Egy szellemes kommenttel megtoldva láttam néhány perce azt a cikket, ami a Donald Trump által aláírt abortuszellenes rendeletről szól: „A  tantrikus cölibátust ajánlom azoknak a nőknek, akik nem akarnak rettegni az abortusz-ellenes törvényektől és a férfiak szaporítószerveitől. Hatalmas nyomástól szabadul meg bárki ezen az úton, és kicselezi ezeket a nőgyűlölő halálfiakat!”Annak külön örültem, hogy egy férfi írta ezt, és így látja a dolgokat.

Gondoltam elolvasom, hogyan reagáltak erre mások. Az a férfi, aki az alábbi szöveget kommentelte, szerintem szíve mélyén szeretné visszahozni a szüzen házasodást és az erényövet, de talán még a boszorkányok kínzását is. Sok ilyen nőgyűlölő ostoba férfi van a világon: „A korábbi liberális abortusz engedmények kurvát csináltak minden nőből :/”

Az erre kommentelő vagány nő: „Éljenek a kurvák! A szabadszerelem minden nő alaptermészete. Itt az új kor csávókáim, aki nem jézusi, vagy buddhai, mehet a lecsóba nagyon gyorsan, különben felkészülhettek a kihalásra. Mi, kurvák, meg majd megoldjuk, hogy tenyésszünk spermaadó hímeket magunknak, hogy kedvünkre szaporodhassunk. Nem adnék egy lyukas garast sem a férfiak evolúciójáért. Eljátszottátok az összes esélyeteket. csak a buddhai és jézusi férfiak tekinthetőek férfiaknak. A többi selejtes korcs mind. Én így látom. A patriarchátus meg pszichopatákat csinált majdnem minden férfiból. nézz magadra ! Te sem vagy kivétel ezzel a debil szövegeddel! De ha nem bírsz magaddal, úgy letiltalak, mint a pinty, és soha többé nem látsz semmilyen formában. Csak told itt a köcsög szöveged, és meglesz a következmény! Ne csodálkozz, ha ledebilköcsögözlek, miután lekurvázol. Nem baj, az olaj elválik a víztől.”

Fontos téma, nem csoda, hogy ilyen szenvedélyeket szított fel. Ahogy elolvastam a cikket, automatikusan az a dalocska, performance ugrott be, ami tavaly elég intenzíven bejárta a hazai sajtót, mivel január közepén az RTL szerda esti híradójában ment le, bár sajnos a "pinánkból" szemérmesen ki lett sípolva. Az eredeti szöveg: „takarodjatok ki a pinánkból” – ez ihlette az általam adott címet.

Nekem volt abortuszom a férjem előtti kapcsolatból. Nem jókor jött a lélek, és nem attól, akivel fel szerettem volna nevelni a gyermekeimet, akivel le szerettem volna élni az életemet – bár ma is szeretettel gondolok rá, de nem ő volt a párom. Többször és több szinten dolgoztam már azon, hogy ezt a döntésemet jóvá tegyem, kiegyenlítsem.

És igen, annak ellenére, hogy javarészt nőtársaimmal dolgozom együtt, és vannak méhtisztító és menstruációs beavató szertartásaim, és több, mint 100 családállítást láttam, amiknek a tetemes többségében feljött az elvetetett magzat okozta családi egyensúlytalanság és egyéb problémák hada, mégis azt gondolom, hogy a nő joga kell, hogy maradjon a döntés, hogy képes-e, akarja-e kihordani-megszülni, és adott esetben eltartani-felnevelni a gyermekét.

Az tény, hogy feltehetően rengeteg nő nem is tudja, nem is sejti, hogy milyen messzire ható és hosszútávú következményei vannak, lehetnek az abortusznak. A legfőbb tudatlanság az, ha azt hisszük, hogy az csak egy pár mm-es kis zigóta, szövet darab, ami a kukába kerül. Ha úgy a fiúk, férfiak, mint a lányok és nők megtudnák azt, hogy egy leszületni vágyó lélek visszaküldése mennyi bonyodalmat, nehézséget, tudatalatti önbüntetést hozhat magával, biztos, hogy sokkal felelősségteljesebben állnának a lehetséges megfoganáshoz.

Éppen ezért én nem ilyen barbár és radikális rendelkezést tartanék bölcsnek, hanem azt, hogy a végső döntés előtt még legyen egy több szakemberből álló csapattal való elbeszélgetése a terhességét megszakítani kívánó lánnyal, nővel, amiben úgy fizikai, mint spirituális és lelki szinten kap információkat a döntése lehetséges következményeiről, illetve segítenek neki mélyebb szinten is rálátni arra, hogy valóban ez a számára leginkább megfelelő döntés.

