Drága Soma!
2019 év végén egy téli napfordulós eseményen voltam nálad, az volt az első transz-élményem veled. A nap végén maradtam segíteni neked elpakolni, ketten maradtunk és a következőt mondtad nekem: "Te egy igazi szépség vagy, egy igazi nő, csak úgy viselkedsz, mint egy kisiskolás. Nem volt valamilyen abúzus az életedben?" Nem tudtam a választ... Majd a liftre várva kitesztelted, hogy 5 és 10 éves korom között abuzáltak. Jött a lift és elköszöntünk.
Elég erősen megérintett és megviselt engem ez a jelenet, sokáig ki voltam borulva azon, hogy hogy lehet ilyen egyszerűen, semlegesen, ilyen erősen (erős jelenléttel) egy ilyen dolgot mondani, egy transz-élmény után, kitesztelni.... kösz. Ezt mégis, hogy képzeled?
Aztán miután kidühöngtem és kiszégyenkeztem (ezt az érzést így lehet leírni) magam elindult bennem a kíváncsiság. Oké, akkor most ez mi?? 1 év múlva sikerült elkezdeni (!) kibontani terápiában az 5-10 éves életkorom történéseit és annak hatásait a későbbiekre. Nem kis hullámvasutas utazásban voltam még egy évig, rengeteget vettem ki ebben az időszakban, alakítottam át és rendszereztem.
Most újra jelentkeztem hozzád (a transzgenerációs traumaoldásra), nagyon vártam, de volt bennem félelem, egy egész nap veled és tudtam, hogy már nem akarok elbújni (a kisiskolás jelmezben), nem lesz könnyű, de bele kell tennem mindent. Nem tudtam, vagy legalábbis elkerülte a figyelmemet, hogy újra lesz transzlégzés (Lehet akkor nem mentem volna? Vagy csak így nem volt időm ráfeszülni...), amikor délelőtt elmondtad a napi programot és a transzolást, éreztem, hogy oké, ez van, akkor tényleg bele kell engednem magam a mai napba, éreztem, hogy a nap során fokozatosan megadom magam.
Azon is ledöbbentem, hogy az első pár légvételre már lezsibbadtak a karjaim, akkor is átfutott rajtam, hogy ennek most itt az ideje, valami nagyon készen van bennem, át kell adnom magam, hogy megszülethessen. Amikor az ellenállással való küzdésem közepén odajöttél hozzám és megérintettél, tudtam, hogy biztonságban vagyok, majd kiabáltad, hogy "gyerünk, gyerünk már" (Még most is tisztán hallom ahogy mondod.), és ennek az utóbbi több, mint 2 éves munkának az energiája (is) kijött belőlem az ordításban és a sírásban, a düh, a fájdalom, a szégyen, a bűntudat, az elfojtás, az önsajnálat, jött ki, teljes erejével a mellkasomon keresztül.
Annyira szép keretet adva ennek a történetnek, hogy azóta is meg vagyok hatódva és végtelen hálát érzek. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez a nap erről is fog szólni.
Igazán most indult el a transzformálása ennek a történetnek, ahogy éreztem, hogy egy nagy aranygolyóba sűrített energiaként beleolvad a testembe, a szöveteimbe az én és az anyáim ereje, leírhatatlan érzés volt. Olyan erő ez, amit korábban nem ismertem, vagy legalábbis nem tudtam érezni. Ez a nagybetűs ERŐ, ami valami új születéséhez kell.
Azzal az érzéssel zártam a záró meditációt, hogy Oké, és most? Hogyan tovább? Ki vagyok és milyen az életem azok nélkül, amiket most letettem magamról? Mivé vagyok képes válni?
Hálásan köszönöm neked! Egy áldás vagy, nekünk Nőknek! Egy áldás a világnak!
Szeretettel ölellek: Júlia
— Júlia
Drága Somíta!
Mégegyszer szeretném megköszönni a szombati élményt! Csodálotos nap, csodálatos emberekkel. Hálásak vagyunk!
Összefoglaltam a transzállapotból előjött gondolataimat.
Lentebb olvashatod, nem lett túl rövid.
Köszönettel és szeretettel:
Gyenge- Rusz Anett
Lefeküdtem a földre, a jobb oldalamra fordultam és vártam. Üres volt a fejem, úgy éreztem, készen állok. Ahogy megszólalt a zene, bizsergető érzés kerítette hatalmába az agyamat. Kinyitottam a szám és elkezdtem a transzlégzést.Szájon át be és ki, be és ki...
Rövid idő múlva érzetem, hogy már nem uralom magam. A testemet érzékelem csak.A kezeim és az egymásra fektetett lábaim összerándultak, egymáshoz tapadtak és zsibbadtak. Csak a bal kezem néhány ujját tudtam mozgatni. A szám is összeszűkült, már csak egy pici résen vettem a levegőt. És ekkor megérkezett a szívembe és lelkembe a fájdalom. Elkezdtem sírni. Egy pillanatra azt éreztem, ez az én fájdalmam, de hirtelen az őseim arca jelent meg előttem. A háború okozta minden csapás és veszteség érzése összegyűlt egyszerre ezekben az emberekben. Közülük kiemelkedett az apai üknagyapám, aki egy orosz katona volt az I. világháborúban.
Már korábban tudtam, hogy házasságon kívül, tőle született a dédnagyapám. Az üknagyanyám cselédlány volt Budapesten, csak a becenevét tudta a katonának. A születési anyakönyvi kivonatba vezetéknévként az került :Rus (vagyis orosz). Mióta ezt tudom, foglalkoztatott, hogy milyen jellegű kapcsolatból is ered a vezetéknevem.
És végre megtudhattam. Ő éreztem. Ahogy nem érti, hogy került ebbe az országba, de a saját hazájában sem érzi magát otthon. Itt ez a lány, érzelmek még nincsenek... de lehettek volna. De a lányt kirúgják, mert várandós lett. És ő marad egyedül. Szinte tudja, hogy hamarosan véget ér az élete. És így történik. Határtalan rettegés és félelem gyűlik össze bennem, görcsbe rándulok. A harctéren halok meg, lelőnek és soha többé nem fog rám emlékezni senki. Elmúlok. És valóban elmúlt....
