Már december elején éreztem, hogy ez a hónap nekem a tisztulás hónapja. Elkezdett hívni a tisztulás vágya, ahogyan erről a karácsonyi új egyensúlyos cikkben is írtam. Még a hónap első felében megcsináltam a kétnapos epe-májtisztítást, amit még egy egynapos léböjttel is megtoldottam, majd átálltam a vegán táplálkozásra. De a legnagyobb ajándékot a tisztulásomban a kambó hozta.
Egy radikális, ősi önmérgezéses módszer
Amikor néhány évvel ezelőtt az egyik barátom mesélt „a kambózásról”, azonnal radikálisan kijelentettem: ez az, amit soha. (Soha ne mondd, hogy soha…) Egészen hétfőig lehetetlennek találtam, hogy én valaha belemenjek abba, hogy lyukakat égessenek a testemre, amibe belekenik ennek a trópusi békának a mérgét, amitől majd iszonyú rosszul leszek, hányok, felpuffadok, mint egy Michelin-baba, és a tisztulásnak ezt a durva testi tünetekkel és fájdalmakkal járó önmérgezéses útját válasszam.
Hétfőn aztán egy barátom (akinél az egész történt) elmesélte a saját élményeit, majd mutatott egy csomó videót és leírást erről az amerikai őslakosok körében mind a mai napig használatos medicináról. Nos, azonnal jelzett (legnagyobb meglepetésemre) a belső radar, a Kis Hang, hogy igen, ez kell nekem! És ahogy közeledett a csütörtök (tegnap, azaz 22-én történt, közvetlenül a téli napéjforduló utáni napon), szabályosan már vágytam rá. Szenvedélyesen hívott, éreztem, hogy szükségem van erre a fajta tisztulásra. Még azt is konkrétan megsúgta a belső jelzőm, hogy nekem 7 adag (7 égetés) kell elsőre, pedig azt se tudtam, hogy mi ebben a praxis.
Előtte egy nappal már nem ettem, testben-lélekben készültem erre a különös tisztulásra. Reggel a szokottnál jóval korábban ébredtem, éreztem, hogy akkor leszek igazán nyugodt, ha minden feladatomat elvégzem (elmaradt cikk megírása, fontos munkák előkészítése), majd a szokottnál hosszabban jógáztam – így később jelentem meg a helyszínen, mint a többiek. Az előttem levő 8 ember már túl volt a medicina beadásán és az utána való erős rosszulléten, így mindenki mesélt. Volt, akinek még szürke, illetve sárga színű volt az arca, többeknek még fel volt dagadva a feje, de bennem csak az erős kíváncsiság és vágy munkálkodott.
Kérte a sámán, hogy igyak meg előtte másfél, de inkább 2 liter vizet. Tíz perc alatt ennyit inni szinte fájdalmas, a teljes gyomromat kitöltötte a sok hideg víz, még a beleimben is éreztem. Ezután lefeküdtem a földre, a kezeimmel szét kellett nyitni a szemeimet, amikbe cseppentett egy-egy csepp Sanangát , ami olyan volt, mintha chilit dörgöltem volna a szemeimbe. Ez a gyógynövény, amit a dzsungelből egy gyökérből vonnak ki, állítólag nem csak a fizikai látást segíti, hanem a harmadik szem kinyílását is. (Akik erre nyitottak, és készen állnak, ajánlott egy hónapon át minden nap cseppenteni belőle egyet.) Tény, hogy elkezdtem tisztábban látni, és ezt a tegnap esti olvasásánál is konstatáltam, hogy nahát, jobban látok!
...kattints a teljes cikkért: