Szeretném külön megköszönni Somíta levelét, a tanácsokat, az ajánlásokat, a küldött meditációt!
A szombati nap pedig nagyon nagy hatással volt rám, el nem tudom mondani, hogy milyen hálás vagyok az élményért, az oldásért, amit abban a szeretetteljes, erős, hihetetlen energiákat megmozgató, megtartó térben éltem meg! Biztos, hogy megyek még máskor is!
— Judit
Nagyon hálás vagyok a Somának. Röviden a sztorim, hogy 3 évesen kiderült, hogy allergiás vagyok a csokira és majdnem megfulladtam akkor. Azóta nem tudtam normálisan lélegezni, màrmint ilyen mélyen. A transzlégzésnél annyira áttört bennem valami, hogy nem csak, hogy azóta tudok mélyen levegőt venni, de csak úgy jönnek elő az érzések, napról napra. Elkezdtem élni, sírni, nevetni. Köszönöm, hálás vagyok. — Diána
Kedves Somíta,
Hálásan köszönöm a múlt szombati oldást, még mindig a hatása alatt állok.
Nagyon erős volt a 7-es csoportos munka is, nem hittem előre, hogy a kérdésekre ilyen nehéz lesz kimondani a válaszokat. A saját szerepem után viszont nagyon nehéz volt az apa helyére állni, hiszen alig voltam túl a megterhelő mondatokon, máris nagyon kellett figyelni (talán „nagyszülőként” picit könnyebb lett volna).
A transzlégzés pedig egyszerre félelmetes és felemelő volt. Nem csak a saját megéléseim, hanem a többieké is!
Az ok, amiért jelentkeztem erre a napra, hogy a 95 éves mindig aktív Nagyikám néhány hónapja teljes gondozásra szorul és ez nagyon érdekes történeteket hozott elő és szokatlan családi helyzeteket okozott (anyukám ápolja, aki sem a helyzetre, sem a közelgő halálára nincs még most sem felkészülve).
Az oldás után másnap meglátogattam őket, és a temetőt is (dédanyámmal beszélgettem a transzlégzés alatt a korán elvesztett férjéről, így vele is muszáj volt találkoznom). Nagyon kötődöm oda, de most először éreztem meg azt az erőt, hogy a pici falu pici temetőjében ott van a nagyapám, 4 dédszülőm és 7 ükszülőm - szinte a teljes anyai ág. Felemelő volt az odatartozás érzése és a tudat, hogy mind ott vannak, és mindenkiről tudok valami pici részletet.
Köszönöm még egyszer!
Judit
Anna a Somogyvámoson megrendezett "Napról- napra egyre inkább a saját életemet élem" című elvonuláson szerzett élményeiről olvashattok itt:
https://zentaianna.hu/blog/
https://zentaianna.hu/blog/
Drága Somíta! Szeretném megköszönni a szombati napot. Nem tudom, mi történik, de azóta áramlik belőlem a sok érzés, szituációk, amiket másképp kezelek és szinte mindennap sírok, de olyan kellemes sírás, csupa érzelem és könnyed érzés.
Nem is tudom mikor tudtam anyukámmal beszélni egy jót, évekig, és az oldás után négy napot töltöttünk békében szeretetben és mondta nekem, hogy nagyon különbözőek vagyunk , de így szeret engem...erre vártam évek óta . Majd a fiam apjával közöltem, ha nem tud jönni fiához és mindig csak városlistán vagyunk, akkor ne is jöjjön. 9 nap alatt ennyi változás, wow wow wow wow! Valami csoda, ami történt. Hála neked, valami csoda vagy nekünk. Szerettem volna egy visszajelzést küldeni neked. imádás vagy Somíta! Köszönöm!
Gyöngyöm! Fontos lehet számodra, a visszajelzés.
Bennem nagy harag súlya gyülemlett fel 49 év alatt. S mikor szombaton odamentem hozzád, hogy nem tudok csak haragot érezni a felmenőmmel kapcsolatban, ez az érzés forrongott bennem a fantasztikus meditációd után is. Neked ki mertem mondani, pedig féltem h i lesz. Köszönöm ezúton is a külön figyelmed, a lehetőséget h húzhattam később is a kártyákból. Sokat jelentett. Egyből vissza hoztál a jelenbe, a páros feladatban is rendbe tudtam helyezni a mintákat.
A meditációban való találkozás az élet virága mandalán állva az őseimmel, a fénymeditáció, elindított bennem egy mély érzést, amit egész életemben vágytam, hogy szeressenek. Hogy elmondják h büszkék rám, de ne csak szavakkal hanem élő érzésekkel, áldással. Ezt még sajnos nem éreztem eleddig. Kimondhatatlan hálát érzek neked ezért a tapasztalásért, valami áttörés történt, olyan erőforrás, ami végtelen erős és bennem van. Ahogy mondtad ez alap kellene hogy legyen, most is sírok, ott is feltört bennem és folytak a könnyeim.
Külön köszönetet szeretnék mondani a „Klárikának”, hogy megértettem a sokszínűségünket hogyan használjuk a javunkra. Azt hiszem ennyi örömöt és jóságot nem éltem meg sűrűn, viszont a humorod és kacajod átmosta vagy inkább kimosta belőlem a harag mérgét végre. A közösségekben sosem találtam a helyem, illetve vki vagy vmi mindig kipöckölt. Azt hiszem ez a fajta feltétel nélküliség amit eközben éreztem hiányzott, ezért nem is bántam. Annyira jól csinálod h imádom mind.
Mindezek után jött a bodywork ahol önmagam lehettem, mertem lenni. Kereken hét éve nem mozdultam közösségben szabadon, pedig előtte szintén hét évig Lemanguria lélektánc testtudatosságot tanultam és három évig tanítottam is. Rengeteg elvonuláson voltam ősi szertartásokon, ez itt mind eleven lett bennem. Amikor a dobbal is kísérted a zenét és emelted a teret teljességben voltam, elfelejtve mindent, átengedve magam a mindenségnek, biztonságban éreztem magam, és még kiabáltam is, üvöltöttem ki magamból az égbe h boldog vagyok! eggyé váltunk mind és igazi örömtánc is volt ez. Az ősi sámán felmenőim remélem örültek és vették az adást.
Hálásan köszönöm neked ezt az élményt!
Hiszem h általunk jobb lehet a világ, azt is h benne vagyunk a pólus váltásban és jó ügyet szolgálunk!
— Liliom
Olyannyira dolgoznak még bennem a nap energiái, hogy szinte percről percre újabb dolgokra döbbenek rá.
Mágikusan magával ragadó élmény volt számomra.
Hálás köszönet az utó-levél tartalmáért, tanácsokért, a meditációért és még egyszer a kártyákkal való munkáért. Magam is kártya-buzi vagyok. :) Éppen ezért, mikor a Dixit-hez hasonlítottad a bevezetődben a kártyáidat, egyből felcsillant a szemem. Gondolkodás nélkül, érzésből választottam ki a karaktereimet, nem volt szükség felesleges agyalásra, mert számomra az instrukcióid is olyan egyértelműen betaláltak, hogy szinte a végére sem értél egy egy mondatnak, máris tudtam, mit kell csinálni. Bravó! Engem ez a módszer "megvett kilóra". :)
Fülig érő mosollyal írom ezeket a sorokat, közben látom magam előtt élettel teli mosolyodat.
S akkor íme a napló bejegyzésem:
2023.11.11. Transzgenerációs hozadékokkal való belső munka - Somával
Milyen volt? Mit éltem meg? Mivel gazdagodtam?
A jelentkezésem óta aktívan dolgozott bennem a téma, az energiák és a Tér.
Az előzetes felkészülés során tettem fel magamnak a kérdést:
“Mi a célom a belső munkával? Mit szeretnék elérni?”
Némi belemerülő töprengés után egyértelművé vált számomra, hogy szeretném megtalálni a Monyómat. Igen, a Monyómat. Elvesztettem. Legalábbis a kapcsolódást vele mindenképpen.
Tudtam, emlékeztem rá, hogy van - vagy legalábbis valaha volt - nekem olyanom, de szem elől tévesztettem, nem találtam, nem éreztem. Éppen ezért hosszú ideje azt sem tudtam ki vagyok.
Természetesen, ahogy az esetemben nagy önmunka előtt lenni szokott, az esemény közeledtével elkezdtem gyártani a kifogásokat, hogy majd miért nem fogok elmenni. Keresetem az ürügyet, milyen indokkal mondhatnám le a részvételt. Ám ez minden nap elmaradt, s minden nap végén félmosollyal konstatáltam, hogy oké Bogi, mehetsz tovább.