Aztán megszűnik a görcs, a szüleimet, nagyszüleimet látom a szüleim kertjében. Belül mindenki én vagyok. A közöttük lévő kimondatlan érzések napvilágra kerülnek, örülnek/örülünk egymásnak, mosolyogva néznek/nézünk körbe.Mindez a szüleim kertjében játszódik le.
Aztán hirtelen az anyai nagyszülőknél találom magam. A nagymamám felkel az ágyról, besétál a nagypapám szobájába, az urnájához lép és azt mondja :”Papa, mostmár lassan én is készülődök...”
Érzelmi hullámvasúton ülök, hol sírok, hol nevetek, sőt a kettőt egyszerre.
A következő pillanatban már a parádi idősek otthonában ülök a családommal, a dédnagymamámnál. 103. éves, a legbölcsebb és legjózanabb gondolkodású ember, akit ismerek. Megkér, hogy amíg csak tudom, tartsam meg az én leszármazottaim emlékezetében ezt a számunkra szakrális helyet, a Mátrát és Parádot. De figyelmeztet rá, hogy ne menjünk ki többé a temetőbe, ha már ő sem fog élni. Mindig csak a bejárat előtt tekintsünk fel a sírokra a hegyoldalban, majd menjünk is tovább és szeressük a Mátrát. Aztán szigorú tekintettel néz rám és közli, hogy az ő életbölcsességét nem nekem, hanem a lányaimnak szeretné átadni. Kéri, hogy vigyem el őket hozzá még egyszer, akkor majd mindkettőjük kezét megfogja és minden tudását rájuk hagyja.
Közben a bal kezem ujjai felkúsznak a jobb tenyerembe, masszírozom, nem is, vígasztalom a jobb kezem. Majd a bal tenyeremmel félig befedem az arcom és pihegek. Fáj a szívem. Nehéz elbírni a sok érzést, emléket. Nem bírom tovább.
Majd egy idegen test átölel, kifordít a magambazárkózó testhelyzetből és kimasszírozta a mellkasomból a fájdalmat.
Megnyugszom.
Mellém ül a két lányom. Aztán sok kép váltja egymást, ahol ők ketten valahogy összekapcsolódnak, eltérő helyszíneken, életkorokban. Ismét mellettem ülnek. Kedvesen nevetnek rajtam. Elmondják, hogy ők már úgy születtek ebbe a világba, hogy tudják mit kell tenniük. Kérnek, hogy ne görcsöljek többé ezen, ők majd mutatják, hogy mire van szükségük, én csak kövessem ezt az utat. Szabaduljak fel, legyek végre felhőtlenül boldog. Aztán azt kérik, hogy szüljem meg őket újra. Nyugodjak meg, nem lesz sem szakadt, sem vágott gátsebem, bízzak bennük, amint ők kibújnak, összehúzódik és begyógyul.
Felhúzom a lábaimat, érzem nyomnom kell. Megemelem a medencém és tolom magam előre. Közben hallom a saját nyögésemet. Először megszülöm a nagyobbik lányomat, majd az egész kezdődik elölről és megszületik a kisebb lányom is.
Újra mellém ülnek, törökülésben. Azt mondják meg kell szülnöm még egy lelket. Akit a két gyermekem közötti méhen kívüli terhesség során veszítettünk el. Kiműtötték a szétrobbant petevezetékkel együtt.
Nem, anya!- mondják a lányok, most nem lesz műtét, most szülni fogsz. Majd jön az újabb szülés és gyermek helyett egy füstkènt felszálló árnyék távozik belőlem.
Megkönnyebbülök. Büszkék rám. Azt kérdezem tőlük, ugye apának is segítenek. Erre ők összenéznek mosolyogva, megnyugtatnak, hogy “Persze, persze.... DE TE MOST CSAK MAGADDAL FOGLALKOZZ!!!!!
Nevetnek, én velük nevetek.
Ott állunk az Andrássy út közepén. Teljesen üres. Ők velem szemben, a karjukat széttárva hátrálnak és odakiabálnak nekem: Mi készen állunk a változásra, ez csak nektek nehéz. Rajtatok a sor!”
Egyszerre egy hegyi tó partján ülök és kérdezem a kisebbik lányomat, hogy fog-e beszélni és mikor fog végre velünk kommunikálni.
Erre ő vízitündérként kiemelkedik a tóból, meztelenül, egy tavirózsával a fején. A hajában oldalt csat, copfot visel. Idősebb, mint a jelenben, de még gyerek. Nem tudom hány éves. Átható, szigorú tekintetét rám szegezi és ennyit mond: “Anya, én csak akkor fogok megszólalni, ha valami fontosat akarok mondani” Kezd eltűnni a kép, de én belekapaszkodok. Kérlek, ígérd meg, mutasd meg! Majd egy fintor kíséretében elém húz egy képet.
A lakásunkban vagyunk. Én ülök az egyik kanapén, ők a testvérével a szemben lévőn játszanak. Majd a kicsi feláll és kéri a testvérét: “Jujzi, gyeje!” (Lujzi, gyere!)
Majd közli, hogy ennyit bőven elég tudnom és szétoszlatja a képet.
Érzem, hogy vége az utazásnak, bár még nem vagyok magamnál. A szívemre teszem a kezem és élvezem a levezető meditációt. Néhány percre belealszom. A meditáció lassan véget ér, egyre inkább magamhoz térek. Az ujjaimmal keresem a matériát, a polifómot, a padlót, a falat. Végigtapogatom magam. Újra itt vagyok a térben, minden szinten. Arra gondolok, hány percig tarthatott a transzállapot? 25-30? Majd kiderül, közel 2 órán át.
Felülök. Vizet kortyolok. Még nincsenek szavak. A fejem most egyszerre tele és üres. Csak egyet tudok biztosan: a legjobb úton vagyok.
