Naná,hogy mindenki vonzó szeretne lenni a kedvese számára! Ahhoz már kifejezett lelki mazochista,egyfajta önbüntető attitüd kell,ha valaki direkt arra „gyúr”,hogy taszitó, vagy közömbös legyen imádottja szemében. Pedig hányan megteszik! Tudatlanul,akaratlanul,de mégis ezt idézik elő.

Nézzük csak,hogy is van ez?

Ahhoz, hogy egyik ember bevonzza a másikat, mindenképpen kell valamiféle töltés. A felek közötti vonzódás kétféle képpen zajlik : vagy hirtelen (derült égből villám,csak más…), vagy pedig szép fokozatosan felépülve, és mire észreveszi magát az ember,már benne is van alaposan… Az első variációban a hormonoknak, a belső kémiának (divatosan kifejezve, fonetikusan leirva: kemisztrinek) igen nagy szerepe van.

Az egyik legfontosabb ezek közül a fenil-etilamin (PEA), amely egy természetes amfetamin-származék, hatása olyan,mint a könnyűdrogoké.

A dopamin szintén szerepet játszik a párválasztásban.  Az oxitocin nevű hormon a kötődés kialakításában fontos. A szülés közben a méhizmok összehúzódását kiváltó oxitocin szerepet kap abban is, hogy anya és gyermeke között az első pillanattól erős kapcsolat alakuljon ki. Ez a hormon szeretkezés közben is felszabadul mindkét nemben, főleg az orgazmus pillanataiban. A noradrenalin mennyisége is emelkedik a szerelmesek agyában, ami viszont adrenalin képződéséhez vezet. Érdekes módon a szerotonin szintje viszont csökken. Ez a változás figyelhető meg depresszióban és kényszerbetegségekben is, ami betegségtünetként pl. letapadt gondolkodást idéz elő, vagyis állandóan egy témán kattog az illető agya (pl. a szerelmén). Erre irta Petőfi azt, hogy “szerelem, sötét verem...”

A másik esetben nem a kémiai anyagok gyors belobbanása a fő kötőerő,hanem valamiféle karmikus (tehát már nem az első találkozásuk,dolguk van egymással) feladat megoldása. Maguk se tudják miért (pedig lehet, hogy nem is egymás “tipusai”) vonzódnak ennyire egymáshoz,de egysze rcsak azt érzik, hogy most már hiányzik a másik. Felépült,kibomlott köztük valami.

Ha a kettő közül egyik “töltés” sincs meg, akkor kidobott energia mindenféle próbálkozás. Persze időnként az úgynevezett plátói, azaz reménytelen szerelmet is jó megélni... (Az is egy belső élmény megélése...) Emlékszem, amikor általános iskolás koromban éveken át szerelmes voltam Ringó Star-ba, micsoda felemelő magaslatokat éltem meg álmodozásaimban...

Az igazi mélység és hosszútávú “kaland” viszont abban van, ha két léleknek dolga van egymással. Ha pedig egy karmikus kapcsolat elementáris kemisztrivel robban be, uhh...az ütős! Na de egyszer ehhez is elkezd alkalmazkodni az agy, a test, a sziv, és a megszokás egészen más perspektivákat nyit meg a kapcsolatban. És mit tehetünk a beszürkülés, lelaposodás ellen? Nem gondolom, hogy ölbetett kézzel mindent el kell fogadni, főképp, ha a másik fontos, és meg akarjuk tartani. Tehát,gondolkodjunk csak el, mit is jelent az,hogy “vonzó”? Bevonzó...

Tudjuk jól, tanultuk fizikából (én is többször irtam), az energiának 3 megnyilvánulása van: vonzás, taszitás és neutralitás (azaz közömbösség). A bennük levő “töltet” alapján bevonzunk, taszitunk dolgokat (a “dolgok” az mindent jelent), vagy vagyunk közömbösek vele szemben. Ha elképzelünk két mágnest, azok egy bizonyos távolságra kell, hogy legyenek egymástól, hogy elinduljon a vonzás hatása. Ha túl messze vannak egymástól, létre sem jön a vonzás. A “túl messze” két emberre vonatkoztatva nem a távolságot, vagy az időt jelenti,hanem azt, hogy nincs igazán közük egymáshoz. ”Messze van tőlem.”

