Le vagyok nyűgözve a tudásodtól, de ez eddig is így volt, most még inkább.
Elképesztően JÓ minden, amit átadsz és nagyon tiszta, mély, hasznos, fontos...
Nagyon jólesett már maga az előkészület is, teljesen félretettem az időt, nem siettem, végig hallgattam és jegyzeteltem mindent, sorban szedtem össze, amiket érzek.
Lassan, az időtlenségben, sorra vettem végig a gyakorlatokat, meditációkat. Jólesett. Egyedül voltam itthon, énidő is volt ez, no meg mély gyógyítás.. már az elején csodálkoztam, hogy soha nem tudok törökülésben ülni a földön, most gond nélkül ment, mintha már az egész szertartás alatt - végig figyeltem a testemet - változott volna valami, másképp voltam jelen, nem éreztem semmilyen fájdalmat a testemben.. Jó volt a méhemmel is kapcsolódni..
Egyre beljebb voltam, csodás élmény volt, csak befele figyeltem.. a rítus utáni meditáció már azért volt nehezebb, mert annyira más állapotban voltam, hogy nagyon kellett figyelnem, hogy most mit csináljak? De csak hagytam, teszi mindenem, amit kell. Kíváncsi voltam, hogy a besűrűsödött negatív energiagóc - amit egy rakás csonti lárvának láttam - hogyan fog majd transzformálódni?
Egyszer csak egy fényrobbanás után lepkéket láttam kiszállni onnan, fényes színekben.. Megnyugodtam.. Aztán már nem is tudtam, mi is történik.. A végére már mindenem remegett (ez valóban egész délutános szertartás, sőt.. nem is ettem előtte, de így esett jól..)
Utána úgy éreztem, jólesik lefürdenem és hajat is mostam, csak ezután öltöztem fehérbe és azonnal készítettem egy nagy adag vaníliapudingot, a mélyhűtőből kivett egyetlen, ünnepi alkalomra eltett csomag eperből! :D Két adagot befaltam aztán két sülthusi-zsíros kenyeret :D Farkaséhes voltam...
Közben már sámándobos, pörgős dalokat hallgattam, amit amúgy sosem szoktam, de most ez kívánkozott és énekeltem, hangosan.
Hálásan köszönöm neked ezt a csodát! Éreztem már a végén a sejtjeimben a megújulást, könnyen zajlott, ahogyan kértem is. Jólesett erre szentelni a napot, jólesett az időtlenség, a flow, a meditációk, minden gyakorlat, maga az egész... Megkönnyebbülést érzek. A méhemet világosabbnak, tágasabbnak láttam a végére.
— Zentai Anna
01.30-án jártam Nálad online méhtisztító szertartáson meddő nőként, és szeretném megköszönni a közös munkát, ugyanis biztosra veszem, hogy hozzásegített a gyermekáldáshoz.
M.Szilvi
Amikor a bemutatkozáson azt mondtam, hogy meghívást kaptam a "fentiektől" a szertartásra, akkor sokan nevettek rajtam. A válaszod nagyon jól esett akkor, hiszem és tudom, hogy a tudatos jelenlétünkkel irányítani tudjuk az életünket. Ez egy folyamatos tanulás, amely könnyebbé, kiegyensúlyozotabbá, minőségibbé és boldogabbá teszi az életemet.
B.
Folyamatosan olvastam a visszajelzéseket és a kedves sorokat az emailjeitekben, nagyon hálás vagyok a sorsnak, és leginkább Anyukámnak, mert Ő vezetett el hozzád Soma a meditációra.
Nagyon örülök, hogy ilyen sok csupaszív NŐT ismertem meg.
Szeretném én is megosztani Veletek a visszajelzésemet így egy hét távlatából.
Említettem Nektek, hogy két endometriózis műtéten vagyok túl, amelyikből az egyik kissé téves a második (mire odajutottam) pedig már nagyon durva volt. Na kérem, most pénteken voltam az éves kontrollon, ahol a doki mindent szépnek és egészségesnek látott. Nagyon nagy volt a boldogság! Azon leszek, hogy ez így is maradjon továbbra is!
Nagyon szépen köszönöm Nektek a sok jót, amit kaptam útravalóra. Hálás vagyok érte!
Mindenkinek nagy ölelés!
Hajrá Csajok, SuperNők!
Puszi: Kati — Kati
Köszönöm, hogy részt vehettem ezen a szertartáson! Óriási energiák szabadultak fel bennem, érzem az új erőket! Nyilván az első napon rám is inkább a kimerültség volt jellemző, viszont most már a tettrekészség, és a megújulás.
Sok puszi mindenkinek!
Anna — Anna
Én a mai napon is teljesen a hatása alatt voltam a tegnap estének!
Leírhatatlanul gyönyörű és fantasztikus volt a tegnapi nap! Köszönöm szépen!
Szuper volt megismerni benneteket, remélem még fogok találkozni Veletek!
