MIT IS JELENT A PROGRAMOZOTT TÉR? KONKRÉT BEVEZETÉS A MÁGIÁBA

 

Mindannyian érezzük egy helynek, térnek az energiáját, még ha nem is tudatosítotjuk. Ha bemegyünk egy áruházba, iskolába, templomba, lakásba, irodába vagy a szabadban egy parkba, esetleg egy szent helyre, egy sziklához vagy egy kiskertbe, valójában mindenhol akarva-akaratlanul hat ránk a tér.  Azok az energiák, és az azokban lévő információk, amik ott vannak. Amik pedig abból lettek, ami azon a helyen valaha is történt, de intenzíven mindig az utolsó hét év történései, illetve az abból jövő érzések energetikai lenyomatai vannak jelen. Nyilvánvaló, hogy ezeket szándékosan, sőt, mit több, előre is bele tudjuk tenni, „programozni” a térbe. Pontosan így történt ez 2024 02.24-én is, a 808 NŐ teremtő ereje rendezvény előtt. (És természetesen már az első alkalom előtt is.)
 
Tudtam, hogy ehhez a rengeteg nőhöz (közel ezren voltunk, de jóval többen lettünk volna, mert 01.25-én leállíttattam a jegyvásárlást) most még több segítőre lesz szükségem, hogy olyan erős teret tudjunk teremteni, és azt megtartani, amiben mindenki teljes biztonságban érezheti magát, és ezáltal megengedheti a teljes kinyílást, ősbizalmat és kontroll nélküli állapotot. Egy 30-35 fős táborban ezt én magam egyedül megteszem. Tizenhat éve tartok elvonulásokat, több mint háromezren jártak nálam. (Ha a 808 NŐ teremtő ereje rendezvényeket is hozzáveszem, közel ötezren.) Idén húsz éve főállásban dolgozom nőkkel. (2004 januárjában kezdtem el a Nők Lapja Cafe-n a hét éven át tartó Mamagésa válaszol rovatomat),amiből az első két könyvem lett.) Szóval, nem kevés tapasztalattal a hátam mögött tudtam, hogy most még több munkát kell abba rakni, hogy ez egy erős, megtartó tér jöjjön létre. Így hát közel hetven önkéntessel programoztuk a teret. Két egész napos felkészülés volt, és ZOOM-on még külön találkozók is. No meg a rengeteg feladott gyakorlat!
 
Először hat héttel, majd három héttel az esemény előtt találkoztam az önkéntes segítőimmel. A nap menete szigorúan be volt osztva. (A bennem élő Klárika mindig pontosan és lelkiismeretesen készül…) Az alapok alapja, az önkéntes szolgálatba való „beavatás” az lényegében ugyanaz volt mindkét alkalommal, mint a rendezvény első részében is. Nem csak most, hanem alapvetően az elvonulásaimon a tengely, illetve a három fő energiaközpont beaktiválásával kezdünk. Ez alap meditáció. Kiemelten ajánlom, hiszen az egyensúlyunkhoz elengedhetetlen a Föld-kapcsolat, a szívünkkel és a lelkünk Forrásával való kapcsolódás. Ezt a meditációt ingyenesen le tudjátok tölteni innen, „A három fő energiaközpont feltöltése” néven van fent, ami valójában a tengely megerősítése. (Erről eszembe jutott egy mantrám: Bármi is legyen körülöttem a világban, én a saját tengelyemben, középpontomban vagyok – ezt a rendezvényen együtt énekeltük.) Ezután jött a négy, illetve ö elem megszólítása.
 
 
Ez a tér programozásának az alapja, hogy feltöltjük a három fő energiaközpontot. Amíg az alsó tantien, vagyis a fizikai teremtő erőnkért való energiaközpontban nincs elég energia, addig nincs is miből adni, programozni, teremteni! A középső tantient, a szív teret is töltjük, hiszen CSAKIS A SZÍVBŐL VALÓ TEREMTÉSRE van szüksége a világnak. A felsőt pedig azért, hogy kapcsolódjunk a Forráshoz, a saját lelkünkhöz, az Égi segítőkhöz, és tudjuk, halljuk, hogy miként valósítsuk meg a szándékot. Az elemek is ebben segítenek, ahol tisztán és közérthetően meg is fogalmazzuk, és ki is mondjuk a szándékot. 
 
Egyik kedvenc spirituális íróm, egyfajta mesterem Carlos Castaneda, ő ezt tanítja a szándékról: "Van az univerzumban egy mérhetetlen, leírhatatlan erő, amit a sámánok szándéknak neveznek, és minden, ami az egész világegyetemben létezik, egy összekötő kapoccsal kapcsolódik a szándékhoz." Szóval, a tér programozásakor nagyon fontos tisztázni, hogy milyen céllal, milyen szándékkal programozzuk be, vagyis mire szeretnénk a teret használni. Oké, de hogy történik maga a tér-programozás? Valójában már az előkészületekkel programozzuk a teret. Amibe energiát rakunk, az nőni kezd, ez a bolygónk egyik alaptörvénye. Tehát az előkészület után elkezdtük vizualizálni, elképzelni, átélni nem csak azt, amit beletettünk a térbe, hanem annak a hatását és következményét is.
 
