A család nemzetközi napján ismét elgondolkodtam azon, hány családom is van nekem, és mit is jelent a család?
A vér szerinti családunk
Több, mint száz családállításon voltam jelen , és égett belém zsigeri szinten is az a tudás, hogy mennyire össze vagyunk egymással kapcsolva, és mennyire hatunk egymásra. Úgy képzelem el ezt a főképp 3 generációra visszanyúló összekapcsoltságot, mint egy 2 emeletes társasházat. A földszinten vannak a nagyszülők, és a testvéreik, a párjaikkal, illetve ha bármelyikőjüknek volt hosszabb távon szeretője, az is, erre épül a következő szint az ő gyerekeikkel (akik között vannak a mi szüleink is) a párjaikkal, testvéreikkel, illetve ha bármelyikőjüknek volt hosszabb távon szeretője, az is,majd jön a 3.szint, azaz a 2.emelet velünk, a párjainkkal, illetve ha bárkinek volt hosszabb távon szeretője, az is,és az összes testvér, unokatestvér, pereputty.
Namármost. Mindenki egy különálló egyéniség (nincs két egyforma ujjlenyomat, se lelki mintázat), azaz egy önálló lakás, ahol szeparálódik a többitől, bármikor magára zárhatja az ajtót, de…(És itt jön az összekapcsoltság lényege.) Egy víz-gáz-áram vezeték rendszerrel vagyunk összekötve, úgyhogy ha mondjuk gázszivárgás vagy csőtörés van, vagy elektromos zárlat, az bizony érintheti a többi lakót is. Nem beszélve a lakásokon belüli áthallásokról és a közös költségekről, aminek a terhét ha nem viseljük együtt, felborul az egyensúly. Az egyensúly, ami a legfontosabb és legkényesebb téma, és minden igazi változás elindítója, hiszen az egyik legalapvetőbb törvény a kiegyenlítődés törvénye.
A további részleteket itt olvashatod: http://www.ujegyensuly.hu/helyem-a-vilagban/hany-csaladom-van