(Egyébként képzeljétek, miután vége lett a szertartásnak, szinte percenken belül rám írt az pasi, akit már egy ideje kinéztem magamnak!)
Nagyon működnek az energiák!
Legyen további nagyon szép és varázslatos napotok!
Hédi — Hédi
Ezek egyik eredménye egy haiku csokor, ami kifejezetten a szertartásról szól.
Köszönet érte!
Sz.L.L. : Szertartás Haikuk
Tűzgolyó
gömböm ragyog bent,
múltat űz és jelent győz…
Őserő tör föl
Kapcsolódás
földbe gyökerek
kagylóból az igazság
égbe fényszálak
Hála
szirmok simulnak,
imára kezet kulcsol
a NŐ hálája
Szertartás
engedem őket
izzad sok édes emlék
de nincs már helyük
A tér ereje
vérrel, földdel a
szirmos szentély tart teret
szép gyöngykagylóknak
Sóhaj
csöndembe bújok
visszasóhajtom mindet
ami búcsút ér
Egó-kisütő
emelt fővel áll
de alázattal hajol
elengedés ez
Kérdés
megtart vagy enged
egónak nehéz kérdés,
válasz Léleknél
Szabadulás
létezés-öröm,
mondd: vagyok, aki vagyok!!
és felszabadít
Nők
titkos szövetség,
nőVÉRi beavatás
egyek vagyunk mind
Titkok klubja
tegnap idegen
ma titkos klubnak tagja,
csodalény a nő
Titok
őrizd magadban,
vigyázd, mint sajátod, hogy
őrizve legyél
Párok
behunyt szemekkel
bolyongva keresünk párt,
kapod, akit kell
Élet Ura
vér, tűz, föld, virág
tudod kit szimbolizál?
az Élet Császárt
— Sz.L.L.
- Én leírtam nektek annó, hogy milyen szeretkezést és érzelmeket hozott egyből utána. Lelki szinten sikerült elvágnom a szexuális vágyakozásomat az exem után, reméljük ez igy is marad.
- Nem tudom hogyan történt. Nekem eltűnt a petefészek cisztám ami már 2-éve megkeserítette az életemet. Most úgy néz ki visszaált a ciklusom és időben gond nélkül jön meg. Nagyon hálás vagyok. Ugyanis mostanában havonta jártam vizsgálatra, mert csak mesterségesen tudott megjönni a menzeszem.
- Nálam testi szinten úgy jelentkezett, hogy szombaton volt a szertartás és vasárnap 5 nappal korábban megjött a menstruációm. Nem szokott előbb megjönni, utóbbi időben pontos v 1-2 napot késik. És úgy jött meg, hogy semmi előjele nem volt, hanem egy nagyon erős zúdulást éreztem a bugyimban. Hirtelen még betét sem volt nálam, Erikától kértem kölcsön
Kedves Gyöngyi!
Ma már szerda, és én még vasárnap ott, az utcán, amikor kiléptem a kapun, azt mondtam magamban, bár soha nem írtam sehova véleményeket, vagy kommenteket, és mégis elkezdtem. Ahogy vasárnap a képek, olyan cikk-cakkban jönnek most a gondolataim. Pl. az, hogy meglepődtem, és nagyon jólesett, hogy emlékeztél rám, úgy köszöntél: örülök, hogy újra látlak.
Még soha nem jártam ehhez akárcsak egy picit is hasonló szertartáson, kicsit tartottam is tőle, vajon milyen hatással lesz rám, hogy reagál a testem, a gondolataim, érzéseim. Nem gondoltam, majd ennyi energiát, színt kapok. És ami eddig nehéz volt, kicsit talán most is, de úgy oldódtam föl, hogy beszéltem ismeretlenek között olyan kapcsolataimról, melyekről azt hittem, nem fogok.Hallgattam a többieket, és éreztem a történeteik áramlását. Nem éreztem gátlást, szorongást, vagy akárcsak egy pici szégyent. Azóta is folyamatosan jönnek a képek, és újabb és újabb hullámokban a képrongyocskák az eldugott rejtekhelyekről. (Hol voltak eddig?) . Nekem ,akárhogy is igyekeztem, cikk-cakkban jöttek a képek. Talán mert kicsit zaklatott voltam, izgultam is, közben volt olyan pillanat, mikor azt éreztem, hideg lett a nyakam, szédülök, de ment tovább a légzés, és úsztak a képek. Képek csak, beszéd nem. A legérdekesebb az volt, hogy az én életemből, a kapcsolataim, hiszen arra koncentráltam, de néha akaratom ellenére megjelent egy-egy régi rokonom, - csak régiek, akiket személyesen nem ismertem, vagy ha ismertem, akkor idősnek, és a kisgyerek- vagy fiatalkori képeik úsztak.
A szentjánosbogár - mozgott és dolgozott, mintha járt, mászkált volna. Éreztem.
Ma csütörtök este van, esik az eső, és ma elég sokat kellett közlekednem. Ültem a vonaton, ölemben a hátizsák,és amikor elgondolkoztam, kinéztem a szürkeségbe, azt láttam, amikor szintén esett az Andrássy úton, és délutánra kisütött a nap.
