Kedves Somìta,
Leìrtam, hogy nekem milyen èlmèny volt a transzlègzès:
Lekötöttem a szemem, hogy véletlenül se nyissam ki. Lefeküdtünk a polifomra, mindenki.
Elkezdődött a zene, jó hangosan szólt, ilyen sámán zene , nagyon illet ide.
Gyorsan kellett lélegezni vagy az orron ki-be vagy a szájon át ki-be folyamat ,gyorsan ,percekig. Szólt a zene és hallottam ahogy a többiek is kapkodva veszik a levegőt és egyszercsak elkezdenek sírni, kiabálni,
ordibálni.
Én is elkezdtem sírni, bátrabb lettem általuk ahogy hallottam, bele mertem engedni magam az érzéseimbe. Sírtam, egyre jobban sírtam, zokogtam. Kiabálva, ordítva sírtam. Éreztem a fájdalmat, a szenvedèst, ez nem csak az én szenvedèsem volt. Édesanyám fájdalma is ott volt, láttam , éreztem ahogy sír és fáj neki a lelke. Éreztem a nagyszüleim jajveszèkelèsèt, ahogy megalázza a papám, a mamámat. A lelki fájdalmat éreztem , ahogy szenved ettől . Borzalmas dolgokat éltek át és én éreztem ezeket pillanatokra.
Megaláztatás, bántás.
És összerogytam , magzatpózba sírtam, de nem úgy hogy folyt a könny a szememből és halkan, nem. Hangosan, jött kifelé , és a taknyom is folyt ki és úgy sírtam. Mint akit előtte elvertek szìjjal. Izzadtam, csurgott a hátamon a víz. Levettem a felsőmet, annyira melegem volt.Odajött Somìta közben és azt mondta , mert hallottam azt is, hogy a derekamban van a sok trauma elraktározva és megnyomta . Olyan fájdalmat éreztem e közbeny hogy majd bepisiltem. Na ott ezért sírtam konkrétan, mert annyira fájt .
Zsibbadt a kezem, a lábam,el kezdtem masszírozni , itt már kicsit nyugodtabb voltam, a sírás abbamaradt. Megijedtem kicsit a zsibbadást èszlelve de nyomogadtam és helyreállt. Aztán valamifèle nyugalom lett úrrá rajtam és úgy éreztem mozognom kell, felálltam és elkezdtem táncolni, lebegni. Volt egy pillanat amikor átöleltem saját magam és jött megint somìta és átölelt. Olyan melegsèg lepte el a szívem, rámszállt a nyugalom. Ez kellemes érzés volt. Olyan mintha el tudtam volna engedni azt a rengeteg szenvedèst és fájdalmat. Jó volt. Újra tudtam szeretni magam.
Aztán szépen lassan felèbresztettük magunkat.
A derekam azóta is sajog, de ez egy jel, most már egész jól vagyok nőgyógyaszatilag, így most jön ez a rész. Itt van minden baj eldugva, érzem. Hosszú menet lesz, mert nem csak az én szarom van idepakolva, de kipucolom mindenhogyan! Hisz most már tudom, tapasztaltam, hogy lehetséges.
Èletem egyik meghatározó èlmènye volt ez.
Imádtam minden percét , hálás vagyok
Köszönöm
Szeretettel Anita
— Anita
Kedves Soma,
A kurzusod után biztosan tudom, hogy téged arra raktak össze, hogy embereket szétszedj, majd összerakj, megtanítsd őket fogadni és engedni mindent. Tanító, gyógyító vagy. Tényleg. Emögött nem csak üres marketing van, hanem ősenergia, boszorkányság, sámánizmus, varázslás, csoda. Hálás vagyok azért, amiért megtaláltad ezt az utat és engedtél neki, hogy aztán mi is részesüljünk ebből a végtelen ajándékból.

Köszönettel: Hajni
— Hajni
A nevem Boldogh Mónika. 2017-ben Fülén ott voltam a bátorság táborban.
Azóta is sokszor eszembe jutnak az akkori élményeim, éppen ma meséltem egy kolléganőmnek, hogy milyen érdekes technikákat próbáltunk ki.
A másik dolog, ami sokszor eszembe jut az az, amit mondtál nekem, arról, hogy pályát kellene változtatnom és valamilyen kreatív tevékenységet kellene választanom. Szóval itt az idő és az alkalom, hogy beszámoljak a fejleményekről. A tábor óta eltelt hét év (majdnem) és sikerült megtalálnom a hivatásom. Gyógyszerész, Clinical Research Associate voltam. Most graphic designer, quiltmaker, fabric designer, surface pattern designer vagyok, Ausztráliában, Albury-ben (NSW) élek a családommal, szerződésem van egy textil forgalmazó céggel, egy másik céggel március közepén kezdünk együttműködést. Boldog vagyok.
Sokszor eszembe jutnak a mondataid, a nagy bőgések és a röhögések is. Kb. egy éve az is kiderült, hogy INFJ-s vagyok, ami sok mindent megmagyaráz, hogy miért vagyok olyan, amilyen. Megkönnyebbültem, hogy most már tudom.
Mindent köszönök még egyszer és sokszor a végtelenségig és vissza!
Üdv,
Mónika
— Boldogh Mónika
Drága Somíta!
Hatalmas hálával és szeretettel gondolok rád nap mint nap.
Volt alkalmam részt venni a 2023 decemberében a somogyvámosi elvonulásodon. Túlzás nélkül állítom, hogy sorsfordító esemény volt az én életemben. Olyan hatása volt, mint amikor az áporodott szobában kitárják az ablakot. Szó szerint kinyílt bennem egy világ és áramlik a levegő, energia bennem. Szorgalmasan és tudatosan gyakorlom az ott tanult technikákat. Több alkalommal megcsináltam már az ősök előtti meghajlás szertartást, rendeszeresen (heti 2 alkalommal) elvégzem a csakra tisztító meditációt és az energiaközpontok feltöltése gyakorlatot. Visszatért a reggeli jógagyakorlásom és bevezettem a rendszeres sétát az életembe. Újra kezembe vettem a gitáromat és beiratkoztam egy ének tanárhoz. No, nem azért, hogy sztár legyek, szimplán gyerekkorom óta hív a zene, az éneklés. A sors fintora, hogy nagyobb a lelkesedésem a tehetségemnél.:) Most már nem zavar, magamért teszem. A lelkem viszi majd tovább a tudást. Felnyitottad a szemem, hogy a sorsunk alakulásáért magunk felelünk, így ha olyan életet szeretnék élni amiben szabadságom és hivatásom van, azt magamnak kell megteremtenem. Bennem még nagyon gyenge az üzletasszony énem,(igazából halott, nem gyenge) ezt szeretném erősíteni,(feléleszteni) szeretnék életbátorrá, szabaddá válni.
Nem is tudom jól szavakba önteni azt amit a tanításod által kaptam. Leírva butuska, túlzó rajongásnak tűnik. Egy szó mint száz hálás köszönet az élményért,a lehetőségért, a fényedben fürdés öröméért.
Hála és köszönet,
Mia
— Mia
Drága Somíta!
Három éve voltam nálad először. Te jól tudod, hogy milyen állapotban érkeztem számos kórházi kezelés után. Az őseim traumáinak hatása erősen rám ült, nem mertem a belső gyermekemet megismerni, a családi tragédiák fájdalmai is béklyóként fogták vissza a szabad szellememet...