Végül aztán csak elérkezett az a bizonyos szombat, s én csak felszálltam a 4.53-kor induló vonatra, s csak odaértem olyannyira időben, hogy még egy órám maradt a megadott érkezési időpont előtt.
Elszívtam egy cigit, kicsit sétálgattam fel, s alá, mégis inkább a lépcső mellett várakoztam, virággal a kezemben, izgatottsággal a lelkemben. Nem akartam lemaradni. Róla. Az érkezéséről.
Hogy hol és hogyan és miért, nem tudom, de 12 éves koromban ő beragadt nekem. Jó mélyre, mert még csak most jutottam el oda, hogy mélyebben foglalkozzam a munkásságával. Most jött el az ideje.
Lassan elkezdtek csordogálni a résztvevők is. Beszédbe elegyedtünk, s már ez melegséggel töltötte el a szívem, hisz ha az ember ilyesfajta eseményen való részvételre adja a fejét, akkor valószínűsíthető, hogy hasonló emberekkel hozza össze a Tér, s a világban megbúvó, folytonos ítélkezés helyett kedvességet, megértést és nyitottságot kap és ad is.
A hideg elől a bejárathoz húzódva és ott tovább várakozva beszélgettünk tovább. Ekkor érkezett meg Ő. A NŐ. A gyönyörűszép mosolyával, jellegzetes, fejét koronaként körülölelő tincseivel, hatalmas, élettől duzzadó kisugárzásával lépett be a kapun Soma. Imádtam. A hangját, a lényét, mindenét.
Nehezen tudom szavakba önteni az érzést, amit a bemutatkozáskor váltott ölelés adott nekem. Megérkeztem.
Aztán elkezdett beszélni. Nem, nem beszélni, mesélni. Mint egy varázslatos tyúkanyó, tanító néni, mesebeli anyuka, oltalmazó nagymama, viháncoló barátnő, minden volt egyben. Éreztem, ahogy szavain keresztül megnyílik a kapu és az égiek egy varázslatos tölcséren keresztül csepegtetik belém az információt, amit Ő közvetít. Szabályosan éreztem, bizsergett a fejtetőm, s aztán minden porcikám csatlakozott az előtte bizsergő részeimhez, részecskéimhez.
Soha ilyen könnyedén nem tudtam még meditációba, kapcsolódásba, vagy bármibe beleengedni magam mint ott és akkor azon a napon. Köszönet és hála érte Neked drága Soma!
A nap szervezettsége és felépítettsége, magasfokú tudatossága fantasztikus ritmusban vitt bele az önmunkába.
Behunyt szemmel hagyni, hogy a Tér kiválassza páromat, új és egyben felemelő élmény volt számomra.
Felismerni a nyilvánvalót, ami 38 éve az orrom előtt hevert, mérföldkőnek nevezhető.
Majd a nap végén, amikor minden egyes résztvevő számára elérkezett a katarzis, lefagytam. Mégsem húzott a mélybe az érzés. Annyi energia volt már akkor a Térben, annyit adtunk egymásnak, hogy fenntartott mindez. Kétségbeesés és önostorozás helyett, életemben először észrevettem, megfigyeltem, befogadtam amit észre kellett vennem.
Feladatot kaptam, melynek megoldása hajszálnyira van már tőlem, hisz viszem tovább magammal mindazt a tanítást, energiát és áldást, amit aznap kaptam. Érzem, hogy az őseim támogatása segít átlépnem azt a bizonyos kaput, vagy megmásznom azt a bizonyos hegyet, vagy észrevennem a sötétbe bújt igazságot.
Megértést kaptam, oltalmat és bizonyosságot.
Akaraterőt, kitartást és motivációt.
Ambíciót, tettvágyat és bizonyosságot.
Bizonyosságot arról, hogy belső fényem, tüzem, Monyóm ott van, várja, hogy újra észrevegyem és kapcsolódjak hozzá, vele.
Azt hiszem, ilyenkor mondják, hogy a “foglalkozás elérte a célját”. Megkaptam a választ, a cselekedet lehetősége pedig a kezemben van.
Hála és köszönet!
Szeretettel, legmélyebb tisztelettel és őszinte öleléssel
Bogi
— Nagy Boglárka
Drága Somíta!
Ez a második traumaoldásom volt és bár éreztem, hogy Erdély óta szárnyalok, ezután most pehelykönnyűnek érzem magam.
Az első után éreztem, hogy kell majd mégegy. Most úgy érzem, hogy nincs többre szükségem.
Volt azóta egy nagy felismerésem.
3 gyermekem van és a középső lány. Csak vele nem értettem eddig szót, mindig úgy éreztem,hogy jobban kell fegyelmezni, mint a fiúkat.
Aztán a lányomnak volt egy mondata, hogy Ő vele mindig szigorúbb vagyok és nem érti miért.
És akkor rájöttem, hogy én ennyi idős voltam, amikor fel kellett nőnöm, nem lehettem már gyerek, mert öcsém gondozását át kellett jó részben venni. Tőlem ennyi idősen makulátlan tisztaságot és önállóságot várt anyám. Ebben a korban jött meg az első holdvérem, amit el is felejtettem, mert teljesen el voltam anyátlanodva és lépten nyomon csalódtam benne. És én most ugyanezt vártam a lányomtól. Ezzel a felismeréssel pedig hatalmas fordulatot vett a kapcsolatunk. Azóta szinte mindig mosolyog, megcsinálja a háziját kérés nélkül. És most csak a korának megfelelő fiselkedést várok én is tőle.
Az, hogy a transzlégzésen több mindenre is fény derült, amire már rég kerestem a választ, csak hab a tortán.
Akkor még nem voltam biztos, hogy sikerülni fog a Papnő vizsgám. Most viszont, biztosabb vagyok benne, mint valaha bármiben. És arra is rájöttem, amikor hazafelé buszoztam, hogy ezért volt az az érzésem, hogy nem biztos, hogy részt veszek a 808 nőn. Viszont már nincs kétségem, hogy ott leszek.
Ha szükség lesz rám, mint Papnő, akkor nagyon szívesen szolgálatba állok. De ha megleszel Papnőkkel,akkor is ott leszek a lányokkal.
Ma megcsináltam a kristálypiramis meditációt, nagyon erős volt a teliholddal. Végre láttam mindenkit, megkaptam az áldásomat. És a végén az a gondolat ismétlődött bennem, hogy újra Papnő vagyok. Nagyon megható volt.
Egy szó, mint száz. Rengeteget és még annál is többet kaptam tőled most is.
Nagyon hálás vagyok, szívből köszönöm neked!
Minden jót, csodát és erőt kívánok az elkövetkező időszakra!
Szeretettel ölellek!
— Kata
A most szombati transzgenerációs trauma oldásom után jött ma egy ilyen különleges visszajelzés, ami arról szól, hogy a bennünk elindult változás mit hoz a családunknak.
Ez annyira gyönyörű, hogy kirázott tőle a lúdbőr! De jó, de jó!
Ők a jövő generáció új emberei. Bízom benne, hogy mire ő iskolába kerül, már gyökeresen megváltozik az oktatás.
( Gyökeresen és minden szinten. Kik, mit, mennyiért, hogyan oktatnak.)
Ezt írta a foglalkozásomon részt vett anyuka:
„Ez egy kis esti történet az oldásod után.
Altatom a kisfiamat, aki a hónap végén lesz 4 éves. A rutinunk az, hogy pancsi, még egy kis mókázás a Hugijával, majd mesélek és jön a napi történések megbeszélése. A végén kiemeljük a legjobb dolgot és elkezdtük a hálaadást is gyakorolni.
Ez tegnap is ugyanígy zajlott, ahogy mindig. Annyi különbséggel, hogy a hála után, amikor màr csendesedtük, egyszer csak a következő beszélgetés zajlott le köztünk:
A kisfiam: Mami, mik ezek a fényes golyók, amiket látok? (Mutat a sötétben maga fölé)
Én: Azok valószínűleg angyalok vagy energia gömbök. Milyen érzés làtni őket?
A kisfiam: Nagyon jó, megölelném őket.
Én: Akkor hunyd le a szemed és KÉPzeld el, hogy öleled őket.
A kisfiam: Oké Mami, sikerült.
Csend
A kisfiam: Mami, miért emelik föl az ágyam? Ők fognak meggyógyítani? (Köhög pàr hete)
Én: Igen, ők azért vannak itt, hogy szeressenek és vigyázzanak rád.