Nekem most lett nagy szükségem arra, hogy az eddiginél tudatosabban, és mélyebben, érzékenyebben nézzek szembe önmagammal, és mindazzal, amit éltem. Nagyon nehéz nekem átlépnem bármilyen kapcsolaton, elengedni kötődéseket. Segítségeddel más szinten, más rétegben indultak el a gondolataim, érzéseim. Köszönöm, hogy ott voltál és voltak a többiek, és én is ott lehettem. Új energiákat szabadítottál föl , új gondolathullámokat indítottál el bennem - és az energiák hullámai még az ablakot is kitörték.(egy kicsit a huzat is segített... )Így repednek szét az elfojtások, ha merünk nőként őszintén gondolkodni, érezni, szemlélődni kint is bent is, tisztelve mindazokat, akik körülöttünk voltak,vannak.
Köszönöm
Aranka
Leginkább az lepett meg, vadidegen nők hogyan váltak egy nap alatt a „testvéreimmé”. Nagy kincsnek tekintem, hogy részese lehettem ennek a különleges élménynek, hogy ennyi önzetlen szeretetet, segítséget kaphattam.
Február óta 5 hónap telt. 25 éves, csinos, felnőtt nő vagyok. A tükörbe nézve már el tudok csípni olyan pillanatot, mikor szépnek látom a testem, az arcom. Vannak pillanatok, mikor meg tudom élni is ezt, nőies, bájos, gyengéd kis tündérként, vagy éppen szexi, csábító dögként. Elkezdtem nőies nőként szemlélni a világot. Elkezdtem jógára járni, és újra zumbázni. Ezekben a percekben teljes mértékben kiürül a fejem, átadom magam a táncnak, és nőként, Nőként vagyok jelen! Minden porcikámban.
A ruhatáram is kezd megújulni. A korábbi buggyos, testet búra alá rejtő, világtól elzáró ruhák lassan eltűnnek…
A korábbi nőgyógyászati problémáim megszűntek. Én szüntettem meg őket. Én tettem magam beteggé, és én is gyógyítottam meg. Mert éreztem, hogy képes vagyok rá. Éreztem, hogy nem vagyok egyedül, és éreztem, hogy szerethető ember vagyok, aki megérdemli, hogy boldog és önfeledt Nőként létezzen. Akinek nem dolga, hogy családja nő - generációinak mázsás súlyát cipelje, csak, hogy lojális maradjon.
És érzem, hogy folyamatosan gyógyulok, változok.
Teremtem a helyet a születendő babáimnak. Bár ez még sok munka, és sok idő, de tanulok töltekezni. Adni és kapni, azoktól a nőktől, és azoknak a nőknek, akik körülvesznek engem.
Köszönöm!
Eliza — Eliza
Hét nevet vittem, végül a váratlan bejelentkezőkkel együtt tíz férfit tisztítottam és hihetetlen megkönnyebbülést éreztem, amikor a fejrázásos tisztító rész során a tudatomban egyenként megidézve őket már csak tiszta fehér fény jött.
Kíváncsian várom, a következő hetek milyen élményeket, megéléseket hoznak. — Zsófi
Mary
Èn kétszer is jártak Nálad ,a szertartáson!Nagyon jól éreztem magam mind a két alkalommal!Döbbenetes változáson megyek keresztül,napról napra érzem ,egyre jobban érzem milyen nőnek lenni. Sokkal felszabadultabb vagyok. Felismerések folyamatosan jönnek a felszínre ,ősanyáim traumák,múltbéli fájdalmas emlékek!
Nagy szeretettel ajánlani tudom a szertartást a többi nőtársamnak is! A júniusi szertartáson is Remélem ott leszek!
Drága Soma köszönöm Neked!! Áldás rád, áldás a munkádra!! Kriszti
A szexuális életem végre felpezsdült, a Férjemmel másképp élem meg az együttléteinket :) Eddig is jó volt Vele a szex, de most más..nem is tudom elmondani, hogy miben, de érzésben mindenképp ;)
Emellett elfogadom magam, jobban, mint a szertartás előtt. Nem érzek lelkiismeret-furdalást a múltam miatt, és már nem is agyalok azon, hogy mit csináltam, milyen voltam, stb. Előtte nagyon rosszul éreztem magam, bántottam magam azér,t mert úgy cselekedtem ahogy :) Most egyszerűen elfogadom hogy akkor az volt :) (évek óta küzdöttem ezzel, sokszor bántottam magam)
Mindenképp ajánlom minden Nő társamnak, nagyszerű lehetőség arra, hogy tisztuljunk és elfogadjuk magunkat, bármi is volt a múltban.
Hálás köszönet mindenért,
Kitti
Nagyon köszönöm a hétvégi szertartást. Egy csoda, amin keresztül mentem. Köszönöm Neked Drága Soma, mert tudom, hogy mindez a csoda a Te segítségeddel történt!
