Nehéz szavakkal leírni azt a sok-sok csodát és páratlan pillanatot, amit megélek, megélünk egy-egy hétvégi kurzusomon. (Még nagyon benne vagyok, nemrég ért véget a háromnapos, Dobogókőn tartott Új NŐ születése – méh tisztító szertartással egybekötött – kurzusom.) Biztosan tudom (érzem is, és mások is ezt jelzik vissza), ehhez nekem ontják a segítő erőt, ez a sorsfeladatom. Ezt a kemény és felelősségteljes szolgálatot enélkül nem is vállalnám. (Hozzáfűzöm, az a sok sztori, amit itt hallok már önmagában egy könyv lehetne...)
A szombat délelőtt egyik témája az volt, hogy mit jelent neked, önmagadhoz mérten ÚJ NŐ-nek lenni. Megújhodni, változni. Egyáltalán: mit jelent az ÚJ NŐség? (Erről a témáról korábban már írtam, illetve a hamarosan megjelenő könyvem is erről fog szólni.)
Először én meséltem arról, hogy nekem mit jelent az új nő a saját életemben. Én mitől tartom magam annak. Nos, tudtommal összes női felmenőmben soha nem volt olyan nő, aki a szeretetteljes sorsfeladatából él, teljes anyagi autonómiában élvezve a hivatását (elhívatását.) Ráadásul ez számomra üzlet is, vagyis megengedem magamnak a bőséget. Amiben fejlődni szeretnék, hogy még inkább ÚJ NŐ legyek, hogy ezt még több játékkal, még lazábban éljem. Kevesebb kötelezettséggel. (El fog jönni ennek is az ideje, már látom is...)
Arra a kérdésemre, hogy mi számodra az ÚJ NŐ, a következőket válaszolták a nő társaim:
...kattints a teljes cikkért!
http://www.ujegyensuly.hu/helyem-a-vilagban/neked-mit-jelent-uj-nonek-lenni