A napokban egy céges rendezvényen tartottam előadást vidéken. Ez nagyon más műfaj, mint amikor elmegyek egy művelődési házba, ahova azok jönnek el – fizetnek be – , akik kíváncsiak rám és az adott – többnyire önismereti – témára. Itt sokan voltak olyanok is, akik – ha nem a cégen belüli ingyenes programról van szó szendviccsel, finomságokkal egybekötve, a cég ajándékaként – nem raknak bele energiát, azaz időt, pénzt, hogy hallhassanak.

Így viszont sokkal inkább találkozhattam "a néppel". Nagyon érdekes tapasztalás volt megélni azt, hogy milyen olyan embereknek beszélni a tisztulás lehetőségeiről és hatásairól a különféle szinteken, akik erre még nincsenek készen. Nem hogy eszükbe se jut, vagy nem is értik, hanem készek sincsenek rá. Sőt, – szemmel láthatóan és érezhetően – hallani, tudni sem akarnak róla. Ilyenkor mindig eszembe jut: talán ezek a kőre dobott magok. Aztán a következő gondolatom: vagy ki tudja...

A kérdést a napokban a Facebook oldalaimon is feltettem. Igen elgondolkodtató válaszok jöttek:

• „Kőre dobott magok, vagy disznók elé dobott gyöngyök.”
• „Szerintem a van fülük, de nem hallják kategória.”
• „Többeknek még a lefele süllyedést, a megsemmisülést kell megtapasztalniuk, mielőtt eléggé telítődnének (mindenszintű) szennyekkel a tisztulásra készen álláshoz.”
• „Sok helyen még mindig nincs esélye sem a magnak csírázni... :( ... de megeshet, hogy épp egy kőről, a mellette levő szikesebb, vagy épp termékenyebb területre (családban, barátikörben) fújja a szél a magot...”
• „Nincsen hiába semmi. Ha a magot elveted , az életre kel. Amennyiben nem, tanultál valamit: keresni kell egy újabb utat, egy újabb talajt. Vagy csak egyszerűen megtanulni követ törni.”
• „Hányszor láttuk már, hogy a beton pici repedéseiben megjelenik a kis növény? A tetőcserép kis zugaiból kibújik egy kis fa?”
• „Ha a mag termékeny, akkor előbb utóbb nőni fog . Talán nem olyan nagyra, és nem olyan gyorsan, mint egy termékeny talajban, de nőni fog. Idővel. „
• „Sokszor van, hogy szemet gyönyörködtetőbb egy kis repedésből kinőtt növényke, ahogy élvezi a napot, mint egy termőföldbe a társaival elvetett nagyra és gyorsan felnövesztett erős fa! ;-) Persze mindkettő gyönyörű, de az egyik megszokottabb, míg a másik egyedibb.”
• „Köszönet a türelmedért, hogy olyanoknak is mondasz tanítást, akik még nincsenek készen, és talán ellen is állnak a változásnak. Én hiszem, és tudom, hogy ez is változást hoz.”

Egyaránt jöttek tehát reményteli és szkeptikus válaszok is. Napokig gondolkodtam rajta, hogy vajon bölcs volt-e olyan információkat átadnom, amire a jelenlevők nagy többsége nem volt nyitott, miközben azt gondolom, hogy az IGAZI változás kulcsa a különféle szinteken való tisztulásunk, tisztábban látásunk, gondolkodásunk, létezésünk. Vagyis tudni felismerni és elengedni a hozott sebeinket, sérelmeinket, traumáinkat, az egyéni életünkben és a kollektívben (már ez is túl sok infó volt) jelen levő lejárt hitrendszereket, téveszméket, mintákat.

Volt egy pillanat – amikor erről beszéltem, – hogy szabályosan éreztem: egy falba ütközöm. És nem csupán azért, mert az emberek tetemes többsége nem AKAR változni, hanem azért, mert nincs hozzá energiája, tudása, eszköztára sem. A túlélésért küzd. Érzi, hogy az, amiben van, nem jó, nem boldog tőle, viszont a változáshoz fel kellene ébrednie, és a panaszkodásból tevékeny, nyitott emberré kellene válnia, aki a másra mutogatás helyett kezébe veszi az életét. Ki kellene lépnie a megszokásból, de annyi bizonytalanság és félelem van benne, hogy az, amit megszokott, talán a legerősebb stabilitása. Amikor ezt megláttam, azonnal váltottam, és a hogyanokról beszéltem, arról, hogy mi mindennel járhat a felébredés, és hogyan segítheti magát ebben, aztán pedig nevettettem, mert az legalább nyit és old.

Én hiszek abban, sőt, tudom, hogy minden értünk való, és így-vagy úgy, minden nyomot hagy bennünk. Nagy kérdés, hogy mi az a hiábavalóság? Mert ha van ilyen szó, fogalom, hogy „hiábavaló”,akkor létezik az is, amit megnevez. Vajon a kőre dobott mag nem hiábavalóság-e? Persze lehet, de az is lehet, hogy épp a hiábavalóság felismerése vezet el ahhoz a változáshoz, ami által nem akar több ilyet az ember. És akkor még sem volt hiábavaló.

Sokszor meg kellett tapasztalnom, hogy aki nincs kész az ébredésre, azt nem lehet fölébreszteni. De segíteni az ébredését viszont igen. Leginkább azzal, ha mindenki a saját életében tisztázza, tisztítja a dolgait, illetve önmagát. És ez akarva-akaratlanul belemegy a közösbe, ami előbb-utóbb terjed, mint egy jó vírus.

A kérdés tehát adott: mit tehet ilyenkor az átlagember, aki a tudatosság egy szintjét már elérte? Azt gondolom, nem térít, nem ragaszkodik az igazához, de nem is veszi magára a közönyt, elutasítást, nem bizonytalanodik el, tovabb lép. Ha viszont  kérdezik, készségesen válaszol azoknak, akik készen állnak: hiszen ha a tanítvány készen áll, a mester - vagyis a tanítás - is megérkezik.

És ne felejtsük: van, hogy a kavics alól is kel ki néha mag a földből...

...kattints a teljes cikkért!

http://www.ujegyensuly.hu/onismeret/segithetunk-e-annak-aki-meg-nem-all-keszen-ra