Én is szeretném az általam tapasztaltakat megosztani veletek. Szerencsére rosszullét nem volt a szertartás után, de a menstruációm korábban és intenzívebben jelentkezett.
Még napokig volt visszacsapásos élményem arról, ahogy a méhem tisztul. A legváratlanabb szituációkban ugrott be a kép, a mit erről vizualizáltam.
Álmodtam a szerelmemmel, aki miatt mentem. Hol beszéltünk, hol meglökdöstem, utolsó alkalommal csupán csak láttam. Álmodtam egy volt szerelmemmel,aki jelentős érzelmi hatást gyakorolt rám,később összefutottunk a városban véletlenül és teljesen tárgyilagosan tudtam ránézni.
Nyugodtabb lettem. Nemet mondtam a múltamból felbukkanó ajánlatokra,hogy fussunk össze egy teára stb. Egy emberre szeretnék koncentrálni és nem vágyakozni tovább azután, aki nem adta meg a kellő tiszteletet a kapcsolatunkban nekem. Továbbá arra sem vágyom, hogy valaki naponta megerősítsen abban,hogy vonzó vagyok és sok férfi fantáziáját megmozgatom. Tudom, ez csak azért volt eddig fontos, mert akit szerettem, az nem fogadott el valójában.
Biztos, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, amikor találkoztunk. Jó volt a csapat. Az is fontos felismerés, hogy az én problémám mennyivel kisebb, egyszerűbb, mint annak, aki egy bántalmazó kapcsolatból jött.
Szóval köszönöm. Gyöngyi, a belőled áradó vitalitás félelmetes és egyben megnyugtató. A barátnőm azt mondta, hogy számára Te vagy a Nő. És ezzel a véleménnyel én is azonosulni tudok.
Sok szeretettel,
Kitti
Ma, ahogy ültem huszonnégy nő között, és meg kellett szólalnom, hangot adni a lelkemnek, annak ki vagyok, és mivel küzdök. Újra a kislány voltam, aki már nem akartam lenni. Féltem. A leírt szavakat kimondani, a már átélt érzéseket újra élni, kimondott szóvá formálni, mások előtt önmagammá válni, életem nagy próbája. A többieket hallgatva, a lelkem a torkomig jött fel. Éreztem, újra itt vannak és szembenézek velük. Hagytam, hogy vezessenek - egyenesen önmagam mocskába.
Önmagamba merülve, Földanyával összekapaszkodva, éreztem, ahogy a föld belsejével olvadok össze. Egyre lejjebb és beljebb jutva. A zsigereimben szaladtak az érzetek, erősödtek és gyengültek, hideg és meleg váltotta egymást bensőmben. Éreztem az erejét, ahogy nekem adja, ahogy befogad és ahogy befogadom. Gyökeret vertem, és faként kapaszkodtam Gaia-ba. Eggyé váltam vele, tartott, fogott. Bíztam benne és a biztonságát adta ajándékba. Erőmnek tudatában bátran emeltem ég fel ágaimat. Nyújtózkodtam és a felhőkig értem. Simult ujjaim közé a fehér fénypára. Otthon voltam - Ég és Föld között. Bal kezembe vettem egy marék földet, jobb kezembe a véremmel átitatott papírlapot. A vérem forrt össze a megszentelt ősi földdel. Oltárrá lett, a vért a föld fedte be, örökre magába eresztve. Eltakarva, eggyé válva, összeérve. Párt alkotva fonálra fűzve életem férfijaival nézek szembe. Újra a gátlásos, szégyenérzettel teli, félelemmel övezett, magas falakat húzó, megbújó, megalázott kislány voltam. Kimondani egy idegen szemébe: mocskos kéz érintő, kép elvágó, tovább képtelen nem látó. Szobámba benyitó, lelkemet bezáró. Védelmet, biztonságban kereső. Anyák vágyát élő, önmagát kapizsgáló. Újra kezdő, szerelmet találó. Lázadó, boldogságért áhítozó. Buktató, maga alá eső újrakezdő. Megalázott, fájdalmakkal tarkított napeső. Reményt keltő, hittel tartó. Megemésztő, talpra álló. Kitaszított, síró nevető. Önmagába ejtő, kiutat kereső, múltat feloldó. Tükröt mutató, beengedő, elengedő, megtisztító. Újra építő, segítő, gyógyító. Elszabadult, átszabadult, felszabadult.
Egy fejbólintással a múltba bocsátó képek. Emlékből kivéve a helyére kerülő érzések. Egy megbocsátó, fájdalmat kitépő mozdulat, amely visszaadja, kiegyenlíti a múltat a jelennel. Arcok lépnek elő, akik bántottak, elvettek és letaszítottak önmagam sötét bugyraiba. Elengedek mindenkit, a lelkem Felét is. Nincs benne kockázat és nem ejt kétségbe hiánya. Mert van, aki kitörölhetetlen, aki megmásíthatatlanul tartozik a lelkemhez. Távolodnak, majd visszatérnek, és így kezdek el én is visszalépni önmagamba. Minden érzés megtalálja helyét. Lépésenként talál haza, nem itt van otthon, engedem vissza. Megszabadulok minden méhemet szorító, beborító kosztól. Férfiak érintése és lenyomata tűnik el testemből. Meg nem született gyermekeim lépnek tovább hálával. Lassan kitisztul a lét, hívnám a következőt, de nincs több szenny - fehér fény öleli körbe lelkemet. A központom találom meg, oda helyezem a fényt, majd egyre nagyobbá teszem, kilép belőlem és bevonja testemet, betölti a teret.