Olyan voltam, mint egy vergődő madár, akinek megkötötték a szárnyait, ám éreztem, hogy szabadnak születtem, hát nem törődtem bele a helyzetembe, nem hagytam, hogy tovább kínlódjak, mert a lelki fejlődésem gátjai már a szervezetemet is kikezdték. Így jutottunk el, férjemmel, Misivel a csodálatos helyszínre, a terényi táborodba, és azóta folyamatos változásban, ráeszmélésben van részem, részünk.
Persze, a régi beidegződések ledolgozása nem megy egyik napról a másikra. A nagyon sok belső munka, és az elavult, lehúzó kondíciók elhagyásával járó gyakorlatok rendszerességet követelnek.
A múlt héten vettem észre magam valamiben, amit sokáig nem láttam meg. Hogy ezidáig lehúzó, nárcisztikus emberek között éltem az életem. Mondhatni, az ötven évem alatt, egymásnak adva a lelkemhez vezető kilincset, sorban váltották egymást az energiavámpírok. Sokáig nem vettem észre, most meg hirtelen megláttam. Visszatekintve az eddigi életemre, szenvedéseim egyik góca volt ez. Erre azonban az idei táborod után másfél hónapra jöttem rá. Nagy lépték ez is.
Hátat fordítani a lehúzó attitűdnek, néha fájdalmas, de az ember fejlődése érdekében nagyon fontos. A kurzusaidban is ezt a felszabadulás-érzetet tapasztaltam meg, amit aztán hazaviszünk, és a mindennapokban használunk. Akkor sikerülhet igazán, ha a gyakorlataid során mindenben aktívan részt tudunk venni.
Jó útilapút teszel a talpunk alá, Somíta! Ki jobban, ki pedig kevésbé, de értéket kap általa.
Egy-egy Soma-kurzus, tábor alkalmával a másképp látás dimenziója nyílik meg előttünk. És ami még érdekesebb, az online Új - Körös kurzusaid is mindig nagyon hatottak rám, és a családomra is. A lelki tréningek során egyedülálló megtapasztalni a meditáció erejét. Erős hatása van.
Voltaképpen, nagyon köszönöm, hogy megismerhettelek! Ami miatt ott a voltaképpen, az azért van, mert az ember néha nem akarja azt, hogy szembe nézzen magával, ódzkodik a tükörbenézéstől, a változástól. A „Jólvanazúgy énem”, aki rest változni, írta ide ezt a voltaképpent. De a folyton fejlődni kívánó énem szeretettel gondol az elmúlt három évre, még akkor is, ha az minden tekintetben igen küzdelmes volt.
Tudd, hogy a lelki mélységet megélő énem mindig örül Neked!
Budai Lajber Tímea
— Budai Lajber Tímea Nem is értem hogyan tudsz dimenziókat, realitásokat és hegyeket megmozgatni! A massanger csoportunk arról harsong, hogy nem tudunk csak szimplan visszalépni a hétköznapok "normális" medrébe.... Mintha egy másik bolygóról érkeztünk volna vissza......
A pontos és tökéletes ráhangolódás és a közös célért való munka!.... Annak tudata, hogy pontosan mikor kinek és mire van szüksége........ezen technikak pontos és biztonságos alkalmazása.... Nagyon durva magaslatokat értek el.
Szóval most csak legyél büszke magadra....!! Simple....
Hála és köszönet érte/D! — Anna
Drága Somíta!
Az április elsejei Transzgenerációs traumaoldáson vettem részt.Előre le kell szögezzem, volt már pár katarktikus élményem, amióta az Önkeresés útjára léptem, de ehhez a naphoz egyik sem ért fel.
Az alkalom óta sokkal nyugodtabb vagyok, és érzem a szeretetet magamban mindenki iránt. Mások is megjegyezték, hogy megszépültem. Ahogy te is megjegyezted a transzlégzés után. Az annyira jól esett, olyan magabiztosságot kaptam tőled, amit eddig nem éreztem. Szívből köszönöm!
Élveztem a napot, mert önmagam voltam. Ha akartam belemerültem az élménybe, ha akartam, csak szemlélődtem. A délutáni bodywork ismét megmutatta a tánc, (szabadmozgás), zene, ütem hihetetlen felszabadító, gyógyító erejét. Régen éreztem ekkora örömet. Belekóstoltam a "Homo ludens létbe"...imádom.
Változatos és jól felépített volt a nap. Örültem a több módszernek, csodás zenei válogatásnak, megtartó, bizalommal teli légkörnek.
Somíta Neked külön hálás vagyok, hogy személyesen is bemutatkoztál a számodra ismeretleneknek, köztük nekem is.
Szeretetteljes, figyelmes, humoros, szenvedélyes nőt ismertem meg benned, aki képes megtartani a teret, és a pozitív érzéseket.
Hálás köszönök mindent, valamikor - biztos vagyok benne - hogy újratalálkozunk.
Szandra
Úgy érzem szintlépéshez érkeztem a tegnapi kurzus által. Elképesztő energiák szabadulnak, tisztulnak most bennem. Finoman rezegnek és érzem, hogy végre megnyílt egy újabb kapu. Két éve az első találkozásunkkor mondtad, hogy az a célod hogy szégyen nélkül éld az életed. És ez ott mélyen megtalált engem. Azóta nekem ez volt az elsődleges célom. És most végre sikerült ebben egy újabb szintre lépnem. Úgyhogy most újfent telve vagyok hálával irányodba drága Somíta — Barbara
Kedves Somíta! A kurzusod után tele vagyok erővel!
Érzem, hogy a személyiségem újabb szinten rendeződött. És hogy nagyon jó döntés volt, hogy elmenetem hozzád és nagyon sokat kaptam ismét! Köszönöm neked!
Judit
— Judit
Az a szombat Veled, Somíta, olyan elképesztő tapasztalás volt, amitől azt érzem, különleges vagyok, hogy a részese lehettem. Nagyon nehéz és fájdalmas volt az a délutáni két óra, ugyanakkor felszabadító is. Mintha a felmenőim összes elnyomott és megélt fájdalma előtört volna rajtam keresztül. Azok, amikről nem tudtam, hogy bennem vannak és megkötöznek. Fájt, néha úgy éreztem megfulladok, hányingerem is lett, pánikrohamszerű tünetek is megjelentek, de végig tudtam, hogy ez egy most vagy soha lehetőség- vagy teret engedek neki most, vagy ott marad és lassan, de biztosan felemészt.
A kezeim zsibbadtak, volt, hogy görcsbe rándultak és lebénultak az ujjaim. Sírtam is, abba se tudtam hagyni - ami szintén nagy teljesítmény, mert egy ideje hiába próbáltam és vetettem be mindent, nem tudtam sírni. Ott álltak előttem a felmenőim, élők és holtak, nem szóltak semmit, csak egyenként odajöttek hozzám, mosolyogtak, simogattak, átöleltek, és amikor köszöntek el, éreztem, hogy azt üzenik, hogy minden rendben lesz, nincsen semmi baj, velük sincs, hagyjam rájuk, ami az övék, ők már megbirkóztak vele. Azt is üzenték, hogy tőlük függetlenül lehetek boldog, mert ők is boldogok már, és mögöttem állnak, támogatnak, bármi történjen is, ők megtartanak.
Akkor az apám jelent meg, megfogta a kezem és azt hittem, darabokra török össze. Nagyon fájt, sírtam és remegtem és Soma, a legjobb pillanatban jöttél oda hozzám. Nem tudtam, hogyan fogom ezt abbahagyni. Annyira jól esett, hogy megöleltél, hogy arra tényleg szavak sincsenek. Megnyugodtam.
Annyira elfáradtam ebben az utazásban, hogy rögtön elaludtam, amint vége lett.
Azóta könnyebb vagyok és nagyon élvezem! Tudom, hogy nekem akkor ott kellett lennem, és így, akkor talán tényleg minden jól van, úgy ahogy van, és újra merem remélni, hogy minden rendben lesz.
Sokat gondolkodom rajta, hogy mi volt ez az egész. Talán sosem értem meg igazán, lehet nem is kell, csak hagyni, hogy csinálja a dolgát és munkálkodjon bennem az élmény. Szeretnék még részt venni ilyenen, kicsit félek is tőle, mert nem volt könnyű, de kell, nagyon kell.
Sokat kell és szeretnék még tanulni. Annyi minden értelmet nyer.
— Bori
A Terényi élményeimről írom visszajelzésként, hogy életem negyedik meghatározó élménye volt! Az első három, a három gyerekem megszületése volt! : ) Felébredtem végérvényesen, már semmi nem olyan mint volt, a tábor óta elmúlt három hétben érzem, hogy másképp látok dolgokat.. és csak úgy jönnek a meglátások az elemektől, a Teremtőtől ... nem kell egy ember aki "segít". Életem eddigi néhány segítője leginkább úgy intézte, hogy megmaradjon a ráutaltság! De most önállóan tudok haladni ... és ez hihetelen érzés!!! Még mindig érzem a tábor erejét, napi szinten bevillanak érzések, élmények, de tudom, az egyik legnehezebb nekem az lesz, hogy ne húzzanak vissza a hétköznapok, erre nagyon jók amiket küldtél, ha törik, ha szakad ki fogom alakítani, hogy meditálni tudjak minden nap!
Nagyon örülök, hogy keresgéléseim során rátaláltam Somára, és ezúton is köszönök mindent!
— Zsófi
Egy évvel ezelőtt találkoztunk egymással először. Azelőtt csak a tv-ben láttalak, kis tizenkét éves kislányként és be kell valljam nagyon nem voltál szimpatikus. Majd mikor 30 lettem az unokatesóm (Virág) kezembe adta az öngyógyító könyvedet. Sokáig halogattam, hogy elkezdjem olvasni, hiszen akkoriban egy sokszor magányos, depresszióra hajlamos nő voltam. De egy nap mikor kimentem a domoszlói tóhoz alkotni, vittem magammal a könyvet. És az első pár oldal után azt éreztem hogy találkoznunk kell, akkor még nem is tudtam hogy te táborokat csinálsz, előadásokat tartasz. A kis faluba ahol lakom, el sem jutott a híred.
Sose mertem belevágni egyedül semmibe de éreztem hogy hozzád egyedül kell menjek. Akkoriban kezdtem Szepes Mária könyveit olvasni, és úgy éreztem szükségem van egy olyan segítőre aki még fizikailag is jelen van, akitől tanulhatok és aki segíthet az önismereti utamon.
Az első tábor elképesztő intenzíven hatott rám, 5 napos mélytisztulás, ahol úgy érzem évek munkái zajlottak le. Megsemmisültem egy évvel ezelőtt Terényben, majd újjá születtem. Az akkori cél amit magamban megfogalmaztam, hogy aktívabb életét fogok élni. Ez egy tág fogalom és én is így akartam értelmezni, aktiválni a sors kerekét , hogy mozduljon meg végre az életem. Feltéptük a sebeket és kezdődhetett a gyógyulás. Ezt követően az eddigi rajzolgatást, festegetést, felváltotta egy nagyon intenzív alkotói korszak, és ezzel párhuzamosan éreztem a hívást a SECS közösségbe. Hamar megtaláltam a helyem köztetek, és jó szívvel fogadjátok a kreatív ötleteimet, amiért nagyon hálás vagyok.
Az újkör kurzusain is részt vettem (bár nem mindegyiken), de elképesztő előadói paletta volt ezeken a kurzusokon. Ennek hatására megfogalmazódott bennem is, hogy ezeknek a kis köröknek egyre nagyobb jelentőségük lesz, ezért domoszlón életre hívunk egy Női Kört ahol közösen jelöljük ki a céljainkat, és közösen fejlődünk. A legszebb az egészben az, hogy az intuíció ma már életem nélkülözhetetlen segédmotorja. Ahogy te szoktad mondani, megy minden mint kés a puha vajban. Egy év alatt sikerült létrehoznom egy vállalkozást, amit önerőből 0-ról építek fel. Nagyon jó üzleti ajánlatokat kapok, izgatottan várom hova cseperedik a vállalkozásom.
Rengeteget módszert adtál át nekem amit alkalmazok a mindennapokban, emellett természetesen nekem is egyre több dolog "jön le". Fantasztikus ez az áramlat, biztonságban érzem magam. Nagyon szilárd hittel rendelkezem. Nem játszmázok, és ami nagyon fontos (és számomra az egyik legnehezebb feladat) szégyen nélkül élem az életem. Az alkotásaim jelentős része erre épül és a nők akikkel kapcsolatba lépek, nagyon szeretnének ezzel azonosulni.
Hála, hála, hála Neked drága Somíta, köszönöm hogy vagy Nekünk!
— Renáta
Szavakkal leírhatatlan élményekben volt részem! Csodálatos, varázslatos, és ennyi tiszta szeretetet régen éreztem. Játékos volt, laza, de egyben nagyon gondolat ébresztő, és komoly folyamatokat éltünk meg együtt! Köszönöm, hogy részese lehettem, szeretnék még máskor is menni!
Norbi — Norbi
Norbi — Norbi
A Somíta által alkotott elvonulások mindig mélységesen felszabadítóak. Magunkon is azt tapasztaltam, hogy mint a pillangó a bábállapotából, egyszercsak átváltozunk. A gyakorlatok, meditációk, lelket simogató témák hatására új léptékkel mérjük az életet. Felszínre jön mindaz a jó, ami bennünk volt, de beszorítottuk. Aki változtatni szeretne az életfelfogásán, az úton, amin jár, elakadt, és csak tévelyeg, annak receptre kellene felíratni egy-egy Somás elvonulást. Bármi is legyen a téma. Timi — Timi
Kedves Gyöngyi!
Szeretném külön megköszönni Neked a csodálatos hétvégét!!!!! És azt hogy megérezted, hogy mit szeretnék és megadtad Nekem.
Én valóban újjászülettem pénteken hála érte. A tegnap volt az a nap, mikor igazából megéreztem, hogy jogom van az életemhez, jogom van, hogy az életem magamért is éljem és megtudtam mondani annak, aki arra nevelt, hogy én másokért éljek, hogy IGEN jogom van az életemhez!!!!!! Jogom van élni úgy ,ahogy az Nekem is jó!!!!!
Hálás köszönet Gyöngyi, hogy újjászülettem !!!!!
KÖSZÖNÖK mindent !!!
Nagyon nagy szeretettel ölellek,
Emese
— Emese
Drága Somíta!
Ne haragudj, de nem bírtam megállni, hogy írjak neked ide a személyes fb-odra. Hihetetlen ami velem történik a tábor óta. Folyamatos a változás. Gyönyörűen működik a vonzás, olyan szépen folyik az életem, és tisztán.... Régóta vágytam erre, végre jól vagyok. Úgy érzem, mintha valami egészen más szinten lennék. Persze próbálom magam a földön tartani, de nagyon élvezem, hogy folyamatosan csodák vesznek körül.
Végtelenül hálás vagyok Neked és persze a többi táborozónak is.
Barbi
— Barbi
Drága Soma! Nyárra végre eljutottam odáig, hogy jelentkezzek az egyik táborodba, mert téged hitelesnek tartalak. És, hogy a férjemet is el tudtam oda csábítani, az külön bónusz volt. És a spiritualitást újra megízlelve szinte rátettél engem a régóta elkezdett, de kapaszkodó híján félbehagyott utamra. Addigra a meditáció is nehezemre esett. Nálad úgy zuhantam bele, hogy közben nem féltem. Már az elsőnél éreztem, hogy valami elkezdődik az életemben. A te vallás-felfogásodat is jobban megértettem, igazából így gondolkodom én is. Istent hiszem, de nem félem.
És végre újra írni kezdtem.. Köszönöm, hogy előhoztad. Így az írás és a spiritualitás együtt vannak az életemben, egymást erősítve, és mindennapi feladatot adva nekem, a tényleges, nagyon nem szeretem munkám mellett.
Köszönöm, hogy újra azt érzem: ÉLEK!
Tamara
— Tamara
Kedves Somita!
Köszönöm ezt a csodálatos 5 napot, olyan világra nyitottál kaput ami nélkül már nem tudok, nem akarok élni.
Köszönöm ezt a csodálatos 5 napot, olyan világra nyitottál kaput ami nélkül már nem tudok, nem akarok élni.
Más szemüvegen keresztül nézem az életet és a férjem szemében is ezt látom.
Kaptunk egy olyan élményt, ami csak a miénk, soha senki nem veheti el tőlünk.
Köszönjük!!!
— Ági
Nagyon érdekes és erős élmény volt az Ősök spirál meditáció, amit Soma táborában éltem meg.
A nagyszüleim közül csak az apai nagypapámat és az anyai nagymamát ismertem, csak az ő arcukat ismerem. Így amikor elkezdtük behívni az őseinket csak addig voltak meg az arcok, utánuk már csak szürke alakok jelentek meg. Ők viszont szépen sorra jöttek. A sziluettekből lehetett érzékelni a különböző ruházatokat, a koroknak megfelelően.
Mindenki olyan koszos, piszok szürke volt, de szépen legyező alakzatot hoztak létre.
Amikor elértünk a megbocsátáshoz, a bűnök feloldozásához (szolgálólány megerőszakolása, feleség verés, megcsalás…), néhány asszony alakzat elkezdte ütni a párját és csak úgy szállt a szürke por. Ez addig tartott, míg mindenkiről lekerült a szürke porréteg és már világosabban álltak az alakok egymás mellett, békésen.
Ekkor jött az új rész, akkor hólapátokat ragadtak, férfiak és nők egyaránt, és elkezdték elseperni, földelni a port ami róluk hullott le. Majd egyszer csak ezüst folyadékkel elkezdték fellocsolni a földet, lelocsolni egymást, mindezt addig, míg mindannyian ezüstösen ragyogtak.
Majd azt mondták, hogy ezzel itt ennek most vége, te már új vagy, most már minden rajtad múlik. Menj!
Hatalmas megkönnyebülés, hála, szeretet és egy kis félelem is volt bennem, hiszen innentől rajtam múlik hogy mit is csinálok, mit érek el.
Köszönöm ezt az élményt!
Petra
— Petra
Nekem azt hozta a tábor, hogy meglátom a szüleimtől hozott mintákat és könnyebben elfogadom ezeket bennük és bennem is.
És mondhatom hogy más területen is könnyebben megy az elfogadás. Hála érte.
Gabi
Nekem könnyebb beleengednem magam a pozitív élményekbe, legyen az egy közös, nevetős hétvégi program a családdal, egy jó koncert vagy egy mélybeszélgetés.
Andi
Én azóta sokkal szeretettelibben kommunikálok a szüleimmel, és jobb lett a szex a férjemmel. A férjem azt mondta, ha lesz olyan programod, ami páros, akkor ő is szívesen eljön legközelebb.
Ildikó
Kedves Ildi!
Ha Neked vagy bárki másnak segítség kell, hogy a férjét is elcsábítsa egy következő hasonló eseményre, akkor nyugodtan elmondhatod, hogy férfiként, férjként, én nagyon nehezen mentem el. Mint hallottátok - és néhányan láthattátok is a kerékpárt, amit vittem magammal -, volt B tervem is arra az esetre, ha nem tetszene. Őszintén meg kell mondanom, hogy nem illendőségből vettem részt az összes programon, hanem azért, mert érdekesek voltak. Azért is jó volt ez a néhány nap, hogy megerősítsen abban, hogy nekem relatíve kevés problémám van (persze ehhez kell az is, hogy én megpróbálom azonnal elfelejteni a lényegtelen dolgokat, a szituációk hevében véletlenül kicsúszott sértő szavakat, stb.).
Külön köszönet Somitának, hogy már az elején elmondta, hogy nyugodtan ki lehet hagyni témákat és azért, hogy ilyen érdekesen adta elő őket. Nekem valahogy közelebb kell kerülnöm olyan élményekhez, amikben néhány dolgot megtapasztalok, hogy hinni tudjak bennük. Az első lépést mindenesetre megtettem a nyitás irányába amiért köszönet az Emmának, aki nem hagyta, hogy itthon maradjak, Somitának még egyszer mindenért és Nektek is kivétel nélkül, hogy ilyen jó fejek voltatok. Köszönet még a reggeli sportfoglalkozásokért, csodálattal és irigykedve néztem, hogy miket meg tudtok csinálni, van hova fejlődni!
Zsolt
— Zsolt
Kedves Somita!
Nem erre számítottam!
Gondoltam, lesz egy-két jó program és előadás, meg azt, is, hogy a férfiak, ha lesznek egyáltalán, feleségeik noszogatására beülnek majd a körbe és savanyú tekintettel tűrik a „fejtágítást”.
E helyett mit kaptam?
Egy kohéziós erőt, ami a jövőnket tágítja, rengeteg barátot, igazi mosolyt, amit ma bevittem a munkahelyemre, és csodák léteznek, mert a savanyú tekintetek tíz perc alatt átváltoztak mosolygóssá. Ez a te erőd, mi csak vesszük az adást, és éljük a megújult életünket. A férjem szemében látom, hogy az a tekintet, amivel beléptem a csodás terényi birtokra, mára már teljesen megváltozott. Ez is én vagyok. Jobban mondva, ez vagyok én.
Rólad meg „csak” ennyit: Te a szeretet sószórója vagy! Zamatot adsz az elcsépelt jelentésnek, gazdagságot, tartalmat. Az észt-veszejtő időszakunkban szellemiséged bevonzza az új felfogásra vágyó keresőt és segíti az útján. Mert: Soma=Csoda!
U.i: Nagyon köszönöm a harmadik nevem. Élek vele. Véletlen volt a részedről, hogy Erzsikének neveztél, de mint tudjuk, véletlenek nincsenek.
Felkiáltójelként még egy ismert idézet: „Mindenki annyit ért meg belőled, ahol ő tart”
— Erzsike
Drága Soma!
Szeretném megköszönni a csodálatos hétvégi kurzust Terényben es megosztani veled a hatását az életemre.
Képzeld, a kurzus után 3-4 napig nem voltam éhes! Úgy éreztem, hogy korábban sokszor azért ettem, mert valamit (konkrétan zeretetet) pótolok vele. Viszont a kurzuson (sok minden egyéb mellett), annyira feltöltődtem szeretettel, hogy egyszerűen nem voltam éhes napokig. Annyira felszabaditó érzés volt! Teljesnek éreztem magam.
Egy másik élmény, amit szeretnék megosztani. Rendszeresen jógazom, viszont fejállásba már hosszú hónapok, evek gyakorlasa utan sem tudtam felmenni, mert feltem hogy elesek (gyerekkoromban volt egy egy visszatero zuhanas remalmom, es a mai napig felek a zuhanastol, esestol). Ahogy hazajottem a kurzusrol, masnap este jogaztam, es minden segitseg nelkul, most eloszor, fel tudtam menni teljes fejallasba! Sikerult vegre atlepnem a sajat korlataimat.
És azóta, bármi is legyen körülöttem a világban, én a saját tengelyemben középpontomban vagyok.
Köszönöm!
Dia
— Dia
Kedves Soma és Zsuzsa!
Köszönöm a hétvégét, feltöltött, megerősített és szuper volt ismét emberek között lenni. Soma meditációi, foglalkozásai alatt teljesen át tudom magam adni a belső munkának,egyedi és hiteles személyiségének, hangjának köszönhetően. Ismét sokat adott, még érnek bennem a megtapasztalások eredményei.
— Reni
Nekem a hétvégi kurzus nagyon sok pozitív tapasztalata adott egyrészt olyan tapasztalat volt a meditáció alatt amit már nagyon régen éreztem megerősített hogy többet foglalkozzak a spiritualitásommal, és legyen több én idom úgy is hogy 8 hónapos a kislányom. Fantasztikus csapat jött össze és nagyon sok pozitív szót kaptam. Köszönöm
Mimi (Lélekkapcsolódás és belső erő teremtés kurzus 2020.11.21-22.) — Mimi
Mimi (Lélekkapcsolódás és belső erő teremtés kurzus 2020.11.21-22.) — Mimi
A hétvégi kurzusra azért jelentkeztem, mert minden kilátástalan volt körülöttem, nem tudtam merre induljak tovább. Az energia küldésben szkeptikus voltam, az online működéssel szemben, de láss csodát éreztem az áramlást. A kurzus után pár héttel történt az áttörés és egyre jobban bekapcsolódtam online előadásokba, s elkezdtem tenni magamért. Hálás vagyok a találkozásunkért a csajokkal, azóta is kapom a segítséget.
Judy (Lélekkapcsolódás és belső erő teremtés kurzus 2020.11.21-22.) — Judy
Judy (Lélekkapcsolódás és belső erő teremtés kurzus 2020.11.21-22.) — Judy
Én azért jelentkeztem a hétvégi tanfolyamra, mert nagy változás előtt áll az életem, ezért szerettem volna kapcsolódni a belső énemhez tanácsért. Soma mély meditációi és a gyakorlatok
amiket elvégeztünk segítettek ebben. Irány mutatást kaptam, és volt "aha" érzésem is.
Nagyon mély és színes volt a tanfolyam. Zoom-on láttuk egymást, de ez alatt telefonon párban
végeztük a gyakorlatokat. Közben Soma tartotta a teret, kártyát húztunk, és rengeteg segítő gyakorlatot, meditációt, önfejlesztő tréninget kaptunk emailben útravalónak. Most már csak rajtunk
áll. Köszönöm Soma a sok munkádat, a nekünk átadott hatalmas energiákat, és útmutatást.
Anna (Lélekkapcsolódás és belső erő teremtés kurzus 2020.11.21-22.) — Anna