Ha pedig annyira közel van, hogy már rá is cuppant, rátapadt, akkor megint csak nem beszélhetünk vonzásról. Hiszen akkor már rajta van. És itt nem arról beszélek, hogy a vonzás fenntartásához mindig legyünk adott “távolságra” (nyilván ez nem térbeliséget jelent), dehogyis! Nagyonis fontos az egészséges párkapcsolatban az egyesülés.(Nem győzök betelni a magyar nyelv szakralitásával és szóképességével!) Egyesülés, amihez kettő kell, és válik egy-gyé. A kulcs pedig ezen két dolog harmonikus megélésének arányában van: függetlenség – elkötelezettség. Tehát tudni, hogy hozzá tartozom (már ha valóban hozzátartom) ,de azt is, hogy van egy mindenkitől független autonómiám is. (Midannyian egyedül születünk,  halunk meg, és tesszük, gondoljuk, érezzük végig életünk egy tetemes részét.) Még ha az ember a lelke másik felével is él együtt, akkor is van egy mindenkitől független élete, az ő egyedi, saját élete. Hiszen amellett, hogy összetartozunk, és össze is vagyunk egymással kötve, minden lélek különálló. Namármost,ha ezt a függetlenséget nem adjuk meg magunknak és a másiknak (mert túlzottan birtokoljuk, féltékenyek vagyunk, nem tudunk magunkkal együtt lenni,nincs koncepciónk a saját életünkre vonatkozóan, túlzottan instabilak vagyunk belül, stb...millióegy oka lehet), és rátapadunk a másikra, akkor elveszitjük a vonzást. Hiszen az, amelyik “rajta” van a másikon, nem tudja vonzani. Az csak egy bizonyos távolságból lehetséges.

Ez a kapcsolatok működésében a “húzd meg- ereszd el” törvénye. Hányszor láttuk már a saját környezetünkben is megnyilvánulni! Az,amelyik “jobban” szeret, az lesz az alárendelt. Az akinek pedig látszólag nem olyan fontos a másik, az lesz a fölérendelt a kapcsolatban. Azért írtam,hogy látszólag, mert ez gyakran fordulhat is, és az sem biztos,hogy ki szeret “jobban”. Amíg tutira, rajongva ott van a másik,addig nem olyan érdekes.Abban a pillanatban,ahogy elkezd távolodni,egyből izgalmasabbá válik!Egy jól működő hosszú távú kapcsolatban ez váltakozik. Mehet ösztönösen is, de van olyan,hogy a tudatosság segit. Ez nem egyszerű “rafkó”,hanem az energiák és a kapcsolati dinamikák müködésére való rálátás,ami már eleve beindit egy változást.Nyilván,ha kivülről is meglátunk valamit,máshogy állunk hozzá. Ha tudatosan és jól csináljuk, feszes és izgalmas lehet az egész, mint egy jó tánc. Persze akármilyen nagyszerü érzés is táncolni, azt sem jó mindig. Kellenek szünetek benne, amikor pihennek a felek, és nem folyton az érzelmeikkel és a másikkal vannak elfoglalva. Az egészen biztos, hogy sokkal nehezebb egy olyan embernek hosszú távon harmonikusan működtetnie a kapcsolatát, aki nem találta ki magát .”Vagyis nem tudja, mi a feladata a világban, mi az a személyiségére ,egyéniségére szabott munka, amiben örömét leli, amiben sikerélménye van. Ilyenkor sokan hajlamosak a másikban keresni a “hibát”,és az önmagukkal való szembenézés helyett kifele háritani. Ez például egyáltalán nem szexi és nem vonzó. Egy idő után mindenkit lehúz. Márpedig most nem egy friss kapcsolatban automatikusan beinduló kemisztriről beszélünk, hanem egy tudatos, hosszútávú kapcsolatról ,ahol a harmóniához az önmegvalósitás elengedhetetlen. (Itt megjegyzem, hogy a szex-csakra –más szóval energiaközpont – épp a torok, azaz önkifejezés csakrával van egy energiapályán – azaz meridiánon – összekötve.) Vagyis a teremtést ,az alkotást megélhetjük több szinten is, és ezek kölcsönösen hatnak egymásra.

Eddig tehát két dolog elengedhetetlenül szükséges ahhoz,hogy egy hosszútávú kapcsolatban vonzóak maradjunk: az elkötelezettségen belül a függetlenség megélése és megadása, amivel létrejön a vonzáshoz szükséges optimális “távolság”. A másik: a személyes képességekre épülő sikeres munka, ami adott esetben a libidó szublimálásában is segit. Na, ez most nagyon komolynak hangzik... Leegyszerűsitve: egy olyan ember, aki tapad a másikra, nem hagyja levegőhöz sem jutni a partnerét (ilyenek a kóros féltékenyek is) teljesen logikus, hogy egy idő után taszitó lesz. Csak úgy, mint az , aki nem élvezi a munkáját, más elképzelése nincs, vagy ha van is, gyenge megvalósitani, és ezért folyamatosan a másikat szapulja, a saját szemében való gerenda meglátása helyett a másik szemében kutatja a szálkákat. Oké, ezt eddig is tudtuk. De mit lehet tenni ahhoz, hogy vonzóak maradjunk?Gondolkodjunk el ezen, a legközelebbi megjelenésig én is ezt teszem, aztán megírom. Izgalmas “befele utat” mindenkinek!

Soma Mamagésa