Amikor jelentkeztem erre az oldásra nem igazán tudtam,hogy mi is lesz igazából. Az eredeti időpontban nem tudtam menni, de talán ennek így kellett lennie ,hogy most, egyedül utazzak fel Pestre. Őszinte leszek. Ez a nap nagyon lefárasztott. Alig vártam,hogy ágyba kerüljek. De még szívesen maradtam volna tovább. Olyan súlyoktól szabadított meg a transzlégzés amiről fogalmam nem volt, hogy hordozom.Annyi mindent átéltem abban a majdnem két órában,hogy felsorolni se tudom. Éreztem nagyapám félelmét ahogy jön haza az oroszoktól. Anyám szomorúságát. Lányom, unokám szorongását, bánatát. Beszéltem a halott unokámmal,akit nem is láttam, mert 2 órát ha élt. Őt kértem,hogy küldjön maga helyett testvért az unokámnak. Láttam fehér fényt, mely hívogatott,és ahová tartozni szeretnék. Mintha egy közösség várna rám aminek szeretnék lenni, csak még most elérhetetlen számomra.Az meg,hogy első látásra megjegyezted a nevem,és azt is,hogy én vagyok a legöregebb az számomra hihetetlen volt. Sehol nem szoktak kiemelni. Amolyan észrevétlen ember vónék. Bár lehet,hogy egy idézet miatt van,amit nagyon szeretek.
"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."
Victor Hugo
Tudom,hogy ezen kellene változtatnom, mert fontos az elismerés, és az is,hogy megmutassam ki vagyok. Dolgozom rajta.
Köszönöm az élményt, kedvességet,figyelmet, amit ezen a napon kaptam. Hálás vagyok nagyon minden percért.
Szép napot kívánok neked.
— Ildikó66
Elküldöm én is a visszajelzésemet a vasárnapi oldással és az azóta lezajlott folyamatokkal kapcsolatban, illetve mégegyszer nagyon köszönöm a lehetoseget :) Ez a segito szerep volt a legjobb dolog ami tortenhetett velem, a szemelyes figyelmet es feedbacket kulon koszonom!! Hálaaaa!
Határozottan úgy érzem, letettem a terhekbol, amiket cipeltem. Es még bőven zajlik ez a folyamat... húú, de mennyire! A tarot kártya amit húztunk az esemény végén nekem az alámerülést, a tudatalattibol való tudás felhozasat mutatta. Illetve Pam Gregory, Kiss Jozsef Zsolt es Paksi Zoltan asztrológiai videoi amik szembejottek azota a napokban, termeszetesen ugyanezt erősitették.
Hétfő este voltam egy teliholdas rapé szertartáson, kedd este pedig egy metta meditácios alkalmon, ahol a belső gyermek árnyékrészével dolgoztunk, mindkettő szépen megdobta az elkezdődött folyamatot... es ma hajnalban feljött a tudatalattimból egy olyan info, ami hattttalmas aha élménnyel ajándekozott meg! Wow!
Szóval nagyon köszönök neked mindent, még találkozunk!
— Bea
Fantasztikus volt az egész nap, de mielőtt a mai napról írnék, fontos kihangsúlyoznom, hogy mennyire élménydús volt az idevezető út!
Az ősök utáni kutatás, a családfa felrajzolása, a rokonoktól érkező sok-sok info (egészen szépszülőkig!), amiről nem is tudtam, elképesztően izgalmas volt.
Csodálatos utazás, sok-sok felismeréssel és AHA élménnyel. Mire ideértem, addigra már egy csomó mindent és mindenkit másképpen láttam és értékeltem. (Ha már leírtam, itt hagyom, de ki vagyok én, hogy értékeljem őket? Nem ítélőbizottság vagyok, csak megérteni és elfogadni kell.)
Nagyapám és nagyanyám naplói például, amelyek a kutatás során kerültek elő, a szívemig hatoltak. Ezekből tudtam meg, hogy a nagyapám mennyire Isten-hívő volt és mennyire nem mutatta ezt. És ezer meg ezer ilyen dolog jött felszínre...
Hálás vagyok azért, hogy ennyire sok kapu nyílt meg előttem és ennyi sok információt engedtek be nekem "fentről"!!!!
Már sok apaseb-anyaseb gyógyításon voltam, sok vezetett meditáción az ősökkel kapcsolatban is, így azt hiszem azért élhettem meg ma az EGYSÉGET velük és tényleg érezhettem az ÁLDÁST felőlük. A mai nap olyan, mintha megkoronázása lett volna ennek az útnak, ahol tényleg, szívből, a legnagyobb szerettel tudtam a szüleimre, nagyszüleimre nézni.
A transzlégzés a zenékkel, a sámándobbal és a vezetett meditációval együtt egy nagyon szép, kerek egységes történet, én legalábbis így éltem meg.
Csak pozitívan tudok nyilatkozni. Ez sok mindenkinek kell még!...
Amit a többiek előtt nem osztottam meg, de lehet, ma ezért kellett idejönnöm, mert "az anyaméhben nem egyedül indultam el" mondat nagyon telibe talált, ez az ikertestvér sztori mélyre ment.
A meditáció végén felvettem egy ülőpózt, amiben ösztönösen ringatózni kezdtem és aztán olyan érzésem volt, hogy ölelem is magam, de mintha nem is csak magamat, hanem őt is ölelném. Magunkat. Aztán "elringattam" őt, kikönnyeztem ezt az érzést, hogy a testvérem ott van a karjaimban és azt éreztem, "nem vagy egyedül". A mai nap legfontosabb élménye, mondata és pillanata volt nekem a többin túl.
Fantasztikus ember vagy! Valóban érezni a Szeretetet, ami árad belőled és ami még nagyon fontos, az Alázat és a Felsőbb rend előtti ösztönös meghajlás, ami követendő példa!
Biztosan fogunk még találkozni, nézem a programokat, melyik szólít meg.
Üdvözlöm a "precíz Klárikád" is. Ezt csak a poén kedvéért.
Szeretettel és köszönettel,
Klári
— Klári
Kedves Soma!
Örömmel olvastam a múltkori posztod a 2022.01.18-i transzgenerációs oldás (én is résztvevő voltam aznap este) sikeres eredményéről, miszerint egyik társunk babát vár. Megelőzött a jó hírrel, bár én is ugyanazon okból nem ugrottam virtuálisan a nyakadba korábban, mert vártam, hogy a mi kis "váratlan" csodánkról minél többet megtudjunk.