És 2 perc múlva aludt elképesztő békésen!
Mióta megszülettek a gyerekeim, vártam, hogy esetleg majd mesélnek erről a világról, amit ők még látnak. És ez tegnap este, először megtörtént! Fantasztikusan leírhatatlanul csodálatos volt!
Köszönöm még egyszer az egész napot!”
Én köszönöm az együttlétet, és ezt a lélek emelő visszajelzést!
Kedves Soma!
Örömmel olvastam a múltkori posztod a 2022.01.18-i transzgenerációs oldás (én is résztvevő voltam aznap este) sikeres eredményéről, miszerint egyik társunk babát vár. Megelőzött a jó hírrel, bár én is ugyanazon okból nem ugrottam virtuálisan a nyakadba korábban, mert vártam, hogy a mi kis váratlan csodánkról minél többet megtudjunk.
Ezúton értesítelek, hogy jómagam is áldott állapotba kerültem nem sokkal a közös meditációnk/esténk után.
Írtam is az oldás után pár nappal neked pár tapasztalatot, illetve, hogy másnapra meg is érkezett a következő menstruációm, s egy időre úgy tűnik, egyben az utolsó is.
A fogantatás körülbelül az oldás után 15-17 nappal történt (2022.02.02. vagy 02.04-én), s a nagy hírt 2022.02.22-én tudtuk meg, aznap teszteltem egy pozitívat, és vérvétel is történt, aminek az eredménye szintén megerősítette a tesztemet. Nagyon vártam ezt a napot, tudtam, hogy különleges lesz, azt éreztem, aznap valami történni fog, mert egyébként is a 2 és a 22 nagyon kedves a szívemnek, valamiért szerencseszámomnak tartom. Arra nem számítottam, hogy ilyen boldog meglepetés ér minket.
39 évesen, túl 0 spontán terhességen, 2 sikertelen inszemináción, 1 lombikon, a 2.lombik indulása küszöbén jártunk, életem első spontán terhessége ez. Úgy gondolom, hogy ezt a te oldásodnak is köszönhetjük.
További minden jót a munkádhoz, köszönettel:
Timi
— Tímea
Drága Soma!
2019 év végén egy téli napfordulós eseményen voltam nálad, az volt az első transz-élményem veled. A nap végén maradtam segíteni neked elpakolni, ketten maradtunk és a következőt mondtad nekem: "Te egy igazi szépség vagy, egy igazi nő, csak úgy viselkedsz, mint egy kisiskolás. Nem volt valamilyen abúzus az életedben?" Nem tudtam a választ... Majd a liftre várva kitesztelted, hogy 5 és 10 éves korom között abuzáltak. Jött a lift és elköszöntünk.
Elég erősen megérintett és megviselt engem ez a jelenet, sokáig ki voltam borulva azon, hogy hogy lehet ilyen egyszerűen, semlegesen, ilyen erősen (erős jelenléttel) egy ilyen dolgot mondani, egy transz-élmény után, kitesztelni.... kösz. Ezt mégis, hogy képzeled?
Aztán miután kidühöngtem és kiszégyenkeztem (ezt az érzést így lehet leírni) magam elindult bennem a kíváncsiság. Oké, akkor most ez mi?? 1 év múlva sikerült elkezdeni (!) kibontani terápiában az 5-10 éves életkorom történéseit és annak hatásait a későbbiekre. Nem kis hullámvasutas utazásban voltam még egy évig, rengeteget vettem ki ebben az időszakban, alakítottam át és rendszereztem.
Most újra jelentkeztem hozzád (a transzgenerációs traumaoldásra), nagyon vártam, de volt bennem félelem, egy egész nap veled és tudtam, hogy már nem akarok elbújni (a kisiskolás jelmezben), nem lesz könnyű, de bele kell tennem mindent. Nem tudtam, vagy legalábbis elkerülte a figyelmemet, hogy újra lesz transzlégzés (Lehet akkor nem mentem volna? Vagy csak így nem volt időm ráfeszülni...), amikor délelőtt elmondtad a napi programot és a transzolást, éreztem, hogy oké, ez van, akkor tényleg bele kell engednem magam a mai napba, éreztem, hogy a nap során fokozatosan megadom magam.
Azon is ledöbbentem, hogy az első pár légvételre már lezsibbadtak a karjaim, akkor is átfutott rajtam, hogy ennek most itt az ideje, valami nagyon készen van bennem, át kell adnom magam, hogy megszülethessen. Amikor az ellenállással való küzdésem közepén odajöttél hozzám és megérintettél, tudtam, hogy biztonságban vagyok, majd kiabáltad, hogy "gyerünk, gyerünk már" (Még most is tisztán hallom ahogy mondod.), és ennek az utóbbi több, mint 2 éves munkának az energiája (is) kijött belőlem az ordításban és a sírásban, a düh, a fájdalom, a szégyen, a bűntudat, az elfojtás, az önsajnálat, jött ki, teljes erejével a mellkasomon keresztül.
Annyira szép keretet adva ennek a történetnek, hogy azóta is meg vagyok hatódva és végtelen hálát érzek. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez a nap erről is fog szólni.
Igazán most indult el a transzformálása ennek a történetnek, ahogy éreztem, hogy egy nagy aranygolyóba sűrített energiaként beleolvad a testembe, a szöveteimbe az én és az anyáim ereje, leírhatatlan érzés volt. Olyan erő ez, amit korábban nem ismertem, vagy legalábbis nem tudtam érezni. Ez a nagybetűs ERŐ, ami valami új születéséhez kell.
Azzal az érzéssel zártam a záró meditációt, hogy Oké, és most? Hogyan tovább? Ki vagyok és milyen az életem azok nélkül, amiket most letettem magamról? Mivé vagyok képes válni?
Hálásan köszönöm neked! Egy áldás vagy, nekünk Nőknek! Egy áldás a világnak!
Szeretettel ölellek: Júlia
— Júlia
Drága Somíta!
Mégegyszer szeretném megköszönni a szombati élményt! Csodálotos nap, csodálatos emberekkel. Hálásak vagyunk!
Összefoglaltam a transzállapotból előjött gondolataimat.
Lentebb olvashatod, nem lett túl rövid.
Köszönettel és szeretettel:
Gyenge- Rusz Anett
Lefeküdtem a földre, a jobb oldalamra fordultam és vártam. Üres volt a fejem, úgy éreztem, készen állok. Ahogy megszólalt a zene, bizsergető érzés kerítette hatalmába az agyamat. Kinyitottam a szám és elkezdtem a transzlégzést.Szájon át be és ki, be és ki...
Rövid idő múlva érzetem, hogy már nem uralom magam. A testemet érzékelem csak.A kezeim és az egymásra fektetett lábaim összerándultak, egymáshoz tapadtak és zsibbadtak. Csak a bal kezem néhány ujját tudtam mozgatni. A szám is összeszűkült, már csak egy pici résen vettem a levegőt. És ekkor megérkezett a szívembe és lelkembe a fájdalom. Elkezdtem sírni. Egy pillanatra azt éreztem, ez az én fájdalmam, de hirtelen az őseim arca jelent meg előttem. A háború okozta minden csapás és veszteség érzése összegyűlt egyszerre ezekben az emberekben. Közülük kiemelkedett az apai üknagyapám, aki egy orosz katona volt az I. világháborúban.
Már korábban tudtam, hogy házasságon kívül, tőle született a dédnagyapám. Az üknagyanyám cselédlány volt Budapesten, csak a becenevét tudta a katonának. A születési anyakönyvi kivonatba vezetéknévként az került :Rus (vagyis orosz). Mióta ezt tudom, foglalkoztatott, hogy milyen jellegű kapcsolatból is ered a vezetéknevem.
És végre megtudhattam. Ő éreztem. Ahogy nem érti, hogy került ebbe az országba, de a saját hazájában sem érzi magát otthon. Itt ez a lány, érzelmek még nincsenek... de lehettek volna. De a lányt kirúgják, mert várandós lett. És ő marad egyedül. Szinte tudja, hogy hamarosan véget ér az élete. És így történik. Határtalan rettegés és félelem gyűlik össze bennem, görcsbe rándulok. A harctéren halok meg, lelőnek és soha többé nem fog rám emlékezni senki. Elmúlok. És valóban elmúlt....
Aztán megszűnik a görcs, a szüleimet, nagyszüleimet látom a szüleim kertjében. Belül mindenki én vagyok. A közöttük lévő kimondatlan érzések napvilágra kerülnek, örülnek/örülünk egymásnak, mosolyogva néznek/nézünk körbe.Mindez a szüleim kertjében játszódik le.
