 |
Soma Mamagésa |
Közel húsz éve foglalkozom önismerettel, és különféle terápiás módszerekkel, melyekből kialakítottam a saját egyéni stílusomat, melyben jelen vannak a különféle légzésterápiák, a kineziológiából, családállításból átvett elemek, NPL technikák, meditációk, illetve a magam által kitalált és hatékonyságukat megtapasztalt gyakorlatok. Tanultam pszichológiát, és jelenleg is tanulok. ( A Transzpeszonális Pszichológia és Légzés Intézetben.) Emellett Pránanadi 4 b szinten vagyok beavatott, évek óta használom ezt a módszert gyögyitásra. ( Rengeteg csodát tapasztaltam meg…)
Aki volt már a lelki wellness hétvégémen, tudja, hogy dinamikusan, kiforrott koncepció szerint felépített kettő napra számíthat. Önismereti munkával kezdünk, melyek az érkezéskor megadott házi feladatokra (is) épülnek. Tudatosan kihasználom a kiscsoportos munka előnyeit, fókuszálva benne az egyénre is, ezen belül külön a férfi-női párkapcsolati kérdésekre. A légzésterápiák adta, tudatalattival dolgozó belső munka meghatározó lesz. Meggyőződésem, hogy a tudatosság jelenléte a világban egyre meghatározóbb úgy a családon, mint a társadalmon belül. A cél, hogy minél jobban élvezzük azt, hogy itt vagyunk, és minél inkább képesek legyünk rálátni azokra a mintákra, pszichodinamikai energiákra, mozgató erőkre, amikben benne vagyunk, ezáltal is elinditani a változást.
Úgy gondolom, hogy mi vagyunk az a generáció ( én ezt hid-generációnak nevezem ), akik elkezdtünk felébredni, individualizálódni, viszont ez rengeteg feladatot rótt és ró ránk folymatosan. Ennek megfelelően kapjuk is a segiséget, könyvek, módszerek, újabb és újabb technikák álatl, hisz ahhoz, hogy a saját életünket éljük, meg kell tisztulnunk egy csomó generációs hozadéktól, és hordaléktól. Én ebben érzem magam segitőnek.
Az első csoport női lesz, a többi koedukált, ami nem azonos a párterápiával. Létezik egy olyan mélység, ahol nem számitanak a nemek, és engem ez izgat. Mindamellett pedig nagyonis fontos, hogy ebben a hatalmas kapcsolati és szerepminta változásban tudjuk és lássuk a helyünket, identitásunkat úgy férfiként, mint nőként.
Soma Mamagésa |
| --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- |
 |
Hoppál Bori |
Bevezető előadásomban arról fogok beszélni, hogy a kultúránk mit üzen és mi mindent hallgat el a női testtel kapcsolatban. Szó lesz test és lélek, test és tudat kapcsolatáról és megismerkedünk Byron Katie 4 kérdés módszerével.
A kis csoportban velem töltött nap délelőttjén a Body-Mind Centering (test-tudat központosítás) segítségével hangolódunk rá női szerveinkre - méh, petefészkek és/vagy mellek. Délután feltérképezzük a testünkhöz való viszonyunkat és megkérdőjelezzük azokat a hiedelmeinket, amik eddig (esetleg) megakadályozták azt, hogy a teljes elfogadás szabadságával éljük meg a nekünk adatott testet és a benne lakozó, belőle fakadó szépséget.
www.noitestcsodai.hu |
| --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- |
 |
Bertók Éva |
Az általam vezetett foglalkozásoknak a lényege, hogy az egyénben bujkáló manuális önkifejezést kipróbálhatják. Ezáltal megélhetik az eredendő kreativitást az agyagon, anyagon keresztül, ami kihat az életben adódó más helyzetek kreatív megoldására, és a saját teremtő erővel való szembesülésre is. Mivel kevés az idő, és nem is a kerámia szakma megtanulása a cél, itt nem csak beleláthatnak, de meg is élhetik a résztvevők, hogy ebben a kevés időben is mit tud nyújtani egy "FONÓ" típusú együttlét a kreativitással egybekötve, és hogy mennyi mindent adhat az elmélyülés, és ezzel együtt a meditációs munkaterápia.
