Kedves Soma!
Jó olvasni megértő, továbbgondoló és támogató írásaid. Sosem veszed le a döntés terhét a másik válláról, miközben tükröt tartasz a helyzet elé, amiben él, így segítve, hogy megtegye a számára megfelelő lépést. S bár minden tükör ferde, nekem szimpatikus a te ferdeséged.
Az én helyzetem a következő: pont azon a napon, amikor kimondtam magamban, hogy sosem fogok már igazán vonzódni egy férfihoz sem (fiatalos hevületű kijelentés 1 darab 9 éves, tökéletlen, időnként viharos kapcsolattal a hátam mögött 28 évesen), rám talált egy kedves, figyelmes, édes pasi, akinek az érintése a világ legtermészetesebb dolgának tűnt, akinek a csókja felébresztette a már két éve (vagy talán a kapcsolatom alatt is) szunnyadó vágyaim. Úgy vágytam és vágyom rá, ahogy az exre még legjobb pillanataimban sem.
Ez a bizonyos első csók már lassan öt hónapja csattant el, azóta együtt vagyunk csodálatos vele az előjáték, olyanokat talál rajtam, amikről én sem tudtam , de nincs semmi több. Nem akarja, fél tőle, nem kívánja soha, egy nővel sem. Azt mondja, túl kicsi a pénisze hozzá. (Ami nem igaz.) Egy nővel próbálkozott, nem ment, kiborult, azóta csak a közelében volt, de sosem tette be. Szeretnék ezen segíteni, de nem tudom, hogyan én sem vagyok túl tapasztalt, az exen kívül senki mással nem voltam együtt, s vele elég konzervatívan szexeltünk, leginkább miattam. (Én nagyon prűd vagyok, sok gyerekkori sérülés ért: nagybácsi évekig tartó molesztálása, szüleim válása, anyu kalandjai.)
Elképzelhetetlen számomra, hogy ez a pasi ne vágyjon rá, amikor én igen. Az első nő után elmondása szerint három másik volt, az egyikbe nagyon szerelmes volt (kicsit még most is az, ő az elérhetetlen álom számára, azt hiszem), a másik kettő 2-3 hónapig tartott, és nem volt komoly. A pettingig minden gond nélkül eljutunk, időnként a kapukat döngeti (próbálkozunk), de sosem jön be rajta... Talán aktívabban kellene segítenem, de azt hiszem, én is félek a kudarctól. Zavar, hogy én sem tudom a receptet, nem tudom, melyik pózban a legkönnyebb betenni, vagy hogy melyik pózban a legjobb egy férfinak. Nem csak neki nehéz... De míg ő nyíltan el tudja mondani az ezzel kapcsolatos problémáit, félelmeit, én sokkal zártabb vagyok. Egy-két mondatban mondom el, amit érzek, utána másra terelem a szót. Ésszel, aggyal, tudatilag tisztában vagyok vele, hogy sokat segítene, ha megbeszélnénk, de mindig megtorpanok, nem akarom magam ennyire láthatóvá tenni. Úgy érzem magam, mint a királykisasszony a várban: várom a királyfit, integetek, hogy jöjjön fel, ugyanakkor örülök, hogy ott van a várfal kettőnk között, mert az megvéd engem tőle. Akkor is, ha (ismét) agyilag-tudatilag tisztában vagyok vele, hogy a csalódások a legnagyobb tanítómesterek.
Ezzel együtt vágyom rá, hogy akarjon engem egy az egyben, olyan lobogóan, hogy elégjen benne a saját félelme. Akkor is vágyom erre, mikor tudom, hogy nem tudnám ezt viszonozni a saját görcseim miatt. Sokat gondolkozom, hogy miért léptünk egymás életébe ilyen hirtelen, ilyen erősen. Mit kell megtanulnom tőle, magamról? Mit fogok hátrahagyni neki, ha elmegyek?
Néhány dolog, ami szerintem erősen befolyásolta azt, hogy olyan ma, amilyen (nagyon mélyen érző ember, az a romantikus fajta, aki szeret az elérhetetlen után vágyakozni): szülei elváltak, apukája alkoholista volt, korán meghalt, ő 16 éves kora óta egyedül él. Anyukájával jóban van, de annak élettársával nem is találkozik. Keresztapja tölt be egy apamodellt a számára, aki egy nála 20 évvel fiatalabb nőt szeret, és él vele együtt.
Nos, lényegében adott két ember, tele gátakkal, kételyekkel, önértékelési zavarral. És nem tudom, hogyan tovább. Hogyan segítsek rajta, kell-e egyáltalán neki segítség, kell-e tőlem segítség, vagy nem fogunk tudni továbblépni.
Te hogy látod?
Előre is köszönöm: Harangvirág
Kedves Harangvirág!