Ezúton értesítelek, hogy jómagam is áldott állapotba kerültem nem sokkal a közös meditációnk/esténk után.
Írtam is az oldás után pár nappal neked pár tapasztalatot, illetve, hogy másnapra meg is érkezett a következő menstruációm, s egy időre úgy tűnik, egyben az utolsó is.
A fogantatás körülbelül az oldás után 15-17 nappal történt (2022.02.02. vagy 02.04-én), s a nagy hírt 2022.02.22-én tudtuk meg, aznap teszteltem egy pozitívat, és vérvétel is történt, aminek az eredménye szintén megerősítette a tesztemet. Nagyon vártam ezt a napot, tudtam, hogy különleges lesz, azt éreztem, aznap valami történni fog, mert egyébként is a 2 és a 22 nagyon kedves a szívemnek, valamiért "szerencseszámomnak" tartom. Arra nem számítottam, hogy ilyen boldog meglepetés ér minket.
39 évesen, túl 0 spontán terhességen, 2 sikertelen inszemináción, 1 lombikon, a 2.lombik indulása küszöbén jártunk, életem első spontán terhessége ez. Úgy gondolom, hogy ezt a te oldásodnak is köszönhetjük.
További minden jót a munkádhoz, köszönettel:
Tamara
— Tamara
Kedves Somíta!
Szeretném elmesélni, hogy a januári meditációd, és a korábban elmesélt női ági trauma "feltérképezése" után nagyjából február 1 körül megfogantam, két kisbabával. :) a héten voltunk túl az 12.heti nagy ultrahangon, minden rendben van az ikrekkel és az orvos jelenlegi tippje szerint mind a kettő kislány :)
2,5 év volt amíg próbálkoztunk előtte , 2 inszeminacioval a hátunk mögött, előjegyezve lombikra :)
Ennyi próbalkozás után csak rád tudom fogni a sikert.
Nagyon köszönöm még egyszer az élményt, és azt is, hogy utána leveleztél velem!
További jó munkát, sikereket kívánok Neked is és a többi nőnek is, és várom, hogy majd egy személyes programon is találkozzunk!!
Noémi
— Noémi
Köszönöm ezt az élményt! Minden porcikában éreztem a fájdalmukat és a transzlégzéssel megkönnyebbült az egész testem éreztem, hogy minden fájdalom eloszlik és az öröm járt át. Anyai részről szinte minden volt, apai részről kevesebb. Voltak olyanok is velem, akiknek a nevét nem tudtam, de éreztem, hogy nem csak heten vannak jelen az őseim közül, hanem többen. Hálás vagyok hogy itt lehettem! Millió pusz Diána — Diána
Hálásan köszönöm a meditációt!!! Nagyon sok érzés jött közben, az lenne a kérdésem, hogy egy traumánál az édesanyám arcát láttam és egy olyan szédülést éreztem, mintha egy ringlispriren ültem voltam. Nagyon intenzív volt! Van olyan, hogy "súlyozás" a traumák között? Hogy nekem ezzel volt a "legnagyobb dolgom"?? Köszönöm a válaszod! — Andi
Mamám 85, kérdezgetem mindig, meséltetem a történeteket, mondtam neki ma mire jövök és , hogy a transzgenerációs oldás milyen nagy lehetőség .. mondta, hogy majd meséljem el, mert nagyon kíváncsi. Kiviszem neki az Orvos-Tóth Noémi könyvét... Köszönöm a mai élményt és inspirációt! — Györgyi
Azt a családfát színesítettem ki a hozzájuk kapcsolódó történetekkel. Mamámnak vettünk egy nagymamás könyvet abba gyűjti a sztorikat. — Emese
Nekem jelenet pillanatok villantak fel, nézések, érzetek. A légzés végeztével pedig a könnyebbség érzés járt át. Az őseim tekintete megnyugtató volt. — Nati
Sziasztok! Nekem nagyon tetszett a transzlégzéssel összekötött oldás, sokkal dinamikusabbnak, erősebbnek éreztem így az egész folyamatot. A sámándob pedig ennek egy finom ütemet adott. Az energiaszálakat tisztán láttam, nem csak 3, de több generáción át, sokszor még az arcom is "eltorzult", ami az oldások hatására aztán kisimult. Hálásan köszönöm ezt a tapasztalást! — Erika
Nekem nagyon jólesett a légzés, a hirtelen jött feszültség kijött. Viszont érdekes nekem végig mögöttem voltak az őseim, és nem tudtam őket magam elé rakni. Nekem 2 érzésnél nagyon intenzív érzés volt, és sírógörcs jött rám. — Zsófi
Fantasztikus és intenzív volt, hálás köszönet érte. — Laura
Gyökerek nélkül nem lehet repülni. Nagyon fontos dolgot tanultam és tapasztaltam meg tegnap. Közel 40 évig úgy gondoltam, hogy a múlt elmúlt és az őseim traumái, szenvedései rajtam kívül állnak. Mostanában kezdett csak el foglalkoztatni a kérdés, hogy miért reagálok a háború szóra ilyen szélsőségesen, hogy honnan jönnek azok a viselkedésmintáim amikkel igazából nem tudok azonosulni...
Tegnap megéreztem, hogy rengeteg fájdalmat átvettem az őseimtől, elsősorban ferfiaktól és a szabadság fogalmát eddig nagyon korlátozott mértékben éltem meg, habár ezt eddig nem láttam így. Ők nem voltak szabadok (hadifogságban voltak, kényszerítették őket olyan dolgokra amit nem akartak, az a dok erőszak amit elkövettek velük és amit ők követtek el másokkal az őrület határán táncolva) ezért saját mozgásteremet én is korlátoztam magamnak, többször alárendelve magam mások akaratának. Iszonyú fontos és fajsúlyos mintázatokat, terheket cipelünk mások helyett vagy szolidaritásból vagy csak a családba való tartozás megélése érdekében. (ő szenvedett akkor én sem lehetek annál boldogabb). Felszabadító érzés letenni ezeket a puttonyokat mintha az ember börtönből szabadulna. (van olyan a családunkban aki így korlátozta magát). Ugyanakkor a szeretetem, tiszteletem, hálám az őseim felé most hatványozott. Értük is volt ez az oldás .