www.evabertok.blogspot.com
|
| --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- |
 |
Sebestyén Erzsébet Tara |
Úgy a délelőtti, mint a délutáni foglalkozás során, az idő függvényében 2 vagy 3 személy kap lehetőséget arra, hogy a Hellingeri módszerrel felállíthassa a témáját, a többiek, pedig segítőként vesznek részt az állításokban. Több jelentkező esetén sorsolással döntjük el , ki állítson. Mindkét szerep, tehát az állítói és a képviselői is izgalmas, tanulságos, minden résztvevő számára felismeréseket hozó. A megfigyelések alapján az egy családrendszerbe tartozó egyének sorsa összefügg, a korábbi generációk esetleges nehéz sorsa egy későbbi generáció életében nehézségként jelentkezhet. Arra is felfigyeltek, hogy az egy családba tartozó személyeket egy közös energiamező kapcsolja össze, s így alkotnak egy rendszert. Ebben a rendszerben három törvénynek kell működnie ahhoz, hogy a rendszer tagjai rendben legyenek. Bert Hellinger a szeretet rendjeinek is nevezi ezeket: az odatartozás joga, az érkezési hierarchia illetve a kiegyenlítődés törvénye. Ha ezek a törvények megsérülnek, tehát például kitagad valakit a család, vagy egy gyerek próbálja megoldani pusztán szeretetből egy korábban érkezett családtag nehézségét, vagy egy elkövetett bűn nincs lerendezve a családban, akkor a rend megsérül. A családállítás-csoport foglalkozáson megkeressük ezeket a sérüléseket, s helyreállítjuk a családban a rendet.
www.tarakineziologia.hu
|
| --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- |
 |
Baranyai Balázs |
A Táncművészeti Főiskolán végeztem. A klasszikus balett igen nagy alázatra és önfegyelemre tanított meg, de eközben rengeteg kollégámmal együtt én magam is sokszor sérültem meg. Ezek után kezdtem el foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy vajon ez miért is fordul elő ilyen gyakran? A választ fokozatosan kaptam meg, amikor elkezdtem meditálni és megismerni, elfogadni önmagamat. Ez indította el bennem azt a folyamatot, hogy másokkal,(mozgássérültek, civil emberek, amatőr és professzionális táncosok) megosszam az általam kifejlesztett mozgásterápiát. A terápia lényege, hogy visszataláljunk a gyökereinkhez, elfogadjuk önmagunkat és a környezetünket, megismerjük a testünkben rejlő visszafojtott lehetőségeket. A bennünk rejlő energiáknak új kapukat nyissunk és így közelebb jussunk önmagunkhoz. Több éves tapasztalat, külföldön és idehaza szerzett visszajelzések alapján azt látom, hogy az emberek a közös együttlét után lazábbak, bátrabbak, és fesztelenebbek lesznek. Így pedig az ember könnyebben tud a jelenben lenni.
|
| --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- |
 |
Kiss J. Zsolt |
Asztrológiát tanítok közel 12 éve. Emellett asztrológiai műhelymunkákat, amiknek keretében interaktív módon, önismereti sajátélmény jelleggel már haladó, végzett, és gyakorló asztrológusokkal dolgozunk együtt.
9 éve vezetek koterapeutaként, asszisztensként, illetve saját szervezésű önismereti táboromban önállóan pszichodráma csoportokat. Mindemellett alkalmanként önismereti célú kommunikációs tréningeket tartok, és Budapesten, országszerte, és több határon túli magyarlakta városban rendszeresen előadok önismeret, spiritualitás, asztrológia témakörben. Több éve a Szintézis Szabadegyetem, az utóbbi időben pedig Kőrösi Csoma Sándor Egyetem előadója vagyok. Bevezető előadásomban röviden összefoglalom a terápiás, sajátélményű tapasztalataim alapján, mit jelent az önismeret. A tábor két napja során a pszichodráma és családállítás eszközével egy keresztmetszetet igyekszem nyújtani abból, hogy a résztvevők önismereti útjukon hol tartanak azzal a céllal, hogy tudatosabbá váljanak a mindennapi élethelyzeteik megoldásában, illetve útmutatást kapjanak a további önismereti útjukhoz. Mindezt természetesen úgy, hogy maga a módszer, és a folyamat hozza mindenki számára az ehhez szükséges átéléseket, felismeréseket. |
| --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- |
|