Fehér ruhát ölt testem is, vörös sállal vonja be vállam. Meztelen talpammal érintem a földet, óvatosan kapaszkodom hozzá. Majd a zene hozzáér lelkemhez és elindítja kezemet, irányítja lábamat, megrogyasztja térdemet. Érzem, ahogy kiabál bennem a régi félelem - megbújni és elhallgatni. Becsukom szemem és hagyom az érzetet. Szakadjon szét bennem, ordítson egy múltba felejtő érzés jogán. Kinyitom szememet és érzem a gátlót, a féken tartót. Még magasabbra emelem karjaimat, még inkább a földbe szúrom lábaim. Kilököm, a mélybe nyomom és a magasba emelem. Karomat nyújtom a lányoknak, és körbe pörögve sikoltva engedjük el az érzés utolsó szikráját. Kirázom a kezemből, a lábamból - a lelkemből, a szívemből. Még egy tánc és még egy lépés, ami közelít a fesztelen léthez. Lép, lép, emel, megráz - lép, lép, ráz és ráz, hajat dob, csípőt riszál. Örvend és mosolyog. Kiabál és él. Újra él. Kiszabadul.
Angyalokká vállunk és egy folyosót alkotunk. Végig vonulunk rajta. Éppen úgy lépkedünk, szemet becsukva, egymásra bízva magunkat, ahogy az Angyalok lépkednek egymás közt. Érintjük egymást, szeretjük egymást. Elfogadva, lelket simogatva. Végig húzom ujjaim arcán, fejét simogatom, hozzábújok, megölelem. Visszaadok mindent, amire magam is vágyom. Mikor én sétálok, ezer kész simogatását érzem. Finom, szerető kezek és ujjak érintenek. Éppen úgy érintenek, ahogy szeretnek. Elfogadóan és befogadóan. Mosollyal a szívemen adom magam át az érzésnek. Kezek simulnak ujjaimhoz, karok ölelnek újra és újra. Lábamat, hajamat, bőrömet érinti minden kéz. Ezer Angyal keze ad vissza mindent. Pótol és elraktároz. Lelkemet tölti fel minden pillanatérzés. Újjászületek, felelevenedek, nővé születek. Hála és Szeretet Mind a huszonnégy társamnak. Örök Köszönet Soma Mamagésa. Utórezgés. Falakat lerombolva, szemeket keresve, fejet fent tartva lépkedtem hazafelé. Máshogy lettem más. Illetve az lettem, aki mindig is voltam. Az vagyok, aki vagyok. Nincs szégyen. Élek. Létezem köztetek.
És AZ VAGYOK
Gondolom, nem leszek egyedül, aki arról számol be, hogy fantasztikus élmény volt a szertartás. A nap folyamán fantasztikus hölgyekkel találkoztam. Mindig meglep mennyire hatalmas a vonzás törvénye. Ezen a napon is, mint mindig lenyűgöző volt! Érdeklődéssel figyeltem, hogy kivel miért kapcsolódom, illetve, hogy az én igényem vagy a másiké, hogy csatlakozzunk. Átadtam magam; nem akartam se többet, se kevesebbet, mint ami aznapra jutott. Élveztem az egészet, egy igazi ünnep volt ez. A te életerőd és energiád pedig maga az isteni csoda. Teljesen át tudtam magam adni a napnak, a meditáció nagyon erős élmény volt. Mindent nagyon éreztem, minden nagyon eleven volt; a fények, a vizualizációk, az energia elképesztő módon hatolt belém, a gyökerek beton erősen hatoltak a Föld belsejébe. A méhem faláról a lenyomatok lehúzása nagyon élvezetes volt. Nem voltak mély nyomok, Úgyhogy a filter könnyen lejött és olyan szép volt alatta. A föld szertartás nagyon megható és intim volt. Nagyon, de nagyon jót tett a lelkemnek. A nevek összeírása mind nekem, mind a páromnak könnyedén ment. Egyikünknek sem voltak igazán rossz érzései; egy-két kellemetlenebb szitun kívül, amiről mindketten bevallottunk, hogy a mi hülyeségünkből, fiatalságunk (bohóságunk)- ból eredt, de semmi mély fájdalom.