Azzal az elszántsággal, vággyal, változtatni, tenni akarással, amivel te bírsz, biztos, hogy valamerre tovább fogtok lépni. No meg előbb-utóbb önenergiájából is tovább billen a kapcsolat valamerre. Abba, hogy merre billenjen, neked is van beleszólásod. Amikor elolvastam a leveledet, az volt az első érzésem, hogy zsák a foltját, annyira hasonlóak a sérüléseitek. Nemiség, szexualitás problémakör mindkettőtöknél, szorongás a másik nemtől. Ennek feloldásán dolgozhattok egyedül is, de akár külső szakember segítségével. Mindkettőtök sérülése elég jelentős ahhoz, hogy én javasoljam nektek a pszichológus, de a Hellinger-terapeuta segítségét is. (Erről mindjárt részletesebben is mesélek.) Ugyanis azzal, hogy besepritek a szőnyeg alá a sérüléseket, attól nem fog elmúlni a nyomuk. Sőt! Egy életen át fogja szívni az energiátokat, torzítani a személyiségeteket és nyomorítani az életeteket. Igenis azt gondolom, hogy egy molesztáló nagybácsit vagy akár egy alkoholista apát tudatosan is föl kell dolgozni ahhoz, hogy ezeknek a sérüléseknek a nyoma ne lebegjen egy életen át sötét felhőként az életetekben. Olyan nincs, hogy mindezt elfelejti az ember! A lelkünkkel legalább annyira fontos foglalkozni, mint a testünkkel! Én nem is értem azokat, akik ezt nem így gondolják! Szerintem ezek az emberek valójában rettegnek önmaguk megismerésétől, a felnőtté válástól, a felelősség felvállalásától és a változtatástól. (De hát ezt is megértem, hiszen úgy az előző rendszer, mint a bigott vallások és társadalmi elvárások gyermekként kezelték az embereket. Te ne gondolkodj, ne kételkedj, majd mi megmondjuk neked, hogy helyes és hogy csináld!...) Senkinek nem állt érdekében, hogy az emberek tisztában legyenek öntermészetükkel, hiszen akkor már nem manipulálhatóak olyan könnyen. (Ez most, a fogyasztói társadalomban is érvényes.)
Én viszont azt mondom, hogy hajrá, kalandra fel, végre eljött az az időszak, amikor oly sok módszer, lehetőség van előttünk, hogy jobban megismerjük magunkat, és gyógyítsuk a sérüléseinket. Arról, hogy mi, nyugati gondolkodású emberek milyen torz szemlélettel bírunk arra vonatkozóan, hogy a külsőségekkel sokkal inkább foglalkozunk, mint a belső, láthatatlan dolgokkal, eszembe jutott az első mexikói látogatásom, amikor is Zuleika barátnőm az érkezésem utáni legelső napon egyből Don Rúbióhoz vitt, a tűzzel aurát tisztító sámánhoz. Sokan vártak rá, én is a sorban állók között voltam, mindenféle ember között. Kérdeztem Zuleikát, hogy kik járnak ide, azt mondta, bárki, mindenki, itt Mexikóban az emberek rendszeresen tisztíttatják az aurájukat, úgy járnak ilyen helyekre, mint mi a fodrászhoz. Ugyanezt gondolom a pszichológushoz, kineziológushoz, Hellinger- vagy pszichodráma-terapeutához járásról is. Nem értem, hogy miért kell megvárni, hogy baj legyen, amikor mindenkinek van feldolgoznivalója és önismereti vakfoltja! Megígértem, hogy visszatérek még a Hellinger-terápiára. Nekem életem egyik legnagyobb élménye volt az a két nap, amikor 13 embertársammal együtt megélhettem a mások és a saját családállításomat. Elképesztő megélni, hogy mi, emberek mennyire össze vagyunk kapcsolva, és hogy mennyire működnek az energiák! (Idejét nem tudom, hogy mikor sírtam utoljára annyit, mint ott... nagyszerű volt!) Tehát a lényeg a következő: Hellinger azt mondja, hogy a család sokkal szorosabb energetikai egység, mint azt gondolnánk. Valamennyien össze vagyunk egymással kapcsolva, még azokkal a családtagokkal is, akikkel soha nem találkoztunk. Akarva-akaratlanul képesek vagyunk arra, hogy lemásoljuk és továbbvigyük egymás sorsát, életmodelljét, és azonosulásunkkal sokszor megteremtjük azt, hogy nem is a saját életünket éljük, hanem valamelyik családtagunkét. Ha a rendszeren (családon) belül van bűnös, akkor lesz áldozat is, hiszen a balansz mindenütt működik duális planéta vagyunk.
Emlékszem egy férfi történetére (természetesen csoport-titoktartási kötelezettség van, úgyhogy nevet vagy bármilyen személyes ismertetőjelet soha nem fogok senkinek kiadni), aki elmondta, hogy az a problémája, hogy vágyik a nőkre, de fél tőlük, és nem érzi magát eléggé férfinak és férfiasnak. Az ő családállításánál az derült ki, hogy az apai nagypapája egy ízig-vérig maszkulin macsó volt, egész életében neki szeretett volna megfelelni az ő apukája, de a nagypapa ezt a görcsös megfelelni vágyást szánalmasnak és férfiatlannak találta (ezt a nagypapát egyébként pont én alakítottam, elképesztő érzés, hogy a különféle szerepekben nem a SAJÁT, hanem az eljátszott személy érzései jönnek föl belőled), és ő ezt a bizonytalan férfimintát vitte tovább. De ezekkel a problémákkal nem kell egy életen át együtt élni! Van választás! És ha a kedveseddel együtt eldöntöttétek, hogy van elég erőtök és bátorságotok elindulni önmagatok felé, akkor már csak a ti egyénre szabott módszereteket kell megtalálnotok!
