Sok minden miatt szeretem a Facebookot – azért is, mert jobban megismerhetem általa az embereket. Az adott szövegekkel kitett képek, reakciók sok mindent elárulnak, ahogyan a posztokra érkező kommentek is. De ahogy a beszélgetésekben, ugyanúgy itt is érdemes a sorok között olvasni, hiszen a kitett információk java része kirakat, és sokszor – észre sem veszik – hogy nem azt üzenik vele, amit eredetileg szeretnének. Sokszor az önbizalomhiányt, másoknak való megfelelni vágyást, agressziót, félelmet, belső bizonytalanságokat látom a reakciókban, vagy magukban a képekben is.

A napokban két ártatlan posztom is többeknél kiverte a biztosítékot. Az egyik a nőnapi „puncivirág” volt. Egy női nemi szervhez hasonlító virág, jó néhány ilyenről láttam már fotókat, ahogyan férfi nemiszervhez hasonlító növényről is. A természet játékos, a létezés örömöt adó csodái ezek. Ehhez képest ilyen kommentek is érkeztek: „ez undorító”, „ez a nő hülye”, „jobb lenne, ha visszafognál magadból”, stb… Természetesen itt is érdemes a sorok között olvasni, pontosan tudom, hogy ezeknek az embereknek saját magukkal van bajuk, csak még nincsenek az önismeretnek azon a szintjén, hogy meglássák azt, hogy a másikra mutogatásuk KIZÁRÓLAG RÓLUK SZÓL. Pontosan tudom, hogy egy istenadta virág nem undorító, és hülye sem vagyok. Az meg, hogy valaki képes egy másik embert egy ártatlan dolog (tehát nem rasszizmus, agresszióra hergelés, vagy más társadalmilag nem korrekt lépés) miatt kioktatni, hogy vegyen vissza magából, vagy hogy viselkedjen, már a rossz modorra is utal. Úgy is mondhatom: szemtelen, de ez nem az én bajom, úgyhogy nem is zavar. Mindenki olyan, amilyen. Mindenesetre úgy döntöttem, nem kellenek ilyen emberek az oldalamra, letiltottam őket.

Ám tegnap – rajta volt a tízmilliószoros napon a kívánságlistámon, hogy növekedjek a szeretetben – rájöttem, hogy pont ezeknek az embereknek van a legnagyobb szükségük rám, úgyhogy a reggel fölrakott videómra jött anyázó kommentelőknek már kedvesen visszaírtam, és nem tiltom le őket... hiszen kellek nekik, még akkor is, ha ők ezt nem tudatosították magukban. Kell nekik, hogy olyan embereknek a posztjait, reakcióit, dolgait láthassák, akik szabadok, akik nincsenek gúzsba kötve a másoknak való folyamatos megfelelni vágyás terhétől. Kell nekik, hogy őket utalhassák, és ne magukat.

A videón játékosan-bohóckodva annyit énekelek angolul, hogy „szeretem a testem”. A következő kommenttel tettem föl, végig flowban voltam – gondoltam megosztom, hadd örüljön más is: „A ma reggeli jógázásom után – koncentrálva a tízmilliószoros nap erejére, és a telihold teremtő, kreatív támogatására – ez az örömködés jött ki belőlem. Mindenkinek boldogat!” Öröm volt látni, olvasni a sok kedves, szeretetteli hozzászólást: „de jó, ez most erőt adott, hogy felvállaljam magam”, „én is így szoktam reggel a zuhany alatt így énekelni, jó tudni, hogy nem vagyok egyedül”, „de jó, ez most feldobta a napomat”, stb… Ez is volt vele a célom: jókedvre deríteni embereket, és azt sugallni ezzel, hogy bátran vállalhatod magad, ha nem vagy aszociális, nincs benned rosszindulat, bántani akarás, nyugodtan lehetsz olyan, amilyen. Nekem nem okoz gondot, hogy 50 múltam, túlsúlyos vagyok, és smink nélkül látnak, ahogy éppen bohóckodom, vagy akármilyen is vagyok.