Köszönöm, hogy ott lehettem a méhtisztító szertartáson. Azóta minden nap hálát adok érte!
Eddig azért nem írtam, mert nagyon nehéz szavakban kifejeznem azt a csodát, amit kaptam. Teljesen új energiákkal töltődtem fel!
Egyszerűen minden pillanata megható, és felemelő volt a szertartásnak. Sokszor, szórakoztató, könnyed volt a nap, máskor pedig nagyon mély, és intim volt a tér.
Nagyszerű érzés volt, hogy teljesen különböző nők, akik idegenként érkeztünk, elkezdtünk szövetségessé válni, elkezdtük egymás lüktetését érezni, mindezt egy igazán elfogadó, és megtartó közegben.
Olyan volt a nap, mintha úgy hajlott volna az idő, hogy legalább ezer év bölcsességének szele átjárjon minket egy kicsit...
És emellett az egy külön élmény volt, hogy mennyire profi volt a szervezés.
Az eseményleírástól kezdve, egészen a búcsú levélig mindenhol lenyegretörő tiszta kommunikáció volt, pontos határidőkkel, egyértelmű instrukciókkal.
A búcsúlevélben található könyvlista, segítők ajánlása önmagában is kincsesbánya.. Külön köszönet ezért is!
Csodás napot Nektek!
Mariann
— Mariann

