"Öregszem és kövér vagyok."

Ezt akár én is mondhatnám, de nem én mondom, mivel én elfogadtam magam, és nincs bajom se a korommal, se a külsőmmel. Ez az a mondat, amit elképesztően sokszor hallottam 30-40-es nőktől. Ez most onnan jutott eszembe, mert tegnapelőtt meglátogattam egy 65 éves barátnőmet, aki azt mondta, hogy a 30-40-es éveimben folyton azt mondogattam, hogy "Öregszem és kövér vagyok", és csak most látom, hogy milyen csinos és fiatal voltam. És hülye, hogy ezt nem láttam.

EZ NAGYON TIPIKUS, úgyhogy lányok, asszonyok, most álljatok le az önbántással, mert idős asszony korotokban nagyon fogjátok bánni, ha kezdtek el időben hálásak lenni, és élni azzal, ami van.

És igen, ez a kor folyamatosan money-pulál minket (óriási biznisz van a szépségiparban, az emberek nagytöbbsége pedig befolyásolható birka), de ne dőljetek be az örök fiatalság és a mű nők idealizálásának és illúziójának! Az a sok nyomorult mű nő, akinek egy idő után a sok fabrikálás és mahinálás után már esélye se lesz arra, hogy kiderítse, hogy ő maga kicsoda (szegénykék, együttérzek velük, borzalmas lesz nekik öregedni...) semmivel nem boldogabb, a párkapcsolatában (már ha van) nem sikeresebb és harmonikusabb, mint a hús-vér valódi nők. Sőt! Szánalmas élet az, ahol állandóan a külsőségekre kell figyelni, és szinte soha nem lehet az ember "elég jó." Pedig elég jók vagyunk. Épp elég jók. Ráadásul mindannyiónkból csak ez az egy van, úgyhogy még csak hasonlítgatni se érdemes.