Az életünk egyik legmeghatározóbb tényezője, hogy hova születtünk, és hogyan tudjuk feldolgozni, használni, megélni azt, amit az anyánktól és az apánktól hoztunk, kaptunk, láttunk. Teljes életek mennek rá arra, hogy emberek nem tudják feldolgozni, megemészteni, elengedni a gyermekkor lehúzó mintáit, sérüléseit. Sokakba ez már annyira bevésődött, hogy el sem tudják képzelni, hogy ők kik lennének ezek nélkül? (Ahogy Byron Katie kérdezi: Ki lennél a sztorid nélkül?)

Ahogy mondani szoktam, számomra egy ember valódi története nem ott kezdődik, hogy mit hozott magával, miben nőtt föl, hanem ott, hogy mit tud mindezzel kezdeni.

Úgy a saját életemben, mint a több ezer emberrel való találkozás, belső munka során azt tapasztaltam, hogy a harmonikus felnőtt léthez (amihez nem elég a nagykorúság) elengedhetetlen, hogy eljussunk oda, hogy megértjük és elfogadjuk a szüleinket. Hogy ezt milyen távolságból vagy közelségből tesszük, az már egy külön cikk lenne. A lényeg, hogy ne legyen rajtuk stresszünk, ne tápláljuk az irányukban negatív érzéseket. Ez a minimum. Ha pedig még a szeretetig, lélektől-lélekig való kapcsolódásig is eljutunk, az igazán nagy ajándék.

És most jöjjenek az idevezető út lehetséges stációi!

1. Rajongás

Mindannyian úgy születünk, hogy szeretetre vágyunk. Ez mélyen belénk van kódolva. Ahogy a testnek a fejlődéshez és életben maradáshoz elengedhetetlen az étel és ital (most kihagyom a fény evésről szóló teóriákat), úgy a léleknek a szeretet olyan táplálék, ami nélkül elsorvad, eltorzul, megbetegszik, megőrül, vagy meghal az ember. Nagyon tanulságosak a René Spitz-féle hospitalizációs kísérletek ebben a témában.

Az érintés, az anyai szeretet hiányától szenvedő csecsemők egy bizonyos marasmus (csecsemősorvadás) nevű betegség áldozatai lettek.

Rajongás alatt azt értem, hogy annyira erős a kötődés és szeretet igény, hogy bármilyen a szülő, a gyerek szeretni fogja, ugyanis duál-uniós állapotból indul, és függ a szülőtől. (Sőt, optimális esetben függ a szülőn is. Csimpaszkodik rajta és kapaszkodik bele. Erről pedig a híres Harlow féle drótanya - szőranya kísérletek árulkodnak. )

Úgyhogy mindannyian elmondhatjuk, hogy kiskorunkban a mi apukánk volt a legerősebb, és a mi anyukánk a legszebb, legcsodálatosabb anyuka.

2. A leválás első lépései – a kezdődő lázadás

Az első lépések optimális esetben kamaszkorban történnek.(Sokaknál még felnőtt korukban, vagyis nagykorúvá válásukkor sem.) Vagyis a serdülő, individualizálódó, magára ébredező, saját határait feszegető kamasz elkezd rájönni, hogy nem tökéletesek a szülei. Így aztán a rajongás kinél milyen mértékben, de elkezd alább hagyni. Ez nagyon fontos, hiszen ezzel indul a leválás, ami nélkül senki nem lehet önálló, autonóm, teljes életet élő felnőtt ember.

Kamaszkorban az ember még annyira magával van elfoglalva, hogy jellemző módon csak a saját szemszögéből nézi a szüleit, még nincs abban a helyzetben, hogy rálásson a miértek okára. És ekkor még nem is kell, hiszen neki először magát kell felfedeznie, kibontania.

Úgyhogy bármennyire is kellemetlen tud lenni, örüljünk annak, amikor a gyermekünk mást vagy másképpen csinálja a dolgokat, mint ahogyan mi szeretnénk, vagy akár elvárnánk tőle. Amíg ez nem destruktív, vagy szélsőséges esetben ön és közveszélyes, addig rendben van. Muszáj hagyni felfedezni magát, még a fájdalmak, és hibák árán is. Ahogy Bruno Bettelheim írta: „Az elég jó szülő a jó szülő, a nagyon jó szülő már nem az.”

Az, amikor egy kamasz semmilyen módon nem mer lázadni, vagy azt jelenti, hogy annyira fél, hogy még a saját ösztönkésztetéseit is elfojtja. Annyira nem lett jól lakatva feltétel nélküli szeretettel, hogy lépni se mer. Lázadásnak azt vehetjük, amikor a gyermek szembeszáll a szülő elvárásaival, avagy a kialakult ízlésével, értékrendjével, világfelfogásával, szokásaival, fizikai, érzelmi vagy szellemi megnyilvánulásaival. (Itt el kell, hogy meséljem, hogy a gyermekeim annyira elfogadó, liberális, támogató és meleg légkörben nőttek fel, hogy ők maguk mondták el, hogy alig találtak valamit, hogy hogy lázadjanak. A világ életében „tünde” karakterű lányomnak volt egy kemény rock korszaka, a fiam pedig olyan helyre felvételizett először, ami nagyon nem hozzá illő volt.)

A további részleteket itt olvashatod: http://www.ujegyensuly.hu/onkifejezes/a-szulokkel-valo-optimalis-viszony-kialakulasanak-lepcsofokai