Kedves Somíta!
Nagyon szépen köszönöm a részletes leírást, segítséget!!!
Csodás élményekkel és szeretettel gondolok a táborban eltöltött napokra!
Igen jó volt látni és érezni, hogy az vagy, akire számítottam, amit a videóidban is látok, hallok!!
Ennek (is) viszem hírét; sokat tanult és megtapsztalt, erős egyéniség, aki önzetlenül képes adni!
Áldott napokat kívánok és vágyom a következő találkozást!
Ölellek, Timi
— Timi

Nagyon köszönjük a hétvégi tábort! Az adást, a TERET, a TÉR tartását és a sok-sok energiát, ami Neked és a többieknek is hála, felszabadult a hétvégén.
2020.10.16-18. , Szabina
— Zsuzsa
Nagyon köszönjük a hétvégi tábort! Az adást, a TERET, a TÉR tartását és a sok-sok energiát, ami Neked és a többieknek is hála, felszabadult a hétvégén.
2020.10.16-18. , Szabina
— Zsuzsa
A 21. születésnapomat, június 19-én, egy olyan erőteljes és varázslatos női körben töltöttem, ami megváltoztatta az életemet. A szándékom az volt, hogy egy év után újra megjöjjön a menstruációm, és bűntudat nélküli szabad nő lehessek. Ehhez az kellett, hogy megmondjam a lélektársamnak, hogy szeretem. Nehézségek után, most egy párt alkotunk, és ma reggel megjött a menstruációm. Túlzás nélkül mondhatom, hogy olyan boldogságot, hálát és női energiákat élek meg a napforduló óta, mint még soha. Hála neked Soma, magamnak és a nőtársaimnak. Tisztán látom önmagam, teljesen újjászülettem, egészséges vagyok. Úgy érzem ismerem azt a nőt, aki vagyok. De most tényleg ismerem, és szeretem annyira, hogy megengedjem neki a "bűnmentes" életet, megengedjem neki, hogy legyen.
Tudom, hogy találkozunk még. Az biztos, hogy nőikör-függő lettem... :-)
Hálával és szeretettel,
Gabi
— Gabi Gabi
Drága Gyöngyi!!! Valahogy annyira kikívánkozik belőlem, hogy leírjam neked, hogy ez a kurzus a legjobbak legjobbika volt! Mindent vitt és mindent adott! Nekem biztos! Csak, hogy tovább fokozzam: ez volt nekem a csúcsok csúcsa! Ilyen tiszának és könnyednek , talán sosem éreztem magam! És azóta...konkrétan “csettintésre” teremtek! Jöttek új ügyfelek coach-ingra...IS..! El sem hiszem, vagyis elhiszem! De ezenkívül még sorolhatnám, éééés még csak egy hét sem telt el! Mérhetetlen hálát érzek! Annyira nagyon köszönöm Neked! És nyilván azoknak a csodás embereknek akikkel ott lehettem és akiktől annyit, de annyit tanulhattam!
Tényleg nagyon szeretlek! Kívánok még nagyon sok ilyen csodás dolgot, amit te adsz, magamnak és mindenkinek, aki nyitott rá! Neked meg mérhetetlen sok erőt és energiát az ilyen csodás kurzusokhoz!
Megjegyzem ennyi erőt még soha nem éreztem magamban, mint most! KÖSZÖNÖM !
— Szilvia
Kedves Soma!
Nagyon örülök, hogy az Nlc cikkeidet olvasva elindultam az önismeret útján. A 2009-es hőgyészi tábor egy élmény volt Veled októberben.
Azóta gondolkodtam a "véletlenül" választott szobatársamon, miért esett rá a választás. A választ 5 éve kaptam meg. Szóval csak annyit szeretnék mondani, az általad képviselt eszközök és gondolkodásmód nélkül nem itt tartanék, azt hiszem az élet kihívásait tekintve. Bízom benne, Te is jól vagy és szépen haladsz a feladataiddal.
Köszönöm az ébresztőket! Szeretettel ölellek:
Gyöngyi

Szuper volt a hely, a szervezés, a programok. De a legszuperebb te voltál Soma! Köszönöm, amit a tábor végén mondtál! Puszi — Viki
Visszavágyom a táborba! Most nem tudok menni sajnos, itthon vagyok a két picurkámmal. Minden jót kívánok neked, erőt, kitartást! Puszi — Orsi
A barátnőmmel a mai napig emlegetjük a nyári táborodat. Fantasztikus volt! — Reni
Két kurzusodon is részt vettem. Megyek megint! — Dia
Egyértelműen az Új egyensúly című könyved tetszik. Az egyik előadásodon ott voltam, és máig emlékszem minden szóra. — Zsófi
Köszönet az értékes információkért, amit a táborban kaptam. Szuper volt a szervezés, a hangulat, minden. Köszönöm! — Erika
Rengeteget tanultam magamról a táborodban. Köszönet érte! — Marika
Szuper volt a nyári tábor! — Klári
Kevés volt Dobogókőn az a pár nap, szívesen visszamennék... Rengeteget kaptam ott..akkor...tőled. Örök hála érte! — Emese
Nagyon élveztem a nyári tábort! Remélem idén is eljutok!
Nagy ölelés: Ircsi — Ircsi
Nagy ölelés: Ircsi — Ircsi
Fantasztikus volt a tábor! Mindenkinek csak ajánlani tudom! — Joli
Kedves Soma! Boldog szülinapot! (Ezzel a névvel úgy vagyok, hogy nagyon ismerős... a párom, aki Somlyai vezetéknevű, és kiskorától Somá-zzák :) ) Szeretem olvasni a józan soraid, sok erőt adtak, még az nlc-n kezdtelek olvasni, s alig vártam, h mit is írsz az adott héten. Azóta se változott a dolog:) Amúgy örülök, h holnap Békésre jössz!! Margit
— Margit
Kedves Soma!
Köszönöm! A tábor segített meglátni igazi önvalóm!
Nóri
— Nóri
Köszönöm! A tábor segített meglátni igazi önvalóm!
Nóri
— Nóri
Sziasztok Hagyma-lányok !
A lelki munkatábor során rengeteg minden felszínre került bennem is, igazi vasekés mélyszántás volt :) Szerencsére a meditációk és a transzlégzés során számos felszínre hozott dolgot elkezdten ki- / fel- / megoldani.
Soma, köszönet érte !