A dolgok rendje, hogy a sok pozitív közé jöjjön a negatív is, az anyázás, gyűlölködés, fröcsögés. Volt, akit egészen kihoztam a sodrából. „Jógázás??? Inkább, józanodás!!! :) Borzalmas ahogy kinéz, és, hogy milyen ízléstelenül hülye, arról nem is beszélve, hogy mindezt még hirdeti is, mintha ez lenne a normális!!”, „azért minden rendben van?? húhh, én eddig egészen normálisnak tartottalak, azért aki közszereplő, nem biztos hogy ilyen oldalát is kéne mutogatni, mert kicsit kiábránditó, azért az Isten óvja meg azt az óvodát, ahol ezt esetleg levetítik..”, „Ez hülye”, stb…

Örülök a sok színes hozzászólásnak! Két embernek ezt írtam: "Nem töröllek, mert szükséged van rám. Szükséged van erre a "nem normális" tükörre, hogy nagyokat "röhögj", mert annyira beszorultál a saját magadról alkotott szerepjelmezbe, hogy lassan rád ég. A kinevetésed, a másikra mutogatásod, a lehülyézésed csak azt mutatja, hogy milyen fájdalmas neked a szabadság tükrébe nézned, meglátni azt, hogy lehetünk, akik vagyunk. Elég jók vagyunk, és feltételek nélkül szerethetjük magunkat, ezáltal másokat is. Kívánom, hogy egyszer felébredj, és megnyíljon a szíved, a tudatod. Mindaddig alszol, és kifele mutogatsz. Pedig régi titok: aki mondja másnak, az mondja magának...."

Ezt a videót felfoghatom egyfajta tesztnek is, hogy kik is nézik az oldalamat, mennyi játékos, laza, elfogadó ember vesz körbe így az éteren keresztül... vagy épp mennyi félelemmel, haraggal, rossz indulattal teli. Meg ilyen, meg olyan. Mindenféle . És minden úgy van jól, ahogy van. Mert lehetünk éppen olyanok, amilyenek. És igen, egy közszereplő is lehet akármilyen, nem kell folyamatosan szerepet játszani! Ugyanis amikor az ember flowban van (ahogy én is abban voltam a jógázás utáni videós állapotomban) akkor a leginkább ÖNMAGA. Minden más állapot, amikor megjelenik a kontroll, az egyfajta szerep. Tudom, hogy ez sokak számára irritáló, mert ők még nem képesek ezt megengedni maguknak. Ide el kell jutni. Aki egy kicsit is tudatosabb, annak a mutogatás, anyázás helyett van igénye arra, hogy szembenézzen magával, és ő elgondolkodik azon, hogy mért verte ki nála a biztosítékot egy bohóckodás, ártatlan játszadozás? Vagy egy virág képe. Vagy bármi, ami nem azociális. Mért olyan irritáló számára? Vagyis – népszerű kifejezéssel élve – mit tükröz ez neki saját magából?

De amíg nem jutnak el ide ezek az emberek, addig muszáj fröcsögniük, mert csak így tudják kinyomni magukból a megfelelni vágyásból fakadó félelmeiket. Csakhogy ez teremt egy ördögi kört: menekülnének a saját árnyékuktól, ami a negatívumok hatására még nagyobb lesz. Úgyhogy nem marad más, mint szeretni, megérteni, elfogadni őket olyannak, amilyenek, és továbbra is vállalni azt, hogy olyan vagyok, amilyen, olyanok vagyunk, amilyenek.

Lehetünk kicsik, nagyok soványak, vagy túlsúlyosak, öregek, fiatalok, sminkkel, vagy anélkül, csak az számít, mennyi szeretet, önszeretet van bennünk.

...kattints a teljes cikkért!

http://www.ujegyensuly.hu/onismeret/guzsba-kotott-anyazok