Aztán hirtelen az anyai nagyszülőknél találom magam. A nagymamám felkel az ágyról, besétál a nagypapám szobájába, az urnájához lép és azt mondja :”Papa, mostmár lassan én is készülődök...”
Érzelmi hullámvasúton ülök, hol sírok, hol nevetek, sőt a kettőt egyszerre.
A következő pillanatban már a parádi idősek otthonában ülök a családommal, a dédnagymamámnál. 103. éves, a legbölcsebb és legjózanabb gondolkodású ember, akit ismerek. Megkér, hogy amíg csak tudom, tartsam meg az én leszármazottaim emlékezetében ezt a számunkra szakrális helyet, a Mátrát és Parádot. De figyelmeztet rá, hogy ne menjünk ki többé a temetőbe, ha már ő sem fog élni. Mindig csak a bejárat előtt tekintsünk fel a sírokra a hegyoldalban, majd menjünk is tovább és szeressük a Mátrát. Aztán szigorú tekintettel néz rám és közli, hogy az ő életbölcsességét nem nekem, hanem a lányaimnak szeretné átadni. Kéri, hogy vigyem el őket hozzá még egyszer, akkor majd mindkettőjük kezét megfogja és minden tudását rájuk hagyja.
Közben a bal kezem ujjai felkúsznak a jobb tenyerembe, masszírozom, nem is, vígasztalom a jobb kezem. Majd a bal tenyeremmel félig befedem az arcom és pihegek. Fáj a szívem. Nehéz elbírni a sok érzést, emléket. Nem bírom tovább.
Majd egy idegen test átölel, kifordít a magambazárkózó testhelyzetből és kimasszírozta a mellkasomból a fájdalmat.
Megnyugszom.
Mellém ül a két lányom. Aztán sok kép váltja egymást, ahol ők ketten valahogy összekapcsolódnak, eltérő helyszíneken, életkorokban. Ismét mellettem ülnek. Kedvesen nevetnek rajtam. Elmondják, hogy ők már úgy születtek ebbe a világba, hogy tudják mit kell tenniük. Kérnek, hogy ne görcsöljek többé ezen, ők majd mutatják, hogy mire van szükségük, én csak kövessem ezt az utat. Szabaduljak fel, legyek végre felhőtlenül boldog. Aztán azt kérik, hogy szüljem meg őket újra. Nyugodjak meg, nem lesz sem szakadt, sem vágott gátsebem, bízzak bennük, amint ők kibújnak, összehúzódik és begyógyul.
Felhúzom a lábaimat, érzem nyomnom kell. Megemelem a medencém és tolom magam előre. Közben hallom a saját nyögésemet. Először megszülöm a nagyobbik lányomat, majd az egész kezdődik elölről és megszületik a kisebb lányom is.
Újra mellém ülnek, törökülésben. Azt mondják meg kell szülnöm még egy lelket. Akit a két gyermekem közötti méhen kívüli terhesség során veszítettünk el. Kiműtötték a szétrobbant petevezetékkel együtt.
Nem, anya!- mondják a lányok, most nem lesz műtét, most szülni fogsz. Majd jön az újabb szülés és gyermek helyett egy füstkènt felszálló árnyék távozik belőlem.
Megkönnyebbülök. Büszkék rám. Azt kérdezem tőlük, ugye apának is segítenek. Erre ők összenéznek mosolyogva, megnyugtatnak, hogy “Persze, persze.... DE TE MOST CSAK MAGADDAL FOGLALKOZZ!!!!!
Nevetnek, én velük nevetek.
Ott állunk az Andrássy út közepén. Teljesen üres. Ők velem szemben, a karjukat széttárva hátrálnak és odakiabálnak nekem: Mi készen állunk a változásra, ez csak nektek nehéz. Rajtatok a sor!”
Egyszerre egy hegyi tó partján ülök és kérdezem a kisebbik lányomat, hogy fog-e beszélni és mikor fog végre velünk kommunikálni.
Erre ő vízitündérként kiemelkedik a tóból, meztelenül, egy tavirózsával a fején. A hajában oldalt csat, copfot visel. Idősebb, mint a jelenben, de még gyerek. Nem tudom hány éves. Átható, szigorú tekintetét rám szegezi és ennyit mond: “Anya, én csak akkor fogok megszólalni, ha valami fontosat akarok mondani” Kezd eltűnni a kép, de én belekapaszkodok. Kérlek, ígérd meg, mutasd meg! Majd egy fintor kíséretében elém húz egy képet.
A lakásunkban vagyunk. Én ülök az egyik kanapén, ők a testvérével a szemben lévőn játszanak. Majd a kicsi feláll és kéri a testvérét: “Jujzi, gyeje!” (Lujzi, gyere!)
Majd közli, hogy ennyit bőven elég tudnom és szétoszlatja a képet.
Érzem, hogy vége az utazásnak, bár még nem vagyok magamnál. A szívemre teszem a kezem és élvezem a levezető meditációt. Néhány percre belealszom. A meditáció lassan véget ér, egyre inkább magamhoz térek. Az ujjaimmal keresem a matériát, a polifómot, a padlót, a falat. Végigtapogatom magam. Újra itt vagyok a térben, minden szinten. Arra gondolok, hány percig tarthatott a transzállapot? 25-30? Majd kiderül, közel 2 órán át.
Felülök. Vizet kortyolok. Még nincsenek szavak. A fejem most egyszerre tele és üres. Csak egyet tudok biztosan: a legjobb úton vagyok.
Amikor jelentkeztem erre az oldásra nem igazán tudtam,hogy mi is lesz igazából. Az eredeti időpontban nem tudtam menni, de talán ennek így kellett lennie ,hogy most, egyedül utazzak fel Pestre. Őszinte leszek. Ez a nap nagyon lefárasztott. Alig vártam,hogy ágyba kerüljek. De még szívesen maradtam volna tovább. Olyan súlyoktól szabadított meg a transzlégzés amiről fogalmam nem volt, hogy hordozom.Annyi mindent átéltem abban a majdnem két órában,hogy felsorolni se tudom. Éreztem nagyapám félelmét ahogy jön haza az oroszoktól. Anyám szomorúságát. Lányom, unokám szorongását, bánatát. Beszéltem a halott unokámmal,akit nem is láttam, mert 2 órát ha élt. Őt kértem,hogy küldjön maga helyett testvért az unokámnak. Láttam fehér fényt, mely hívogatott,és ahová tartozni szeretnék. Mintha egy közösség várna rám aminek szeretnék lenni, csak még most elérhetetlen számomra.Az meg,hogy első látásra megjegyezted a nevem,és azt is,hogy én vagyok a legöregebb az számomra hihetetlen volt. Sehol nem szoktak kiemelni. Amolyan észrevétlen ember vónék. Bár lehet,hogy egy idézet miatt van,amit nagyon szeretek.
"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."
Victor Hugo
Tudom,hogy ezen kellene változtatnom, mert fontos az elismerés, és az is,hogy megmutassam ki vagyok. Dolgozom rajta.
Köszönöm az élményt, kedvességet,figyelmet, amit ezen a napon kaptam. Hálás vagyok nagyon minden percért.
Szép napot kívánok neked.
— Ildikó66
Elküldöm én is a visszajelzésemet a vasárnapi oldással és az azóta lezajlott folyamatokkal kapcsolatban, illetve mégegyszer nagyon köszönöm a lehetoseget :) Ez a segito szerep volt a legjobb dolog ami tortenhetett velem, a szemelyes figyelmet es feedbacket kulon koszonom!! Hálaaaa!
Határozottan úgy érzem, letettem a terhekbol, amiket cipeltem. Es még bőven zajlik ez a folyamat... húú, de mennyire! A tarot kártya amit húztunk az esemény végén nekem az alámerülést, a tudatalattibol való tudás felhozasat mutatta. Illetve Pam Gregory, Kiss Jozsef Zsolt es Paksi Zoltan asztrológiai videoi amik szembejottek azota a napokban, termeszetesen ugyanezt erősitették.
Hétfő este voltam egy teliholdas rapé szertartáson, kedd este pedig egy metta meditácios alkalmon, ahol a belső gyermek árnyékrészével dolgoztunk, mindkettő szépen megdobta az elkezdődött folyamatot... es ma hajnalban feljött a tudatalattimból egy olyan info, ami hattttalmas aha élménnyel ajándekozott meg! Wow!
Szóval nagyon köszönök neked mindent, még találkozunk!