— Anikó
Kedves Soma!
Szeretném neked és másoknak is elmondani, milyen volt egy hétvége Somával! Amikor rátaláltam erre a hétvégére az interneten, valahogy olyan távolinak, megfoghatatlannak tűnt az egész! Először el is vetettem az ötletet, mert úgy gondoltam, hogy is kerülnék én ide, biztos nem érezném magam túl jól, biztos olyan lányok/asszonyok lesznek, akik teljesen mások mint én. Szóval fenntartással vágtam bele ebbe az egészbe, de belevágtam, több száz kilómétert autóztam, zenét hallgattam és figyeltem a tájat, a napot, próbáltam ráhangolódni a hétvégére. Szerencsére napsütéses hétvégénk volt, kint a teraszon gyülekeztünk. Figyeltem az arcokat és mindenki valahogy kicsit szomorúnak tűnt, elgondolkodónak, de Demeter Éva igyekezett oldani a feszültséget, sikerrel! Megjelentél! Annyira furcsa volt az egész! Látunk a tévében, olvasunk a neten, az újságokban tőled és rólad, és most belibbensz, mosolyogva, mintha mindenki régi ismerősöd lenne. Mindenkinek bemutatkozol és megjegyzed a neveket. Spitzer Gyöngyi! Ez a közvetlenség kevés embert nem tudna csak feloldani! Aztán jöttek a beszélgetések, a foglalkozások, nevetések, sírások, zenék, a nevekhez a történetek! Tipegtél a tűsarkúdban vagy mezítláb, megismertük sok arcodat. Lehetsz Soma, lila melegítődben is annyira nő, Klára, Tina, szellemes és szókimondó, barátságos és melegséget sugárzó, a medencében, smink nélkül, vizes hajjal is szép Gyöngyi, tisztán és igazan, malőr nélkül őszintén. Büszke lehetsz magadra és mindarra, amit elértél, mert olyan tisztán adod mindezt tovább, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne segíteni és felemelni másokat. Nem félsz hogy elvesznek tőled, belőled és nem is kell, mert aki ennyit ad, milliószor kapja azt vissza. Annyi elfogadás és megértés van benned, hogy szerintem nem is tudod! Mit kaptam ettől a hétvégétől? Magamat, megint vissza! Tanultam technikákat, megtanultam meditálni, elengedni a múltat, rájöttem, mi az ami fogva tart és lebilincsel, miért nem tudok lépni, feloldani a görcsöket, elfogadni másokat. Persze mindezt nem varázsütésre, de elindult valami és világos lett sok minden. Megértetted a problémám! Te vagy az első! Nem ítélkezel, nem bántasz meg senkit! A többiek arca búcsúzáskor? Ragyogott! Jó kis útravalót kaptunk! Köszönet érte! Köszönöm, hogy megtiszteltél őszinteségeddel, természetes éneddel, maximális figyelmeddel! Kívánom, hogy annyi embernek add át lényed minden rezdülését, amennyinek csak lehetséges, mert akkor jobb lesz a világ!
Sok puszi és ölelés!
Böbe
— Böbe Szeretném neked és másoknak is elmondani, milyen volt egy hétvége Somával! Amikor rátaláltam erre a hétvégére az interneten, valahogy olyan távolinak, megfoghatatlannak tűnt az egész! Először el is vetettem az ötletet, mert úgy gondoltam, hogy is kerülnék én ide, biztos nem érezném magam túl jól, biztos olyan lányok/asszonyok lesznek, akik teljesen mások mint én. Szóval fenntartással vágtam bele ebbe az egészbe, de belevágtam, több száz kilómétert autóztam, zenét hallgattam és figyeltem a tájat, a napot, próbáltam ráhangolódni a hétvégére. Szerencsére napsütéses hétvégénk volt, kint a teraszon gyülekeztünk. Figyeltem az arcokat és mindenki valahogy kicsit szomorúnak tűnt, elgondolkodónak, de Demeter Éva igyekezett oldani a feszültséget, sikerrel! Megjelentél! Annyira furcsa volt az egész! Látunk a tévében, olvasunk a neten, az újságokban tőled és rólad, és most belibbensz, mosolyogva, mintha mindenki régi ismerősöd lenne. Mindenkinek bemutatkozol és megjegyzed a neveket. Spitzer Gyöngyi! Ez a közvetlenség kevés embert nem tudna csak feloldani! Aztán jöttek a beszélgetések, a foglalkozások, nevetések, sírások, zenék, a nevekhez a történetek! Tipegtél a tűsarkúdban vagy mezítláb, megismertük sok arcodat. Lehetsz Soma, lila melegítődben is annyira nő, Klára, Tina, szellemes és szókimondó, barátságos és melegséget sugárzó, a medencében, smink nélkül, vizes hajjal is szép Gyöngyi, tisztán és igazan, malőr nélkül őszintén. Büszke lehetsz magadra és mindarra, amit elértél, mert olyan tisztán adod mindezt tovább, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne segíteni és felemelni másokat. Nem félsz hogy elvesznek tőled, belőled és nem is kell, mert aki ennyit ad, milliószor kapja azt vissza. Annyi elfogadás és megértés van benned, hogy szerintem nem is tudod! Mit kaptam ettől a hétvégétől? Magamat, megint vissza! Tanultam technikákat, megtanultam meditálni, elengedni a múltat, rájöttem, mi az ami fogva tart és lebilincsel, miért nem tudok lépni, feloldani a görcsöket, elfogadni másokat. Persze mindezt nem varázsütésre, de elindult valami és világos lett sok minden. Megértetted a problémám! Te vagy az első! Nem ítélkezel, nem bántasz meg senkit! A többiek arca búcsúzáskor? Ragyogott! Jó kis útravalót kaptunk! Köszönet érte! Köszönöm, hogy megtiszteltél őszinteségeddel, természetes éneddel, maximális figyelmeddel! Kívánom, hogy annyi embernek add át lényed minden rezdülését, amennyinek csak lehetséges, mert akkor jobb lesz a világ!
Sok puszi és ölelés!
Böbe
Ez a hétvége megmutatta nekem, hogy mit is akarok. Most már tudom. azon kívül, hogy magamat szeretni, másokank adni. Ebben meglelni önmagam. Az adakozás örömében. S ezzel befogadóvá is válni. Még nem tuodm, hogy idnulok el, de régóta érzem ezt az ambíciót magamban. Most győzte le megannyi önző énem, a karrierista Juditot, az ismertségre vágyó Lujzát, és sorolhatnám. Megtaláltam azt amiben kiteljesedhetnék. Adni, szervezni, szervezetten adni, szeretetet, tudást..
Megtanultam, hogy milyen fontos a múlt, hogy tudjam honnan jöttem, és még fontosabb elengednem. Tudom, hogy nevetni akarok újra. Sokat.
Rövidre zárva: A hétvége felejthetetlen. azt gondolom, remek lehetőség mindenkinek, aki keresi az utat, és aki hajlandó tenni.
Igyekszem a 4 boldogsághoz vezető dolgot beikatani az életembe. Rendszeres spot.. Tegnap elmentem, izzadtam és jó volt. Szükségem van rá. Természet: kedvesemmel kirándulásokat iktatunk be. A Kreativitásom még keresem, illetve az egyedülléteket is. De ezeken is dolgozom. Hiszem, hogy segíteni fognak.. Tudom, hogy elmegyek kineziológushoz, és tudom, hogy megteremtem magamnak a gyógyuláshoz vezető eszközöket. Ezeket, hogy le tudom írni, szintén neked köszönhetem. Én csak remélni tudom,hogy sokat fogok még rólad hallani, hogy lesz lehetőségem veled beszélgetni, és tanulni tőled! Köszönöm,hogy nő vagy, és hogy én is annak születtem most. Így átélhettem ezeket veled!

Kedves Lányok!
Örülök, hogy írtatok,remélem, mindenki jelentkezni fog, s tényleg tartani fogjuk a kapcsolatot a továbbiakban is.
Az előttem "szólókhoz" hasonlóan, én is szeretném kifejezni köszönetemet a hétvégén átéltek miatt, mert úgy gondolom, ez az egész csak így, együtt működött igazán...
Nem megy ki a fejemből az a medencében töltött néhány óra, az a sok szeretet, simogatás, ölelés és nem utolsó sorban az a néhány, nekem intézett bátorító és kedves mondat, ami még ma is a fülemben cseng, s amit remélem, sosem fogok elfelejteni... (A fényképek láttán rögtön éreztem, h van még mit dolgoznom kívül-belül egyaránt... :-) )
A narancssárga fonalból egy kis darabot a csuklómon viselek, elég csak ránéznem, s mosolyt csal az arcomra,s ennek tetejében ma reggel a Bóbitát dúdoltam az autóban munkába jövet.....azt hiszem, ennél nem is kell többet mondanom....
Sokszor puszillak, s ölellek Benneteket!
Szeretettel:
Zsófi
— Zsófi Örülök, hogy írtatok,remélem, mindenki jelentkezni fog, s tényleg tartani fogjuk a kapcsolatot a továbbiakban is.
Az előttem "szólókhoz" hasonlóan, én is szeretném kifejezni köszönetemet a hétvégén átéltek miatt, mert úgy gondolom, ez az egész csak így, együtt működött igazán...
Nem megy ki a fejemből az a medencében töltött néhány óra, az a sok szeretet, simogatás, ölelés és nem utolsó sorban az a néhány, nekem intézett bátorító és kedves mondat, ami még ma is a fülemben cseng, s amit remélem, sosem fogok elfelejteni... (A fényképek láttán rögtön éreztem, h van még mit dolgoznom kívül-belül egyaránt... :-) )
A narancssárga fonalból egy kis darabot a csuklómon viselek, elég csak ránéznem, s mosolyt csal az arcomra,s ennek tetejében ma reggel a Bóbitát dúdoltam az autóban munkába jövet.....azt hiszem, ennél nem is kell többet mondanom....
Sokszor puszillak, s ölellek Benneteket!
Szeretettel:
Zsófi
Helló lányok!
Nehéz ezt szavakba önteni, amit átéltünk a hétvégén. Kaptunk egy kis ízelítőt, milyen erő is lakozik ennyi nőben együtt. Csodás az asszonytársakkal (sorstársakkal?) megélni,átélni, mit jelent a feltétel nélküli elfogadás. ezt csak ilyen közegben ismerheti meg az ember, ha van ilyen szerencsés, mint mi. 13 nő, aki eddig nem ismerte egymást, olyan természetes őszinteséggel nyílt meg egymásnak, ahogyan a való életben talán még egyszer sem. Mindegy milyen vagy, milyen "hibás" , te úgy vagy jó, ahogy vagy. ilyesmit az ember ritkán kap meg, még attól sem, aki "szereti". az ébredés megkezdődött, kívánom nektek, hogy a rezgésszámotok folyamatosan 600 körül mozogjon, ne adjátok fel, bármilyen reménytelennek tűnik is esetleg jelenleg. szeretettel gondolok rátok, és ne feledjétek, ami jön fogadjátok, ami megy engedjétek. ennyi az egész:-)))))
puszi
Andi
— Andi

Nagyon jót tett nekem a hétvége, azóta több az energiám, nyugodtabb vagyok,
nem fáradok el a munkában.
Tulajdonképpen a hétvégén átértékeltem a problémámat, főleg annak nagyságát
és letisztult bennem, hogy ne akarjam megváltoztatni a páromat, ne keressek
benne hibát, hanem vagy fogadjam el olyannak, amilyen, vagy lépjek tovább,
ha úgy érzem, nem vagyunk egymás számára az igazi. És nem utolsó sorban ne
tartson vissza sem sajnálat, sem félelem az egyedülléttől.
Ehhez a felismeréshez segített hozzá Soma, visszakaptam a lelki békémet...
Köszönöm! Kifogástalan szervezés volt, sok sikert a
továbbiakhoz is!
Üdv.:Judit
— Judit nem fáradok el a munkában.

