Kedves Soma,
Az én gondom nem olyan komoly, mint sokaké, de nekem mégis rossz.
Huszonegy éves vagyok, és már két éve férjezett. Van két gyerekem is, egy kétéves kislányom és egy egyéves kisfiam. A párommal három éve vagyunk együtt. Egy hónappal az összeismerkedésünk után már teherbe is estem. Szerencsés vagyok, mert nem hagytak el, de ahogy telt az idő, egyre inkább úgy éreztem, hogy kevés időt töltöttünk együtt kettesben. Mivel én nem dolgoztam, kevés pénzünk volt, azt is a babára költöttük. Így sok minden elmaradt, de a veszekedések száma egyre csak nőtt. Aztán amikor megszületett a babánk, még több lemondás következett, még több embernek kellett megfelelnem, ami nagyon nehéz volt.
Mire elkezdhettem volna újra „élni”, megtudtam, hogy megint terhes vagyok. Ezzel egy időben az édesanyámat és az apósomat is elvesztettem. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Azt a pár barátomat, aki volt, már a terhességem alatt elvesztettem, a többiek meg a saját gondjaikkal foglalkoztak. Így magamban tartottam mindent.
Megszületett a fiam, és én még mindig nem vagyok igazán boldog. Pedig a férjemmel mindent meg lehet beszélni, de utálja, ha panaszkodom. Ezt meg is értem, hiszen nincs rá okom… de mégis… egyre többet veszekszünk…
Mit tanácsolsz?
Egy fiatal anyuka
Kedves fiatal anyuka!
Valóban kevés volt az idő, amelyet eddig együtt töltöttetek, épp ezért fontos, hogy megszervezzétek azt, hogy többet lehessetek kettesben! Biztos nem egyszerű, hiszen anyukád meghalt, a barátaid lemorzsolódtak. Akárhogy is, de a család érdekében muszáj lenne úgy szervezni, hogy ne csak hétköznapok legyenek az életetekben!
A hosszú távú, jó kapcsolat titka az autonómia, a függetlenség és az elkötelezettség, az együttlét egyensúlya. Fontos, hogy mindenkinek legyen élettere, tisztán magára fordított ideje! Ilyenkor töltekezik az ember, rendet rak a fejében.
Nagyon picik még a gyerekeid, de ez az időszak az egész életútjukra, személyiségükre kihat. Az első öt évben rakódnak le a személyiség alapjai, a gyerekek mindent szivacsként szívnak magukba. A feszültségedet is megérzik. Találd ki, szervezd meg, ügyeskedj úgy, hogy tudj egyedül is lenni, és a pároddal is! Oldd meg valahogy, légy találékony! Én csupán az elmúlt héten találtam öt önkéntest, akik fogyatékosok bentlakásos intézményében vállaltak szociális munkát. Sok ember szeret adni, sokan vannak, akiknek gondoskodásszükségletük van. Rajta, vonzz be valakit segítségnek!
Ha panaszkodás és veszekedés helyett az energiáidat a probléma megoldására fordítod, meg is fogod kapni a segítséget! Egyértelmű, hogy ilyen fiatalon két év folyamatos gondoskodás és anyai szolgálat után szükséged lenne az önmagadra és a párkapcsolatodra fordított időre!
Amikor elolvastam a leveledet, azonnal beugrott, hogy ezt magam is átéltem. Én is fiatalon lettem anya, húsz hónap korkülönbséggel jöttek a gyermekeim. De mellette színházi darabot, dalszövegeket írtam, alkottam, a művészetbe szublimáltam egy csomó energiámat.
Nem tudom, te megtaláltad-e már a feladatodat, a „kattanásodat”, azt, amiben megélheted a kreativitásodat, a benned lévő képességeket. Az anyaság mellett nagyon fontos lenne, hogy rálelj arra, amit élvezel, ami tölt, ami sikerélményt ad. (Neked is ajánlom a „Bumerángtechnika” című írásomat a www.somamamagesa.hu-n.)
Hajrá, vedd a kezedbe a sorsod! Törekedj arra, hogy megbékélj ezzel a rövid (de annál jelentősebb) időszakkal, amit az anyaság mint szolgálat jelent. Ne tartsd bent, ami bánt. Nyiss az emberi kapcsolatok felé, barátkozz a játszótéren, biztos van más anyuka is, aki örülne, ha beszélgetőpartnerre lelne. A barátságok így kezdődnek. A meglevő kapcsolatokat pedig ápolni kell!
Táncolj sokat, akár otthon, kedvenc zenéidet bömböltetve, ha pedig meg tudod szervezni, akkor menj szórakozóhelyekre, mulass, engedd ki a gőzt! Ezzel az egész családod jól jár!
Tegyél magadért, magatokért!
Soma Mamagésa
Az írás megjelent az Ébresztő! 2 című könyvben és a Nők Lapja Café-n.