Úgy érzem a gyökerekkel előbb vagy utóbb de mindenkinek szinte kötelessége foglalkozni saját maga miatt és a gyerekei miatt akiket így rengeteg plusz teheről mentesít.
Hála és köszönet Soma Mamagesa munkájáért és odaadásáért, hogy lehetővé tette számunkra, hogy biztonságos keretek között nyissuk ki a szelencét.
Zenit-jóga - mozgás táplálkozás lélek
Szia Somita!
Papírra vetettem a tegnapi transzlégzés élményét, és elküldöm neked.
Szeretném megköszönni a tegnapi napot. Nagyon dús volt, nagyon tartalmas, és nagyon sokat készültél rá, az látszódott.
Transzlégzés, és ami mögötte van
Életem első transzlégzésére készülve tele voltam izgalommal, hiszen Somita a bevezetőben olyanokat mondott, hogy lélegezz magadért, engedd ki, ami ki akar jönni belőled, úgy mozogj, ahogy a tested irányít, figyelj befelé…
Miközben Somita beszélt, jöttek a képek, és láttam magam, ahogyan vonaglok majd, esetleg túl hangos leszek, elvesztem a kontrollt a testem felett… Mi lesz itt? Mi lesz az én kis fegyelmezett életemmel, mi lesz, ha nem én irányítok, ha olyat teszek, ami másokat zavar? Mindaz ami történhet, kívül esik a komfortzónámon, de bátor voltam, mint oly sokszor.
Aztán mondta Somita, hogy vigyáz ránk, hogy bármit szabad, hogy nincs jó vagy rossz, kétütemű légzéssel lazítsuk fel a lerakódott fájdalmat, dühöt, bosszúságot, kínt, keserűséget, amiket generációkon keresztül hordozunk, és ami gátol bennünket a szabad életünkben, a fejlődésben, a kiteljesedésben. Lazítsuk fel, és fújjuk ki a szánkon, párologtassuk el, engedjük ki bőrünkön, pórusainkon keresztül.
Zene indul, légzés indul ki-be, ki-be, ki-be….kétütemben, mondhatni gyorsan. Mindenki lélegzetét hallani lehet, 28 irányból, 28 féle hangszínen. Percekig ugyanúgy mindenkinél ki-be, ki-be, ki-be… majd néhány irányból megváltozik a hang, az ütem, a hangszín, a mélység, a magasság. Ütemesen szívom fújom a levegőt, és figyelem a testem. Hallom, ahogyan valaki mellettem felsikít, távolabb tőlem felkiált, hangosabban szedi a levegőt, hörög, jajveszékel, öklöndözik, hangosan szellent. Nem zavar, velük vagyok, együtt vagyunk.
Hirtelen úgy érzem, valaki megáll mellettem. Látni kezdem óarany színű testben, engem figyel. Nem félelmetes, jó tudni, hogy ott van és vigyáz rám. Néhány másodperc múlva a hasamra kerül egy óarany színű zsák. Nehéz, fáj tőle a hasam, nyilall a májam környéke. Összehúzza a testemet a fájdalom, szorítom a farizmaimat, felemelem a fejem, felhúzom a két lábam. Hangok jönnek ki belőlem, hangos nyögések, ordítás.
Később értettem meg, hogy a zsák egy teher volt a hasamon. TERHES voltam, ahogy anyai nagyanyám, aki 11 gyereket szült, a tanyán… a gyerekei körében… velük egy szobában…talán orvos nélkül, a férje nélkül…minden fájdalmát csendben tűrve, hogy ne rémíssze meg a gyerekeit, különösen a lányait, akikből 9 született. Nagymamám helyett engedtem meg, hogy a szülés fájhasson, hogy a kétségbeesés, a félelem hangot kapjon, utat törjön magának. Én, aki a saját életemben annyira fegyelmezett vagyok (alakulóban). Hagytam, hogy tegye a testem a dolgát addig, ameddig jól esik.
Légzés ki-be, ki-be, ki-be….fázok, mindenem fázik, nem jó, fel kell melegednem, rázkódik a testem. Ez a nagyapám teste… ilyet érezhetett amikor a hadifogságból hazaindultak gyalogosan, amikor megfagytak a lábujjai. Éhes vagyok, nagyon… Levágták a lovat, ami segített nekik, hogy ne haljanak éhen. Micsoda kín, fájdalom, micsoda trauma. Sírok… fájdalmas érzés van a lelkemben, a szívem környékén és attól felfele. A könnyeim elerednek, nyöszörgök, egyre hangosabban sírok, ismerős a hang. Életemben én már sírtam így. Mélyről jövően, fájdalmasan, hangosan, rázkódva zokogok. Apai nagyanyám helyett is, aki a hadifogságba esett férjét siratja, aki nem tudja, viszont látja-e szerelmét, aki ott maradt 7 gyerekkel egy szobában egyedül. Sírok, mert ő akkor nem sírhatott. Sírok, üvöltve, nyüszítve, belenyugodva, csendesen, elhalkulva…
Üres a testem, lélegzek ki-be, ki-be, ki-be….bizonyára elaludtam…az orromon veszem a levegőt…kijövök… felülök és meredten, kábultan nézek magam elé. Megállt az idő, könnyű vagyok, nincs fájdalmam.
Sokáig kavarognak bennem az érzések, közben tisztulnak a dolgok. Nagyszüleim sorsa ott van bennem. Nagyanyáim a fájdalmukat nem mutatták ki, mert tekintettel kellett lenniük a gyerekeikre, a környezetükre. Mindig viselkedtek, és ezt látták a szüleim is, ezt tanultam tőlük én is. Mit mondanak mások, mi van ha ez másokat zavar. Én ott Somitánál kikiabáltam, beleüvöltöttem a világba, hogy nem érdekel. Remélem másokat nem zavart…
L. Bea
Szia Soma!
Szeretnék valamit megosztani Veled a nagyszerű oldásoddal kapcsolatosan.
Nem szerettem az apai nagymamámat, nagyon távol állt tőlem. Sosem éreztem igazi nagymamának (ezt most nem részletezem).