A wellness hétvége után nagyon elfoglalt voltam, kaptam egy igen rövid határidős munkát és éjjel-nappal dolgoztam.
Most jutottam odáig, hogy írjak pár sort és még egyszer megköszönjem a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen a nagyon kellemes és nagyon tanulságos hétvégén.
Inkább a hátad mögött dicsérlek, de visszajelzésként "szemtől-szembe" is elmondható, hogy nagyon tiszteletreméltó, amit csináltál és csinálsz velünk a lelki egyensúlyunk visszaszerzése, megtartása érdekében. Élmény volt a társaságodban tölteni azt a pár napot.
Azóta nyugodtabb vagyok, nem érzem fáradtnak magam, pedig rengeteget dolgozom.
Átértékeltem a "problémámat", főleg annak nagyságát és ráébresztettél, hogy a sajnálat milyen álszent dolog. Szégyellem, hogy eddig magamat is áltattam vele.
Most adtam még egy rövid időt magamnak és a kapcsolatomnak, hogy eldöntsem, mit is akarok, de már nem félek az egyedülléttől.
A közös hétvége utolsó napján a "vízi szülés" során eleinte nagyon nehezemre esett a víz alá merülni. A végére teljesen megszűnt a félelmem, sőt ha jól meggondolom, még kellemes érzés is lett.
Ennek kapcsán megkérdeztem anyukámat, milyen volt a születésem. Azt mondta, nagyon nehezen születtem meg, sokáig vajúdott, egyedül volt a szülőszobán, nem nagyon néztek rá, nem tudta, mi fog történni és szörnyen félt. Még csak 20 éves volt akkor. Lehet, hogy az én víz(alatti)-iszonyom is visszavezethető erre...
Köszönöm, hogy megszabadítottál ettől a fóbiámtól.
Összegezve: nagyon jót tett nekem a hétvége, és ahogy láttam, a többieknek is. Különösen két nőtársamon volt feltűnő a hatás, mintha kicserélték volna őket, nekik még az arcuk is megszépült... Hihetetlen eredményeket értél el!
Még egyszer nagyon köszönök mindent!
Üdvözlettel: Enikő
— Enikő A wellness hétvége után nagyon elfoglalt voltam, kaptam egy igen rövid határidős munkát és éjjel-nappal dolgoztam.

(Ilyen megszólítással sem nagyon kezdtem még nőnek levelet írni…J)
Szóval: Drága-drága Soma!
Nagyon köszönöm, hogy részesen lehettem ennek a hétvégének. Hogy olyan közelről figyelhettem, mit jelent elfogani és szeretni magát egy nőnek, hogy abból valami rám is átragadjon. Hogy megérthettem, miért is nem érzem jól magam a bőrömben 33 éve. Hogy megpróbáltad megértetni velem, mik a fontos dolgok és mikre nem szabad energiát fecsérelni. Hogy “nem engedtél el”, amikor ellenálltam. Hogy elfogadtál olyannak, amilyen vagyok…
Köszönöm, hogy megismerhettelek – legalábbis egy kicsit Belőled! Azt nem állítom, hogy minden spirituális dolog “hívője” lettem, de talán nem is ez volt a cél. Soha nem gondoltam volna, hogy a Tarot-kártya megérint – és mégis… Ki tudja, mit hoz majd az élet? Amit mindenesetre sokkal inkább élni szeretnék, mint eddig. És ez a legfontosabb!!!!
A hétvégéről azt hiszem én elmondtam, amit szerettem volna. Egyet értek a Dórával, talán Ő említette, hogy kezdődhetne már pénteken délelőtt. Mert ebből méééég-mééééég-méééég….
Köszönöm a leveledet és nagyon várom a találkozást!
Vigyázz Magadra!
Puszi:
Emese
— Emese (Ilyen megszólítással sem nagyon kezdtem még nőnek levelet írni…J)

Nagyon köszönöm en is, hogy velünk voltál, hiszen Te voltál ennek az egész hétvégének az "anyja", "mamagésá"-ja:) nélküled nem lett volna sikeres.
Sokat gondolkodom azóta is, csodálatos erő van Benned, Szemely szerint en nem tudnék ezzel foglalkozni, rájöttem a harmadik nap végére, bennem, ez a mérhetetlen tolerancia meg fejlődés alatt van, remélem elérem egyszer én is ezt a szintű elfogadást ami Benned van.
Nekem ezt kell tudnom meg elfogadni, ahogy Te is mondtad, hogy ne zavarjon, hanem zárjam ki az olyan embereket, akikből esetleg nem jót érzek. Csodálatos volt látni, hogy Te ezen emberekkel is nagyon kedves édes tudtál lenni, es támogató.
Hihetetlen erő es energia, életszeretet es pozitivizmus es magas fokú intelligencia van Benned, amit köszönöm, hogy átadtál:))), az ilyen embereket nagyon szeretem.
Freud-ot, Jungot imádom, örülök, hogy ők is az olvasmány része. Nagyon jó a könyvlista is.
Sok sikert, erőt es energiát kívánok Neked az összes csoporthoz, Budapesten teljesen jó lesz az újra találkozás:)) varom mar- es addig a házikat csinálni fogom.
Kicsit úgy érzem egy női kis "boszorkány"csapat része lettem, a meditációk csodálatosak voltak.
Sok szeretetet küldök Neked, és remélem találkozunk hamarosan, június előtt mindenkepp.
puszillak,
O.

Köszönöm, ezt a csodálatos, tartalmas hétvégét aminek részese lehettem. Fantasztikus voltál, sokat kaptunk tőled, Őszintén megmondom erre nem számítottam. A helyszín is nagyon elegáns volt, olyam hozzád illő. Úgy láttam Te is élvezted, mert teljesen kivirultál...olyan szép voltál.

Puszi, Margó
— Margó
Egyenlőre még mindig ott tartok, hogy fürdök ebben az új állapotomban. Nagyon fantasztikus érzés, máshogy megélni dolgokat, mint eddig. Mikor jöttem hazafelé, olyan érzésem volt, hogy szeretném az egész világot átölelni, megszeretgetni. Egyszerűen kellett, hogy halljam azoknak az embereknek a hangját, akik körülöttem léteznek.
És ez jó volt nekem.
Mikor már közeledtem az otthonunkhoz, azt kívántam, hogy a fiúk ne az emeleti szobájukban bújják a számítógépet, és úgy kelljen őket leimádkoznom, hanem várjanak lent a nappaliban. Nagyon akartam, hogy így legyen. És így lett. A nagyfiam, aki nem egy bújós, sőt inkább már cikinek szokta érezni, ha megpuszilom a buksiját, most fogadta mindezt, és láttam, hogy mindketten látják, érzik, hogy más lettem. Pontosabban nem más, hisz ugyanaz az ember vagyok, a hibáimmal, erényeimmel, csak egyszerűen könnyebb. Nem tudom még mindig egészen pontosan visszaadni ezt az érzést, ők is kérdezték, hogy mi történt velem, nekik azt mondtam, olyan ez, mint a tavaszi nagytakarítás után. A szemét, a felesleges dolgok kikerülnek, a polcokon rend van és tisztaság, a nem használt dolgok a fiók mélyére vagy a polc hátsó részére kerülnek, azok pedig, amiket gyakran előveszel elöl vannak, hogy kéznél legyenek, vagy hogy minden alkalommal gyönyörködhess bennük.
És ez azóta is tart, nem morognak ők sem, élvezik ezt az új anyut, és érzem, hogy milyen mély szeretettel néznek rám.
Nem tudok Neked elég hálás lenni ezekért a dolgokért. Minden ismerősöm, akivel találkoztam, vagy telefonon beszéltem, azt mondja, hogy sugárzok, lebegek, valami megfoghatatlan vibrálás vesz körül. És így is érzem én is. Nem tudom elégszer megköszönni mindezt. Persze tudom, hogy sok dolgom van még önmagammal, de elindult valami és most nem akarok megállni mert ez sokkal jobb, mint eddig bármi volt. Én is csodálkozom magamon. Boncolgatom ezeket az új hangulatokat és reakciókat, és rájövök, hogy valamit nagyon mélyen belémültettél magadból. Csodálom ezt a képességedet éppúgy, mint a belőled áradó energiát, a NŐT, az egyént, azt a hihetetlen tudást és adni akarást, amit személyesen is megtapasztalhattam.
És ami mindezt a legjobban tükrözi, az a következő: Lacinak(a volt kedvesnek) küldtem egy a könyvet a névnapjára postán, amit hétfőn kapott meg (addig külföldön volt). Mikor megkapta, küldött egy sms-t, hogy "Köszönöm a kedves ajándékot". Erre én a következő választ küldtem neki: Én köszönöm, hogy adhattam. Nem tudom, érted-e, korábban biztos egy szivi, vagy egy nincs mit lett volna a maximum, amire képes vagyok. És ezt utána végiggondolni... Felemelő érzés.
Nagyon gyakran jutsz eszembe, azok amiket mondtál, tanítottál. És ekkor mindíg kicsit olyan mámorítóan jó érzés vesz körül, amit legjobban ahhoz tudnék hasonlítani, amit a virág-ősanyám közelében éreztem. Vágyom arra, hogy megosszam Veled mindazt, ami történik. Szeretnék Tőleg még többet tanulni.
Ezek vannak most bennem, tele vagyok pozitív energiákkal. Nem tudom elégszer megköszönni.
Szeretetettel ölellek, puszi: Kriszta
— Kriszta És ez jó volt nekem.