De ha te, kedves Harangvirág, úgy döntesz, hogy be szeretnéd gyorsítani ezt a folyamatot, és érzel magadban annyi kakaót, hogy a saját sorsod önerődből a kezedbe vedd, a következőket ajánlom. (Nyilván a másik helyett nem dönthetünk, nem cselekedhetünk, te úgyis fogod érezni, hogy mi a te utad...) Szóval... azt írod, hogy szuper vele az előjáték, és hogy már többször döngette a kaput, amin félt belépni.
Én a helyedben (ez egy abszurd mondat, hiszen ilyen sosem lehet...) a következőt tenném. Amikor egy ilyen nagyszerű szexuális játékban vagytok, én felülre helyezkednék, és elkezdeném erekcióban levő péniszével ingerelni a klitoriszomat. És amikor már mindketten kellőképpen elszálltatok ettől, ebben az önkívületi gyönyörben hirtelen beleülnék. Hogy még tudatosabb, kiterveltebb és profibb legyen az egész, előtte esetleg ajánlom, hogy kend be a hüvelyedet síkosítóval vagy akár babaolajjal, hogy egészen biztosan olajozottan történjen meg a dolog. Mert semmilyen félelem nem múlik el mindaddig, amíg nem nézel vele szembe! (Meséltem már, hogy nekem úgy szűnt meg a tériszonyom, hogy ejtőernyőztem.) Szóval én nagyon drukkolok a lelkem mélyén, hogy megtedd! És biztosan tudom, érzem, hogy sok-sok nőtársad, nőtársunk, aki most olvassa ezeket a sorokat, szintén így érez! Sokan küldjük most neked az erőt, hogy akard őt olyan lobogóan, hogy elégjen benne a saját félelmed! Miután megtörtént, óriási energia fog felszabadulni, és csodálkozni fogtok azon, hogy eddig miért féltetek annyira! Emlékszem, amikor az első ugrásnál megtorpantam az AN2-es típusú repülőgép ajtajában, ha nem lök meg az ugrató pilóta, talán ki sem lépek, mert begörcsölök a saját félelmembe. Minél később teszed meg, annál nehezebb lesz!
Ha gondolod, hogy kell még egy-két alkalom, amíg szokod a pózt, hogy ő alattad van, te pedig lábaid közé véve fölötte, egyik kezeden támaszkodva, a másikban pedig a pénisze, amivel játszol, akkor szokjad, gyakorold még egy darabig! Vizualizáld, képzeld el többször is azt (itt javaslok egy nagyon egyszerű, de annál hatékonyabb kineziológiai stresszoldó gyakorlatot, a homlok-tarkó fogást, tehát egyik kéz a homlokodon, másik a tarkódon), hogy fölötte vagy, beleülsz, és jó, mert EGGYÉ váltok, és mindketten élvezni fogjátok testetekben-lelketekben azt az élményt, ami nektek ősidőktől fogva jár!
Tanulmányozd azoknak az indiai templomoknak a képét (akár interneten, akár könyvtárban), ahol a falakba van kőből faragva az egyesülő férfi és nő képe, éld meg ezáltal is azt, hogy ez egy szentség! A te prüdériádnak (ahogy te nevezed), vagyis sérültségednek, blokkoltságodnak ez is biztosan jót tenne! Előre látom, milyen fantasztikus lesz, amikor az első beteljesült szeretkezés után megérzitek azt a hatalmas felszabadult energiát, amin beleszörföztök majd egy új (bár karnyújtásnyira levő) világba, ami rengeteg örömöt, gyönyört és változást hoz majd az életetekbe! Ez az ösztönös szint, emellett én javaslom külső segítővel a problémák tudatos szintre való felhozatalát és feldolgozását is. Egyszer megmutatnám neki azt a levelet is, amit most nekem írtál. Milyen szépen, egyszerűen és tisztán tudtad megfogalmazni a problémádat, mindenféle megtorpanás és álszemérem nélkül. Nagyon fontos, hogy egyszer így tudj vele is kommunikálni!
Izgalmas út, nagy változás előtt állsz! Bátran kérj! Kérd az önbizalmat, a bátorságot, éberséget, változtatni tudást, merést, a sérülések elengedni tudását, és az adni tudásra, a felszabadult örömre való megnyílás képességét! Kérj, mert megadatik, és a te örömöd nem csak a tiétek lesz!
Soma Mamagésa
Az írás megjelent az Ébresztő! 2 című könyvben és a Nők Lapja Café-n.