosabb legyek? Ezt mindenkinek tanácsolom, valahányszor megszólalna belül a negatív, lehúzó önértékelő hang, azonnal cseréljük föl a kérdésre! Természetesen ugyanez vonatkozik minden más problémára egyaránt! Mit tehetek azért, hogy megszüntessem az anyagi problémáimat? Vagy mit tehetek azért, hogy ne legyen alvás-zavarom, vagy súlyfeleslegem, vagy társfüggőségem, vagy szorongásom a sötétben, stb... És ha őszintén, befelé figyelve kérdezünk, akkor megjön a válasz is (utána persze még lehet plusz erőt kérni a megvalósításhoz).

Szóval, mintegy összegezve, a következőt tanácsolom neked. Először is, légy türelmes és megértő a kedveseddel szemben! Ne tégy neki szemrehányásokat, mert attól csak még jobban begörcsöl. Viszont mondd el neki, hogy támogató szereteted vele van, és tudod, hogy meg fogjátok oldani ezt is! Tudomásul kell venni, hogy minden párkapcsolatban van megmérettetés. Vagyis amikor a nehézségben egyik a másikát segíti! Ha ezt valaki nem így gondolja, és nem így éli meg, az nem igazi összetartozás! 

Azzal, hogy te lelkileg mellette vagy azokban az időkben is, amikor ő nem tudja mindazt nyújtani neked, amit elvárnál, csak erősíted, mélyíted a kapcsolatotokat. De természetesen a te elfogadásod és támogató megértésed nem elég a változáshoz! Ebben neki is részt kell vennie! Negatív hozzáállással pedig nem várható pozitív változás! 

Nem követelve, hanem megértetve kellene ezt az infót eljuttatni hozzá. Ahhoz, hogy pozitívabb, bizakodóbb legyen magával szemben, energiát kell "termelnie". Ebben segíts neki! Mozdítsd ki őt! Vidd el magaddal esténként kocogni, biciklizni, hétvégén úszni, kirándulni, ki a természetbe energiáért! Ne hagyja el magát, ne engedd neki! 
Később esetleg menjetek el együtt egy tantra szex tanfolyamra - különféle ezoterikus és természetgyógyász magazinok szoktak hirdetni, de a neten is rá lehet akadni -, mert így együtt lesztek képesek energiát lehívni, és magasabb szintre léptek a szexualitásban! 

A legelső, hogy ráébredjen, össze kell szednie az erőket magában, hogy önsajnálat, panaszkodás és más lehúzó hozzáállás helyett átbillenjen a cselekvő és bizakodó hozzáállásba! Ez nemcsak az önmaga iránti felelősségből ered, hanem az irántad valóból is! Hiszen ha nem indul el a változás és változtatás útján, nemcsak magát, de a környezetét is lehúzza vele. Viszont ahhoz, hogy elinduljon - még egyszer mondom - ENERGIA kell! Ebbe fektess most bele te is! Hisz tudod: "adva kapsz!

Soma

Az írás megjelent az Ébresztő! című könyvben és a Nők Lapja Café-n.