Nagyon-nagyon sokat segítettél, köszönöm szépen a dobogókői tanításokat! Megtanultam, hogy magamnak kell, a saját erőmet megtalálnom, és megtanulni, csatlakozni az Univerzum energiáihoz.
Megfogadtam a tanácsosat: a természetben minél több időt tölteni, gyönyörködni.. Hát ma ebédidőben itt szeretkeztem, ezen a fantasztikus helyen.. Mmmmm... Az énhatár feszegetés jegyében. Köszönöm!
Anita
— Anita Nagyon-nagyon sokat segítettél, köszönöm szépen a dobogókői tanításokat! Megtanultam, hogy magamnak kell, a saját erőmet megtalálnom, és megtanulni, csatlakozni az Univerzum energiáihoz.
Megfogadtam a tanácsosat: a természetben minél több időt tölteni, gyönyörködni.. Hát ma ebédidőben itt szeretkeztem, ezen a fantasztikus helyen.. Mmmmm... Az énhatár feszegetés jegyében. Köszönöm!
Anita
Drága Somám!
Hatalmas robbanásként zajlanak Dobogókő óta a pozitív változások bennem körülöttem, még intenzívebben mint Máriahalom után! A kurzusaidon való többszöri részvétel egymás hatásait erősítve virágzik bennem hatalmas szeretetté, elfogadássá!
Szeretlek, imádlak! Sok puszi! Köszönök minden!
Ölelés:ANITU
— Anitu Hatalmas robbanásként zajlanak Dobogókő óta a pozitív változások bennem körülöttem, még intenzívebben mint Máriahalom után! A kurzusaidon való többszöri részvétel egymás hatásait erősítve virágzik bennem hatalmas szeretetté, elfogadássá!
Szeretlek, imádlak! Sok puszi! Köszönök minden!
Ölelés:ANITU
Kedves Soma!
Köszönöm, hogy elindítottál egy úton.... egy "gátlások ledobása úton"...
Bár a foglalkozások alatt nem bírtam (nem mertem???) hangot adni érzéseimnek, most jó volna kiállni az erkélyre és üvölteni egyet Persze nem merek... de hamarosan eljön az az idő is!
Jó egészséget, hatalmas erőt kívánok Neked ahhoz, hogy a mai elvárásoknak megfelelni akaró embert elindíthass a felszabadulás útján!
Ölellek: Eszti
— Eszti Köszönöm, hogy elindítottál egy úton.... egy "gátlások ledobása úton"...
Bár a foglalkozások alatt nem bírtam (nem mertem???) hangot adni érzéseimnek, most jó volna kiállni az erkélyre és üvölteni egyet Persze nem merek... de hamarosan eljön az az idő is!
Jó egészséget, hatalmas erőt kívánok Neked ahhoz, hogy a mai elvárásoknak megfelelni akaró embert elindíthass a felszabadulás útján!
Ölellek: Eszti
JOK
Gyöngyikém, hát ez fantasztikus lett!!!!
Ez a hétvége életem egyik legnagyobb meglepetése és élménye volt! Minden túlzás nélkül. Féltem előtte attól, hogy 5 évtizeddel az ovi után vajon mit is fogok én csinálni egy játékhétvégén. Sok ismeretlen fiatal emberrel. De minden túlzás nélkül már az első percektől olyan bensőséges bizalom alakult ki a körben, hogy innentől önfeledten végig örültük és játszottuk és tomboltuk és élveztük és elmélyültünk a hétvégét. Nem Gyöngyikém, nem csak a klasszikus gyerekjátékok szabadítottak fel. A transztánc, a meditáció, a közös rajzolás, az OHA kártyázás, a büntizés, a szókitalálos játék, az állatok megjelenítése, de a közös beszélgetés is mind fantasztikus élmény volt.
— Andika Gyöngyikém, hát ez fantasztikus lett!!!!

Köszi a sok hasznos infót és legfőképpen ezt a csodás négy napot! Még mindig teljesen a hatása alatt vagyok - és gondolom nem csak én. Olyan sokat adott ez a két hétvége Veled és ezzel a fantasztikus csoporttal! Ezer hála és köszönet!!!!!
Szeretettel üdvözöllek
— Kata

Szia drága Soma,
Szeretnem meg egyszer megköszönni a hévegi kurzust, azt a sok energiát, figyelmet, tudást, amit adtál nekünk, amivel segítettel minket. Nagyon jól ereztem magam es most ezáltal érzem a lendületet, amivel elindulok ezen az úton es sokkal nagyobb figyelmet fogok fordítani a belső folyamatokra, a csendre. (A könyvedet olvasva jöttem rá, hogy en pontosan az állandó háttérzajos típus vagyok, nem nézem a TV-t, de mindig be van kapcsolva...Most mar nem kapcsolom be, csak ha tényleg van, amit meg akarok nézni.)
Minden jót neked! — Ági

Örömmel megyek a következő kurzusodra is. A két utolsó meditációban olyan élményem volt, amit eddig még soha nem tapasztaltam. Éreztem abba a sarokba kell mennem ahol voltam. Az volt az én energia kuckóm. A meditáció alatt szárnyalt repült velem az energia, és én is. A beszámolom után, mindenki megtapsolt, és én nagyon meghatódtam és meglepődtem.
A csoport minden tagjának köszönöm, hogy őszinte szeretettel befogadott, és elfogadott.
Ebbe neked is nagy szereped volt. Köszönet érte.
Élj soká a magad és mások örömére.
Millió puszi — Anna
Édes Soma,
Olyan nagy öröm, hogy írhatok Neked, megköszönhetem mind azt a sok figyelmet, energiát, tanítást, szeretetet, humort, amit a lelkembe/lelkünkbe elhoztál!
Fantasztikus közösséget csiszoltál a csoportból... Az a sok befektetett energia, amit adtál, most életre kelt köztünk. 'Adva kapsz'
Kívánom, hogy érezd, ahogy ez a sok szeretet visszajut Hozzád és beragyogja a mindennapjaid!
Hálás szeretettel: — Anita

Drága Gyöngyi, nagy élmény volt nekem a hétvégi együttlét, nagyon köszönöm. Különösen a transzmeditáció, de ezt te is láttad akkor. A szétfolyt szemfestékem bizonyította, hogy nagyon mélyre hatolt. Aznap éjszaka feküdtem csak le, sokat gondolkoztam a meditációs történéseken. Sok mindent jutott eszembe-én egyébként is az a típus vagyok, akinek mindig minden csak a lépcsőházban jut az eszébe. Amikor elfojtottam a zokogást, az akkor volt, amikor szeretett lényre kellett gondolni. Hát persze, hogy a gyerekeimre gondoltam, és oly sok fájdalom tapad a szeretetemhez, nyilván ez tört fel. De a sokszereplős szeretetet már ki tudtam bővíteni, annyi mindenkit bevontam abba. A közös om-ozás nagyon nagy élmény volt, a mellkasom teteje rezgett bele, a szív fölött, ilyet még soha nem éreztem. Pedig most úgy látom, ez az om-ozás legnagyszerűbb ajándéka, hogy megrezegteti a szívet. Az angyalfolyosót kitől tanultad? Elképesztő élmény. És amit tegnap este már mondtam, azoknál, akik félnek a haláltól, nagy segítség lehet, mert nem félelmetes az alagút, hanem szeretettel, simogatással teli. Na ezen még tovább gondolkozom. Még olvastam éjszaka a könyvedből. Olyan kedves ajánlást írtál, köszönöm. Rögtön belevágtam elalvás előtt a közepébe, és a malaccomb elkészítést olvastam. És olyan jól estek a soraid, mint ahogy nagyon sok, nem párkapcsolatban élő embernek támogatás, hogy milyen jót is tud tenni az egyedül élés például a baráti ás családi szeretetnek. Ez így van nálam is.
Most elég már a sok dicséretből, de ezt váltotta ki a szeretet meditációd. És ma mindenkit szeretek, Ja, a szeretet kiterjesztés alatt még a volt férjem is szerettem tegnap. Pedig azért ez a tények ismeretében engem is meglep.
Köszönöm, hogy vagy!
— Enikő Most elég már a sok dicséretből, de ezt váltotta ki a szeretet meditációd. És ma mindenkit szeretek, Ja, a szeretet kiterjesztés alatt még a volt férjem is szerettem tegnap. Pedig azért ez a tények ismeretében engem is meglep.
Köszönöm, hogy vagy!
Drága GyöngySoma!
— Juli
Szeretném még egyszer megköszönni a hétvégét, tényleg... életem egyik NAGY AJÁNDÉKA volt, amit remélem, lesz módom viszonozni neked!
Soha nem gondoltam volna, hogy magamról (úristen) beszélni fogok mások előtt.
Soha nem gondoltam volna, hogy a transztáncod megmutatja a titkot, hogy a mozdulat attól lesz szép, hogy van eleje, van vége és közben akármerre is haladunk, a lényeg, hogy folyamatosan haladjunk, vigyük az energiát törés nélkül... és közben váljunk eggyé vele és ÉREZZÜK a környezetet. Az egész élet erről szól(na) gyakorlatilag... és a jó, mindent kielégítő szex is.
Milyen egyszerűnek tűnik, hogy mindenkinek az a baja, AHOGY gondolkodik valamiről, ahogy megélte, de milyen nehéz kibontani ezt a sok csomagolásból... És erre nagyszerű, nagyszerű mód az időben visszafelé utazás. Én azt hiszem, ezzel gyógyítani is lehet. Mert ha a születésre emlékszik a szervezet, a sejt, akkor arra is kell, hogy milyen volt, amikor egészséges volt!
Kipróbáltam közben ott ezt a fájós hátamon és megy!!!
Annyiszor kellett mosolyognom közben...
Nem tudtam, hogy elmondjam-e, gondolkoztam rajta két napot (ott semmiképp nem akartam a többiek előtt, így is sok volt belőlem), hogy láttam a szobában segítő fényalakokat is... és azt, hogy a fejedből egy fénysugár ment fölfelé (vagy belé jött fentről, mindegy).
Köszönöm!!!

