Az előző részben arról esett szó, hogy vajon az egyértelmű szociokulturális körülmények mellett mi lehet a szellemi oka annak, hogy a nyomorban élő, harmadik világbeli, illetve alacsony végzettsűgű emberekhez érkezik a legtöbb gyermek. Most arról beszélünk, mi történik azokkal, akik csak várnak, várnak az anyasággal...

A hagyományt követő illetve kollektivista társadalmakban nem az egyénen van a hangsúly. A szülés kitolódása az úgynevezett individualista társadalmakban jellemző, és tendenciózusan egyre dominánsabb. Erről most eszembe jutott egy életkép, amit pár éve láttam napozás közben egy bányatónál. Volt a tónak egy olyan része, ahol egy magasabb, masszív homokfal volt, és a gyerekek onnan ugráltak be a tiszta vizű, mély bányatóba. 4-5 kissrác csapatban érkezett, egymás után ugrottak be a vízbe, de az egyik fiú megtorpant, és elkezdett lenézni a mélybe. Túl sokáig nézett le, már akkor tudtam, hogy nem fog leugrani. Többször nekidurálta magát, de aztán mindig megtorpant, míg végül visszafordult, és szemmel láthatóan szomorkásan nézte, hogy bezzeg a többiek hogy ugrálnak be újra és újra a hívogató hűs vízbe.

A saját környezetemben is találkoztam ilyen nővel. Olyan sokáig várt arra, hogy csak akkor szül majd, ha jön az igazi, és csak akkor, ha a karrierében ott tart, ahol elképzelte, és olyan sokáig gondolt bele abba, hogy mi mindenről kell majd lemondania, ha anya lesz, míg végül lemaradt róla. Így utólag azt mondja, ez jobb így, de közben tudom, hogy a szíve majd megszakadt, amikor 45 évesen elvetélt az első gyermekével. És egyébként igaza van, azt érdemes elfogadni, és meglátni benne az előnyt, ami van. És még egy idevonatkozó infó: ugyanezt egyre több férfi is eljátssza. Most még nem alkalmas, hogy jöjjön a gyerek, mert albérletben lakunk, mert bérházban lakunk, mert ez nem az a munkahely, stb…És ha nagyon belegondol, hogy mikor alkalmas, hogy jöjjön a gyerek, rájön, hogy soha nincs az, amikor azt mondhatná: na most, most optimális, ez a legjobb idő erre! (Akinek nem ingem nem veszi magára.)

Több ezer nővel beszéltem, leveleztem az elmúlt években. Jó néhányszor végig hallgattam azt, hogy igenis félnek attól, hogy a gyermekkel elveszítik a szabadságukat, függetlenségüket, lemaradnak a karrierről, és ami tény: nehezebb lesz anyaként munkába állni. (Európán belül Mo. –nak még nagyon sokat kell fejlődni a kismamák részmunkaidős elhelyezkedését illetően. Ez kulcsfontosságú tény a gyermekvállalói kedv meghozatalában, nem is értem, hogy ezt az ALAPVETŐ TÉNYT hogy nem látják a döntéshozók.) Hogy más félelmeikről (megváltozott test kép, én-kép) ne is írjak most.

A másik kardinális kérdés a gyermekvállalás terén a „hol vannak az elköteleződni képes férfiak?” milliószor föltett kérdése. (Mint valami népszerű mantra, hallgattam végig több ezerszer a kérdést: „Somám, hol vannak a férfiak?”) Ez megint egy hosszú, külön téma, most nem ehhez az íráshoz tartozik. Szóval mennél tovább keresgélik a nők a minden szempontból megfelelő társat és a karrier szempontjából is az anyaságra legalkalmasabb pillanatot, az a tapasztalatom, hogy annál inkább úgy járnak, mint a kisfiú, akik addig nézett le a tó fölött a mélybe, míg nem mert beleugrani.

Ezzel nem azt kívánom mondani, hogy meggondolatlanul, uccu neki, minden áron legyünk anyák, hanem azt, hogy tapasztalatból látom: a tudatosabban élő nők közül egyre többen csúsznak le az anyaság megélésének a lehetőségéről.

És ezeknek a nőknek a lelkek is nehezebben jönnek le. (Tudjuk jól, hogy a fogantatáshoz 3 dolog kell: spermium, petesejt és lélek. Az ivarsejtekből még nem lesz gyermek, különben minden lombik program sikerülne.)

Amit ilyenkor érdemes tenni. (Arról az evidenciáról nem írok, hogy orvossal meg kell nézetni, hogy a fizikai szinten mindkét fél alkalmas-e a szülővé válásra.) Szóval, érdemes megvizsgálni, körbejárni, hogy mely vonalon lehet elakadás, stressz, ami gátolhatja azt, hogy jöjjön a baba. A vérvonalon? Vagyis a szülőktől, nagyszülőktől, ősöktől hozott lehetséges traumák miatt? (Erre kiváló módszer a családállítás.) Vagy az úgynevezett lélekvonalon? Vagyis előző életbeli traumák miatt? (Ebben sokan nem hisznek, nyilván csak annak való, aki erre nyitott. Erre kiváló a Pránanadi utaztatás, RTS Method, Holographyc Healing, regressziós hipnózis, vagy más ilyen módszer.) Vagy esetleg a leendő anyának a saját megszületésén van feldolgozatlan traumája? (Ebben a kineziológia tud segíteni, illetve erre valóak az úgynevezett Rebithing, újjászületést segítő módszerek.) Vagy a várandósság, illetve a megszületés utáni időszak az, ahol még tisztítani kell, ahhoz, hogy most megfoganjon az erre nyitott nő. Én nagyon szeretem a szertartásokat, rituálékat, az ősi kultúrában nagyon sok módja volt annak, hogy behívják a lelket, aki majd „beköltözik” a megtermékenyített petesejtbe. Akit ez vonz, nézzen utána, hol lehet ilyennel találkozni, illetve bárki megcsinálhatja a saját szertartását is. (Sokan egyébként ilyen céllal jönnek hozzám a méh tisztító szertartásaimra.) Mindig megdöbbent, amikor a szülőségre egyébként fizikai szinten teljesen alkalmas emberek csak az orvostól, a lombik programtól várják a sikert, és a lelki oldalon semmit nem hajlandóak tenni a dologért.

...kattints a teljes cikkért!

http://www.ujegyensuly.hu/eletmod/mikor-a-legjobb-anyava-valni-ii-resz