A csodánál háromféle ember van jelen. Az egyik, akin keresztül lejön, a másik, aki átéli és hálás érte, a harmadik, akiben hitetlenség, ellenállás és akár az irigység is megjelenik.

Évek óta bizonyos vasárnapi napokon 11-től 17 óráig (két szünettel) egy izgalmas filmet vetítenek egy már elhunyt, karizmatikus gyógyítóról, ezt én e hétvégén néztem meg (http://www.bruno-groening-film.org/).

Pénteken, amikor a „bővérekkel” (barátnői közösségünk) Dobogókőn kirándultunk, ott találtam az erről szóló szórólapot, szinte magához hívott Bruno Gröning személye. Nagyon örülök, hogy éber voltam, és elmentem, sokat adott a film és azon keresztül ő. Végig egy igen magas, emelkedett rezgés volt jelen, a második résznél sikerült mélyebb meditációs szintre is lemennem. Kb. három-négy alkalommal folyt a könnyem, és legalább hat-nyolcszor intenzíven lúdbőröztem, de alapvetően végig egy magas energiaszint volt a térben.

’59-ben, ötvenhárom évesen halt meg (nem mesélem el, hogyan – azok kedvéért, akik meg akarják nézni –, mindenesetre egészen elképesztő sztori és életút…), és olyan, mintha igaz lenne, amit a halála előtt mondott: „A másik oldalról is veletek leszek, és gyógyítalak benneteket.” Bruno Gröning bizonyos szempontból olyan, mint egy 20. századi Krisztus, aki nem csupán elképesztő gyógyításokat tudott csinálni (tömegekkel és távban is), de páratlan sorsán keresztül megmutatta az emberi irigység és rosszakarás sötétségét, annak mértékét. Ez feszítette őt keresztre.

Igen letisztult és fontos dialogizálásom volt önmagammal a film alatt, függetlenül a film tartalmától, de nem a belőle áramló szellemiségtől. Ennek nyomvonalán maradva utána át is mentem a bazilikába, és ebben az elképesztő erőtérben meditáltam tovább, mintegy számot vetve magammal. (Mindez épp a legjobbkor jött – mint egyébként minden – a másnap kezdődő egyhetes léböjtömhöz.) Testi-lelki nagytakarítás… Mmmm, de fincsi! Ez mindig hoz valami változást, amit imádok! Kíváncsian szemlélem és élem meg a saját életem. Erről eszembe jut Dalí, aki ezt írta: „Reggelenként ébredéskor egy fenséges gyönyörrel kísérletezem, amelyet ma próbálok ki először: hogy Salvador Dalí vagyok, és bámulva kérdezem meg magamtól, hogy miféle csodákat fog ma csinálni ez a Salvador Dalí.”

(Az én egóm persze egészen pöttöm az övéhez képest…) Azért fontos, hogy időnként leálljunk, kitekintsünk önmagunkból, rálátva az életünkre, magunkra, hogy ne csupán azt lássuk, mi mindent csinálunk, hanem azt is érezzük meg, hogy mi mindent csinálhatnánk, mi mindenre lennénk képesek. Biztos vagyok benne, hogy szinte valamennyien a képességeink alatt élünk, teljesítünk. Bruno Gröning nagyon magas hőfokon égett, „teljesített” (pontosabb kifejezés a „szolgált”), ezt viszont nem bírta el a környezete. (Nem a gyógyulni vágyók, hanem az orvosok és a természetgyógyászok. Félelmetes volt nekik, hogy egy ember ennyivel többet tud segíteni, mint ők.) Micsoda különleges, összetett csoda a lélek! Ha nem éljük meg a bennünk levő képességeket, a ránk osztott feladatot, ha nem a saját életünket éljük, saját utunkat járjuk, belebetegszünk. Akik meg képesek rá, azoknak irigyei, rosszakarói akadnak/akadhatnak. Ők a tudatlanok. Ez van… A végletek (imádók és gyűlölők) mindig együtt jelennek meg. (Össze vannak kötve egy tengelyen.) Menni kell az úton!

http://www.nlcafe.hu/eletmod/20101021/soma_mamagesa_ha_megtortenik_a_csoda/

Az írás megjelent a Nők Lapja Café-n.