Szia, Soma!
Mindketten 30 évesek vagyunk, öt éve vagyunk együtt, abszolút harmonikus kapcsolat volt a miénk (gondoltam én), a feleségem szuper anya és társ volt (már a hugira "gyúrtunk"), egészen addig, amíg ez év elején el nem kezdett dolgozni a gyes után. Viszonya lett az egyik kollégájával, augusztusban véget ért a kapcsolatuk, majd újra folytatódott, így a nyár végén külön költöztünk. Pár héttel később visszajött, hogy a család mégis fontosabb, úgy döntöttünk, megpróbáljuk újra együtt.
Az azóta eltelt másfél hónap alatt nem sokat tudtunk közeledni egymás felé, a nyári hónapok alatt minket ért sérelmek és csalódások miatt. Mindkettőnk várja, hogy a másik megváltozzon, de nem tudunk egymásra úgy tekinteni, mint azelőtt, ismerjük a hibáinkat, a sok pozitív tulajdonságot a másikban, de valahogy mégsem sikerül. Vannak kellemesebb napok, és van, amikor hazaérve nem az otthon nyugalmának érzése tölt el, hanem az, hogy minden bizonytalan, és egy hajszálon lóg ez a kapcsolat. Sajnos a kisfiunk (3 éves) is érzi a közöttünk (nem) lévő érzelmeket, így változott ő is.
Én szeretném rendbe hozni a kapcsolatunkat, a párom viszont elég bizonytalan. Erőltetve, görcsösen akarva nem fog sikerülni, de talán idővel rendeződhet. Szeretném hallani a véleményedet, a barátok és a családtagok kicsit mindig részrehajlóak.
Köszönöm. R
Kedves R.!
Köszönöm, hogy megtiszteltél kérdéseddel. Még a levél olvasásakor beugrott egy művész barátnőmnek a kb. 10 évvel ezelőtti sztorija (hogy miért emeltem ki, hogy művész, hamarosan jelentősége lesz.) Egy alkalommal rájött, hogy a férje félrelépett. Igaz, hogy ő előtte már többször is, a megbocsátó férj meg most először, az asszonyka mégis annyira nehezen dolgozta fel a történéseket, hogy teljesen belebetegedett. Hiába magyarázta magának - és a barátai is neki -, hogy ugyan már, ne tulajdoníts ennek ilyen jelentőséget, hisz te magad több férfivel is voltál, ráadásul azt hirdeted, hogy az ember alaptermészete a poligámia, hozd már az egészet tudatos szintre, engedd el, és lépj túl rajta, de ő csak tovább kínozta magát, a férjével együtt. A túlzás olyan pillanatait megélték, hogy a nő már azt sem engedte meg, hogy a férje megérintse. Hogy a bőre a bőréhez érjen. Sebzett mártírként járt a "tisztátalan" férj előtt.
És akkor kitalált egy megváltó performenszt! Közölte a férjével, hogy az adott napon böjtöljön, mert ha leszáll az este, megtisztítja őt. Így is lett. A fürdőkádat teleeresztette vízzel, amit teleszórt fehér rózsaszirmokkal és gyöngyökkel. Estére szerzett kecsketejet, még azt is tett a megtisztító fürdőbe. (Természetesen mécses, templomi zene.) Az engedelmes férj beállt a vízbe, s hagyta, hogy fehérbe öltözött felesége átszellemült arccal lemosdassa őt, megsebzett mutatóujjából néhány csepp vért a mellkasán a szíve tájékára cseppentsen, majd fehér fürdőlepedőbe kifogja, hogy ezen az egyszerű kis "házi-performenszen" keresztül megélhesse a nő a "megtisztulást" és a megbocsátást.
El kell, hogy mondjam, a kapcsolatuk ezután egy darabig újra lángolt. Ami számomra igazán szép a történetben, az a fantázia használni merése. Érezte a nő, hogy racionális úton nem tudja feldolgozni a történteket, ezért az irracionálishoz fordult. Ő hitt a rituálék erejében - mellesleg valóban van erejük -, és ehhez nyúlt segítségül. Ugyanis a tudatalattira akart hatni - rájött, hogy a tudatos szint nem elég ahhoz, hogy képes legyen megbocsátani.