F. Hildának hívták. Nem is emlékszem rá, hogy hányszor mondtam ki életem során a teljes nevét.
Tegnap, a családállításunknál is furcsa érzés volt megszólítani. Olyan idegenül csengett a számból.
Estére lecsendesültek bennem a napi élmények, és ekkor megéreztem, hogy milyen béke és nyugalom van bennem, ha bármelyik családtagomra gondolok. - akár Rá is Valahogy - tényleg - megkönnyebbültem, letettem a negatív érzéseimet. Mindegyikük iránt szeretetet éreztem.
Köszönöm Neked ezt az élményt!
Én utólag éltem meg, a transzgenerációs trauma oldás utáni másnap, hogy hajnalban a nagymamám átvezetett egy úton, egy erdőn keresztül, ott pedig Szűz Mária segítségével tiszta fényt tettek a méhembe.
Köszönök mindent!
Anett
Kedves Soma!
Először is engedd meg, hogy megköszönjem a csodás élményt, amit a múlt heti esemény adott számomra.
Gondolom számtalan ilyen levelet kapsz, így előre is megköszönöm, ha elolvasod a tapasztalatomat.
Sajnos sok ember előtt kifejezetten nem szeretek szerepelni, de szerettem volna elmondani, hogy nekem csupa pozitív tapasztalatom volt a meditáció alatt. :) Elöntött a szeretet és éreztem egy olyan erős a támogatást, mintha mindenki azért lett volna ott, hogy engem segítsen, velem legyen :) Elképesztő érzésem volt végig, ilyen szintű nyugodtságot nagyon rég nem éreztem.
A férjemmel több, mint két éve szeretnénk családot alapítani, orvosilag funkcionális meddőnek számítunk, mivel nincs semmi bajunk, ezért rengeteget foglalkoztam az önismeret ezen aspektusával. (Mindig is érdekelt ez a téma, korábban is sokat jártam kineziológushoz, családállításra, oldásokra, de az anyaság témaköre csak ez idő alatt került jobban a látószögbe). A felmenőimet nem nagyon ismertem, apai ágon senkit, anyai ágon pedig csak a nagymamát, ezért túl sok sztorit nem is tudtam róluk.
Megmagyarázhatatlanul két nagy zsigeri félelmem van a gyermekvállalással kapcsolatban. Az egyik, hogy egyedül maradok. Sem a férjem, sem a családom (szüleim 42 éves házasok, imádják egymást 18 éves koruk óta) egyáltalán nem adott soha erre okot, hogy ezt gondoljam, vagy érezzem, de egyre frusztráltabb lettem tőle. A férjemmel minden vágyunk egy kisbaba és hogy egy család legyünk, sokszor megbántottam azzal, amikor azt vetettem a fejére, hogy mert neked nem is fontos ez az egész, és majd jól egyedül maradok. Hosszú ideje küzdök ezzel az érzéssel, és semmilyen módon nem jöttem rá, hogy mi az oka. Ezért amikor belefutottam véletlenül az esemény promójába, azt gondoltam, hogy ezt nekem mindenképpen 'látnom' kell. :) Mint ahogy említettem a felmenőimet nem igazán ismertem, apai ágról senkit, ráadásul gyerek koromtól azt hallottam a családtól, hogy 'te olyan anyád fajátja vagy, ránk hasonlítasz' és emiatt valahogy őszintén szólva én mindig oda tartozónak éreztem magam, és mivel nem is volt kontakt apa családjával, nem is éreztem soha kötődést arra az oldalra. Ez most amúgy teljesen megváltozott, már a meditáció alatt is az apai nagyanyám vonzott a legjobban, folyton az ő arcát kerestem. Illetve érdekes volt, hogy a másik nőalak az egyik anyai dédnagyanyám volt (a nagypapám édesanyja), akit szintén nem ismertem, de 'legalább' sok rosszat hallottam róla gyerekkoromban. (A családi legenda szerint, nem volt egy kedves nő. A meditáció alatt azonban én végig nagyon kedvesnek, segítőkésznek tapasztaltam meg).
Két nappal a meditáció után apukám átküldött egy 1891-es keresztlevelet. Csodálkoztam, hogy honnan van ez neki, mire mondta, hogy mivel kérdezősködtem a felmenőkről, felhívta a nővérét, mert emlékezett, hogy nála van egy pár irat. A keresztlevél alapján kiderült, hogy az apai nagyanyám nagymamája leányanya volt, és törvénytelen gyermeke született. Kiderült, hogy nagypapám halálakor apa nővére pakolta ki a lakását, és akkor találta ezeket az iratokat. Tehát nagyjából 20 éve nála volt ez az irat, 20 éve bármikor megtudhattam volna, hogy a nagymamám apukája törvénytelen gyerek volt, de most tudtam meg. :) Apa nővére azt mondta, hogy nekik mesélték a rokonok, hogy valami tiszttől esett teherbe, de valószínűleg az már sosem derül ki, hogy erőszak vagy valami más állt-e a háttérben. A lényeg, hogy leányanyaként egyedül nevelte fel a gyermeket, ami gondolom az 1890-es években még nehezebb lehetett, mint most. Megbélyegezve, leányanyaként egy faluban, egy ki tudja milyen kapcsolatból származó törvénytelen gyermekkel. Azt hiszem megfejtettem, hogy az az érthetetlen félelmem honnan ered, hogy egyedül maradok egy kisbabával. És abban is biztos vagyok, hogy miért arról az oldalról éreztem azt az erős vonzást a meditáció alatt.
A legérdekesebb, hogy azóta mintha elvágták volna ezt a félelmet bennem, felszabadító érzés!!!
Rendkívül várom a következő lehetőséget és a hanganyagot, mert nagyon- nagyon szeretném megfejteni a meditáció alatt megtapasztalt vonzalmamat az anya dédnagyanyám iránt is , mert lehet ez rejti a kulcsát a másik félelemnek.
Még egyszer nagyon köszönöm, hogy elolvastál, és amit értem/ értünk teszel!!
— Karina
Kedved Soma!
Nagyon köszönöm Neked a múlt keddi transzgenerációs meditációt, fantasztikus volt!!!