 
 
 
Mondok egy konkrét példát a 808 Nő teremtő ereje rendezvényre vonatkozóan. Már az az önkéntesekkel való első találkozáskor felmondtam a telefonomra (ezt aztán másnap mindenki megkapta) a tér programozó meditációt, amiben elképzeltük azt is, hogy a térben eleve ott lévő energiák közül kivesszük a sportosság, ruganyosság, fittség energiáit, hogy a jelenlevő nőtársaink könnyen vegyék az akadályokat, a nap fizikai megpróbáltatásait, a szokottnál jóval magasabb lépcsőket minden szünetben le-föl-le (egy elég hosszú lelátón kellett a térbe bejönni), és mindenkinek megsokszorozódjon az állóképessége. Jónéhány visszajelzés jött arra vonatkozóan is, hogy meglepődött saját magán, hogy milyen jól bírta a rengeteg lépcsőzést és kifejezetten sok állást, és mozgást, és hogy máskor ennek a törtrészétől elfárad. De beleképzeltük, kértük, vizualizáltuk azt is, hogy egy energiaháló minden negatívat kiszűr, kivesz, nem csak a térből, de az odaérkező emberekből is. És még nagyon sok jót, amit az esemény előtt három héttel újra felmondtam, tovább finomítva, pontosítva mindazt, aminek a jelenléte optimális volt a rendezvény sikeréhez.
 
 
 
 
Ezt közel hetvenen hallgattuk meg 6 (illetve 3) héten át minden héten egyszer. Amikor ennyi ember heteken át ugyanazt képzeli el, látja bele az adott térbe, az ott jelen is lesz.  Valójában ez a térprogramozás lényege. Éljen a szorgalom, a rendszeres belső munka! Igen, igen, buzgómócsing vagyok, de megtapasztaltam, hogy megéri beletenni az energiát abba, ami fontos! Ahogyan én magam is évtizedek óta (valójában 29 éves koromtól kezdve, amióta megismertem a kineziológiát, azaz 29 éve – és épp 29-én születtem…) nap mint nap teszek magamért valamit, tehát valamilyen gyakorlatot, tudatos belső munkát, így az önkéntesektől is ezt kértem, hogy tudják a teret és önmagukat tartani, ezáltal a megfelelő módon segítséget nyújtani azoknak, akiknek szükségük volt rá.
 
A következő 3 gyakorlatot 3 héten át minden napra javasoltam, kértem mindenkitől:
1.          Forgás a tengelyed körül (akárhányszor, amennyi jól esik, érdemes fokozatosan fölépíteni), ami az 5 tibeti jóga gyakorlat első gyakorlata. Akár eközben, de legalább a végén legalább egyszer (fókuszálva és átérezve) elmondani, vagy elénekelni a „bármi is legyen körülöttem a világban, én a saját tengelyemben, középpontomban vagyok” mantrát.  
2.          A váltott orrlyukú légzés
3.          Auraerősítés
4.          Szív-koherencia meditáció
 
Lefekvéskor (amikor már elcsendesülünk, készülünk az alvásra), optimális azt kérni a személyes imánkban, hogy:
 
Drága Szűz Anya, Istenanya, minket, engem segítő Istennő(k), Égi segítőim! Kérlek, segítsetek engem abban, hogy 02.24-éig a feladatom minél pontosabb, éberebb és alázatosabb elvégzéséhez tisztuljak, erősödjek, bízzak a saját éberségemben, megérzéseimben, erőmben. Segítsétek törekvésemet, törekvésünket, mutassátok ebben az utat, és a 808 NŐ teremtő ereje rendezvényen minden pillanatban legyetek velünk. Kérem és köszönöm áldásotokat!
 
A 3 tantien meditáció hanganyagát az eseményig hetente egy alkalommal mindenképpen javasoltam meghallgatni, vagyis meditációban végig élni. 
 
 
 
Ugyancsak a https://ujegyensuly.hu/premium-csomagok oldalamon van a csakra tisztító meditáció, ezt minimum 2-szer ajánlottam a rendezvényig mindenkinek meghallgatni. A 12 tértartó-papnőtől és a 12 gyógyítótól, valamint a 4 jolly joker (bárki helyett bármilyen segítő feladatra beugró) önkéntesektől további gyakorlatokat kértem. (Ez most maradjon műhelytitok.)
 
A tisztulást nem csak a lelki-szellemi, de a fizikai szinten is kértem. Alkohol és hús fogyasztását legalább három héttel előtte kértem leállítani. (Én aug.15 óta nem ittam alkoholt, és az utolsó hetekben minden szintű böjtöt bevetettem.) Mondtam is a lányoknak, hogy „tudom, ez nem kevés feladat, de az se, amit vállaltunk. Ha kialakítjátok a feladatok ritmusát, akkor nem lesz sok idő, és nagyon sokat fog adni!” (Tudtam, hogy lesz olyan, akiknek alapjaiban fogja mindez megváltoztatni az életét.) És ez így is lett…
 
De erről legközelebb írok, hogy mindez mit hozott, és arról is, hogy itt az ideje elhinnünk, hogy mindannyian teremtő emberistenek vagyunk, a saját életünk mágusai!
 
 
Somíta
 
A cikk itt olvasható:https://ujegyensuly.hu/spiritualitas/mit-is-jelent-a-programozott-ter-konkret-bevezetes-a-magiaba