Talán ti is kitalálhatnátok a saját megváltó rituálétokat. Elvégre nagyot akartok lépni magatokban belül, ehhez viszont tenni is kell valamit. Valamit, aminek van súlya, ereje, és elkergeti azt a sötét felhőt, ami most köztetek van! Mindketten azt várjátok, hogy a másik megváltozzon! Akkor hajrá, olyat kell tenni, amit még nem tettetek, amit még nem éltetek meg!
De mindenekelőtt muszáj, hogy őszintén és kölcsönösen átbeszéljétek az érzelmeiteket! Azt is, hogy mi fáj, és mi az, ami hiányzik, illetve hiányzott? Egyáltalán, mi az, ami idáig vezetett? Hiszen azt írtad: egykor harmonikus volt a kapcsolatotok. Ez nagyszerű, akkor van ilyen minta bennetek, vissza lehet hozni! És úgy gondolom, ez a legbölcsebb döntés! Ha még meg sem próbáljátok, felelőtlenek vagytok. (Bocsánat az ítélkezésért, de hát mégiscsak ott van a gyermeketek...)
Tehát bíztasd arra a feleséged, hogy bátran gondolja végig, hogy vajon 5 év múlva mennyire kötődne ahhoz a másik férfihoz? Vagy egy harmadikhoz, negyedikhez, bármelyikhez is, akit megismer, és megszokik az évek folyamán? Mert akkor újra kezdődne minden elölről (a gyereketek pedig egy totálisan instabil személyiséggé válna)! Tehát, le kéne ásnia a feleségednek magában, hogy valójában mi hiányzik neki?
Felteszem a szokásos kérdéseimet: szereti ő a munkáját? Kiteljesednek benne a képességei? Talál benne olyan kihívást, amibe tudása, és személyisége legjavát adhatja, és amiből sikerélményt is merít? Megéli a kreativitását? És ha nem, akkor mit tehet ennek érdekében? Te magad nyitott vagy arra, hogy segítsed őt ebben? Hogy eljárjon alkalmanként olyan csoportos foglalkozásokra, amelyek töltik, emelik vagy képzik őt? Amelyek örömöt adnak neki. Persze ez oda-vissza igaz. Te mit teszel annak érdekében, hogy nyitott, dinamikus, és friss maradj? Hogy ne szűkülj be, hogy új energiákkal tudd magad és feleségedet is tölteni?
Úgy gondolom, hogy a jó házassághoz mindkét félnek szüksége van az autonóm szférára. Enélkül nem lehet hosszú távú és egészséges kapcsolatban élni! Tehát javaslom, hogy adjátok meg egymásnak kölcsönösen azokat az időket, amiket saját magatokra fordíthattok. Viszont találjatok ki, szervezzetek meg olyan együttléteket is, ami változatosságot, színt hoz az életetekbe! Jó lenne, ha lennének olyan együttléteitek is, amikor kettesben vagytok. Egy hosszú távú párkapcsolatba tudatosan muszáj energiát befektetni, ha nem az elszürkülést, a megszokást és az elhidegülést választják a partnerek. Ezt tudomásul kell venni, ez így működik. Ha nem tesznek bele plusz energiát, előbb-utóbb elsorvad, mint egy öntözetlen szobanövény.
De nálatok először a lelki feszültséget kell feloldani, ami a te 100%-os megbocsátásod nélkül nem fog menni! Mindent meg kell beszélnetek. Végig kell beszélnetek a beállt hiány okait mindkét részről. Aztán pedig hajrá, ahhoz, hogy elinduljon a változás, nektek kell változtatni! A megbocsátó és újrakezdő rituálét jó dolognak tartom, nyilván a ti egyéniségetekre szabva. Az egész ugyanis azt jelzi, hogy komolyan gondoljátok az elhatározást. No meg, tudod, kellenek az új történések! És ezután jön az, hogy miután kibeszéltétek és kielemeztétek, mi mindenen szeretnétek változtatni, mivel szeretnétek bővíteni, gazdagítani az életeteket, elkezdjétek mindezt megvalósítani. Nagyon drukkolok nektek, hisz tudod jól, ez nem csak a ti történetetek!
Soma Mamagésa
Az írás megjelent az Ébresztő! című könyvben és a Nők Lapja Café-n.