— Bea
Fantasztikus volt az egész nap, de mielőtt a mai napról írnék, fontos kihangsúlyoznom, hogy mennyire élménydús volt az idevezető út!
Az ősök utáni kutatás, a családfa felrajzolása, a rokonoktól érkező sok-sok info (egészen szépszülőkig!), amiről nem is tudtam, elképesztően izgalmas volt.
Csodálatos utazás, sok-sok felismeréssel és AHA élménnyel. Mire ideértem, addigra már egy csomó mindent és mindenkit másképpen láttam és értékeltem. (Ha már leírtam, itt hagyom, de ki vagyok én, hogy értékeljem őket? Nem ítélőbizottság vagyok, csak megérteni és elfogadni kell.)
Nagyapám és nagyanyám naplói például, amelyek a kutatás során kerültek elő, a szívemig hatoltak. Ezekből tudtam meg, hogy a nagyapám mennyire Isten-hívő volt és mennyire nem mutatta ezt. És ezer meg ezer ilyen dolog jött felszínre...
Hálás vagyok azért, hogy ennyire sok kapu nyílt meg előttem és ennyi sok információt engedtek be nekem "fentről"!!!!
Már sok apaseb-anyaseb gyógyításon voltam, sok vezetett meditáción az ősökkel kapcsolatban is, így azt hiszem azért élhettem meg ma az EGYSÉGET velük és tényleg érezhettem az ÁLDÁST felőlük. A mai nap olyan, mintha megkoronázása lett volna ennek az útnak, ahol tényleg, szívből, a legnagyobb szerettel tudtam a szüleimre, nagyszüleimre nézni.
A transzlégzés a zenékkel, a sámándobbal és a vezetett meditációval együtt egy nagyon szép, kerek egységes történet, én legalábbis így éltem meg.
Csak pozitívan tudok nyilatkozni. Ez sok mindenkinek kell még!...
Amit a többiek előtt nem osztottam meg, de lehet, ma ezért kellett idejönnöm, mert "az anyaméhben nem egyedül indultam el" mondat nagyon telibe talált, ez az ikertestvér sztori mélyre ment.
A meditáció végén felvettem egy ülőpózt, amiben ösztönösen ringatózni kezdtem és aztán olyan érzésem volt, hogy ölelem is magam, de mintha nem is csak magamat, hanem őt is ölelném. Magunkat. Aztán "elringattam" őt, kikönnyeztem ezt az érzést, hogy a testvérem ott van a karjaimban és azt éreztem, "nem vagy egyedül". A mai nap legfontosabb élménye, mondata és pillanata volt nekem a többin túl.
Fantasztikus ember vagy! Valóban érezni a Szeretetet, ami árad belőled és ami még nagyon fontos, az Alázat és a Felsőbb rend előtti ösztönös meghajlás, ami követendő példa!
Biztosan fogunk még találkozni, nézem a programokat, melyik szólít meg.
Üdvözlöm a "precíz Klárikád" is. Ezt csak a poén kedvéért.
Szeretettel és köszönettel,
Klári
— Klári
Kedves Soma!
Örömmel olvastam a múltkori posztod a 2022.01.18-i transzgenerációs oldás (én is résztvevő voltam aznap este) sikeres eredményéről, miszerint egyik társunk babát vár. Megelőzött a jó hírrel, bár én is ugyanazon okból nem ugrottam virtuálisan a nyakadba korábban, mert vártam, hogy a mi kis "váratlan" csodánkról minél többet megtudjunk.
Ezúton értesítelek, hogy jómagam is áldott állapotba kerültem nem sokkal a közös meditációnk/esténk után.
Írtam is az oldás után pár nappal neked pár tapasztalatot, illetve, hogy másnapra meg is érkezett a következő menstruációm, s egy időre úgy tűnik, egyben az utolsó is.
A fogantatás körülbelül az oldás után 15-17 nappal történt (2022.02.02. vagy 02.04-én), s a nagy hírt 2022.02.22-én tudtuk meg, aznap teszteltem egy pozitívat, és vérvétel is történt, aminek az eredménye szintén megerősítette a tesztemet. Nagyon vártam ezt a napot, tudtam, hogy különleges lesz, azt éreztem, aznap valami történni fog, mert egyébként is a 2 és a 22 nagyon kedves a szívemnek, valamiért "szerencseszámomnak" tartom. Arra nem számítottam, hogy ilyen boldog meglepetés ér minket.
39 évesen, túl 0 spontán terhességen, 2 sikertelen inszemináción, 1 lombikon, a 2.lombik indulása küszöbén jártunk, életem első spontán terhessége ez. Úgy gondolom, hogy ezt a te oldásodnak is köszönhetjük.
További minden jót a munkádhoz, köszönettel:
Tamara
— Tamara
Kedves Somíta!
Szeretném elmesélni, hogy a januári meditációd, és a korábban elmesélt női ági trauma "feltérképezése" után nagyjából február 1 körül megfogantam, két kisbabával. :) a héten voltunk túl az 12.heti nagy ultrahangon, minden rendben van az ikrekkel és az orvos jelenlegi tippje szerint mind a kettő kislány :)
2,5 év volt amíg próbálkoztunk előtte , 2 inszeminacioval a hátunk mögött, előjegyezve lombikra :)
Ennyi próbalkozás után csak rád tudom fogni a sikert.
Nagyon köszönöm még egyszer az élményt, és azt is, hogy utána leveleztél velem!
További jó munkát, sikereket kívánok Neked is és a többi nőnek is, és várom, hogy majd egy személyes programon is találkozzunk!!
Noémi
— Noémi
Köszönöm ezt az élményt! Minden porcikában éreztem a fájdalmukat és a transzlégzéssel megkönnyebbült az egész testem éreztem, hogy minden fájdalom eloszlik és az öröm járt át. Anyai részről szinte minden volt, apai részről kevesebb. Voltak olyanok is velem, akiknek a nevét nem tudtam, de éreztem, hogy nem csak heten vannak jelen az őseim közül, hanem többen. Hálás vagyok hogy itt lehettem! Millió pusz Diána — Diána
Hálásan köszönöm a meditációt!!! Nagyon sok érzés jött közben, az lenne a kérdésem, hogy egy traumánál az édesanyám arcát láttam és egy olyan szédülést éreztem, mintha egy ringlispriren ültem voltam. Nagyon intenzív volt! Van olyan, hogy "súlyozás" a traumák között? Hogy nekem ezzel volt a "legnagyobb dolgom"?? Köszönöm a válaszod! — Andi
Mamám 85, kérdezgetem mindig, meséltetem a történeteket, mondtam neki ma mire jövök és , hogy a transzgenerációs oldás milyen nagy lehetőség .. mondta, hogy majd meséljem el, mert nagyon kíváncsi. Kiviszem neki az Orvos-Tóth Noémi könyvét... Köszönöm a mai élményt és inspirációt! — Györgyi
Azt a családfát színesítettem ki a hozzájuk kapcsolódó történetekkel. Mamámnak vettünk egy nagymamás könyvet abba gyűjti a sztorikat. — Emese
Nekem jelenet pillanatok villantak fel, nézések, érzetek. A légzés végeztével pedig a könnyebbség érzés járt át. Az őseim tekintete megnyugtató volt. — Nati
Sziasztok! Nekem nagyon tetszett a transzlégzéssel összekötött oldás, sokkal dinamikusabbnak, erősebbnek éreztem így az egész folyamatot. A sámándob pedig ennek egy finom ütemet adott. Az energiaszálakat tisztán láttam, nem csak 3, de több generáción át, sokszor még az arcom is "eltorzult", ami az oldások hatására aztán kisimult. Hálásan köszönöm ezt a tapasztalást! — Erika
Nekem nagyon jólesett a légzés, a hirtelen jött feszültség kijött. Viszont érdekes nekem végig mögöttem voltak az őseim, és nem tudtam őket magam elé rakni. Nekem 2 érzésnél nagyon intenzív érzés volt, és sírógörcs jött rám. — Zsófi
Fantasztikus és intenzív volt, hálás köszönet érte. — Laura
Gyökerek nélkül nem lehet repülni. Nagyon fontos dolgot tanultam és tapasztaltam meg tegnap. Közel 40 évig úgy gondoltam, hogy a múlt elmúlt és az őseim traumái, szenvedései rajtam kívül állnak. Mostanában kezdett csak el foglalkoztatni a kérdés, hogy miért reagálok a háború szóra ilyen szélsőségesen, hogy honnan jönnek azok a viselkedésmintáim amikkel igazából nem tudok azonosulni...