Be kell, hogy valljam, hogy az én férjem is ott volt, csak ezt akkor nem akartam mindenkinek a tudomására hozni, mert nem szerettem volna, ha ez bárkit megzavar a meditációban.
Sikerült aznap rákészülnöm erre a programra, így már volt egy alap átszellemültségünk a férjemmel estére.
Mi már több, mint 5 éve szeretnénk babát, túl vagyunk egy korai vetélésen, 6 sikertelen inszemináción, 1 sikertelen lombik beültetésen... Pedig hivatalosan semmi kirívó oka nincs a terméketlenségünknek.
Mégis nagyon optimista vagyok.
Szerencsére találtam egy nagyon jó segítő embert, aki kellően spirituális is, hogy előre mozdítson.
1,5 év alatt kislányból nővé értem, megtaláltam azt a munkát, amiben szárnyalok, imádom, feltölt energiával. Érzem, hogy jó úton vagyok és bízom a jövőben és a leendő gyermekünk érkezésében.
Tudom, hogy több előző életemben voltam apáca, így a gyermek vállalás számomra egy problémás terep. Én hiszek ezekben a dolgokban, ezért is érintett meg egyből, amikor láttam még tavaly a felhívásod, hogy lesz ez a meditáció.
Nagyon érdekes élmény volt számomra, sikerült elég jól ellazulnom és megélni azt a képet, amit elénk festettél.
Nekem olyan szerencsém van, hogy 1 dédmamát kivéve az összes meghívott nőt ismertem a meditációban.
Sokat meséltek és meséltettem mindig is az őseimről. Szeretem a régi történeteket.
Ami viszont meglepő, hogy az az egy dédmama adta a legtöbb "problémát", akit nem ismertem személyesen, az apai nagypapám édesanyja. Hét gyermeke nőtt fel, igazi falusi, paraszt család. Hamar megözvegyült, nem is tudta egyedül felnevelni az összes gyermekét, nagyapámat is a gyermektelen nagynéni nevelte egy idő után...
A meditáció során megjelent számomra a kép, ahogy éppen szül ez a dédanyám egy szegényes, falusi ház szobájában.
Valamiért meghitt és megindító volt az egész jelenet.
Eltökélt szándékom, hogy még többet megtudjak róla, mert sajnos nem ismerem igazán a történetét.
Nagyon köszönöm azt a csodálatos estét Neked Soma!
Nagyon megérintett Minket. Utána nagyon jót beszélgettünk a férjemmel, nagyon örülök, hogy ő is hallhatta azt, amit én, ő is meditált velünk.
Minden szépet és jót kívánok Neked!
Julcsi
Szia Soma,
Köszönöm neked a tegnapi élményt.
Mikor beszéltünk a transzlégzéses élményeinkről, én nem mondtam el mindenki előtt, csak utána léptem oda hozzád, hogy elmondjam, hogy milyen megütö volt azt érezni transzban, hogy az anyai ágon valami bajság van.... Nem tudtam kiszabadulni ebből az érzésből és csak kiabáltam anyámnak, hogy elmartad tőlem az apukámat!!! (mert anyám miatt távolodtunk el..)
Illetve az is meglepő volt, mikor az abúzusos kérdést tetted fel, mikor egy sorban álltunk és én buksiból, aggyal simán maradtam volna egy helyben, nem gondoltam volna, h ez a kérdés engem érint, de szinte előreestem, úgy üvöltött a válasz, hogy itt valami van/volt a családban...
Így ma felhívtam az anyámat. Pedig már nagyon rég nem beszélünk sajnos.
Soha, soha nem beszélt az ő őseiről, az anyai ágamról.
Szétpattan a fejem a sok borzalomtól, amit az elmúlt órában elmesélt... és csak mondta, mondta... alkoholista apja, kizárja őket a házból, fura fiútestvér, pénzt lop a szülőktől, bárddal megvágja az anyja kezét, fröcsög a vér, ezt végignézi az 5 éves anyám; nem láthatja az édesapját 10 éves kora után, mert az anyja vasalózsinórral elverte, amiért átment hozzá; az édesanyja újraházasodik, az az új férj is alkoholista lesz, egyik este felakasztja magát, kiabál a nagyim az anyámnak, hogy jaj, gyere segíts, emelik a 100 kilós testet... és még sorolhatnám.
Horror. Döbbenet. Nem találok szavakat.
Eszméletlen, amit csinálsz.
Hála érte.
És ahogy mondtad a búcsúzásnál: biztos, hogy jövök még a te utcádba! Mert bőven van mit tisztítani.
Öllellek,
Kriszta
— Kriszta
Kedves Soma!
Köszönöm szépen a mai transzgenerációs oldást.
Elfáradtam rendesen, de ez így van jól, megdolgoztam érte.
A délutáni vezetett oldásról a nap végén még nem tudtam elmondani az élményeimet, mert le kellett ülepednie bennem az egész történésnek.
Nagyon meglepődtem, amikor azt mondtad, hogy majdnem két órás volt, én a felére tippeltem volna.
Nem voltak elvárásaim, mert korábban már tapasztaltam, hogy ezek nagyon befolyásolják az "élményt".
Nem találkoztam senkivel, nem jelent meg emberalak az út során. Csodálatos fényt láttam, ami erősödött is olykor, és néha élénk színeket is. A külső hangok eleinte meg-megzavartak, és nagyon kellett koncentrálnom, hogy visszatérjek magamba. Egy ponton azt kezdtem érezni, hogy lehet, hogy el fogok ájulni, ami megijesztett, de tudtam, hogy mennem kell tovább. Igazából, nem is tudom, hogy nem történt-e meg egy rövid időre. A kézfejem és az ujjaim annyira begörcsöltek, hogy nagy fájdalmat éreztem, de nem tudtam igazán mozgatni őket. A térdeimben is hasonló nagyon erős fájdalom volt hosszú ideig, ezért próbálgattam a pózokat - kinyújtva, felhúzva, oldalra rakva -, hogy melyikben tudom a legjobban elérni az enyhülést (a bal térdemet gimnazista koromban műtötték, a másikat emiatt jobban elhasználtam). Számomra a legkülönösebb élmény igazából egy szag volt, ami már a kezdetekkor megjelent az orromban, és a későbbiekben egyre erősödött. Rossz szag, amit nem tudok beazonosítani, szerintem, még sosem éreztem ezelőtt. Még most is érzem, pedig fürdés és hajmosás után vagyok. Olyan szag, mintha valami megégett volna. A családomban nincs Holokauszt érintett. Bár apai nagymamám zsidó származású, de a háború előtt nem sokkal kikeresztelkedett és hozzáment a holland származású nagypapámhoz. Anyai dédapám gyári balesetben halt meg, egy fogaskerék kapta el, és már nem tudták megmenteni, 50 éves volt. Talán innen eredhet ez a szag. Ezt nem tudom megfejteni.