Kedvesjó Soma!
A hétvégi kurzusból leginkább az maradt meg, hogy leástál jó mélyre, és kiderült, hogy olyan dolgokon rágódtam amik elég régre nyúltak vissza. A továbbtanulásom, vetélésem, nemi erőszak kísérlet. És azt mondtad, hogy benne ragadtam a múltba. Nagyon megmaradt, ahogy elengedtük a meg nem született gyermekemet.
De már nem kesergek rajta.
Annyira leástál akkor, hogy még este 9-kor is bőgtem a szállodában. Aztán szépen felálltam. Nehéz volt reggelente felkelni. De minden reggel lezuhanyozok, kisminkelem magam, felveszem a magas sarkú csizmácskámat, és felemelt fejjel szállok fel a buszra. És már körülnézek. Látom az emberek szemét, hogy nem úgy néznek rám, mint egy sajnálnivaló nőre. A férfiak úgy hogy ejha, a hölgyek pedig, hú de "ribanc". Érted mit akarok ezzel mondani. (Nem öltözök kihívóan vagy ízléstelenül egyébként)
Amit még megtanultam, hogy már nem kapkodva keresgélek pasit, hanem megtanultam egyedül élni. Nem fontos hogy mindig legyen velem valaki. Le tudom foglalni magam, és el tudok menni bulizni a barátaimmal, és jól érzem magam. Örülök minden apró dolognak. Ha a nap melegíti az arcomat, ha eszek valami jó kaját, vagy ha kedvesen rám mosolyog valaki. Örömömet lelem a gyerekeimben. Ők kiapadhatatlan forrás nekem.
És igen, jól érzem magam. :)
És ez lesz még jobb is.
A segítséged nélkül még mindig a fal mellett lapuló fekete ruhás Szilvia lennék, aki csak arra vágyik, hogy pátyolgassák, vagy megmondják neki, hogy mikor mit csináljon.
Kigyomláltam az életemet. Akik nem odavalók, azoktól megszabadultam. Nem akarok mindenkinek megfelelni. Akinek nem jó ez a Judit, az elmehet.
Ha akkor nem segítesz, nem tudtam volna elindulni.
Hogy merre jutok, még nem tudom, de az élet majd adja.
Én is láttalak ma a tv-ben. Igaz hogy csak ismétlése volt a Megasztárnak, de jó Rád nézni.
Mindig sugárzol, tele vagy önbizalommal. Úgy mondtad meg azoknak is akik nem odavalóak, hogy ne bántódjanak meg, de érezzék a súlyát.
Kaptam Tőled tanácsot, mert a fiammal nem boldogultam a válás után. Azt mondtad, hagyjam békén. Igazad volt. Nehéz volt nem piszkálni hogy tanuljon és fogadjon szót.
De megtettem. Már sokkal kiegyensúlyozottabb, és amikor szükségét érzi, vagy kedve van hozzá, már tanul. Hozzám és a testvéréhez is sokkal közelebb került. És nem kell mindenkinek diplomásnak lennie.
Sok szeretettel gondolok Rád, és még egyszer köszönök mindent!!!!
Sokszor puszillak
— Szilvi A hétvégi kurzusból leginkább az maradt meg, hogy leástál jó mélyre, és kiderült, hogy olyan dolgokon rágódtam amik elég régre nyúltak vissza. A továbbtanulásom, vetélésem, nemi erőszak kísérlet. És azt mondtad, hogy benne ragadtam a múltba. Nagyon megmaradt, ahogy elengedtük a meg nem született gyermekemet.
De már nem kesergek rajta.
Annyira leástál akkor, hogy még este 9-kor is bőgtem a szállodában. Aztán szépen felálltam. Nehéz volt reggelente felkelni. De minden reggel lezuhanyozok, kisminkelem magam, felveszem a magas sarkú csizmácskámat, és felemelt fejjel szállok fel a buszra. És már körülnézek. Látom az emberek szemét, hogy nem úgy néznek rám, mint egy sajnálnivaló nőre. A férfiak úgy hogy ejha, a hölgyek pedig, hú de "ribanc". Érted mit akarok ezzel mondani. (Nem öltözök kihívóan vagy ízléstelenül egyébként)
Amit még megtanultam, hogy már nem kapkodva keresgélek pasit, hanem megtanultam egyedül élni. Nem fontos hogy mindig legyen velem valaki. Le tudom foglalni magam, és el tudok menni bulizni a barátaimmal, és jól érzem magam. Örülök minden apró dolognak. Ha a nap melegíti az arcomat, ha eszek valami jó kaját, vagy ha kedvesen rám mosolyog valaki. Örömömet lelem a gyerekeimben. Ők kiapadhatatlan forrás nekem.
És igen, jól érzem magam. :)
És ez lesz még jobb is.
A segítséged nélkül még mindig a fal mellett lapuló fekete ruhás Szilvia lennék, aki csak arra vágyik, hogy pátyolgassák, vagy megmondják neki, hogy mikor mit csináljon.
Kigyomláltam az életemet. Akik nem odavalók, azoktól megszabadultam. Nem akarok mindenkinek megfelelni. Akinek nem jó ez a Judit, az elmehet.
Ha akkor nem segítesz, nem tudtam volna elindulni.
Hogy merre jutok, még nem tudom, de az élet majd adja.
Én is láttalak ma a tv-ben. Igaz hogy csak ismétlése volt a Megasztárnak, de jó Rád nézni.
Mindig sugárzol, tele vagy önbizalommal. Úgy mondtad meg azoknak is akik nem odavalóak, hogy ne bántódjanak meg, de érezzék a súlyát.
Kaptam Tőled tanácsot, mert a fiammal nem boldogultam a válás után. Azt mondtad, hagyjam békén. Igazad volt. Nehéz volt nem piszkálni hogy tanuljon és fogadjon szót.
De megtettem. Már sokkal kiegyensúlyozottabb, és amikor szükségét érzi, vagy kedve van hozzá, már tanul. Hozzám és a testvéréhez is sokkal közelebb került. És nem kell mindenkinek diplomásnak lennie.
Sok szeretettel gondolok Rád, és még egyszer köszönök mindent!!!!
Sokszor puszillak
Drága Gyöngyibaba-SomaGésa!
El kell, hogy mondjam neked, a kurzusod óta valahogy több lett az önbizalmam, ezzel egészen másképp látom a párkapcsolatomat. Lenyugodtam és szegény férjemet sem zrikálom folyton és én sem megyek a falnak az örökös féltékenykedéstől, amit az önbizalomhiányom táplált. Valahogy sokkal jobban megértem őt és korábbi vagy jelenlegi tetteit, azt hogy miért vett ki albérletet miután közölte, hogy el akar válni és ezzel engem az idegösszeroppanás szélére űzött. Most már tudom, nem kellett volna ebbe belebetegedni. :-)De talán még nincs késő! Nincsenek véletlenek, ezért tudom, éppen akkor csöppentél az életembe, amikor a legnagyobb szükségem volt Rád! Köszönök mindent a többieknek, segítőknek és jelenlevőknek egyaránt.
— Vicus El kell, hogy mondjam neked, a kurzusod óta valahogy több lett az önbizalmam, ezzel egészen másképp látom a párkapcsolatomat. Lenyugodtam és szegény férjemet sem zrikálom folyton és én sem megyek a falnak az örökös féltékenykedéstől, amit az önbizalomhiányom táplált. Valahogy sokkal jobban megértem őt és korábbi vagy jelenlegi tetteit, azt hogy miért vett ki albérletet miután közölte, hogy el akar válni és ezzel engem az idegösszeroppanás szélére űzött. Most már tudom, nem kellett volna ebbe belebetegedni. :-)De talán még nincs késő! Nincsenek véletlenek, ezért tudom, éppen akkor csöppentél az életembe, amikor a legnagyobb szükségem volt Rád! Köszönök mindent a többieknek, segítőknek és jelenlevőknek egyaránt.
Szia Somám!
El szeretném mondani, hogy el nem tudod hinni , mennyire örülök és hálás vagyok, hogy úgy ismerhetlek, ahogy ismerlek és azt, hogy ilyen bizalommal voltál felém, felénk, mert ez segített bennünket (a magam nevében beszélek, engem) abban, hogy ennyire kinyíljak.
El nem tudod hinni, hogy a tábor óta mennyiszer emlegetlek az ismerőseimnek és a barátaimnak, ha bármiről van szó, úgy hogy a ’Soma mondta hogy a….’… tényleg nagyon sokat adtál és adsz mindig minden szavaddal, meglátásoddal, véleményeddel, tanításoddal, látásmódoddal , amiket tényleg tudok hasznosítani az életben és nagyon sokat segítenek és tesznek hozzá minden téren ahhoz, hogy előre lépegessek.
Szóval tényleg nagyon hálás vagyok, és köszönök mindent Felnézek rád, mindig is felnéztem és fel is fogok, hogy milyen egy csodálatos szeretettel teli és fantasztikus ember vagy
Nagyon nagyon Szeretlek Soma Mama! Képzeletben nagy ölelés!
— Norbert

Drága Soma !
Nagyon hálás vagyok Neked a táborokban nyújtott segítségedért. Szavakkal elmondhatatlan amit érzek :D Hatalmas változások vannak az életemben, amiknek az elindításában te segítettél, és ezt nagyon Köszönöm! Amit a szerdai meditációban megmutattál nekem, egy olyan új meg, és rálátás, ami mérföldkő az életemben. További sok-sok erőt, kitartást a munkádhoz!
— Erika Nagyon hálás vagyok Neked a táborokban nyújtott segítségedért. Szavakkal elmondhatatlan amit érzek :D Hatalmas változások vannak az életemben, amiknek az elindításában te segítettél, és ezt nagyon Köszönöm! Amit a szerdai meditációban megmutattál nekem, egy olyan új meg, és rálátás, ami mérföldkő az életemben. További sok-sok erőt, kitartást a munkádhoz!