Az elengedési szertartás is nagyon különleges volt. Nekem úgy jelent meg, mint a fénymásoló világító csíkja, ami scanneli a sávot a yangtól a jinig és vissza. Nagyon ment a légzés betartása, és kimondottan jól esett betartani a válltól vállig ki- és belégzést. Mindenkit viszonylag hamar kitisztítottam. Volt egy pár, ami nem lepett meg, hogy tovább tart és, hogy több vagy erősebb szál futott hozzájuk. Néhány "nagyobb" után jól eső érzés és büszkeség járta át a testemet és a mosoly biztosan kiült az arcomra. Megfigyeltem, hogy amikor azon férfiak hagyatékát tisztogattam, akik nekem érzelmileg nem jelentettek semmit (ezeket én szabadidő partnereknek hívom a szabadidő partneres időszakomból), azokkal a bal végén a scan sávnak semmi tisztítani valóm nem volt. hófehér, gyönyörű, soknál érintetlen terület volt, viszont a jobb oldalon - ugyan nem sok, de - volt egy kis tisztogatni való. A negatív jelzőket, szótárat, amiket eddig a terhesség és szülés kapcsán használtam (úgy mint, parazita az embrióra, elbálnásodás a terhességre és horror a szülésre), illetve az ehhez társított negatív gondolatokat és érzéseket is viszonylag gyorsan kitakarítottam. Ezeket nekem nagyon fontos volt letenni.
Ami viszont ledöbbentett az egy férfiú, aki egyszerűen nem akart eltakarítódni. A nevére alig emlékeztem (a vezetéknevére most sem), és a listámra is az egyik utolsó névként került fel, amikor készültem a napra. Nem értem honnan vagy hogyan, de úgy néz ki, hogy rendkívüli módon ragaszkodtunk egymáshoz az elmúlt cirka 15 évben. Nagyon keményen dolgoztam rajta, nem hagytam magam. Ülő pozíciót váltottam, felhúztam a lábaimat, jobban koncentráltam, és még azzal is próbálkoztam, hogy a jobb oldalon hagytam a fejem és úgy lélegeztem 2-t, 3- at egy helyben (mert hát Nála is a jobb volt a sötétebb oldal). A tenyereim energia kivezetői szinte végig izzottak, és a harmadik szemem is érezhetően aktiválódott párszor, amíg rajta dolgoztam. A végén azt hiszem nagyjából sikerült elköszönni, de majdnem biztos vagyok, hogy még maradt bennem belőle. Olyan füst szerű felhők, olyan köd, még maradt, de azt érzem, hogy a letapadt zsírt sikerült felkaparnom és kidobnom magamból. A jobb petém szinte majd kiugrott a helyéről.
Amikor viszont úgy éreztem, hogy most eddig jutottam és mára elég, akkor végig vettem még egyszer az összes nevet/dolgot, ami előjött a gyakorlat alatt, és átnéztem, hogy tuti kitisztítottam-e őket. Ekkor már a scan pálya sokkal rövidebb volt, és a legtöbb patyolat tiszta volt (vagy ahhoz nagyon közeli állapotú). A patyolat tisztaságot úgy éltem meg, mint ha egy nagyon finom selyem anyagot tapintanék. Az utolsó meditációnál ugyan ilyennek éltem meg a méhemet is. Lágy volt, légies, finom és halvány rózsaszínes-fehér színű. Két férfi nem jött elő egyáltalán, a többi mind, és azoknak: Visz(nem)lát!Elmentem mosdóba utána, és már a WC papíron ott is volt a "lenyomat". Nem sok, nem agresszív, csak egy apró, barna vonalka. De, valahogy nem lepett meg. A felszabadult tánc nem az én műfajom, de itt egész jól elengedtem magam (amennyire tőlem telik). Az ilyen fajta feloldódás nagy gát nekem, azon még van mit dolgozni. Angyalfolyosó: Juj, de különleges ez is! Először kicsit furcsállottam a fogdosást, de aztán ahogy az első ember átjött szinte azonnal átadtam magam a gyakorlatnak és szinte egyfajta ős szeretet hatott át, amikor némelyik hölgyet megérintettem. Az első köröm nagyon jól esett, a második már Kevésbé, az már kicsit sok volt, Úgyhogy én örültem, hogy nekem nem volt 3-ik kör.
Az ölelések a végén szuperek voltak, bár, én ölelni amúgy is nagyon, de nagyon szeretek.
Szertartás utáni "tünetek":
Könnyű lélegezni. Felszabadult öröm, mosoly az arcomon. Boldogság érzet. Rengeteg energia. Emberek megnéznék ( de szinte az összes), megszólítanak, kivétel nélkül visszamosolyognak. A derekam leszakad. A méhem érezhetően dolgozik (most már a bal petefészkemet is érzem). Farkas éhség (de nagyon jól eső). Kimerültség
Még annyi, hogy amikor téged öleltelek a nap végén, elkapott a sírás. A nap folyamán egyébként többször is. Főleg, amikor nőtársaim fájdalmát hallgattam (vagy a frissen felfedezett ikertestvérem eszembe jutott). Ez csak azért érdekes, mert én nem szoktam sírni. Bár, ha belegondolok, akkor az előző napi állításon zokogtam; mind az én állításomkor, mind segítőként. Hát, ez egy ilyen felszabadító hétvége volt. Kb. 100 tonnával könnyebben megyek vissza Párizsba. Érdekes, hogy bár ugyanannyi cuccal mentem, mint jöttem, a táskámban valahogy rengeteg hely volt ma. Azóta azon gondolkodom, hogy vajon mit felejtettem a szüleimnél. Még akkor is, ha a legbelül ülő, én kis mindentudóm csak kacag rajtam. Az egész testem, az egész lelkem (és persze a kis rózsaszín méhem) önfeledten és boldogan kacag. KÖSZÖNÖM
Niki
Szóval, József Attila szavaival élve:
"Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled."