Köszönöm az öleléseket, a feltöltődést és a tisztítást is! Úgy érzem, hogy megint közelebb jutottam magamhoz és a jóllétemhez.
További szép estét kívánok!
Ölellek, Dóri
Én utólag éltem meg, a transzgenerációs trauma oldás utáni másnap, hogy hajnalban a nagymamám átvezetett egy úton, egy erdőn keresztül, ott pedig Szűz Mária segítségével tiszta fényt tettek a méhembe.
Köszönök mindent!
— Anett
Gondolom számtalan ilyen levelet kapsz, így előre is megköszönöm, ha elolvasod a tapasztalatomat. :)
Sajnos sok ember előtt kifejezetten nem szeretek szerepelni, de szerettem volna elmondani, hogy nekem csupa pozitív tapasztalatom volt a meditáció alatt. :) Elöntött a szeretet és éreztem egy olyan erős a támogatást, mintha mindenki azért lett volna ott, hogy engem segítsen, velem legyen :) Elképesztő érzésem volt végig, ilyen szintű nyugodtságot nagyon rég nem éreztem.
A férjemmel több, mint két éve szeretnénk családot alapítani, orvosilag funkcionális meddőnek számítunk, mivel nincs semmi bajunk, ezért rengeteget foglalkoztam az önismeret ezen aspektusával. (Mindig is érdekelt ez a téma, korábban is sokat jártam kineziológushoz, családállításra, oldásokra, de az anyaság témaköre csak ez idő alatt került jobban a látószögbe). A felmenőimet nem nagyon ismertem, apai ágon senkit, anyai ágon pedig csak a nagymamát, ezért túl sok sztorit nem is tudtam róluk.
Megmagyarázhatatlanul két nagy zsigeri félelmem van a gyermekvállalással kapcsolatban. Az egyik, hogy egyedül maradok. Sem a férjem, sem a családom (szüleim 42 éves házasok, imádják egymást 18 éves koruk óta) egyáltalán nem adott soha erre okot, hogy ezt gondoljam, vagy érezzem, de egyre frusztráltabb lettem tőle. A férjemmel minden vágyunk egy kisbaba és hogy egy család legyünk, sokszor megbántottam azzal, amikor azt vetettem a fejére, hogy mert neked nem is fontos ez az egész, és majd jól egyedül maradok. Hosszú ideje küzdök ezzel az érzéssel, és semmilyen módon nem jöttem rá, hogy mi az oka. Ezért amikor belefutottam véletlenül az esemény promójába, azt gondoltam, hogy ezt nekem mindenképpen 'látnom' kell. :) Mint ahogy említettem a felmenőimet nem igazán ismertem, apai ágról senkit, ráadásul gyerek koromtól azt hallottam a családtól, hogy 'te olyan anyád fajátja vagy, ránk hasonlítasz' és emiatt valahogy őszintén szólva én mindig oda tartozónak éreztem magam, és mivel nem is volt kontakt apa családjával, nem is éreztem soha kötődést arra az oldalra. Ez most amúgy teljesen megváltozott, már a meditáció alatt is az apai nagyanyám vonzott a legjobban, folyton az ő arcát kerestem. Illetve érdekes volt, hogy a másik nőalak az egyik anyai dédnagyanyám volt (a nagypapám édesanyja), akit szintén nem ismertem, de 'legalább' sok rosszat hallottam róla gyerekkoromban. (A családi legenda szerint, nem volt egy kedves nő. A meditáció alatt azonban én végig nagyon kedvesnek, segítőkésznek tapasztaltam meg).
Két nappal a meditáció után apukám átküldött egy 1891-es keresztlevelet. Csodálkoztam, hogy honnan van ez neki, mire mondta, hogy mivel kérdezősködtem a felmenőkről, felhívta a nővérét, mert emlékezett, hogy nála van egy pár irat. A keresztlevél alapján kiderült, hogy az apai nagyanyám nagymamája leányanya volt, és törvénytelen gyermeke született. Kiderült, hogy nagypapám halálakor apa nővére pakolta ki a lakását, és akkor találta ezeket az iratokat. Tehát nagyjából 20 éve nála volt ez az irat, 20 éve bármikor megtudhattam volna, hogy a nagymamám apukája törvénytelen gyerek volt, de most tudtam meg. :) Apa nővére azt mondta, hogy nekik mesélték a rokonok, hogy valami tiszttől esett teherbe, de valószínűleg az már sosem derül ki, hogy erőszak vagy valami más állt-e a háttérben. A lényeg, hogy leányanyaként egyedül nevelte fel a gyermeket, ami gondolom az 1890-es években még nehezebb lehetett, mint most. Megbélyegezve, leányanyaként egy faluban, egy ki tudja milyen kapcsolatból származó törvénytelen gyermekkel. Azt hiszem megfejtettem, hogy az az érthetetlen félelmem honnan ered, hogy egyedül maradok egy kisbabával. És abban is biztos vagyok, hogy miért arról az oldalról éreztem azt az erős vonzást a meditáció alatt.
A legérdekesebb, hogy azóta mintha elvágták volna ezt a félelmet bennem, felszabadító érzés!!! :)
Rendkívül várom a következő lehetőséget és a hanganyagot, mert nagyon- nagyon szeretném megfejteni a meditáció alatt megtapasztalt vonzalmamat az anya dédnagyanyám iránt is , mert lehet ez rejti a kulcsát a másik félelemnek.
Még egyszer nagyon köszönöm, hogy elolvastál, és amit értem/ értünk teszel!!
— Karina