Nagyon fontos lenne, hogy a középiskolákban már tudjanak, halljanak erről a lányok, hogy mi mindennel járhat az abortusz – mindhárom (fizikai, spirituális és lelki) szinten. És egyáltalán: mi mindennel jár anyának (és apának) lenni, és hogy lehet jó szülővé válni...

No persze azt az embert hogyan is lehetne bölcsnek nevezni, aki az abortusz kapcsán kijelentette: azokat a nőket, akik megszakíttatják terhességüket, valamilyen formában meg kellene büntetni.

Az a helyzet, hogy a hatalommániás, patriarchális szemléletű férfiaknak nagyon is fáj az, hogy bizonyos szempontból a nő az élet ura. Hiszen legvégül mindig egy nő dönti el, hogy megtartja-e a gyermekét, vagy sem. Az a nő, amelyik azt mondja: „miatta vetettem el/tartottam meg”, saját magának is hazudik. Egyedül és kizárólag a nő fekszik fel az asztalra, hogy kikaparják belőle a gyereket (igen, direkt ilyen nyersen mondom, írom), ahogyan megszülnie is neki kell. (Ez külön téma, hogy a nőknek vissza kell venniük a háborítatlan szüléshez, az ősi erejükhöz való jogot.) Régi mondás, hogy egy nő két dolgot akart mindig is: hogy teherbe essen, vagy hogy nehogy terhes legyen.

Nyilván egy normális felnőtt kapcsolatban együtt döntik el a felek, hogy szeretnék-e a babát vagy sem, de ha egy nő nem akar gyereket, vajon elveheti-e a tőle a saját élete és teste fölött való döntésjogát a hatalom? Évtizedek óta millió tanulmány szól arról, hogy az életutunkat, személyiségünket leginkább a várandósság, megszületés (ez kiemelten), és az utána jövő minél rövidebb időszak határozza meg. Persze ezekből a lelki traumákból is fel lehet állni, sőt, lehet egy csomót kamatoztatni, de vajon tényleg szüksége van ennek a túlszaporodott bolygónak egy csomó nem kívánt, nem akart gyermekre, ahol az anyák élete is megpecsételődik egy nem kívánt terhességgel?

És itt még csak nem is a radikális dolgokra gondolok, mint pl. megerőszakolásból származó terhesség, vagy ha az anya kényszerűségből kihordja a halott vagy súlyos beteg gyereket, és mentálisan (esetleg testileg is) belerokkan, ahogyan az egyes országokban ma megtörténhet, hanem arra, hogy érthető módon nem szeretnék a nők, hogy kívülről-felülről döntsék el (különféle idegen férfiak, mert ilyen döntést csak ők hoznak), hogy mit kezdünk a testünkkel, méhünkkel, életünkkel, és igen, annak a kis jövevénynek az életével, aki úgy jött le az életbe, hogy nem is várták. (A kis türelmetlen.)

Az én fiam is nem várt gyerek. Élete első családállításán az jött ki a problémája gyökereként, hogy ő volt az elvetetett gyermekem. Szoktam is néha mondani, amikor valami nem tetszik neki, hogy: te erőszakoskodtál, hogy hozzám gyere (naptármódszerrel védekeztünk, „derült égből villám, csak más”, még diák voltam, fél éve ismertem Gyurit), úgyhogy ne csodálkozz, hogy ezt kapod, te választottad!

Sok-sok kölcsönös és külön-külön megtett munkánk (mély beszélgetések, kineziológiai oldások, családállítás…) van abban, hogy ezt (remélhetőleg) feldolgoztuk. (Csak az első két hónapban vacilláltam, hogy elvetessem, nyilván azért él, mert úgy döntöttem, hogy marad.) Annyira türelmetlenül hozzám akart jönni, hogy először nem azt az apát választotta ki, akire én vágytam lelkem mélyéből. (Azóta is együtt vagyunk, 27. éve nagy szeretetben, és imádom a fiamat is.)

Millió oka van annak, ha egy nő az abortusz mellett dönt. A megelőzésbe, a döntések következményének megértésébe kellene az energiát rakni, nem pedig radikális, mások életét megerőszakoló döntéseket hozni férfiként, ész – és méh – nélkül.

...kattints a teljes cikkért!

http://www.ujegyensuly.hu/helyem-a-vilagban/takarodjatok-ki-a-mehunkbol