Már két éve, az első találkozásunk óta tudom, hogy a közeledben nagy dolgok várnak még rám, és eddig ez be is igazolódott. Minden találkozásunk esszenciális erővel forgatta fel az életemet, úgyhogy bármilyen messze vagyok is, amint lehetőségem nyílik, jövök újra. Sok puszi,
Anikó
Hihetetlen dolgok történnek a tisztítás óta. Testi szinten újra visszajöttek a fájdalmaim, hüvelyfolyás stb., aztán pedig az alkalom, hogy leszámoljak az egyik pasival, aki egy éve volt porondon és nagyon sok fájdalmat okozott. Kaptam egy jegyet egy rendezvényre, ahol ő is ott volt. Tudtam, hogy szembe akarok nézni vele, mert az elmúlt egy évben, ha összefutottunk, én rá se mertem nézni. Nah most tudtam, hogy meg tudom tenni. :) A másik nagy szerelem, akivel 3 éve lett vége, szintén beköszönt, hogy szexeljünk össze. Vele nagyon stimmelt a szex, mindig mondogatta, hogy ilyen úgy sem lesz senkivel, nem is tudtam elengedni. Nah most simán nemet mondtam és semmilyen érzés nincs. Ez is múlt :)
Hát nagyon várom, még mik jönnek. Jah és az alhasi fájdalmaim elmúltak, ahogy a találkozás megesett. :) Hajrá előre!!!! :) Ölelés!!!!
Voltam a december 6-ai méhtisztításon, gondoltam, megosztom Veled, hogy milyen hatással volt rám. Ahogy hazamentem, még aznap elkezdtem vérezni (PCOS és IR-es vagyok, így ez nálam nagy csoda) két hétig tartott, de éreztem a tisztulást belsőmben. Kíváncsi vagyok, hogy esetleg ez a ciklusomat is valamennyire helyretette-e, de bizakodom. Az Angyalfolyosó életem leges-legjobb élménye volt, az, ahányan és ahogyan megérintettek (holott nem szeretem a testemet, és mindig úgy gondoltam, hogy undorodnak az érintésemtől) és ahogy a kezem által adhattam energiát másnak (mert bizony igen erősen éreztem, hogy az elvégzett Reiki megtette hatását, csak úgy égett a tenyerem a meleg érzéstől) az valami fantasztikus volt. Szóval, egyszóval, és százszor is KÖSZÖNÖM! Remélem a jövőben lesz megint hasonló, vagy előadás, vagy bármi, addig "kénytelen" vagyok beérni a könyveiddel.
Köszönöm azt az élményt, amelyet Tőletek kaphattam. Régóta fontolgattam már, hogy részt veszek a szertartáson, valami azonban visszahúzott. Az újév beköszöntével azonban úgy gondoltam, cselekednem kell, tennem kell magamért, önmagamnak. Az életem olyan szakaszában találtatok meg, mely változásokkal teli hullámvasút, valami véget ér, de érzem, kezdődik az új is. Költözés, új munkahely, párkapcsolati változások… Ahhoz, hogy be tudjak lépni ebbe az „Új”-ba, tudtam, a „Régit” mind el kell engednem. Elengedni gátlásokat, szorongásokat, olyan nehézségeket Nőként, amik nem hozzám tartoznak, a családom nőtagjaitól származnak, amik megbetegítenek, nem engedik úgy élvezni az életet, ahogy tudnám. Félve tettem meg az első lépéseket, és a szertartás napján is azon törtem magam, vajon tényleg kell ez nekem? Meg tudom tenni, hogy most az egyszer, magam miatt, én teszek a változásért? Nem önzőség ennyi időt, pénzt, energiát erre fordítani? De beléptem az „Ajtón”, valahol tudtam, szükségem van erre, szüksége van erre a tisztulásra a születendő gyerekeimnek, szüksége van erre a párkapcsolatomnak. Hihetetlen élmény volt, amiben részem lehetett. Soma személye bizalmat árasztott, közvetlen volt, egyszerre láttam benne a segítő, gyámolító Ősanyát, és azt a Nőt, aki élvezi az életet, érzi, megéli, hogy Nő, rácsodálkozik a hétköznapi szépségekre. Ha Te, Kedves Olvasó, olyan Nő vagy, aki még felteszi magának azokat a kérdéseket, amiket én is feltettem, hadd mondjam el, én, mint tapasztaltam. Megtapasztaltam, hogyan lehet precízen, jól felépítetten egy napot úgy megszervezni, hogy hatalmas mennyiségű tudást, és tapasztalatot kapj saját nőiségedről, családod nőtagjairól, párkapcsolatodról. Hogyan engedj el, hogyan vágj bele az újba, és hogyan ünnepeld önmagad. Megtapasztaltam, 30 nő hihetetlen szeretetét, önzetlenségét, gyógyító erejét, önmagába, és belém vetett hitét. Megtapasztaltam, hogy szerethető vagyok, hogy szerethetem magam. Biztonságban éreztem magam, és úgy gondolom, megtaláltam a válaszokat azokra a kérdésekre, melyek elindíthatnak egy olyan úton, mely bár ismeretlen, és új, nem kell félnem, mert bízom magamban, és bízom a páromban is, aki mindeddig mellettem állt, csak én nem vettem észre Őt ez ideáig.