Tegnap megéreztem, hogy rengeteg fájdalmat átvettem az őseimtől, elsősorban ferfiaktól és a szabadság fogalmát eddig nagyon korlátozott mértékben éltem meg, habár ezt eddig nem láttam így. Ők nem voltak szabadok (hadifogságban voltak, kényszerítették őket olyan dolgokra amit nem akartak, az a dok erőszak amit elkövettek velük és amit ők követtek el másokkal az őrület határán táncolva) ezért saját mozgásteremet én is korlátoztam magamnak, többször alárendelve magam mások akaratának. Iszonyú fontos és fajsúlyos mintázatokat, terheket cipelünk mások helyett vagy szolidaritásból vagy csak a családba való tartozás megélése érdekében. (ő szenvedett akkor én sem lehetek annál boldogabb). Felszabadító érzés letenni ezeket a puttonyokat mintha az ember börtönből szabadulna. (van olyan a családunkban aki így korlátozta magát). Ugyanakkor a szeretetem, tiszteletem, hálám az őseim felé most hatványozott. Értük is volt ez az oldás .
Úgy érzem a gyökerekkel előbb vagy utóbb de mindenkinek szinte kötelessége foglalkozni saját maga miatt és a gyerekei miatt akiket így rengeteg plusz teheről mentesít.
Hála és köszönet Soma Mamagesa munkájáért és odaadásáért, hogy lehetővé tette számunkra, hogy biztonságos keretek között nyissuk ki a szelencét.
Zenit-jóga - mozgás táplálkozás lélek
Szia Somita!
Papírra vetettem a tegnapi transzlégzés élményét, és elküldöm neked.
Szeretném megköszönni a tegnapi napot. Nagyon dús volt, nagyon tartalmas, és nagyon sokat készültél rá, az látszódott.
Transzlégzés, és ami mögötte van
Életem első transzlégzésére készülve tele voltam izgalommal, hiszen Somita a bevezetőben olyanokat mondott, hogy lélegezz magadért, engedd ki, ami ki akar jönni belőled, úgy mozogj, ahogy a tested irányít, figyelj befelé…
Miközben Somita beszélt, jöttek a képek, és láttam magam, ahogyan vonaglok majd, esetleg túl hangos leszek, elvesztem a kontrollt a testem felett… Mi lesz itt? Mi lesz az én kis fegyelmezett életemmel, mi lesz, ha nem én irányítok, ha olyat teszek, ami másokat zavar? Mindaz ami történhet, kívül esik a komfortzónámon, de bátor voltam, mint oly sokszor.
Aztán mondta Somita, hogy vigyáz ránk, hogy bármit szabad, hogy nincs jó vagy rossz, kétütemű légzéssel lazítsuk fel a lerakódott fájdalmat, dühöt, bosszúságot, kínt, keserűséget, amiket generációkon keresztül hordozunk, és ami gátol bennünket a szabad életünkben, a fejlődésben, a kiteljesedésben. Lazítsuk fel, és fújjuk ki a szánkon, párologtassuk el, engedjük ki bőrünkön, pórusainkon keresztül.
Zene indul, légzés indul ki-be, ki-be, ki-be….kétütemben, mondhatni gyorsan. Mindenki lélegzetét hallani lehet, 28 irányból, 28 féle hangszínen. Percekig ugyanúgy mindenkinél ki-be, ki-be, ki-be… majd néhány irányból megváltozik a hang, az ütem, a hangszín, a mélység, a magasság. Ütemesen szívom fújom a levegőt, és figyelem a testem. Hallom, ahogyan valaki mellettem felsikít, távolabb tőlem felkiált, hangosabban szedi a levegőt, hörög, jajveszékel, öklöndözik, hangosan szellent. Nem zavar, velük vagyok, együtt vagyunk.
Hirtelen úgy érzem, valaki megáll mellettem. Látni kezdem óarany színű testben, engem figyel. Nem félelmetes, jó tudni, hogy ott van és vigyáz rám. Néhány másodperc múlva a hasamra kerül egy óarany színű zsák. Nehéz, fáj tőle a hasam, nyilall a májam környéke. Összehúzza a testemet a fájdalom, szorítom a farizmaimat, felemelem a fejem, felhúzom a két lábam. Hangok jönnek ki belőlem, hangos nyögések, ordítás.
Később értettem meg, hogy a zsák egy teher volt a hasamon. TERHES voltam, ahogy anyai nagyanyám, aki 11 gyereket szült, a tanyán… a gyerekei körében… velük egy szobában…talán orvos nélkül, a férje nélkül…minden fájdalmát csendben tűrve, hogy ne rémíssze meg a gyerekeit, különösen a lányait, akikből 9 született. Nagymamám helyett engedtem meg, hogy a szülés fájhasson, hogy a kétségbeesés, a félelem hangot kapjon, utat törjön magának. Én, aki a saját életemben annyira fegyelmezett vagyok (alakulóban). Hagytam, hogy tegye a testem a dolgát addig, ameddig jól esik.
Légzés ki-be, ki-be, ki-be….fázok, mindenem fázik, nem jó, fel kell melegednem, rázkódik a testem. Ez a nagyapám teste… ilyet érezhetett amikor a hadifogságból hazaindultak gyalogosan, amikor megfagytak a lábujjai. Éhes vagyok, nagyon… Levágták a lovat, ami segített nekik, hogy ne haljanak éhen. Micsoda kín, fájdalom, micsoda trauma. Sírok… fájdalmas érzés van a lelkemben, a szívem környékén és attól felfele. A könnyeim elerednek, nyöszörgök, egyre hangosabban sírok, ismerős a hang. Életemben én már sírtam így. Mélyről jövően, fájdalmasan, hangosan, rázkódva zokogok. Apai nagyanyám helyett is, aki a hadifogságba esett férjét siratja, aki nem tudja, viszont látja-e szerelmét, aki ott maradt 7 gyerekkel egy szobában egyedül. Sírok, mert ő akkor nem sírhatott. Sírok, üvöltve, nyüszítve, belenyugodva, csendesen, elhalkulva…
Üres a testem, lélegzek ki-be, ki-be, ki-be….bizonyára elaludtam…az orromon veszem a levegőt…kijövök… felülök és meredten, kábultan nézek magam elé. Megállt az idő, könnyű vagyok, nincs fájdalmam.
Sokáig kavarognak bennem az érzések, közben tisztulnak a dolgok. Nagyszüleim sorsa ott van bennem. Nagyanyáim a fájdalmukat nem mutatták ki, mert tekintettel kellett lenniük a gyerekeikre, a környezetükre. Mindig viselkedtek, és ezt látták a szüleim is, ezt tanultam tőlük én is. Mit mondanak mások, mi van ha ez másokat zavar. Én ott Somitánál kikiabáltam, beleüvöltöttem a világba, hogy nem érdekel. Remélem másokat nem zavart…
L. Bea
Szia Soma!
Szeretnék valamit megosztani Veled a nagyszerű oldásoddal kapcsolatosan.
Nem szerettem az apai nagymamámat, nagyon távol állt tőlem. Sosem éreztem igazi nagymamának (ezt most nem részletezem).
F. Hildának hívták. Nem is emlékszem rá, hogy hányszor mondtam ki életem során a teljes nevét.
Tegnap, a családállításunknál is furcsa érzés volt megszólítani. Olyan idegenül csengett a számból.
Estére lecsendesültek bennem a napi élmények, és ekkor megéreztem, hogy milyen béke és nyugalom van bennem, ha bármelyik családtagomra gondolok. - akár Rá is Valahogy - tényleg - megkönnyebbültem, letettem a negatív érzéseimet. Mindegyikük iránt szeretetet éreztem.
Köszönöm Neked ezt az élményt!
Én utólag éltem meg, a transzgenerációs trauma oldás utáni másnap, hogy hajnalban a nagymamám átvezetett egy úton, egy erdőn keresztül, ott pedig Szűz Mária segítségével tiszta fényt tettek a méhembe.
Köszönök mindent!
Anett
Kedves Soma!
Először is engedd meg, hogy megköszönjem a csodás élményt, amit a múlt heti esemény adott számomra.
Gondolom számtalan ilyen levelet kapsz, így előre is megköszönöm, ha elolvasod a tapasztalatomat.
Sajnos sok ember előtt kifejezetten nem szeretek szerepelni, de szerettem volna elmondani, hogy nekem csupa pozitív tapasztalatom volt a meditáció alatt. :) Elöntött a szeretet és éreztem egy olyan erős a támogatást, mintha mindenki azért lett volna ott, hogy engem segítsen, velem legyen :) Elképesztő érzésem volt végig, ilyen szintű nyugodtságot nagyon rég nem éreztem.
