Szia Soma!

Férfiember volnék, mégis olvaslak, mivel a figyelmembe ajánlottak. Többször is. Úgy közelíteném meg a kérdést, hogy egy lelkes-hűséges Soma-olvasó barátja, párja vagyok. Azóta elég sűrűn olvasom a cikkeidet, és próbálom megérteni ezen keresztül (is) a Nő (úgy általában...) gondolkodásmenetét. 
Lényegében arról lenne szó, hogy, bár kerestem, de vagy nem voltam eléggé kitartó, vagy nincs is Nálad olyan téma, hogy (olykor-olykor előbukkanó) harmadik fél egy párkapcsolatban.  A harmadik fél leginkább női felvetésre (a páromról "beszélek") jött elő, nem én kezdeményeztem. Amikor a gondolat először nyilvánosan felmerült benne, és a tudtomra hozta, hogy lennének olyan szituációk, amiket talán egyszer kipróbálna, még nem voltunk két hónaposak, éppen a nagy szerelem zajlott köztünk. Szerinted előnyös (rám nézve) a kapcsolat kezdetén pusztán gondolni is ezekre a dolgokra? Tisztában vagyok vele, hogy a ma Nője kíváncsi lehet, vajon milyen egyszerre több férfival, esetleg egy másik nővel. 

Néhány szó a szexuális életünkről. Azért tartom fontosnak ezt megemlíteni, mert vannak gondjaink. Mielőtt őt megismertem, szerelemből nem voltam együtt senkivel. Látom, érzem, hogy ez egy másik aspektusa. Valahogy sejtettem is mindig, hogy teljesen más lesz érzelmekkel telve. Na, a probléma: eleinte nagyon-nagyon korán elmentem, azóta egyre kevésbé (a kérdésre a megoldást folyamatosan keresem, úgy érzem, egyelőre ő is partner ebben, persze tudom, hogy nem lehet a végtelenségig...). Viszont távkapcsolatban vagyunk, és így elég nehéz az összeszokást elősegíteni. Nehezen megoldható azt a mennyiségű szerelmeskedést belevinni az életünkbe, amire vágyunk. Ilyen téren egyébként úgy érzem, azonosak az igényeink, bár még hosszútávon nem volt lehetőség megvizsgálni. Hetente találkozunk, és így a vágy fokozottan jön elő mindkettőnknél. Ez nála célra törekvést jelent, nálam a fentebb említett problémákat okozza. 
Van egy olyan gondolatom, hogy azért merült fel ilyen korán a harmadik fél-kérdés benne, mert egyelőre nincs kielégülve (például problémái vannak a csiklóorgazmussal - alig-alig képes rá). 

Szóval, mit gondolsz ezekről? Mivel látom, hogy jókat írsz (férfiszemmel), és van tapasztalatod is a dolgokban, a véleményedre volnék kíváncsi. Nem utolsósorban pedig, mivel Ő mindig olvas Téged, talán ezáltal közelebb kerülhetünk egymáshoz.

Előre is köszönöm az időt, melyet nekünk szenteltél, és remélem, hogy másnak is információtartalmat hordoz ez a levél.

Tisztelettel: Laci

 

Szia Laci!

Először is nagyon köszönöm neked, hogy megtiszteltél a bizalmaddal. Valóban, ilyen kérdés az elmúlt két év három hónap alatt - amióta a NLCaféra írok - még nem érkezett hozzám. Viszont az ismeretségi körömben már volt szó hasonló helyzetről. De a tiéd az eddigi legösszetettebb. 

Vegyük sorra, miről is van szó. Tehát, életedben először szeretkezel szerelemből. Még el sem merültél benne igazán, még jól sem laktál vele, még az út elején jártok, és ő máris szeretne valaki mást is - férfit, nőt - közétek. Írod, hogy csak hetente egyszer tudtok együtt lenni, és ráadásul eleinte túl hamar elélveztél, bár azóta ez egyre kevésbé történik meg. Viszont a szerelmed gyönyöre sem teljes, mivel csak időnként van klitorális orgazmusa. Nos, én a következőket gondolom. 

Mielőtt liberalizmusoddal, toleranciáddal, adni- és kompenzálni akarásoddal belemennél a kedvesed kérésébe, miszerint vonjatok be valakit az együttléteitekbe, én azt javasolnám, hogy előbb rakjátok rendbe a szexuális életeteket. Vagyis ne kívülről várjátok a segítséget, hanem előbb teremtsétek meg a hosszú távú párkapcsolat alapjait a szexuális életetekben. Aztán amikor már "olajozottan" megy a szex, és igazi, fergeteges, elementáris együttléteitek vannak, akkor beszéljetek arról, hogy valóban szükség van-e valaki másra is. De mindaddig én nem javasolnám. Mert akkor hosszú távon sem lesz meg az az "alaptőke", amihez visszanyúlhattok. Akkor 4-5-10 év múlva túl egyszerű lesz arra hivatkozni, hogy "végül is sohasem volt igazán jó együtt!" Igenis hiszek abban, hogy meg lehet tanulni a jó szexet. Vagyis neked azt, hogy tudjad tartani magad, és ne csak hogy ne legyen, de ne is szorongj attól, hogy esetleg korai magömlésed lesz. 