Tudom, hogy elfoglalt a nyarad a sok szuper programmal. Csak egy pillanatra kérem a figyelmedet, hogy elújságoljam, hogy kisbabát varunk a drágámmal.Februárban voltam a méh tisztító szertártasodon es bar, nem hiszem, hogy ez hozta meg a 'csodát', de abban 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nagy szerepe volt a felkészülésemben.Köszönöm azt a csodás napot, még egyszer. Kívánok neked további gyönyörűséges nyarat es minden szépet es jót!
— Niki
Az első méhtisztító szertartás utáni mérlegem: A cisztám eltűnt, a miómám felére zsugorodott, és hónapokra kimaradozó menzeszem ezúttal napra pontosan jött meg!!! Nagyon hálás vagyok azért, amit adtál és légyszi ne hagyd abba ezt az utat! Ez valami fantasztikus! Puszi! — Rita
Meg szeretném köszönni, hogy ott lehettem ezen a csodálatos eseményen. Úgy érzem életem egyik igen meghatározó napja volt. Vért nem tudtam vinni, mert nem menstruáltam addig, de a tisztítás így is működött. Hosszú évek óta 21,23, max 25 napra jött meg a vérzésem. Most viszont a mai napon jött meg és ma van a 28. nap. Tehát visszaállt a 28 napos ciklusom. Nagyon nagy hatással voltál rám. Az a fajta alázat és tudás, ami Benned van nagyon megérintette a lelkem. Azóta is minden nap gondolok Rád. Az Angyalfolyosón mikor megérintetted a szívcsakrámat és végighúztad a kezed a fejemen, olyan érzés volt utána bennem, mintha hazaérkeztem volna Benned. Hiszem és tudom, hogy a tisztítás megvédett engem önmagamtól, és nem engedte, hogy olyan útra lépjek, amit már egyszer elhagytam. A fejlődésben nem lehet visszalépkedni. Nagyon hálás vagyok mindenért és köszönöm a Létezésnek, hogy megismerhettelek.
Köszönöm szépen a lehetőséget, nagyon örülök, hogy szombaton együtt dolgozhattunk. Vasárnap éjjel volt egy masszív migrénem, a nadi 3-as tanfolyamon éreztem hasonlót, az egyik avatás után, ott tudtam hányni is, most nem, pedig jó lett volna így is megtisztulni. Volt egy kis hasmenésem is, de legérdekesebb, amit érzek, hogy nem vagyok éhes. Mintha a lelki táplálék, a fény, ami beragyogja a bensőmet fizikailag is megtöltené a bendőmet. Nyugi, azért eszem rendesen, de esténként nem jön, a sokszor felbukkanó kettő helyett eszem vagy nem tudom abbahagyni és tömöm be az űrt a hasamban/lelkemben, jaj, csak lenne tőle energiám szintű mohó falásroham. Felemelő volt a sok nyitott szív, őszinte történet. Nagy hála mindenkinek azért, hogy megmutatta a kendőzetlen arcát. Egy ideje nagy elhívást érzek arra, hogy segítő foglalkozást végezzek (ezért is mondtam, hogy nem vagyok biztos abban, hogy egy gyermek anyukájaként tudom majd a legjobban megélni az anyaságot) és ez a csoport most még jobban megerősítette ezt a szándékomat. egyensúlyhoz.
— Lia
Rengeteg emberrel találkozol nap mint nap és nehéz mindenkit beazonosítanod, tudom, de megpróbálkozom vele... Jógaoktató vagyok és az áprilisi 3 napos kurzusodon vettem részt Máriahalmon. Fantasztikus tapasztalások, megnyílás és elengedések során mentem keresztül a három nap alatt ... Nagyon erősen éreztem a belső változást, ami fizikális formában is testet öltött, mert 2 héttel a tábor után megfogantam... már nagyon vágytuk ezt a babát... és lassan itt a szülés ideje. Köszönöm Neked Drága Soma, mert tudom, hogy mindez a csoda a Te segítségeddel történt!
— Gabi