A férjemmel több, mint két éve szeretnénk családot alapítani, orvosilag funkcionális meddőnek számítunk, mivel nincs semmi bajunk, ezért rengeteget foglalkoztam az önismeret ezen aspektusával. (Mindig is érdekelt ez a téma, korábban is sokat jártam kineziológushoz, családállításra, oldásokra, de az anyaság témaköre csak ez idő alatt került jobban a látószögbe). A felmenőimet nem nagyon ismertem, apai ágon senkit, anyai ágon pedig csak a nagymamát, ezért túl sok sztorit nem is tudtam róluk.
Megmagyarázhatatlanul két nagy zsigeri félelmem van a gyermekvállalással kapcsolatban. Az egyik, hogy egyedül maradok. Sem a férjem, sem a családom (szüleim 42 éves házasok, imádják egymást 18 éves koruk óta) egyáltalán nem adott soha erre okot, hogy ezt gondoljam, vagy érezzem, de egyre frusztráltabb lettem tőle. A férjemmel minden vágyunk egy kisbaba és hogy egy család legyünk, sokszor megbántottam azzal, amikor azt vetettem a fejére, hogy mert neked nem is fontos ez az egész, és majd jól egyedül maradok. Hosszú ideje küzdök ezzel az érzéssel, és semmilyen módon nem jöttem rá, hogy mi az oka. Ezért amikor belefutottam véletlenül az esemény promójába, azt gondoltam, hogy ezt nekem mindenképpen 'látnom' kell. :) Mint ahogy említettem a felmenőimet nem igazán ismertem, apai ágról senkit, ráadásul gyerek koromtól azt hallottam a családtól, hogy 'te olyan anyád fajátja vagy, ránk hasonlítasz' és emiatt valahogy őszintén szólva én mindig oda tartozónak éreztem magam, és mivel nem is volt kontakt apa családjával, nem is éreztem soha kötődést arra az oldalra. Ez most amúgy teljesen megváltozott, már a meditáció alatt is az apai nagyanyám vonzott a legjobban, folyton az ő arcát kerestem. Illetve érdekes volt, hogy a másik nőalak az egyik anyai dédnagyanyám volt (a nagypapám édesanyja), akit szintén nem ismertem, de 'legalább' sok rosszat hallottam róla gyerekkoromban. (A családi legenda szerint, nem volt egy kedves nő. A meditáció alatt azonban én végig nagyon kedvesnek, segítőkésznek tapasztaltam meg).
Két nappal a meditáció után apukám átküldött egy 1891-es keresztlevelet. Csodálkoztam, hogy honnan van ez neki, mire mondta, hogy mivel kérdezősködtem a felmenőkről, felhívta a nővérét, mert emlékezett, hogy nála van egy pár irat. A keresztlevél alapján kiderült, hogy az apai nagyanyám nagymamája leányanya volt, és törvénytelen gyermeke született. Kiderült, hogy nagypapám halálakor apa nővére pakolta ki a lakását, és akkor találta ezeket az iratokat. Tehát nagyjából 20 éve nála volt ez az irat, 20 éve bármikor megtudhattam volna, hogy a nagymamám apukája törvénytelen gyerek volt, de most tudtam meg. :) Apa nővére azt mondta, hogy nekik mesélték a rokonok, hogy valami tiszttől esett teherbe, de valószínűleg az már sosem derül ki, hogy erőszak vagy valami más állt-e a háttérben. A lényeg, hogy leányanyaként egyedül nevelte fel a gyermeket, ami gondolom az 1890-es években még nehezebb lehetett, mint most. Megbélyegezve, leányanyaként egy faluban, egy ki tudja milyen kapcsolatból származó törvénytelen gyermekkel. Azt hiszem megfejtettem, hogy az az érthetetlen félelmem honnan ered, hogy egyedül maradok egy kisbabával. És abban is biztos vagyok, hogy miért arról az oldalról éreztem azt az erős vonzást a meditáció alatt.
A legérdekesebb, hogy azóta mintha elvágták volna ezt a félelmet bennem, felszabadító érzés!!!
Rendkívül várom a következő lehetőséget és a hanganyagot, mert nagyon- nagyon szeretném megfejteni a meditáció alatt megtapasztalt vonzalmamat az anya dédnagyanyám iránt is , mert lehet ez rejti a kulcsát a másik félelemnek.
Még egyszer nagyon köszönöm, hogy elolvastál, és amit értem/ értünk teszel!!
— Karina
Kedved Soma!
Nagyon köszönöm Neked a múlt keddi transzgenerációs meditációt, fantasztikus volt!!!
Be kell, hogy valljam, hogy az én férjem is ott volt, csak ezt akkor nem akartam mindenkinek a tudomására hozni, mert nem szerettem volna, ha ez bárkit megzavar a meditációban.
Sikerült aznap rákészülnöm erre a programra, így már volt egy alap átszellemültségünk a férjemmel estére.
Mi már több, mint 5 éve szeretnénk babát, túl vagyunk egy korai vetélésen, 6 sikertelen inszemináción, 1 sikertelen lombik beültetésen... Pedig hivatalosan semmi kirívó oka nincs a terméketlenségünknek.
Mégis nagyon optimista vagyok.
Szerencsére találtam egy nagyon jó segítő embert, aki kellően spirituális is, hogy előre mozdítson.
1,5 év alatt kislányból nővé értem, megtaláltam azt a munkát, amiben szárnyalok, imádom, feltölt energiával. Érzem, hogy jó úton vagyok és bízom a jövőben és a leendő gyermekünk érkezésében.
Tudom, hogy több előző életemben voltam apáca, így a gyermek vállalás számomra egy problémás terep. Én hiszek ezekben a dolgokban, ezért is érintett meg egyből, amikor láttam még tavaly a felhívásod, hogy lesz ez a meditáció.
Nagyon érdekes élmény volt számomra, sikerült elég jól ellazulnom és megélni azt a képet, amit elénk festettél.
Nekem olyan szerencsém van, hogy 1 dédmamát kivéve az összes meghívott nőt ismertem a meditációban.
Sokat meséltek és meséltettem mindig is az őseimről. Szeretem a régi történeteket.
Ami viszont meglepő, hogy az az egy dédmama adta a legtöbb "problémát", akit nem ismertem személyesen, az apai nagypapám édesanyja. Hét gyermeke nőtt fel, igazi falusi, paraszt család. Hamar megözvegyült, nem is tudta egyedül felnevelni az összes gyermekét, nagyapámat is a gyermektelen nagynéni nevelte egy idő után...
A meditáció során megjelent számomra a kép, ahogy éppen szül ez a dédanyám egy szegényes, falusi ház szobájában.
Valamiért meghitt és megindító volt az egész jelenet.
Eltökélt szándékom, hogy még többet megtudjak róla, mert sajnos nem ismerem igazán a történetét.
Nagyon köszönöm azt a csodálatos estét Neked Soma!
Nagyon megérintett Minket. Utána nagyon jót beszélgettünk a férjemmel, nagyon örülök, hogy ő is hallhatta azt, amit én, ő is meditált velünk.
Minden szépet és jót kívánok Neked!
Julcsi
Szia Soma,
Köszönöm neked a tegnapi élményt.
Mikor beszéltünk a transzlégzéses élményeinkről, én nem mondtam el mindenki előtt, csak utána léptem oda hozzád, hogy elmondjam, hogy milyen megütö volt azt érezni transzban, hogy az anyai ágon valami bajság van.... Nem tudtam kiszabadulni ebből az érzésből és csak kiabáltam anyámnak, hogy elmartad tőlem az apukámat!!! (mert anyám miatt távolodtunk el..)
Illetve az is meglepő volt, mikor az abúzusos kérdést tetted fel, mikor egy sorban álltunk és én buksiból, aggyal simán maradtam volna egy helyben, nem gondoltam volna, h ez a kérdés engem érint, de szinte előreestem, úgy üvöltött a válasz, hogy itt valami van/volt a családban...
Így ma felhívtam az anyámat. Pedig már nagyon rég nem beszélünk sajnos.
Soha, soha nem beszélt az ő őseiről, az anyai ágamról.