Érzem a nyitottságodat, a türelmetlenségedet, az adni- és megfelelni akarásodat, és a szorongásodat is azon, hogy nehogy elveszítsd a szerelmedet. Mindamellett megértem, hogy feszült idegállapotban vagy (a szerelem eleve egy felfokozott állapot), főként így, hogy nem teljesen problémamentes. De azt is érzem, hogy ezt meg lehet oldani. (Milyen nyers ezt így kimondani. De mégis muszáj, mert ha ezt "megoldjátok", akkor később is képesek lesztek rá.) 

Ezen belül kell először dolgoznod! Meg kell teremtened magadban az önmagadba vetett bizalmat, hogy te igenis képes vagy megadni a szerelmednek azt, amire vágyik, de még azt is, amiről nem is tudja, hogy létezik. Ezt az utat megjárhatod segítséggel, és anélkül is. Nyilván tudod - hisz olvasod a leveleimet -, hogy elsőként a kineziológiát fogom ajánlani, mint módszert, ugyanis az egyből a mélybe nyúl, és nem csupán az okokat keresi meg, de a módot is, hogy a saját erejében, képességeiben biztos férfi legyél.

Persze te magad is segíthetsz, sőt, kellene is, hogy segítsél magadon. Például kezdj el tudatosan maszturbálni. Tanuld meg késleltetni az orgazmusod! Tantra- és taó szex könyvekben olvastam (ahol ugye ejakuláció nélküli orgazmus van), hogy több órán át képes egy profi taó- és tantraszex-gyakorló szexmeditációban erekcióban lenni. Mivel távkapcsolatban vagytok, fontos, hogy az a heti egy találkozás mindkettőtök számára sokat adjon. Teremtsétek meg ennek az alkalomnak a lehetséges legnagyszerűbb megvalósulását. Türelemmel, alázattal, tisztelettel, méltósággal, fantáziával. A játékosság csak akkor jöhet szóba, ha a jelenben tudtok lenni. Ha nincs követelőzés, elképzelés, és elvárás, "csupán" a másodpercről-másodpercre való szemlélődés, és ön-átadás. 

Ha a szerelmednek problémái vannak a klitorális orgazmussal, akkor neki is ajánlott a maszturbálás. Ez az az út, amikor egy nő megismerkedik a saját testével és orgazmusával. Vajon így képes elélvezni? Mert ha így sem, akkor komoly blokkok vannak benne. Ez az első, hogy megtanuljon elélvezni. Ha már magának, magától megy, akkor - ha képes felszabadulni melletted - általad is menni fog! Kérd meg, hogy maszturbáljon előtted! Aztán vedd át, figyeld, hogy csinálja! Biztosítsd őt a türelmedről, mondd el neki, hogy az idő nem számít, csak hogy jó legyen neki! Sok csaj attól fél, hogy a pasi "besokall",nincs elég türelme hozzá. Játsszál vele, kösd ki, hadd érezze, hogy te vagy az erős, irányító, és imádó hím, nyald-fald-öleld-csókold órákon át. Ne beszélj közben, tapaszd be a száját, és ne tudjon értelmes hangot kiadni, veszejtsd bele a kéjbe, adj neki, halmozd el, és egyetlen tizedmásodpercre se légy bizonytalan magadban, nehogy elkezdj analizálni - azt majd később, legfeljebb 1-2 nap múlva -, hagyd, hogy sodorjon az áramlat. Csak adj, adj, és élvezd, hogy adhatsz, hisz szereted! És meglesz a jutalmad, mert nincs csodálatosabb, mint amikor egy nőt "meghág" az "odaadás szelleme".
Dehogyis kell ide harmadik, hiszen ti együtt lesztek a teljesség maga. Miért is ne lennél képes rá? Tudod te is, hogy erre vágysz, nem szabad, hogy kételkedj magadban! És tapaszd be csacsogó ajkát, amikor egy kívülállótól várja a megoldást, légy határozott, csitítsd le, mondd meg neki, hogy türelem, eljön majd annak is az ideje. Majd... De addig nem, amíg ti nem oldódtok föl egymásban, és az Isten adta gyönyörben.

Mindenesetre azt elárulom, hogy számomra furcsa, hogy ő ilyen rövid idő után már "gruppenezne"... ugyanis egy szerelmes ember számára igen ritka eset (egyetlen olyan nőt ismerek, aki erre képes, ő Londonban domina), hogy a szerelmén kívül képes másra is gondolni, vágyni szexuálisan. Szóval, vedd kezedbe a gyeplőt, ne hagyd, hogy elsodorjon a bizonytalanság és a manipulálhatóság! Érezd és élvezd, hogy férfi vagy!

Soma Mamagésa 

Az írás megjelent az Ébresztő! 2 című könyvben és a Nők Lapja Café-n.