Szétpattan a fejem a sok borzalomtól, amit az elmúlt órában elmesélt... és csak mondta, mondta... alkoholista apja, kizárja őket a házból, fura fiútestvér, pénzt lop a szülőktől, bárddal megvágja az anyja kezét, fröcsög a vér, ezt végignézi az 5 éves anyám; nem láthatja az édesapját 10 éves kora után, mert az anyja vasalózsinórral elverte, amiért átment hozzá; az édesanyja újraházasodik, az az új férj is alkoholista lesz, egyik este felakasztja magát, kiabál a nagyim az anyámnak, hogy jaj, gyere segíts, emelik a 100 kilós testet... és még sorolhatnám.
Horror. Döbbenet. Nem találok szavakat.
Eszméletlen, amit csinálsz.
Hála érte.
És ahogy mondtad a búcsúzásnál: biztos, hogy jövök még a te utcádba! Mert bőven van mit tisztítani.
Öllellek,
Kriszta
— Kriszta
Kedves Soma!
Köszönöm szépen a mai transzgenerációs oldást.
Elfáradtam rendesen, de ez így van jól, megdolgoztam érte.
A délutáni vezetett oldásról a nap végén még nem tudtam elmondani az élményeimet, mert le kellett ülepednie bennem az egész történésnek.
Nagyon meglepődtem, amikor azt mondtad, hogy majdnem két órás volt, én a felére tippeltem volna.
Nem voltak elvárásaim, mert korábban már tapasztaltam, hogy ezek nagyon befolyásolják az "élményt".
Nem találkoztam senkivel, nem jelent meg emberalak az út során. Csodálatos fényt láttam, ami erősödött is olykor, és néha élénk színeket is. A külső hangok eleinte meg-megzavartak, és nagyon kellett koncentrálnom, hogy visszatérjek magamba. Egy ponton azt kezdtem érezni, hogy lehet, hogy el fogok ájulni, ami megijesztett, de tudtam, hogy mennem kell tovább. Igazából, nem is tudom, hogy nem történt-e meg egy rövid időre. A kézfejem és az ujjaim annyira begörcsöltek, hogy nagy fájdalmat éreztem, de nem tudtam igazán mozgatni őket. A térdeimben is hasonló nagyon erős fájdalom volt hosszú ideig, ezért próbálgattam a pózokat - kinyújtva, felhúzva, oldalra rakva -, hogy melyikben tudom a legjobban elérni az enyhülést (a bal térdemet gimnazista koromban műtötték, a másikat emiatt jobban elhasználtam). Számomra a legkülönösebb élmény igazából egy szag volt, ami már a kezdetekkor megjelent az orromban, és a későbbiekben egyre erősödött. Rossz szag, amit nem tudok beazonosítani, szerintem, még sosem éreztem ezelőtt. Még most is érzem, pedig fürdés és hajmosás után vagyok. Olyan szag, mintha valami megégett volna. A családomban nincs Holokauszt érintett. Bár apai nagymamám zsidó származású, de a háború előtt nem sokkal kikeresztelkedett és hozzáment a holland származású nagypapámhoz. Anyai dédapám gyári balesetben halt meg, egy fogaskerék kapta el, és már nem tudták megmenteni, 50 éves volt. Talán innen eredhet ez a szag. Ezt nem tudom megfejteni.
Köszönöm az öleléseket, a feltöltődést és a tisztítást is! Úgy érzem, hogy megint közelebb jutottam magamhoz és a jóllétemhez.
További szép estét kívánok!
Ölellek, Dóri
Én utólag éltem meg, a transzgenerációs trauma oldás utáni másnap, hogy hajnalban a nagymamám átvezetett egy úton, egy erdőn keresztül, ott pedig Szűz Mária segítségével tiszta fényt tettek a méhembe.
Köszönök mindent!
— Anett
Gondolom számtalan ilyen levelet kapsz, így előre is megköszönöm, ha elolvasod a tapasztalatomat. :)
Sajnos sok ember előtt kifejezetten nem szeretek szerepelni, de szerettem volna elmondani, hogy nekem csupa pozitív tapasztalatom volt a meditáció alatt. :) Elöntött a szeretet és éreztem egy olyan erős a támogatást, mintha mindenki azért lett volna ott, hogy engem segítsen, velem legyen :) Elképesztő érzésem volt végig, ilyen szintű nyugodtságot nagyon rég nem éreztem.
A férjemmel több, mint két éve szeretnénk családot alapítani, orvosilag funkcionális meddőnek számítunk, mivel nincs semmi bajunk, ezért rengeteget foglalkoztam az önismeret ezen aspektusával. (Mindig is érdekelt ez a téma, korábban is sokat jártam kineziológushoz, családállításra, oldásokra, de az anyaság témaköre csak ez idő alatt került jobban a látószögbe). A felmenőimet nem nagyon ismertem, apai ágon senkit, anyai ágon pedig csak a nagymamát, ezért túl sok sztorit nem is tudtam róluk.
Megmagyarázhatatlanul két nagy zsigeri félelmem van a gyermekvállalással kapcsolatban. Az egyik, hogy egyedül maradok. Sem a férjem, sem a családom (szüleim 42 éves házasok, imádják egymást 18 éves koruk óta) egyáltalán nem adott soha erre okot, hogy ezt gondoljam, vagy érezzem, de egyre frusztráltabb lettem tőle. A férjemmel minden vágyunk egy kisbaba és hogy egy család legyünk, sokszor megbántottam azzal, amikor azt vetettem a fejére, hogy mert neked nem is fontos ez az egész, és majd jól egyedül maradok. Hosszú ideje küzdök ezzel az érzéssel, és semmilyen módon nem jöttem rá, hogy mi az oka. Ezért amikor belefutottam véletlenül az esemény promójába, azt gondoltam, hogy ezt nekem mindenképpen 'látnom' kell. :) Mint ahogy említettem a felmenőimet nem igazán ismertem, apai ágról senkit, ráadásul gyerek koromtól azt hallottam a családtól, hogy 'te olyan anyád fajátja vagy, ránk hasonlítasz' és emiatt valahogy őszintén szólva én mindig oda tartozónak éreztem magam, és mivel nem is volt kontakt apa családjával, nem is éreztem soha kötődést arra az oldalra. Ez most amúgy teljesen megváltozott, már a meditáció alatt is az apai nagyanyám vonzott a legjobban, folyton az ő arcát kerestem. Illetve érdekes volt, hogy a másik nőalak az egyik anyai dédnagyanyám volt (a nagypapám édesanyja), akit szintén nem ismertem, de 'legalább' sok rosszat hallottam róla gyerekkoromban. (A családi legenda szerint, nem volt egy kedves nő. A meditáció alatt azonban én végig nagyon kedvesnek, segítőkésznek tapasztaltam meg).
Két nappal a meditáció után apukám átküldött egy 1891-es keresztlevelet. Csodálkoztam, hogy honnan van ez neki, mire mondta, hogy mivel kérdezősködtem a felmenőkről, felhívta a nővérét, mert emlékezett, hogy nála van egy pár irat. A keresztlevél alapján kiderült, hogy az apai nagyanyám nagymamája leányanya volt, és törvénytelen gyermeke született. Kiderült, hogy nagypapám halálakor apa nővére pakolta ki a lakását, és akkor találta ezeket az iratokat. Tehát nagyjából 20 éve nála volt ez az irat, 20 éve bármikor megtudhattam volna, hogy a nagymamám apukája törvénytelen gyerek volt, de most tudtam meg. :) Apa nővére azt mondta, hogy nekik mesélték a rokonok, hogy valami tiszttől esett teherbe, de valószínűleg az már sosem derül ki, hogy erőszak vagy valami más állt-e a háttérben. A lényeg, hogy leányanyaként egyedül nevelte fel a gyermeket, ami gondolom az 1890-es években még nehezebb lehetett, mint most. Megbélyegezve, leányanyaként egy faluban, egy ki tudja milyen kapcsolatból származó törvénytelen gyermekkel. Azt hiszem megfejtettem, hogy az az érthetetlen félelmem honnan ered, hogy egyedül maradok egy kisbabával. És abban is biztos vagyok, hogy miért arról az oldalról éreztem azt az erős vonzást a meditáció alatt.
A legérdekesebb, hogy azóta mintha elvágták volna ezt a félelmet bennem, felszabadító érzés!!! :)
Rendkívül várom a következő lehetőséget és a hanganyagot, mert nagyon- nagyon szeretném megfejteni a meditáció alatt megtapasztalt vonzalmamat az anya dédnagyanyám iránt is , mert lehet ez rejti a kulcsát a másik félelemnek.
Még egyszer nagyon köszönöm, hogy elolvastál, és amit értem/ értünk teszel!!
— Karina